Örökzöld dilemma, hogy mikor optimális a szociális problémák újratermelődését biztosító ciklusba felvilágosítással, neveléssel beavatkozni. Az érvek rendszeresen összecsapnak, aztán többnyire nem történik semmi. Nem jól van ez így.
Vegyük a családon belüli erőszakot alkalmazó apa esetét. Évek óta munkanélküli, nincs szakmája, jobb híján a családja rovására hozza egyensúlyba frusztrált lelkét. Ez a probléma persze nem a semmiből toppant elő, hosszú háttere van.
Jó, szóval vegyük az iskolából 18 évesen 9 elvégzett osztállyal, szakma és használható tudás nélkül kimaradó gyerek esetét. Azért bukott meg háromszor, mert jóindulattal sem felelt meg az iskolai követelményeknek. E mögött is hosszú folyamat áll.
Rendben, akkor vegyük az általánosban évet ismételt, kizárólag a tankötelezettség miatt továbbtanuló fiú esetét. Azért bukott már alapfokon, mert nem tanult meg sem írni, sem olvasni, sem számolni. Hogyan lehetséges ez?
Akkor mégis inkább vegyük annak a fiúnak az esetét, aki nem járt óvodába, felkészületlenül került az első osztályba, ahol reménytelenül elvesztette a fonalat. De hát miért nem járt óvodába?
Most foglalkozzunk annak a gyereknek az esetével, akinek italozó apja rendszeresen verte az anyját, az anyja meg a gyerekeit, és akinek a szülei csak egy dologban értettek egyet: az iskola szart se ér (lefordítom: nem az iskolán múlik, ki mire viszi az életben). De miért gondolták ezt?
Rendben, vegyük az űk-déd-nagyszülők esetét, akik mind így gondolkodtak... Hol is kéne ebbe beavatkozni? Hol kéne összhangot teremteni a tanterv és a nevelni szándékoltak adottságai között? Válaszom az, hogy optimálisan minden szinten egyszerre. Szuboptimálisan egy-két kiválasztott szinten, de a cselekvés még mindig jobb, mint életfogytig okoskodni (azon, hogy a tyúk tojásból kelt, de azt egy másik tyúk tojta, az pedig maga is tojásból kelt, most akkor melyik fázisban tudunk fenntartható módon rántottát sütni?! Az elméleti Möbius-szalagok kedvelői feltétlenül töprengjenek el azon is, vajon miért mentek anyák generációi hozzá az említett apákhoz, miért és hogyan lendítették/pörgetik tovább a szociális lúzerség mókuskerekét.)
Álbölcsesség, hogy a társadalom felvilágosítását kisgyermekkorban kell elkezdeni. Az emberpalánta ugyanis nem táptalajon cseperedik, hanem emberek között, akikhez minden nehézség dacára kötődik, életstratégiát az ő példájukból tanul, és általában nekik hisz, nem a felvilágosítóknak. A felvilágosítást a kisgyermek hátterét adó idősebbeken is lehet kezdeni. Na meg az iskolaigázgatókon, tankönyvírókon, szagértőkön, főpajdagőgösökön és oktatási minisztereken, mert hiába hazudjuk, hogy az iskola az életre nevel, ha nem is... Világos, hogy nem lehet elég korán, elég gyorsan, elég fiatalon és közben elég öregen, eléggé testre szabottan, egyszersmind elég sok emberen -- mégis el kell végre kezdeni.
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése