Ha én oktatásszociológus lennék,...

...akkor sok-sok adatra lennék kíváncsi, például arra, a gyerekek és a szülők hány százaléka érzi ma úgy, hogy lufihámozás a 18 évig tartó tankötelezettség, az oktatásból kikerülők hány százaléka dolgozik a végzettségétől eltérő szakmában vagy alacsonyabb végzettséggel is betölthető munkahelyen; hányan érzik úgy, hogy az iskola nem készítette őket fel az életre; hányan minősíthetők kapun belül lemorzsolódottnak, hányan töltik teljesen haszontalanul az idejüket különböző oktatási intézményekben - lényegében az össznépesség mennyire elégedett a munkaerő-piaci helyzetével. Felmérném ezeket a kiindulási adatokat, azután évente összehasonlítanám őket a kormány oktatási reformját követő eredményekkel – és ehhez kötném oktatásügyi vezetőink prémiumát, mozgóbérét.

Az iskolaköteles kor leszállítása 18-ról 15 évre kétélű fegyver: akár jó is lehet, hiszen átláthatóvá teszi a valós viszonyokat. Aki eddig lézengett az iskolában, az ezentúl kimarad, „papírja lesz róla”, hogy szociális lúzer. Hurrá. Az iskola elmarasztalható, hogy szociális lúzereket termel. Hurrá. Ám a másik oldalon ott a veszély: ha ettől nem lesz jobb az oktatási rendszer összeredménye, ha nem javul a társadalom munkaerő-piaci elégedettségi mutatója, akkor csak a trágyát pofozgatjuk jobbra-balra.

Az átlátható viszonyok kialakítása az oktatásban ígéretes és veszélyes is egyben, mint a szocialista gazdaság piacosítása. Végre világossá vált, mi a selejt. Hurrá. Ám a selejttel alternatíva híján semmit nem tudtunk kezdeni, és mai állapotaink kritikusai éppen ebben fedezik fel az ősbűnt. Ma úgy tűnik, a kapun belüli munkanélküliség emberibb életforma volt, mint a kapun kívüli. Mi lesz, ha az oktatás átalakításával is így járunk?

Az rmh (rontópálság mint hungarikum®) és az eapijtvdnkm (ezt-a-portás-is-jobban-tudta-volna-de-nem-kérdezték-meg®) ismeretében az arcunkon landolás nem zárható ki, mégis jelentős különbségek vannak a két folyamat peremfeltételei között.

A rendszerváltással megszűnt az iparunk felvevőpiaca, a munkaerő alsó kb. harmada teljesen feleslegessé vált. Mivel abban az időben nem tetszettünk nemzetgazdaságot fejleszteni, az ő sorsuk – nagyjából egy-másfél millió ember sorsa – a járulékos veszteségként leírandó kategóriába került.

A mai oktatásban ezzel szemben hatalmas tartalékok vannak. Több tízezer iparos – kőműves, vízvezeték-szerelő, fűtésszerelő, burkoló, órás, varrónő, bőrdíszműves, bioétel-feldolgozó, stb. - hiányzik. Emellett pillanatnyilag tetszünk nemzetgazdaságot fejleszteni, és ez még három évig biztosan így marad, azaz lesznek betöltendő munkahelyek, lesz jövedelemtermelő potenciál. Az egyetemi délibábot feladó tanulók tömegei tisztességes megélhetést biztosító szakmát szerezhetnek. A reform kilátásai (még három évig) jók.

Ahhoz viszont, hogy a folyamat tényleg működjön, merészebb intézkedésekkel szükséges kiegészíteni: az iskolából kimaradók számára egyéni életmódtanácsadást (lifestyle coaching-ot) vezetnék be, együttműködéshez és rendszeres konzultációhoz kötött támogatást adnék, hogy csak abból legyen lúzer, aki eltökélten, többszörös alternatíva ellenére ragaszkodik a lúzerséghez, ahogy a hajléktalan ragaszkodik a hajléktalansághoz, vagy a cigis „a dohányzás tüdőrákot okoz” tétel egyes szám első személyű szemléltetéséhez. Lifestyle coaching nélkül a reform olyan lesz, mint egy nagy csinnadrattával beindított akadályverseny, amelynek csak minden harmadik állomásán vannak kísérők, a közbenső utat kinek-kinek egyedül kell megtennie. Félő, hogy sokan eltévednek, nem értik, mi a feladat, és hogy összességében a rendezvény nem öregbíti majd a hírnevünket. Más szóval: az imént nem kizárt forgatókönyv szerint kényszerleszállunk a saját orcánkra.

Az oktatás átalakítása tehát komoly lehetőségeket teremt, de az ördög ezúttal is a részletekben rejlik. Ha az éves összehasonlító adatok romlanak, nem menekülhetünk vallásos, „a táborvezetőnek akkor is igaza van” stratégiákba. Ráadásul három év rövid idő, utána az ellenzék jön. Most kéne egyezkedni, tanácsot kérni és elfogadni, hogy a munka ne jusson a vizitdíj sorsára.