Régen esedékes, hogy "felgerjedt szittya vérünket" (Karinthy) halvérré hibernálva gondolkodjunk a közélet és a nagypolitika történéseiről. A politika praktikus értelmezési kerete, ha sportmérkőzésnek fogjuk fel. Aktuális miniszterelnökünk focivonzalmát ismerve használhatónak, sőt empatikusnak tűnik ez a felfogás. Nézzük, mit mondhatunk ebben a keretben a tartalmat nem, ám a látszatot annál inkább befolyásoló kormányzati buzgásról (Szél Kálmán tér lesz a Moszkva térből, az orvosnők mostantól csak a hivatalos asszonynevükön praktizálhatnak, elnökünk húsvétkor írta alá az Alkotmányt).
A közvéleményt folyamatosan rezgésben tartó, médiafigyelmet kiváltó formaságok határozott taktikai célt szolgálnak: addig is szó van valamiről, addig sincs szó másról. Helyes, ha a kormány folyamatosan a médiafigyelem középpontjában szerepel, feltéve, hogy a híradások nem egyértelműen negatívak. Valószínűleg külön stáb vizsgálja azt a kérdést, hogy "gyerekek, milyen akcióval nyüzsöghetnénk veszélytelenül?" Szemlátomást záporoznak az ötletek.
Olyan ez, mint amikor egy focicsapat emberhátrányba kerül, és látványos átadásokkal, labdalevételekkel játszik, cselez, bravúros hosszú passzokkal szökteti magát ... a saját térfelén. Ha ugyanis átrándulna a pálya túloldalára, ott könnyen pórul járhatna az emberhátrány miatt, amely részben a világméretű válság, részben stratégiai hiba miatt állt elő. Az év első három hónapjában 770 milliárd forinttal nőtt az államadósság (utánanéztem, az utóbbi időkben ehhez fogható adósságnövekedés csak 2008-ban következett be, éves szinten 2000 milliárd az akkori csúcs, komor következményekkel: Gyurcsány a rákövetkező tavaszon rosálta magát Bajnaira). A 770 milliárdos növekedés java egy dupla kamatra kibocsátott dollárkötvénynek köszönhető, az meg azért kellett, mert a tavaly kurucosan felmondott IMF-hitelkeret mégsem volt felesleges.
A kurucvér ezúttaljégre vitte a kormányt és minket (higgadtabban:) szuboptimális játékstratégia bevállalására késztette a kormányt, és ez is majdnem olyan sokba kerülhet az országnak, mintha szokás szerint apportíroznánk a hitelezőknek. Ha ugyanis nő az államadósság, aggódnak a hitelminősítők, nix költekezés, ám valamit mégiscsak sütni kell a kormányzati látványkonyhában. A kép teljességéhez hozzátartozik még, hogy a személyi és társasági adókedvezmények gazdaságélénkítő hatásával később még szépíthetünk, viszont az államosított nyugdíjpénztárak 3000 milliárdos vagyona teljesen rá is mehet az adósságnövekedésre. Ha negyedévente 770 milliárddal adósodunk, akkor az annyi mint ... akár egy évi adósságnövekedés elviheti a komplett nyugdíjpénztári eszközállományt. Gyorsan hozzáteszem, hogy az IMF-kerethez képesti kamatfelár jóval kisebb a teljes összegnél, a téves döntés súlya "csak" 100-300 milliárd. Ráadásul Portugália és Görögország friss anyagi gondjai is rontanak a nemzetközi megítélésünkön. Hiába igaz, hogy Magyarország Gyurcsánynak köszönhetően került a szakadék szélére, attól még Orbánnak kell jópofiznia a befektetőkkel, mert amit ők kimondanak, azt önbeteljesítő jóslattá is tudják változtatni. Ezen a ponton szeretném tudatosítani, hogy a hitelszerződéseket ugyan a miniszterelnök írja alá, de azok a mi zsebünkre köttetnek, szóval mostantól nagyon oda kéne rájuk figyelni, és kikényszeríteni az átláthatóságot, a beleszólás lehetőségét.
Ez hát az elefánt a köztéren, melyet különböző látszatintézkedésekből patchworkölt ponchókkal, függönyökkel, plédekkel, abroszokkal, keszkenőkkel, makramékkal és pitykés dolmányokkal igyekeznek lefedni, hogy addig se vele foglalkozzunk. Kissé kilóg az ormánya, ám az ellenzék sem kezdhet róla kiabálni, mert az elefántnak legfeljebb a nagy fülét foghatná a Fideszre. A látványpolitizálás taktikája egyelőre működik, a Fidesz ugyan vesztett a népszerűségéből, de ebből egyik ellenzéki pártot sem hagyta profitálni. Az optikai lacikonyha sikerének másik titka, hogy a választó asszisztál hozzá -- és ha nem, akkor sem ért az elefánt anatómiájához. Márpedig elefántügyi ismeretek híján lényegében nem lehet ma okosat mondani közügyekben.
A közvéleményt folyamatosan rezgésben tartó, médiafigyelmet kiváltó formaságok határozott taktikai célt szolgálnak: addig is szó van valamiről, addig sincs szó másról. Helyes, ha a kormány folyamatosan a médiafigyelem középpontjában szerepel, feltéve, hogy a híradások nem egyértelműen negatívak. Valószínűleg külön stáb vizsgálja azt a kérdést, hogy "gyerekek, milyen akcióval nyüzsöghetnénk veszélytelenül?" Szemlátomást záporoznak az ötletek.
Olyan ez, mint amikor egy focicsapat emberhátrányba kerül, és látványos átadásokkal, labdalevételekkel játszik, cselez, bravúros hosszú passzokkal szökteti magát ... a saját térfelén. Ha ugyanis átrándulna a pálya túloldalára, ott könnyen pórul járhatna az emberhátrány miatt, amely részben a világméretű válság, részben stratégiai hiba miatt állt elő. Az év első három hónapjában 770 milliárd forinttal nőtt az államadósság (utánanéztem, az utóbbi időkben ehhez fogható adósságnövekedés csak 2008-ban következett be, éves szinten 2000 milliárd az akkori csúcs, komor következményekkel: Gyurcsány a rákövetkező tavaszon rosálta magát Bajnaira). A 770 milliárdos növekedés java egy dupla kamatra kibocsátott dollárkötvénynek köszönhető, az meg azért kellett, mert a tavaly kurucosan felmondott IMF-hitelkeret mégsem volt felesleges.
A kurucvér ezúttal
Ez hát az elefánt a köztéren, melyet különböző látszatintézkedésekből patchworkölt ponchókkal, függönyökkel, plédekkel, abroszokkal, keszkenőkkel, makramékkal és pitykés dolmányokkal igyekeznek lefedni, hogy addig se vele foglalkozzunk. Kissé kilóg az ormánya, ám az ellenzék sem kezdhet róla kiabálni, mert az elefántnak legfeljebb a nagy fülét foghatná a Fideszre. A látványpolitizálás taktikája egyelőre működik, a Fidesz ugyan vesztett a népszerűségéből, de ebből egyik ellenzéki pártot sem hagyta profitálni. Az optikai lacikonyha sikerének másik titka, hogy a választó asszisztál hozzá -- és ha nem, akkor sem ért az elefánt anatómiájához. Márpedig elefántügyi ismeretek híján lényegében nem lehet ma okosat mondani közügyekben.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése