Fukuyama legújabb könyvében arról ír, hogyan valósulhat
meg korunkban az autokráciából a demokráciába való átmenet: a központi hatalom
csak olyan tempóban/mértékben adhatja át a jogköreit, amilyen mértékben a nép
alkalmas azok átvételére. Ha korán delegálják a népre a hatalmat, éppúgy nem
tud vele mit kezdeni, mint Tolsztoj felszabadított muzsikjai az újdonsült
önállósággal – az állam összeomlik (lásd a szabadsággal élni nem tudó Ukrajna
szomorú esetét), a nép egy új diktátor karjaiba veti magát. A demokratikus
átmenet útját járó országok sorsa, így a miénk is különböző félautoriter
vezetők kezében van. Ha jó a Kedves Vezető, akkor fejlődik és demokratizálódik
az ország. Ha rossz a vezető, akkor visszafejlődik. Imígyen szóla Fukuyama.
Messzemenően egyetértek e bölcs gondolattal.
Esetünkben a sikeres átmenethez nem a magyar liberálisok által két évtizede
nyomatott „demokratikus minimum”-ra, hanem nemzeti (közösségi) minimumra van
szükség. Ennek tartalma értelmezésemben: 1. fenntartható GDP-növekedés; 2.
közbiztonság; 3. ésszerűen működő demokrácia; 4. társadalmi kohézió; 5.
közéleti részvétel. Ha az első kettőt képesek vagyunk biztosítani, akkor
fejlődhet mind az öt terület. Ha nem tudjuk garantálni a jövőálló jólétet és a
közbiztonságot, akkor hiába sulykoljuk a 3-5. témát, csak felhergeljük vele a
társadalmat, a valós igények iránti süketségünkkel megágyazunk a
radikalizmusnak (momentán a Jobbik Gárdának).
A „demokratikus minimum” hungaro-liberális változata
olyan, mint a felfújható guminő. Tökéletesek az idomai, nem kér enni, nem
veszekszik, mindig rendelkezésre áll – épp csak életre nem kelthető. Ezt a műszépséget
űzik-hajszolják csodaszarvasként liberális honfitársaink húsz éve. A
„demokratikus minimum” arról szól, hogy mindjárt az átmenet legelején
megalkotjuk ideálisnak gondolt intézményrendszerünket, és akkor is ragaszkodunk
hozzá, ha a nép láthatóan nincs rá felkészülve, ha nincs a közösség hasznára,
sőt... Fukuyama arra int, hogy ép ésszel kell adagolni az önállóságot, különben
rosszul sül el. A liberális „demokratikus minimum” valójában esztelen
túlhajtás, idealista maximum egy olyan országban, amely a demokratikus
változások óta e fennkölt eszmék jegyében tönkretette a nemzeti gazdaságát, a
mezőgazdaságát, a munkavállalók jogait és jövedelmét, a romák
foglalkoztatottságát és oktatását, szétverte a társadalom összetartását,
felvirágoztatta a korrupciót és a bűnözést, s az ország szegényebb térségeiben
megszüntette a közbiztonságot. Ezért fordultak el a választók a nyóckeres
lózungokkal rózsadombi egzisztenciáért haknizó SZDSZ-től, a nagytőkések vezette
MSZP-től, ezért fordulnak a lúdasmatyiból közben gőgösgúnárrá vált Fidesz
mellett a kakastollal turulkodó Jobbik felé. Akár radikális lépések, akár a
demokrácia átmeneti korlátozása árán is némi jólétet és közbiztonságot akarnak.
A magyar liberálisok szerinti demokráciamodell a valóságban sehol sem létezik,
lévén a létező demokráciák különböző pozitívumaiból összemontírozott robotkép,
amelyről elegánsan leretusálták a számukra negatív részleteket: legyen olyan a
demokrácia, mint az USA-ban, de az emberek ne higgyenek Istenben (az amerikaiak
70%-a hisz), ne feleljen az egyén a sorsáért (mert ez felelőssé tenné a romákat
a felemelkedésükért); a svédekhez hasonlóan legyünk szociálisan érzékenyek, de
ne adózzuk szét magunkat; a franciákhoz hasonlóan legyünk szekuláris
életigenlők, de ne legyünk arrogánsan öntudatosak; a németekhez hasonlóan
legyünk filoszemiták, de ne toljuk ezerrel a hazai ipart. Fel kéne végre
ismerni, hogy – Nobel-agy ide vagy oda – nem kell nekünk pápábbnak lennünk a
pápánál; éppen elég, ha egy konkrét, létező demokráciamodellhez igyekszünk
felzárkózni, teljesítve annak népi/közéleti feltételeit, értelemszerűen
vállalva annak előnyeit és hátrányait. Ha közben néhány hangulatjavító szocialista
vívmányt is meg tudunk őrizni (de legalább a GYES-t!) anyagi csőd nélkül, huncut,
aki tiltakozik.
Javaslom, hogy az amerikai demokráciamodellből
induljunk ki. Tetszik vagy sem, a modern demokráciát az USA találta ki,
mindennapi életünk összes vívmánya az amerikai életforma alapján terjedt el. Az
USA modellje önálló gondolkodásra, öntevékeny, felelős közéleti részvételre,
rengeteg fizetett és önkéntes munkára, viszonylag alacsony adókra, vékonyka
szociális védőhálóra, szabályozott bevándorlásra, önszabályozóan
kiegyensúlyozott médiára, elképesztő versenyképességre, valamint a világ
legcsapásképesebb hadseregére épül. Törődjünk bele, hogy csak olyan mértékben
tudunk felzárkózni e modellhez, amilyenben megteremtjük annak hazai
feltételeit. Legyünk reálisak: ne gondoljuk, hogy a létező demokráciamodellek
bármelyikére felkészültebbek vagyunk. Nem állunk közelebb sem a francia, sem a
svéd, sem a brit, sem a többi modellhez. Ez van, ebből kell főzni.
A jelenlegi össznépi magyar karakter kb. akkora
demokráciát tesz lehetővé, amekkora kialakult. Ha több demokráciát akarunk,
fejlesszünk karaktert, különben csak hülyítjük magunkat.
Mi a tényleges demokratikus minimum (vagyis aminél
kevesebb esetén visszacsúsztunk az autoriter rendszerbe)? Válaszom: a
négy-nyolc évenkénti többé-kevésbé szabad választás lehetősége, karhatalom
bevetése nélkül. Ha ezt nem biztosítjuk, akkor kár volt a semmiért feladni a
szocializmust. Azért elég négy-nyolc évente választhatni, mert két ciklus simán
kibekkelhető, és azért elég többé-kevésbé szabadon, mert addigra már úgyis
akkora többség akar változást, hogy a hatalom semmilyen legális/féllegális
trükkel nem képes elnyomni az ellenzéket. Akinek ez kevés, azt emberileg
teljesen megértem, lelkes EU pártiként csak biztatni tudom: haladja meg a
tér-idő és a geopolitikai helyzet adta korlátokat, nyisson Bécsben cukrászdát,
füvezzen Hollandiában, vállaljon gyereket Svédországban, pincérkedjen
Spanyolhonban, kőműveskedjen német földön, ügyeljen Észak-Skóciában, aztán húsz
év múlva megbeszéljük, mennyivel több egyéni és közösségi boldogságot,
mennyivel fájintosabb demokráciát sikerült összeshoppingolnia.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése