Kiváló adalék került elő múltkori gój-zsidó konfliktusmegfejtésemhez ( http://verteslaszlo.blogspot.com/2011/03/tabuk-nelkul-zsido-goj-konfliktusrol.html ).
Forrás: http://www.spiraveronika.hu/dery_tibor.pdf
"Börtönbeli válságában Déry sokkal fájdalmasabban éli át identitása ellentmondásait, mint előtte vagy utána bármikor:
'„Azért mégiscsak megkérdem magamtól, hogy milyen jogon vagyok magyar író. Apám szegedi zsidó, anyám bécsi zsidó, egész rokonságom, környezetem, barátaim zsidók (…) természetesen nem állok faji alapon, de nem az lett volna a dolgom, hogy a zsidóságot írjam meg? De milyen nyelven? Anyámmal németül beszéltem, apámmal magyarul, de természetesen sokkal kevesebbet. Amióta íróvá lettem, a magyar lett az anyanyelvem. (…) Életem kettőssége és tragédiája: német zsidó családból jöttem magyar írónak, polgár voltam, s kiugrottam a polgárságból, hogy kommunista lehessek. Mi vagyok, mi vagyok hát? Egy elátkozott keverék, amelynek se fajtában, sem osztályban nincs helye.”'
Önazonossága alkotóelemei között hirtelen feloldhatatlan ellentéteket észlel, a korábban adekvátnak tetsző paradoxonok érvényét megkérdőjelezi, holott valóban szuverén és hiteles választásokat hordoznak. A Déry-jelenség értelmezhetetlen annak felismerése nélkül, hogy magyar íróvá lenni volt élete legfőbb célja és ambíciója. És a hangsúly legalább annyira esik a magyarra, mint az íróra. A fenti bekezdés kulcsszavai az „író”, a „magyar nyelv” és a „kommunista”. Amit e szférákban (magyarság, irodalom, baloldaliság) magával hozott a monarchiabeli zsidóság örökségeképpen, nem őbenne nem fértek össze harmonikusan, hanem kint a világban vált a viszonyuk problematikussá a jobb- és baloldali totalitarianizmus hatására. Az az identitás-választás, amelyet itt megkérdőjelez, nem volt sem magától értetődő, sem személyes erőfeszítés nélkül való, nem nélkülözte a hűséget önmagához és választott értékeihez. A hasonló környezetből származó, részben hasonló utakon járó Kösztler Artúr mint Arthur Koestler lett világhírű angol író, Németh Andor a nyilas uralom alatt élt át belső meghasonlást identitásában, Fejtő Ferenc végül francia író lett (bár sosem szűnt meg a térség problémáival foglalkozni), de nyomon követhetnénk a monarchikus magyar zsidóság első világháború utáni útját és sikereinek állomásait Bécstől Berlinig, Freiburgtól Londonig és Hollywoodig." (Spira Veronika)
Szép, őszinte vallomás ez egy magyar-zsidó identitású nagy magyar író vívódásáról, a feloldhatatlan belső paradoxonról, amellyel oly sokan küszködnek némán-frusztráltan ma is. Ha Spiró ezt megértené, alighanem átírná az életművét. Ha ezzel Imre Imrics Kertyészev szembenézett volna, másfélszeresen is megérdemelte volna a Nobel-díjat.
A Sorstalanság két epizódjából kiderül, hogy megkapta a lehetőséget a szembenézésre, de nem élt vele: 1. a lágerben jiddisül szólítja meg egy galíciai zsidó, ám a főszereplő német nyelven válaszol, hiszen nem beszéli annak jiddis változatát; erre a másik megvetően közli vele: "di bist ká jid, di bist á ségec" (kb. nem vagy te zsidó, csak egy jöttment csirkefogó). A főszereplő nem sokat gondolkozik ezen, rendületlenül halad tovább a narratíva. 2. A főhős a józsefvárosi pályaudvaron összeterelt transzportosokkal együtt alig várja már, hogy végre megszabaduljanak a bunkó magyar csendőröktől, átkerüljenek a snájdig német officírek irányítása alá, majd kiutazzanak német kultúrhonba, ahol tisztességes szállás, munka, rendes ellátás vár rájuk... Gyakorlatias szemlélő azt gondolná, hogy ez egyszerűen nem lehetséges, ez csak elbeszélői fogás, épeszű ember sec-perc kirakja a puzzle-t. Ám Kertész kitartó, 60 évvel később Berlinből nyilatkozza, hogy a történtekért kizárólag a magyarokat hibáztatja, hogy a magyar nyelv zárvány, és mennyivel jobb Németországban.
Eltérek a szokásos optimista zárlattól: ha a Fidesz-kormány nem teremt vad, kiszámíthatatlan bizalmatlanságot, a saját választóitól is elforduló klikkhangulatot ("Fel a kezekkel, emberek, pofa befog, kétharmad van nálam, és nem félek használni!"), akkor lenne esélyünk megbeszélni sok-sok ügyet. Akkor kialakulhatna az a befogadó közbeszéd, amelyben zsidó-magyarok, magyar-zsidók és pannon-magyarok hátsó gondolat nélkül vállalnák a maguk sokszínű hátterét, az egész politikai-kulturális nemzet javára. Ej, Imre Imrics Kertyészev, ej mi mindannyian! Ha a Fidesz bölcsebben kormányzott vóna, az én gój-zsidó optimizmusom is tovább tartott vóna.
Forrás: http://www.spiraveronika.hu/dery_tibor.pdf
"Börtönbeli válságában Déry sokkal fájdalmasabban éli át identitása ellentmondásait, mint előtte vagy utána bármikor:
'„Azért mégiscsak megkérdem magamtól, hogy milyen jogon vagyok magyar író. Apám szegedi zsidó, anyám bécsi zsidó, egész rokonságom, környezetem, barátaim zsidók (…) természetesen nem állok faji alapon, de nem az lett volna a dolgom, hogy a zsidóságot írjam meg? De milyen nyelven? Anyámmal németül beszéltem, apámmal magyarul, de természetesen sokkal kevesebbet. Amióta íróvá lettem, a magyar lett az anyanyelvem. (…) Életem kettőssége és tragédiája: német zsidó családból jöttem magyar írónak, polgár voltam, s kiugrottam a polgárságból, hogy kommunista lehessek. Mi vagyok, mi vagyok hát? Egy elátkozott keverék, amelynek se fajtában, sem osztályban nincs helye.”'
Önazonossága alkotóelemei között hirtelen feloldhatatlan ellentéteket észlel, a korábban adekvátnak tetsző paradoxonok érvényét megkérdőjelezi, holott valóban szuverén és hiteles választásokat hordoznak. A Déry-jelenség értelmezhetetlen annak felismerése nélkül, hogy magyar íróvá lenni volt élete legfőbb célja és ambíciója. És a hangsúly legalább annyira esik a magyarra, mint az íróra. A fenti bekezdés kulcsszavai az „író”, a „magyar nyelv” és a „kommunista”. Amit e szférákban (magyarság, irodalom, baloldaliság) magával hozott a monarchiabeli zsidóság örökségeképpen, nem őbenne nem fértek össze harmonikusan, hanem kint a világban vált a viszonyuk problematikussá a jobb- és baloldali totalitarianizmus hatására. Az az identitás-választás, amelyet itt megkérdőjelez, nem volt sem magától értetődő, sem személyes erőfeszítés nélkül való, nem nélkülözte a hűséget önmagához és választott értékeihez. A hasonló környezetből származó, részben hasonló utakon járó Kösztler Artúr mint Arthur Koestler lett világhírű angol író, Németh Andor a nyilas uralom alatt élt át belső meghasonlást identitásában, Fejtő Ferenc végül francia író lett (bár sosem szűnt meg a térség problémáival foglalkozni), de nyomon követhetnénk a monarchikus magyar zsidóság első világháború utáni útját és sikereinek állomásait Bécstől Berlinig, Freiburgtól Londonig és Hollywoodig." (Spira Veronika)
Szép, őszinte vallomás ez egy magyar-zsidó identitású nagy magyar író vívódásáról, a feloldhatatlan belső paradoxonról, amellyel oly sokan küszködnek némán-frusztráltan ma is. Ha Spiró ezt megértené, alighanem átírná az életművét. Ha ezzel Imre Imrics Kertyészev szembenézett volna, másfélszeresen is megérdemelte volna a Nobel-díjat.
A Sorstalanság két epizódjából kiderül, hogy megkapta a lehetőséget a szembenézésre, de nem élt vele: 1. a lágerben jiddisül szólítja meg egy galíciai zsidó, ám a főszereplő német nyelven válaszol, hiszen nem beszéli annak jiddis változatát; erre a másik megvetően közli vele: "di bist ká jid, di bist á ségec" (kb. nem vagy te zsidó, csak egy jöttment csirkefogó). A főszereplő nem sokat gondolkozik ezen, rendületlenül halad tovább a narratíva. 2. A főhős a józsefvárosi pályaudvaron összeterelt transzportosokkal együtt alig várja már, hogy végre megszabaduljanak a bunkó magyar csendőröktől, átkerüljenek a snájdig német officírek irányítása alá, majd kiutazzanak német kultúrhonba, ahol tisztességes szállás, munka, rendes ellátás vár rájuk... Gyakorlatias szemlélő azt gondolná, hogy ez egyszerűen nem lehetséges, ez csak elbeszélői fogás, épeszű ember sec-perc kirakja a puzzle-t. Ám Kertész kitartó, 60 évvel később Berlinből nyilatkozza, hogy a történtekért kizárólag a magyarokat hibáztatja, hogy a magyar nyelv zárvány, és mennyivel jobb Németországban.
Eltérek a szokásos optimista zárlattól: ha a Fidesz-kormány nem teremt vad, kiszámíthatatlan bizalmatlanságot, a saját választóitól is elforduló klikkhangulatot ("Fel a kezekkel, emberek, pofa befog, kétharmad van nálam, és nem félek használni!"), akkor lenne esélyünk megbeszélni sok-sok ügyet. Akkor kialakulhatna az a befogadó közbeszéd, amelyben zsidó-magyarok, magyar-zsidók és pannon-magyarok hátsó gondolat nélkül vállalnák a maguk sokszínű hátterét, az egész politikai-kulturális nemzet javára. Ej, Imre Imrics Kertyészev, ej mi mindannyian! Ha a Fidesz bölcsebben kormányzott vóna, az én gój-zsidó optimizmusom is tovább tartott vóna.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése