Többféle rettegés járta be hazánkat és Európát az alkotmányozás során. Hírlett, hogy prezidenciális rendszer lesz, melyben OVI az örökös kondukátor. Nem lett. Királyság lesz belőlünk. Nem lett. Visszajön a vármegyerendszer. Nem jött. Egypárti diktatúra lesz. Nem lett, nem is lesz. Egyetlen aggály sem jött be, mégis fanyalognak az eddigi rettegők. Megjegyzem, nekem jó lett volna a régi is, de nem szokásom elfutni a változások elől. Pontosan mi a baj az új alkotmánnyal?
Debreczeni József (http://nol.hu/velemeny/20110430-a_gordiuszi_csomo) kertelés nélkül közli: az a gond, hogy kétharmadossá válnak a politikai közösségünk alapérdekeit megjelenítő területek, s így a Fidesz megköti a következő kormányok kezét. Miben is? A családi adókedvezmények, a nyugdíj, az állami vagyongazdálkodás, az adósságállomány maximuma tekintetében. Ezáltal a következő kormányok nem tudnak kormányozni, véli a szerző. Álláspontom szerint ez nem felel meg a tényeknek, hiszen az alkotmány csak kijelöli a közösségi minimum szalagkorlátját, amelyet átszakítva a kormány szakadékba zuhan, és vele együtt az egész ország. Természetesen meg lehet vitatni, hogy például az adósságállomány esetében megfelelő határérték-e az 50% -- ezért volt hatalmas öngól az ellenzéktől, hogy kivonult az alkotmányozásból, s így nem tudta elmondani az ellenérveit. Az eddig olvasottak alapján mintha nem is lennének ellenérvei. Miért kéne, hogy egy következő kormány eltörölhesse a családi adókedvezményeket, padlóra küldhesse az állami nyugdíjat, eladhassa az utolsó állami szolgáltatót, és eladósíthassa az országot? Az ellenzék valóban ragaszkodna a közös szakadékba zuhanás szabadságához? Miért gond az, ha a mindenkori kormány szembesül a társadalom jogos elvárásaival, s ha nem tartja be őket, akkor a költségvetési tanács és a köztársasági elnök feloszlathatja a parlamentet, majd új választásokat írhat ki?
Magyarország utóbbi húsz éve arról szólt, hogy nem érvényesül a nemzeti minimum, és ezzel párhuzamosan a szocializmus éllovasából a térség lúzerévé válunk. A baloldal a mai napig tagadja, hogy e két folyamat összefügg egymással, amiből mára már nem következik több, mint hogy a baloldal mindent meggondolt, mindent megfontolt, és nem hagyja magát gyámoltalanul befolyásolni a nyilvánvaló tények által. A baloldalnak többé nem a Fidesszel, hanem a józan ésszel van vitája. Abból definíció szerint nem lehet baj, hogy az alkotmány minimális szabályokat rögzít a közösségi érdekek aktív hátramozdítása ellen. Ad absurdum előfordulhat, hogy azokat a baloldal sem fogja hátramozdítani, vagy ha mégis megtalálja a módját, nehezebben tud majd papírforma szerint demokratikus jogállami világbajnoknak látszani. Az Alkotmánnyal kapcsolatban eddig megfogalmazott aggályok nem lépik túl azt a szintet, amelyen a potenciális elkövető sérelmezi, hogy a rendőrség felháborító mértékben meg tudja nehezíteni kétes terveinek végrehajtását. Továbbra is várom, milyen tényszerű problémákat tár fel az Alkotmány tüzetes bal-liberális vizsgálata.
Arra is nyitott vagyok, hogy immár az alkotmányozási folyamaton kívül megvitassuk, valóban magánügy-e a gyermekvállalás, valóban felesleges-e a tisztességes mértékű állami nyugdíj, valóban el lehet-e adni a közérdekű állami szolgáltatásokat, valóban korlátlanul eladósítható-e az ország. Kedves bal-lib teoretikusok, várom az érveket.
Kiegészítés 2012 januárjában: a bejegyzés írásakor még idegenkedtem az Alaptörvény megnevezéstől, mondván, hogy magyartalan (a német Grundgesetz tükörfordítása), és egyáltalán, már úgy megszoktuk, hogy az Alkotmány az alkotmány... Ma már logikusnak tartom, hogy Alaptörvénynek hívjuk azt, amire a többi törvényünk épül. Az Alaptörvénnyel kapcsolatos bal-lib ellenérveket azóta is várom, nem jönnek.
Debreczeni József (http://nol.hu/velemeny/20110430-a_gordiuszi_csomo) kertelés nélkül közli: az a gond, hogy kétharmadossá válnak a politikai közösségünk alapérdekeit megjelenítő területek, s így a Fidesz megköti a következő kormányok kezét. Miben is? A családi adókedvezmények, a nyugdíj, az állami vagyongazdálkodás, az adósságállomány maximuma tekintetében. Ezáltal a következő kormányok nem tudnak kormányozni, véli a szerző. Álláspontom szerint ez nem felel meg a tényeknek, hiszen az alkotmány csak kijelöli a közösségi minimum szalagkorlátját, amelyet átszakítva a kormány szakadékba zuhan, és vele együtt az egész ország. Természetesen meg lehet vitatni, hogy például az adósságállomány esetében megfelelő határérték-e az 50% -- ezért volt hatalmas öngól az ellenzéktől, hogy kivonult az alkotmányozásból, s így nem tudta elmondani az ellenérveit. Az eddig olvasottak alapján mintha nem is lennének ellenérvei. Miért kéne, hogy egy következő kormány eltörölhesse a családi adókedvezményeket, padlóra küldhesse az állami nyugdíjat, eladhassa az utolsó állami szolgáltatót, és eladósíthassa az országot? Az ellenzék valóban ragaszkodna a közös szakadékba zuhanás szabadságához? Miért gond az, ha a mindenkori kormány szembesül a társadalom jogos elvárásaival, s ha nem tartja be őket, akkor a költségvetési tanács és a köztársasági elnök feloszlathatja a parlamentet, majd új választásokat írhat ki?
Magyarország utóbbi húsz éve arról szólt, hogy nem érvényesül a nemzeti minimum, és ezzel párhuzamosan a szocializmus éllovasából a térség lúzerévé válunk. A baloldal a mai napig tagadja, hogy e két folyamat összefügg egymással, amiből mára már nem következik több, mint hogy a baloldal mindent meggondolt, mindent megfontolt, és nem hagyja magát gyámoltalanul befolyásolni a nyilvánvaló tények által. A baloldalnak többé nem a Fidesszel, hanem a józan ésszel van vitája. Abból definíció szerint nem lehet baj, hogy az alkotmány minimális szabályokat rögzít a közösségi érdekek aktív hátramozdítása ellen. Ad absurdum előfordulhat, hogy azokat a baloldal sem fogja hátramozdítani, vagy ha mégis megtalálja a módját, nehezebben tud majd papírforma szerint demokratikus jogállami világbajnoknak látszani. Az Alkotmánnyal kapcsolatban eddig megfogalmazott aggályok nem lépik túl azt a szintet, amelyen a potenciális elkövető sérelmezi, hogy a rendőrség felháborító mértékben meg tudja nehezíteni kétes terveinek végrehajtását. Továbbra is várom, milyen tényszerű problémákat tár fel az Alkotmány tüzetes bal-liberális vizsgálata.
Arra is nyitott vagyok, hogy immár az alkotmányozási folyamaton kívül megvitassuk, valóban magánügy-e a gyermekvállalás, valóban felesleges-e a tisztességes mértékű állami nyugdíj, valóban el lehet-e adni a közérdekű állami szolgáltatásokat, valóban korlátlanul eladósítható-e az ország. Kedves bal-lib teoretikusok, várom az érveket.
Kiegészítés 2012 januárjában: a bejegyzés írásakor még idegenkedtem az Alaptörvény megnevezéstől, mondván, hogy magyartalan (a német Grundgesetz tükörfordítása), és egyáltalán, már úgy megszoktuk, hogy az Alkotmány az alkotmány... Ma már logikusnak tartom, hogy Alaptörvénynek hívjuk azt, amire a többi törvényünk épül. Az Alaptörvénnyel kapcsolatos bal-lib ellenérveket azóta is várom, nem jönnek.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése