2013. december 17., kedd

A jótékonyságról Karácsony előtt

Mindenki ismeri a közhelyet, miszerint a Karácsony a szeretet ünnepe lenne. Tévedés, a Karácsony a zsidó Messiás születésének ünnepe, a messiáskövetés terjedésével vette át a hagyományos napéjegyenlőség-templomszentelés (Hanuka) helyét. Egyfelől igazuk van a Hanukát tartóknak, övék a régebbi koncepció (az eredeti talán az egyiptomiaké, akik Ré Napisten születését ünnepelték ezidőtájt, de lehet, hogy ők is készen kapták egy előző napimádó kultúrától), másfelől  a keresztényeknek is igazuk van, ők építették fel azt a civilizációt, amely lelki tartalmat ad a hagyománynak, és amely lelki tartalom nélkül a Karácsony üres formaság, nincs rajta mit ünnepelni. Joggal mondjuk, hogy a Karácsonynak különleges helye van a messiáskövető (görögül: krisztiánus) civilizációban, és nem helyettesíthető az egyenlőség jegyében sem Hanukával, sem Ré állítólagos születésével, miután nem a sivatagi pásztorkodás vagy a vándorkereskedés, nem is a piramisépítés, hanem a Messiás tanításának életre váltása tette naggyá Európát. 

Karácsony környékén fokozott figyelem irányul testi-lelki jólétünk forrására, Jézusra, aki arra tanít, hogy adjunk az éhezőknek, látogassuk a betegeket a kórházban, a börtönben. Amit a legkisebbeknek adunk, azt Jézusnak adjuk, amit a legkisebbektől megtagadunk, azt Jézustól tagadjuk meg, és utóbbiért büntetés várható a túlvilágon.

Jézus óta alapvetően átalakult a szociális helyzet, éppen az ő tanításának köszönhetően. A keresztény társadalom egésze szolidárissá vált, szociális védőháló formájában intézményesítette a jótékonykodást. Ki lehet rászoruló egy keresztény társadalomban, amely elvonja a tagjai jövedelmének több mint felét? Jézus idején 10% adót fizettek az emberek a templomnak, mintegy 10% sarcot fizettek különböző adónemek formájában Rómának (megadván a  császárnak, ami az övé), és kedvük szerint néhány fillért adakoztak jótékony célra. Ez nem egészen fele a mai adótehernek. Érthető, hogy Jézus ilyen körülmények között arra biztat, hogy a követői adakozzanak minél többet egyénileg, mivel nulla szociális célú adományból nem jut a szegényeknek. Többek között azért sem, mert ókori nézet szerint a szegénység, a betegség, a nyomorúság isteni átok, korábbi bűnök büntetése. Jézus előtt nem volt igazi indíttatás a "bűnös átkozottak" támogatására, neki köszönhetően viszont teljes szemléletváltás következett be.

Jézus mai követőinek többségétől a munkahely levonja az adományt, amelyet adottságnak tekintünk, és olybá vesszük, mintha semmit sem adakozott volna a dolgozó, holott busásan megfizette a rászorulók mindennemű támogatását. A boltok azután minden egyes vásárláskor beszedik tőlünk a 27% ÁFA-t, amit szintén nem szokás adománynak tekinteni, holott nagyon is az. Egyéni nézetben nem önkéntes, hiszen intézményesítettük, de hosszú távú, közösségi szempontból mégis az, hiszen a közösség szavazza be a hatalomba azokat, akik az adórendszert érvényben tartják. Igényelhetnénk, hogy mindenkihez szálljon ki az adóhivatal marketingese, és szívhez szóló történetekkel addig puhítsa az adóalanyt, míg az könnyekig meghatva, önként le nem perkálja, amit ma morogva fizet. Lassú és drága rendszer lenne, de világossá tenné, milyen elképesztő mértékben jótékonykodik a mai társadalom. Ezek után a keresztények szociális érzékenységét kevesellni megtévesztés, szociális demagógia.

Honnan tudjuk, ki a rászoruló? Aki kiírja egy papírra, hogy éhezik, hogy három beteg gyereke áll súlyos műtét előtt? Éppen ellenkezőleg: tudhatjuk, hogy az ilyen ember nem rászoruló, hanem csaló, eltereli a figyelmünket, elvonja az adományunkat a valódi rászorulóktól. Valódi rászorulónak nevezem azokat, akik nem jószántukból nem dolgoznak, hanem mert képtelenek rá, vagy mert kiszorultak a munkaerő-piacról. A kapitalizmusban folyamatosan 3-5% a munkanélküliség, ez ösztönzi a versenyképeseket a jobb teljesítményre. A versenyképteleneket viszont akár tartósan is tétlenségre kárhoztatja, és nem minden esetben tehetnek erről.

Egy keresztény társadalom azért hozza létre, és tartja fenn a szociális intézményeket és hatóságokat, hogy kiderítsék, ki a rászoruló, és alapvető szükségletei szerint támogassák. Félreértések elkerülése végett, a mozijegy nem tartozik az alapvető szükségletek közé, a munka viszont az alapvető kötelességek része, mégpedig nem a legmagasabb végzettségnek megfelelő beosztásban. Szent Pál szerint aki nem akar dolgozni, az ne is egyék. A 21. századi keresztény társadalmak (nem ismételhetem eleget, hogy Jézus tanításának köszönhetően) akkora bőségben élnek, hogy engedhetünk ebből a szigorból. Aki nem dolgozik, az is egyék, de ne nézzen plazmatévét, ne hordjon márkás ruhát, és autó helyett járjon közösségi közlekedéssel. Ha engedünk ebből, akkor a szociális rendszerrel való visszaélést ösztönözzük. Amennyiben a hatóságok nem képesek rászorultság szerint elosztani a segélyeket, akkor adják vissza az adófizetők pénzét, a jótékonykodás feladatával együtt. Ettől kezdve ismét jogos lesz az egyéni adakozást a Jézus tanította formában elvárni, de nem a közterületen grasszáló csalók felé, hanem a szerényen visszahúzódó szomszédok felé, akiket ismerünk, és tudjuk, hogy őszintén igyekeznek a szorgos többséghez hasonlóan iparkodni, ám önhibájukon kívül valamiért nem sikerül. Az ő támogatásukról kell számot adnunk.

2 megjegyzés:

  1. Egy picit mindig elgondolkoztat a szociális háló léte a modern társadalomban - és a bibliai szövegek egy-az-egyben idézgetése anélkül, hogy közben megnéznénk azt a társadalmi, kulturális és vallási hátteret, amiben emezek megszülettek.

    Megítélésem szerint ebből a szempontból mindenképpen lényegtisztázó az írásod, köszönöm! :-)

    A páli idézetnél először még említetted, hogy "nem akar", de a második esetben már nem. Ráadásul olyan példákat hoztál, ami sajnos engem személyesen elég furcsán érint: érettségi óta folyamatosan van munkám, mégis közösségi közlekedéssel közlekedem és nem járok márkás ruhába. Mondjuk az, hogy TV-m nincs, az az én döntésem.

    Persze tudom én, hogy egy blogbejegyzésben nem lehet ilyen árnyalatokat húzni, de amikor először szembesültem egy plakátkiállításon, hogy a világ átlagkeresetének a dupláját keresem, akkor ez már elegendő ok ahhoz, hogy gazdagnak nevezzem magam?!

    Áldott Ünnepet!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves János! Pált első körben pontatlanul idéztem, ezt javítottam. Örülök, hogy te is tisztázónak érzed a posztot, valóban ez a szándékom. A Biblia-értelmezések többsége vagy úgy tesz, mintha Jézus légüres térbe érkezett volna, és a Marsról köréje pottyant univerzális emberek valami érthetetlen okból nem tudták volna befogadni a tanítását, vagy mintha egy az egyben a Jézus korabeli világban élnénk, és semmi sem változott volna a keresztény civilizáció terjedésének 2000 éve alatt. Az én megközelítésem ennek az ellenkezője: szeretném feltárni és bemutatni, hogy Jézust a kortársak azért nem fogadták el, mert nem voltak nyitottak az általa meghirdetett lelki-társadalmi haladásra, és nem látták át a maradiság hosszú távú hátrányait, az ókorban rekedtek, és onnan hátráltatják a világ fejlődését. Jézus tanait szerencsére befogadta a tágabb környezet, az emberiség, és a tanítása alapján felépítette a világ legfejlettebb, legsikeresebb, legjólétibb, legszolidárisabb, legtoleránsabb, legdemokratikusabb civilizációját, amelyben messiáskövető elődeinknek köszönhetően élünk. Ezzel a nagyszerű örökséggel akkor bánunk méltón, ha tudatosítjuk, hogy Jézus teljesen más célközönséghez szólt, rájuk szabott üzenetekkel, amelyek valós és örök tartalmát csak a formát értelmesen kezelve (mutatis mutandis) adhatjuk vissza.

      A szociális hálót célszerű lenne legalább részben újra egyéni hatáskörbe adni, hogy elkerüljük a hamis látszatot, miszerint a pénzüktől intézményesen megfosztott keresztények szívtelenek, mert nem veszik el a szájuktól a falatot, hogy demagóg célokat finanszírozzanak. Szép megoldás lenne, ha mondjuk, ki-ki az adója 1/3-át feloszthatná a szerinte rászorulók között, ideértve az ÁFA-t is! Nehéz lenne ezek után szívtelennek nevezni azt, aki így támogatja embertársait, a demagóg szociál-liberális értelmiség pedig új megélhetési forrás után nézhetne.

      Tiszteletre méltónak tartom a visszafogott életformádat, és úgy tűnik, ebből nem fakad frusztráltság, elégedett vagy azzal, amid van. Ha nem lennél az, akkor tennél érte, hogy szorgos munkával megkeresd, ami hiányzik. Az én szememben ez az optimális létforma.

      A világ átlagjövedelméről az a véleményem, hogy a nyugati keresztény civilizáció jóléti etalont teremtett, a kis jövedelmű térségeknek nem kell mást tenniük, mint követni ezt az etalont. (Belső meggyőződésből követni Jézust, és fontos értéknek tartani a gondolkodó-cselekvő-problémamegoldó egyént.) Igaz, ez automatikusan némi környezetszennyezést jelent, de a nyugati életforma nem fenntartható elemei épp a tömeges elterjedéstől válnak nyilvánvalóvá, addig nem. A globális jólét egyértelművé teszi, hogy ami jó és fenntartható nyugaton, az keresztény, és megőrzendő, ami rossz és fenntarthatatlan, az nem keresztény, és megváltoztatandó. Ez melléktermékként egy csapásra véget vetne a tálibok/iszlám szélsőségesek fémjelezte problémakörnek, ők ugyanis nem a valódi kereszténységet, hanem annak a szoc-lib demagógiával láttatott torzképét ellenzik. Kézzel-lábbal tiltakoznak egy álmumus ellen, mert fenyegetést látnak benne, és nem a jólét és boldogság forrását. Ha saját hatáskörben tisztázzuk, mi keresztény és mi nem a civilizációnkban, és csak a keresztény elemeket terjesztjük, akkor rövid úton kitör a jóléti világbéke, így kincset érő messiáskövető örökségünket felvállalva egyszerre használunk magunknak és a világnak. A terjesztést valószínűleg úgy kellene végezni, ahogy XVI. Lajos konyhakerti növénnyé tette krumplit: http://csurtus.blog.hu/2009/03/14/a_krumpli_rovid_tortenete

      Áldott Karácsonyt Neked is.

      Törlés