Négy év múlva balra át

A Fidesz az adottságokhoz képest nem kormányoz rosszul, a bal-lib előzményhez képest akár kanálhajlító fenoménnek is nevezhetjük, de – fiatal demokrácia ide vagy oda – abszolút értékben ez a teljesítmény három ciklusra nem lesz elég. A demokratikus váltógazdálkodás evidenciája szerint 2018-ban vagy baloldali kormány jön, vagy a jobboldaliak többsége is sajnálni kezdi majd, hogy nem így alakult. Alapértelmezetten a baloldalnak kellene nyernie, ha el nem bénázza. Számomra össztársadalmi érdeknek tűnik, hogy a halmozott politikai kihívásokkal élő oldal hóna alá nyúljunk, és segítsünk neki nem elbénázni.

Összeírtam néhány (őszinte) jó tanácsot. Ellentétben a jobboldalnak címzett bal-lib okosságokkal, amelyek megfogadás esetén tuti terített betlihez vezetnének, az én tanácsaim győzelmet jelenthetnek a megsegíteni kívántaknak.

1. Tartalmi politizálást! Felejtsük el a személyek elleni kampányolást, OVI-t szereti a választói többség, legalábbis a szavazófülkében. A politikában egyre megy, hogy máshol mennyire szereti, vagy hogy meghívná-e magához egy finom kávéra. A baloldal összes öngólja úgy indul, hogy megkontrázza OVI minden szavát és intézkedését. Ha tartalmi politizálást folytatna, alighanem feltűnt volna, hogy a választói többség nagyjából egyetért OVI intézkedéseivel, legalábbis sokkal jobbnak tartja őket a baloldali alternatíváknál. Az orbanofóbiától elvakulva nem vettétek észre, hogy a magyar társadalom létező problémáira egyetlen működőképes megoldásotok sincs – eddig.

2. Hagyjuk az ideológiát. Az ideológiák a hidegháborús időkről szóltak, a berlini fal leomlásával elavultak. Ma egyetlen érvényes szempont van: a közösség jól megfontolt érdeke. A Fidesz ezt már 1996-ban felismerte, és azóta a közjó mellett egyszerűen a szavazatok 51%-ára hajt, látható sikerrel. Mellesleg, ezt az 51%-os dolgot nem magától találta ki, a demokrácia szabályfüzetét olvasgatva bárkinek feltűnhet, hogy a legegyszerűbben ekkora szavazataránnyal lehet választást nyerni.

3. Célszerűséget! A választást tehát a közjóra hivatkozással, továbbá 51%-kal lehet megnyerni, ez legyen a baloldal célja 2018-ban.

4. Csak az ökör maradjon következetes. A következetesség piedesztálra emelése bal-lib perverzió. GyuFi még mindig ott tart, hogy ha 2004-ben nem akarta a kettős állampolgárságot, akkor valamiféle erény 2018-ban sem akarnia. Egyesek szemében tényleg az lehet, de nem lesz az 51% szemében, és ez a lényeg. Ismerős a mondás, miszerint az az igazán buta ember, aki ugyanazt a hibát követi el újra és újra, ám mindig más eredményre számít? Az eddigi bal-lib meder kiszáradt, abba a folyóba nem lehet még egyszer belelépni.

5. Ne adjunk több ziccert a nemzeti oldalnak. Brüsszeli sallert kérni akár jó ötlet is lehetett volna, ha beválik, de nem vált be. Nemzetközi felháborodást szítani szintén jó ötlet lehetett volna, ha bejön, de nem jött be. A demokráciára, szólás-, sajtó-, nyári és egyéb -szabadságra hivatkozni szintén trendi lehetett volna, de nem lett az. A szélsőjobbtól megmenteni a haladó népet akár nyerő ötlet is lehetett volna, ha működik, de nem működött. Ezekből mind magas labda lett, amelyeket a Fidesz játszi könnyedséggel csapkodott le, míg a bal-lib háló bele nem szakadt. Ideje kifarolni a zsákutcából, és újabb ziccerek feladása helyett végre célba venni a Fidesz térfelét, de úgy ám, hogy az plusz szavazatokat hozzon.

6. Nyúljuk le a Fidesz összes sikerötletét. Egy a tábor, egy a zászló. Legyen illetékmentes a pálinkafőzés, az EU-val majd később vitatjuk meg a dolgot. Minden ötlet legyen szokatlan, de népszerű a választói többség szemében. Minden intézkedés kiszámítottan provokáljon, húzza csőbe a mechanikusan reagáló másik tábort. Szabadságharcosan futtassuk fel az EU-pénzek elköltését. A látványpolitizálás mögött ugyanakkor legyen nagydobra nem vert, implicit, ám nehezen kikezdhető célszerűség. Produkáljunk konkrét, közemberi zsebben érezhető eredményeket. A kényes bal-lib gyomor nem veszi be az ilyesmit? Miért, talán az újabb bukta gyomorbarátabb lesz?

7. A hetedik te magad légy. A fentieket mind úgy kell színpadra állítani, hogy illeszkedjenek egy újonnan felépített, hiteles, érzelmileg is működő bal-lib imázsba. Ezt csak együtt lehet előadni, ami nem gond, hiszen nyerni és kormányozni szintén csak együtt lehet. Ma az LMP az egyetlen hiteles bal(ra hajló) komponens a kormánnyal szembeni térfélen, érdemes alázatosan meaculpázva kikérni, és megfogadni a tanácsait. "LMP bácsiról sok rosszat mondtunk, de nem jött be. Igazából nem is gondoltuk komolyan. LMP bácsi, kérünk, könyörgünk, segíts."

Így kell nyerni 2018-ban, kedves bal-libek. Én szóltam. Ha megint elbénázzátok, közösségcentrikus jobboldaliként némileg sajnálni fogom, de ne várjátok, hogy mind a kétmillió kezemmel én húzzam be mellétek az ikszet. Gesztenyét akartok? Szíveskedjetek kaparni.

Jézus és utópiák?

Ne tessék viccelni. A zsidó Messiás semmiféle utópiával nem említhető egy lapon, de még egy könyvön belül sem. Jézus ugyanis tudta, mi lakik az emberben, ellentétben az utópiák rózsaszín kakaón felnőtt, képzeletdús szerzőivel.

Jézus létező, hús-vér embereknek adta az időtlenül érvényes tanítását, és nem parafenoméneknek, fénnyel táplálkozóknak vagy lézerkardos Jedi-lovagoknak. Ezzel szemben az utópikus gondolkodók téveszméinek se szeri, se száma. Mit nem szoktak figyelembe venni? Olyan apróságokat, hogy az ember hajlamos többet felhalmozni a szükségleteinél, ösztönzés nélkül élmunka helyett energiaminimumra törekszik, nem túlzottan belátó, magától ritkán foglalkozik a köz javával, nem igazán önzetlen, sőt csökönyösen ragaszkodik a magántulajdonához, a társához, a szeretteihez; ösztönös lázadó és Pató Pál egy személyben, minden adottságával és a legszebb lehetőségeivel is vissza tud élni, sokszor maga sem tudja, mit akar, hajlamos bort nyakalva vizet prédikálni, és gyakran szándékosan az ellenkezőjét csinálja annak, amit elvárnak tőle. Ez a reális személyiségmodell, ez lakik az emberben, ebből lehet tényleges társadalmi berendezkedést kialakítani.

Jézus tanítása a létező embereknek fogalmaz meg egy három szabályra épülő, önkéntes társadalmi rendet (szeresd Istent teljes erőddel/szíveddel/elméddel; szeresd embertársadat, mint önmagadat; tégy messiáskövetővé minden népet). Ez a szabályzat működőképes földi államot ír le, megfelelő fékekkel és ellensúlyokkal, amelyek az emberi jellemhibák ellentételezésére kellenek.

Összeállítottam egy tanulságos csokrot az utópisták tévelygéseiből.

A történelem első majdnem utópistája Platón volt, aki szerencsére nem hatódott meg a saját fantáziájától. Az állam című művében megállapítja, hogy a gyors eszű emberek jó kereskedők, csak kár, hogy csalnak és hazudnak; a lassú eszűek becsületesek, kiválóak börtönőrnek és hivatalnoknak, csak kár, hogy buták és fantáziátlanok; egy ideális államot olyan politikusoknak kellene vezetniük, akik gyors eszűek ÉS ennek ellenére becsületesek, ám az ilyen ember ritka, mint a fehér holló – ezért nincs, és nem is lesz ideális állam. Bravó, Platón!

Thomas More Utópia nevű fantáziaállamában (erről nevezték el az utópia műfaját) már vadul felpörög a képzelet. Az emberek divatosan egyforma ruhában járnak, az élet érdekesebbé tétele céljából a férfiak és a nők között nincs semmi különbség, az emberi kiteljesedést szolgáló munka világában akár háromféle (3) mesterség közül is választhatnak, háztartásonként két rabszolgát tartanak, akik részint más országok lakói, részint házasságtörők, részint pedig bűnözők, akiket aranyláncra vernek, hogy mindenki szívből megutálja ezt a világot megrontó fémet. A gyerekek ékszerekkel játszanak, majd felnőtté érve elvetik őket, hiszen mire kellene egy normális felnőttnek a fuksz? Platón után már nem csodálkozunk, hogy Utópiát tudósok irányítják - bilibe lógó kezű szerzőnket nem zavarja az az apróság, hogy kevés a vezetésre alkalmas tudós, és még kevesebb a tudós vezetők népi elfogadottsága. Szépelméjű Tamással rendesen elszaladt a képzelet lova.

A későbbi korokban számtalan további utópia született, és sajnos némelyik szerzője kellően tehetséges elmebeteg volt ahhoz, hogy meg is próbálja valóra váltani a lidérces álmait.

Karl Marx és Friedrich Engels például elég pontosan leírta, hogyan működik a tőkés gazdaság, majd tévesen feltételezte, hogy a közösségi tulajdon még ennél is eredményesebben működhet. A két dilettáns figyelmen kívül hagyta az innovációt és az ösztönzőrendszereket, vagyis hogy az iparban rendszeresen újítani kell, és hogy akit pozitívan ösztönöznek a munkára, az jobban dolgozik, nagyobb jólétet állít elő. Bűnüket enyhíti, hogy az átmenetet - a vallástalanítástól eltekintve - békésnek írják le, s mivel e békés átmenet nyugaton sosem következett be, a saját hazájuknak nem ártottak túl sokat. Ne feledjük azonban, hogy Marx erőszakkal szabadította volna meg a vallástól a tömegeket. Szerencsére a gondolatának nem akadt kivitelezője, legalábbis nem azon a tájon.

A Marxékkal egy időben alkotó mentálhigiénés eset, Mihail Alekszandrovics Bakunyin eltalálta, hogy a radikális változáshoz forradalmi hangulat kell, és ez a keresztény világ perifériáján (szláv és latin körben) adott. Ám összekeverte a módszertani szezont a fazonnal, békés rendszert akart erőszakkal létrehozni, önrendező rendetlenségről álmodott. Eszébe sem jutott, hogy nincs hatalmi vákuum, hogy minden rendezetlenségből természetes módon egyfajta szakosodott, azaz hierarchikus rend alakul ki, és hogy minden társadalomnak (még egy mintaszerű meritokráciának is) lesz vezető rétege. Nem számolt az emberi hatalomvággyal és egyéb jellemhibákkal sem - de hát mit várhatunk egy hibbanttól?

A történelem egyik leghíresebb előrehaladott állapotú szifiliszese, Vlagyimir Iljics Uljanov (alias Lenin) sikerrel ötvözte Marxot és Bakunyint, felismerte, hogy az előbbi által békés átmenetre szánt modellt leginkább szláv környezetben lehet békétlenül, azaz forradalmilag megvalósítani. Tévesen úgy vélte, hogy a kezdeti diktatúrából egyszer majd önkéntes jóléti demokrácia lesz, mikor a nép rájön, milyen jó rendszert lőcsöltek rá a holttestén át, milyen nemes célból verték le a veséjét, tépdesték ki a körmeit, küldték húsz évre Szibériába... Feltételezte továbbá, hogy a diktatúra és a tervgazdaság valaha olyan, sőt nagyobb jólétet biztosíthat, mint a tőkés demokrácia és a piacgazdaság. Erről a téveszméről bőséggel szereztünk gyakorlati tapasztalatot, sajnos túl sokat is.

Lenin pszichopata követője, Joszif Visszarionovics Sztálin (grúz leánykori nevén: Ioszeb Dzsugasvili), aki továbbépítette a "mindenoldalú kommunista embertípus" fantáziabirodalmát, ráhibázott, hogy a megfélemlítés, a belső ellenségképzés és a kirakatper hatásos módszer a hatalom megtartására. Ha ennél szebb gondolatai is voltak, akkor egyrészt nem tudunk rólunk, másrészt nem valósultak meg.

Adolf Hitler eltalálta, hogy az állami beruházások közösségi jólétet és stabilitást biztosítanak (nem magától jutott eszébe, hanem lekoppintotta az amerikai New Deal-t). Abban viszont tévedett, hogy egy faji alapon, erőszakkal felépített társadalom valaha kellemes és sikeres lehet. Az utópisták közül Hitler állt a legközelebb ahhoz az érzelemsivár, következetesen kegyetlen gondolkodásmódhoz, amelyet a mai lélektan "racionális őrület"-nek nevez.

Mao Ce-Tung a világ leghaladóbb államát tervezte felépíteni Kínában, fordítottan zseniális ötletei közül kettő is kiemelkedik. Ráérő idejében kitalálta, hogy a veréb kártevő, el kell pusztítani. Az egész ország parancsra verebet űzött. Mikor egy fia veréb sem maradt, úgy elszaporodtak a rovarok, hogy megették a termést, és a következő években harmincmillió ember halt éhen. Mondhatjuk, hogy apró számítási hiba... A másik gondolata azonban már egy, az övéi ellen forduló Dzsingisz kánra emlékeztet: a gonosz vezető a koreai háborúban fegyvertelen "élő hullámokat" küldött az amerikai géppuskákra, úgy okoskodva, hogy az első sort lekaszálják, a holttestükön átugorva rohamozó következő sort is, majd a következőt is, majd a következőt, egészen addig, míg ki nem fogy a lőszer, és akkor beveszik a hadállásokat. Néhány kilométerrel valóban hátrébb is tolták a frontvonalat, csakhogy ebbe naponta fél- és egymillió közötti kínai katona halt bele. Elképesztő, hogy még ma is vannak maoisták!

Az állam és a vallás szerepét illetően Bakunyin volt az egyetlen, aki szerint az állam is rossz. A többi modern utópiakészítő a vallást egyértelműen rossznak tartotta, az állam másként gondolkodást elnyomó funkciójára viszont igényt formált. (Logikusan, mivel agyrémeket csak karhatalommal lehet ideig-óráig megvalósítani.) Egyikük sem látta azt, amit az erkölcslélektani kutatások ma már kemény adatokkal igazolnak: minden sikeres társadalom és civilizáció egyfajta transzcendens értékrendre támaszkodik, e nélkül rövid távon összeomlik. A vallás tehát kiiktathatatlan. Ami pedig az államot illeti, paradox módon az egyéni szabadságot is csak egy erre konstruált intézményrendszer képes biztosítani, továbbá nincs a világon olyan megfontolt ember, aki nemet mond a pozitív értelemben vett rendfenntartásra, nyilvántartásra, és a nagy ellátó rendszerekre (nyugdíj, egészségügy, szociális ellátás). A kakukktojásnak számító Bakunyin szemlátomást leragadt a kocsmai ötletelés szintjén, nem elemezte végig, melyik gondolatából mi következik.

Ceausescu, Pol Pot, Kim Dzsong Il/Un, bin Láden, Mohamed Juszuf és bűntársai részletes leírásától tekintsünk el, az utópia szót hallva kellemes izgalmat érző olvasók figyelmét felhívom a Wiki vonatkozó szócikkeire, és úgy általában a történelem tanulmányozására. Minimális ép ésszel elkerülhető, hogy az élet tanítómestere folyton a mi kárunkra ismételje önmagát.

Összességében, a fenti utópisták egyike sem tudta, mi lakik az emberben. Jézus 2000 évvel előttük viszont tudta, ezért adott bonyolultabb és körültekintőbb tanítást. Minden parancsnak ott az ellenpárja, értelemszerűen kell alkalmazni azt, amelyik alkalmazandó. Aki első akar lenni, legyen a többi szolgája. Utolsókból lesznek az elsők. Aki megalázza magát, az felmagasztaltatik. Ne ítélj, hogy ne ítéltess. Fontos látni, hogy ezek fékek és ellensúlyok, és nem az alapszabályok. Az alaptanítás a három főszabály, amelytől távol áll minden utópia, és amelynek minden korban megfelel egy-egy konkrét társadalmi berendezkedés - a mi korunkban az 51%-os keresztény többséggel rendelkező toleráns keresztény jóléti demokrácia. Legyünk érte hálásak a zsidó Messiásnak.

Jézus és a jóléti demokrácia

Jóléti demokrácia nincs Jézus tanítása nélkül, és fordítva: Jézus tanítása hosszú távon csakis jóléti demokráciához vezethet. A 21. századi nyugati világ Jézusnak köszönhetően ilyen fejlett, a világ többi része Jézus nem követése miatt fejletlen, és kizárólag Jézust követve válhat jóléti demokráciává.

Ebben a rövid írásban három kérdést szeretnék kifejteni.

1. Miért nem lett Jézus földi tanítása után azonnal jóléti demokrácia?

2. Miért nem mondhatjuk keresztényként, hogy csak vissza kell térni egy korábbi – esetleg keresztényebbnek tűnő – állapothoz, és minden szép lesz?

3. Hogyan fog együttélni a kereszténység a más világnézetűekkel?

Miért nem lett Jézus földi tanítása után azonnal jóléti demokrácia?

A lehetőség már akkor is megvolt, a jóléti demokrácia összes irányadó értékét Jézus vezette be, amikor a férfiakkal egyenlővé tette a nőket, és szimmetrikus etikát parancsolt (szeresd embertársadat, mint önmagadat). A kereszténység eleinte folyamatos veszélyt jelentett, föld alatti mozgalomként, folyamatos védekezés közepette terjedt, ez nem tette lehetővé, hogy világi demokráciaként bontakozzon ki. Azután a Kelet-Római Birodalom államvallásává válva hatalmi fertőzést kapott el, ebben az állapotban sem mutathatta meg a teljes demokratikus fölényét. A megtért barbárok alapította középkori királyságok meritokráciaként indultak, ki-ki a katonai-államigazgatási érdemei szerint kapott rangot és birtokot. Azonban minden generáció szeretné átörökíteni a kiváltságait, és minél nagyobb a külső fenyegetés, ezt annál könnyebben teheti meg, annál könnyebb védelmi képességekre hivatkozva eltorzítani a meritokráciát. Az iszlám hódítások a VIII-tól egészen a XVII. századig rendkívül megkönnyítették a keresztény hatalommal való visszaélést: akinek nem tetszett, bármikor szabadon átállhatott volna a muszlimokhoz... Az iszlám fenyegetés csökkentével a reformáció hozott új belső ellentéteket, majd a szekularizmus és annak tömeggyilkos kiteljesedései, a kommunizmus és a fasizmus biztosították azt a mumust, amelyre hivatkozva a keresztény világ még mindig nem volt mai értelemben vett jóléti demokrácia. A totalitárius rendszerek XX. századi bukása után végre megnyílt az út a meritokrata átalakulás előtt – amit jelenleg már csak a pénzügyi és multinacionális hatalmi konstrukciók torzítanak. A világ egypólusúvá vált, az értékrendek és a vállalkozás szabadsága adott, a kereszténység most valóban elérheti azt az érdemeken alapuló jóléti demokrata állapotot, amelyre vágyik a világ, amely minden eddiginél teljesebben megvalósítja Jézus tanítását (szeresd embertársadat, mint önmagadat), és amely állapot kizárólag Jézus tanítását követve érhető el.

Ugyanakkor a reális történelemszemlélet megköveteli, hogy a kereszténység korábbi állapotait ne a mai szemléletünkkel ítéljük meg (vagy inkább el), hanem az akkori alternatívákkal összehasonlítva értékeljük. Ebben a nézetben a kereszténység minden korban lényegesen többet, jobbat, szebbet nyújtott az alternatíváknál, mindig jelentősen fejlettebb volt, mit a kor embere rendelkezésére álló többi lehetőség. Ezt onnan is tudhatjuk, hogy az értékrendek evolúciójában másként nem maradhatott fősodratú irányzat, mint hogy folyamatosan egy vagy több fokozattal vonzóbb volt az aktuálisan elérhető alternatíváknál.

Miért nem mondhatjuk keresztényként, hogy csak vissza kell térni egy korábbi – esetleg keresztényebb – állapothoz, és minden szép lesz?

Azért, mert hiába voltak a korábbi keresztény korszakok szebbek, jobbak és vonzóbbak az aktuálisan elérhető alternatíváknál, ha a mai keresztény állapotokkal összevetve már nem tűnnek annak. Lehet, hogy lovagolni jobb volt, mint tevegelni, de autózni és repülni még jobb. A keresztény világ folyamatosan fejlődik, halad, nincs olyan előző keresztény korszak, amelynél a mai keresztény kor ne lenne szebb, jobb, vonzóbb, igazságosabb, sőt Jézus tanításának is jobban megfelelő. A nosztalgia emberi hajlam, a zsidó Messiás azonban soha nem nosztalgiázott. Így lett a tanítása nem csak 21. századi, hanem 22., 23. századi, és így tovább.

Aki ma keresztény Európáról beszél, az nem egy előző korba szeretne visszatérni, hanem egyszerűen Jézusnak tulajdonítja azokat a mai vívmányokat (egyenlőség, tolerancia, emberi jogok, jólét), amelyek Jézus nélkül nem jöhettek volna létre, és amelyek Jézus többségi követése nélkül valóban meg is szűnnének.

Hogyan fog együttélni a kereszténység a más világnézetűekkel?

Remekül, és mindenképp sokkal jobban, mint a más világnézetű társadalmak a maguk keresztény kisebbségével. Egy keresztény társadalom 51% keresztény értékrendű választót igényel, azaz akár 49% más világnézetűvel is együtt tud élni jólétben, demokráciában. Ilyen arány egyetlen más többségű társadalomban sem érhető el. A kereszténység ellenlábasai úgy hatnak Jézus követőire, mint a gyöngykagylóra a homokszemek: akadályból érdemmé nemesülnek a keresztény környezetben, az önmagukban életképtelen, sőt destruktív ötleteik Jézus tanítására formálva hozzáadódnak a keresztény világ vívmányaihoz.

A kereszténység minden korszakára érvényes az az állítás, hogy ami igazságtalan volt benne, az ellentétben állt Jézus tanításával, és amikor ez az igazságtalanság megoldódott, akkor e téren összhang alakult ki Jézus tanításával. Nincs még egy ilyen nagyszerű értékrend a világon.

A kereszténység békésen is verseny- és piacképes, a terjesztéséhez nincs szükség sem erőszakra, sem eladástechnikai ügyeskedésre. Kérsz egy jóléti demokráciát? Fordulj a zsidó Messiáshoz, én is tőle kaptam.

Mit adott nekünk Tisza István?

A Fidesz szerint mindent: nemzeti politizálást, a magyarság nagy korszakát, a szép jövő ígéretét.

Kutatásaim szerint viszont az I. világháború poklát, keservét, nyomorát, előkészítve a háború utáni dicstelen történéseket.

Tisza István eleinte ellenezte a háborúskodást, mondván, hogy gyenge a magyar haderő. Később viszont egyetértett a részvétellel, és végig támogatta azt a folyamatot, amely Trianonon és a tanácsköztársaságon + restauráción át a egyenesen a holokauszt szégyenével teljes II. világháborúhoz vezetett.

Szerintem ez a nemzetvesztés klasszikus esete. Tisza István megalapozta mindazt, amire keserű szájízzel emlékezünk a XX. századból. Hogy nem tudta, mit cselekszik? Lehet. Mi viszont tudhatjuk, mit cselekedett, és nincs okunk hálából szobrot állítani érte.

Mit kellene tisztelnünk egy „zsebkendőszavazáson"? Semmit, a formákkal ügyeskedő manipuláció nem érdemel tiszteletet. Örüljünk a párhuzamnak Orbán Viktor formai ügyeskedéseivel? Örüljön az, akinek nem kedves a nemzet jól megfontolt érdeke.

Mit kellene tisztelnünk a magyar szupremácia elvén? Egy csőlátó, gyepes elme Trianont okozó és igazoló agyrémeit?

Mit kellene tisztelnünk a történelem küllői közé elszántan pajszert dugó fanatikus ember életművében? Egy magyar kamikaze bátorságát?

Nem, Tisza István semmit sem adott, amire hálával emlékezhetnénk, ám annál többet, amiért szidalmat érdemel.

Ha a Fidesz a Horthy-szoborhoz vezető út első lépésének szánta Tisza István piedesztálra emelését, okosabb lett volna a végcéllal kezdeni. Horthy ugyanis a hintapolitikájával megmentett 200 ezer magyar zsidót és zsidó magyart Budapesten – akik Tisza István nélkül talán sosem kerültek volna megmentendő helyzetbe.

Világi öröm - keresztényeknek?

Minden átgondolt tudományos modell nem egyszerűen csak egybevág a kereszténységgel, hanem kifejezetten használ a világméretű terjedésének. Ilyen a törzsfejlődés (evolúció) elmélete is.

Az evolúció szerint a változó életfeltételekhez leggyorsabban, legszerencsésebben alkalmazkodó egyedek maradnak életben, és ők válnak dominánssá. Ezt szolgálja az életre általánosan jellemző örömelv: az adott helyzetben sikeres viselkedésminta örömöt okoz (jó), a sikertelen viselkedésminta negatív érzéssel jár (rossz). Ami öröm, azt egyre többször és gyakrabban csináljuk, ami rossz, azt igyekszünk elkerülni, és így evolúciósan egyre sikeresebbek, személyesen pedig egyre boldogabbak leszünk.

Az evolúció úgy is megfogalmazható, mint a hasznos kellemességének modellje. Ha az egyén szívesen táplálkozik, jobban táplált és életképesebb lesz - egy bizonyos pontig, amelytől az evés örömét elkezdik ellensúlyozni az egészségügyi problémák, szerencsés esetben elvéve a kedvünket a túl sok evéstől. Jól ki van ez találva - mondanám, de pontosabb rá, hogy elképesztően jól kitaláltnak tűnik az alkalmazkodás prózai mechanikája.

Miközben a zsidó Messiás tanítása (ami hasznos, az jó, és fordítva) egybevág az evolúció örömelvével, számos átgondolatlan kereszténységértelmezés szembemegy vele.

Kommentvitáim során visszatérő téveszme, hogy a kereszténység nem jár földi sikerrel és jóléttel. Más szóval, kénytelenek vagyunk választani a között, hogy 1. a földön szenvedünk a túlvilági boldogságért; és a között, hogy 2. a túlvilágon szenvedünk a földi boldogságért. Harmadik lehetőség nincs - ebben a felfogásban, amely adós marad azzal, hogy ha így lenne, mi lenne benne az örömhír.

A Messiás ezzel szemben azt tanítja, hogy lehetséges úgy sikerben és jólétben élni a földön, hogy ezáltal elnyerjük az örök boldogságot is. Ez már valódi örömhír, akkora, hogy érthetővé teszi, miért küldte Isten a Fiát a világba, hogy közölje velünk. Magunktól ugyanis nem tudtuk volna kitalálni, beleragadtunk volna a két rossz közötti választások csapdájába.

A Messiás megadta a receptet, amellyel az örömhír megvalósítható: 1. szeresd Istent teljes erődből, szívedből, elmédből; 2. szeresd embertársadat, mint önmagadat; 3. a nevemben taníts meg erre minden népet. Ennyi? Ennyi. Hát nem csodálatos?

A fejüket csóválók kedvéért folytatom még egy kicsit. Örömhír lenne, ha csak kétféle diéta közül választhatnánk: vagy rossz ízű, de egészséges ételt kellene ennünk egész életünkben, vagy jóízű, ám az egészségünkre ártalmasat? Ez elvi lehetetlenség, ugyanis az evolúciónak van megoldása erre a látszatproblémára: azok az egyedek lesznek dominánsak, akik véletlen mutációk miatt úgy születtek, hogy az egészséges ételt egyben finomnak is találják. Következésképp az "egészségeset vagy finomat együnk-e" csak átmeneti dilemma, automatikusan átalakul egy "legtöbbünk szerint az egészséges azonos a finommal" helyzetbe.

Két egyszerű példa:

- az ember ösztönösen viszolyog az ürüléktől, míg a kutya például nem, ennek az az oka, hogy a bomló fehérjék az ember számára halálos fertőzésveszélyt jelentenek, így az ürüléket fogyaszthatónak találó emberek idő előtt, utód nélkül meghaltak, és dominánssá vált az ürüléket büdösnek, undorítónak találó embertípus

- a várandós nő ösztönösen tudja, mire van épp szüksége a szervezetének, és az illető tápanyagot tartalmazó élelmiszert hirtelen ellenállhatatlanul finomnak tartja, azonnal igényt tart rá, pl. egy kiló eperre decemberben

Ugye, milyen jól kitaláltnak tűnik az alkalmazkodás prózai mechanikája?

A kereszténységre nézve ez azt jelenti, hogy akinek az örök boldogságra vezető földi életmód terhes, mert szenved tőle, az egyre fogy majd, végül a mazochista deviáns kategóriába kerül, és azok a messiáskövetők válnak dominánssá, akik az örök boldogság felé vezető utat már itt, a földön is örömtelinek érzik. Mivel számukra boldogító, egyre gyakrabban, egyre intenzívebben gyakorolják az ennek megfelelő viselkedésmintákat. Ez automatikusan - és minden félreértelmezéssel szemben újra - igazzá teszi a Messiás eredeti tanítását, miszerint a fenti három parancs betartása földi és egyben örök boldogsággal jár.

Útmutató új látogatóknak

Kedves Látogató!

Ezen a blogon közel 700 közéleti gondolatmenet található, az utóbbi években igyekeztem aktuális fejlemények kapcsán következetesen kifejteni az álláspontomat. Mára nagyjából leírtam, miről mit gondolok, milyen témát honnan és hogyan közelítek meg, hogy abból valami ésszerűt és jólétnövelőt hozzak ki a konstruktív, pozitív gondolkodás jegyében.

Összességében arra jutottam, hogy a Platón és Arisztotelész által kidolgozott ésszerű gondolkodás módszertanát ált. isk. 1. osztálytól kellene tanítani, ahogy a számtant. Sem Plató, sem Ari nem volt keresztény, ezért világnézettől függetlenül, mindenki számára hasznos lenne megismerni azt, amit ők már 2500 éve tudtak, ám a billentyűzetet koptató mai magyarok döntő többsége még nem tud, mert sosem tanulta, és eddig nem volt nyilvánvaló, hogy a demokratikus jóléthez szükséges.

Fájdalmasan hiányzik az adatokat gyűjtő, elemző, összképet készítő, kritikai ellenőrzést végző, és AZUTÁN hozzászóló típusú ember, a hungarosapiens neticus - legalábbis számomra fájdalmasan. Érzelmekről sok millióan szeretnek vitatkozni, de ebből csak logikátlan vagdalkozás lesz, nem ésszerű demokrácia és jólét.

Az aktualitások részben ismétlődnek, én viszont nem szeretném havonta ismételni azt, amit egyszer már megírtam. Nem inspirál, hogy kifejtsem, 2+2 nem csak januárban, hanem februárban is 4, mert ismét felmerült a probléma, és ha így folytatjuk, márciusban újra le kellene írni, hogy 2+2=... Ez uncsi. Tetszenének inkább megtanulni az ésszerű gondolkodás alapjait. Nem feltétlenül itt, hanem Platón és Arisztotelész műveiből, valamint a Wikin főleg angolul fellelhető történelmi és tudományos összefoglalókat módszeresen tanulmányozva. Pl.: http://hu.wikipedia.org/wiki/Logika

Ismételgetés helyett mostanában inkább mások írásai alatt helyezek el észrevételeket, hogy felkeltsem az olvasó kíváncsiságát: vajon mi egyebet találhatott még ki a(z ilyen-olyan) szerző (hogy menne erre meg arra). A csaknem 700 posztból kiderül, mi jutott még az ilyen-olyan szerző eszébe, érdemes időrendben, 2009-től indulva áttekinteni. Jó olvasást, töprengést és ésszerű kommentelést kívánok.

VL

A keresztény politizálás esélyei a mai Magyarországon - 5. rész

Mi lehet a kereszténység átütő üzenete?

Az, hogy a zsidó Messiás követése tette szabaddá, demokratikussá, jogállamivá, jólétben élővé a nyugati civilizációt. A Római Birodalom széthullása után nulláról újraépített európai kultúra vezetői egytől egyig messiáshitre tért barbárok, országaik alapja a kereszténység, minden fejlett európai ország közvéleményében a mai napig többségben vannak a keresztények. Következésképp aki szabadságot, demokráciát, jogállamiságot és jólétet szeretne, az tegye kereszténnyé a közvélemény többségét. Aki a keresztényeket kisebbségben akarja tudni, az a szabadság, a demokrácia, a jogállamiság és a jólét ellen dolgozik.

De hát a keresztények "köztudottan" gyűlölik és üldözik a zsidókat?

Éppen fordítva, az ójudaisták üldözik kétezer éve "annak a gonosz embernek, akinek a nevét sem mondjuk ki" az eretnek tanát és követőit. Naponta háromszor, kötelező ima keretében átkot mondanak ezekre az "eretnekekre". Időközben annak az embernek a buta, tehetségtelen gój követői felépítettek egy minden eddiginél sikeresebb civilizációt, amely olyan toleráns, hogy egyben az ójudaisták Kánaánja is, ugródeszka a kiválasztottak világuralma felé. Mindent megtesznek, hogy a buta gójokat eltérítsék "annak a gonosz embernek" a követésétől, és a saját jövőképükre hangolják őket. A diszkréten kezelt jövőkép lényege, hogy a szellemi szempontból alacsonyabb rendűnek tartott gójok elfogadják a kiválasztottak uralmát, csodálatuk jeléül elhalmozzák őket minden földi jóval, és önként átadják nekik a vagyonukat. Marhaság? Szerintem is. Plusz még antidemokratikus, jogállamiatlan, és jólétrontó. De az ójudaisták rendületlenül hisznek abban, hogy így lesz.

Az "az ember" viszont szintén zsidó volt, szintén judaista volt, és azt tanította, hogy minden gój embertárs, minden gójjal úgy bánj, ahogy szeretnéd, hogy veled bánjon, mert amilyen mértékkel mérsz, olyannal mérnek neked. Így építhetsz az egész világon igazságos társadalmat, így hozhatod létre Isten országát, ahol minden ember testvér (tehát lehet neki köszönni, szóba lehet vele állni, lehet vele házasodni). Ez a világ létrejött, a zsidó Messiást követő országokban. Az emberiség luxushelyzetben van, választhat az ókori judaizmus antidemokratikus jövőképe és a messiási judaizmus demokratikus jelene, megvalósult jóléte között.

Polarizált erőtérben élünk, minden gondolat, szó és tett az egyik vagy a másik oldalt segíti. Nincs hatalmi vákuum, ha nem a Messiás követői, azaz a demokratikus jólét megalapozói viszik a közügyeket, akkor mások fognak irányítani, választhatunk az iszlám, a kommunizmus és az ójudaizmus között. Ezek egyike sem tudott demokratikus jólétet létrehozni a világon, sőt látványos antidemokratikus rosszlétet teremtett a maga befolyási övezetében.

Nincs gazdasági vákuum sem, ahol nem messiáskövetőké a gazdaság többsége, ott más értékrend képviselői irányítanak, csökkentve a társadalom jólétét.

Nincs kulturális vákuum: ahol nem a messiáskövetők értékrendje az irányadó, ott egy alternatív értékrend kerül hatalomra, amelyről már tudjuk, hogy nem demokratikus, nem jogállami, nem jóléti.

Nincs művészeti vákuum: ahol a trendet nem a messiáskövetők alakítják, ott alternatív trendek fognak uralkodni, erkölcsileg-szellemileg eltávolítva a társadalmat a zsidó Messiás követésétől, ezáltal a demokratikus, jogállami jóléttől.

Nincs világnézeti vákuum: ahol nem a zsidó Messiás követői vannak többségben, ott az iszlám, a kommunizmus vagy az ójudaizmus aszimmetriáját magukra vevő gójok kerülnek többségbe, és oda a demokratikus jóléti optimum.

Nincs döntési vákuum: aki nem dönt, az is a messiáskövetés vagy az alternatívák oldalára sodródik. Hosszú távon senki sem tud középen maradni, a mindennapok elkerülhetetlen döntései lassan eltolják erre vagy arra.

Nincs egyetemes emberi optimum: csak konkrét kultúrákon belüli gyakorlati alternatívák léteznek, ezek egyikét választja mindenki, akár akarja, akár nem.

Mi ebben a pozitív és konstruktív? A demokrácia és a jólét, a zsidó Messiás értékrendjével elérhető szabadság, egyenlőség, testvériség, diszkriminációmentesség. Ehhez nincs szükség erőszakra, a messiáskövetés előnyei piacképesek. A demokratikus jólétet senkire nem kell rálőcsölni, mint az iszlámot. Az egyenlőség és testvériség átütő eladási érv, sokkal vonzóbb, mint ami az ójudaizmus kiválasztott-gój aszimmetriája. A zsidó Messiás követése demokratikus jóléthez vezet, nem igényel külön reklámot és furfangos kommunikációt - ezekre a befeketítése és hírnévrontása érdekében van szükség. A messiáskövetés nem igényel teljes hegemóniát, mint a kommunizmus a menekülni vágyók fogva tartása miatt, a messiáskövetés testi-lelki jóléte demokratikus döntéshozatallal, 51%-os többséggel megőrizhető.

Nem csak a saját demokratikus jólétünk, hanem a világ szabadsága, egyenlősége és testvérisége is rajtunk, politizáló keresztényeken múlik.

A keresztény politizálás esélyei a mai Magyarországon - 4. rész

Miután összeállt a keresztény politizálás elméleti kerete (egyre javuló valóságismeretünk módszere a tudomány, társadalmi-etikai módszertanunk pedig Jézus a zsidó Messiás világszínvonalú tanítása), érdemes körülnézni a magukat kereszténynek nevező, illetve annak tartott pártok háza táján. A gazdaságilag kiemelkedő, egész Európa élén álló Németország keresztény politizálásban is kimagaslik.

Ha német CDU (Kereszténydemokrata Néppárt) és a CSU (Keresztényszociális Néppárt) példájából indulunk ki, van esély a keresztény politizálásra, a két néppárt élén álló Angela Merkel tavaly ősszel kezdte meg a második kormányzati ciklust. A 2011-es népszámlálás alkalmával a lakosság 60%-a vallotta kereszténynek magát, szemben a magyar 38%-kal. A volt NDK (Német Demokratikus Köztársaság, ma Kelet-Németország) területén azonban a lakosság többsége nem mondja magát sem kereszténynek, sem hívőnek.

Így már világosabb a felállás: a volt szocialista NDK hozzánk hasonló helyzetben van (viszonylag alacsonyak a bérek, lelki és szellemi zűrzavar uralkodik, népszerűek a szélsőséges pártok), Németország nyugati része viszont lényegesen jobb állapotban található,  magas az életszínvonal, demokratikusabb a gondolkodás, létezik lelkiismeret és közérdek, a szélsőségek nem népszerűek, a lakosság nyitott a lelki értékekre - ez mutatja számunkra a kiutat. Ma a volt NDK-ra hasonlítunk, néhány éven belül pedig a német összképre szeretnénk, várva ennek a szabadságbeli, demokratikus és jóléti hozadékát.

A magyar választásokon a Fidesszel együtt induló KDNP (Kereszténydemokrata Néppárt) 17 képviselői helyet szerzett, a Fidesz pedig 116-ot. A 2018-as választásra az aránynak meg kellene fordulnia ahhoz, hogy jelentősen előrelépjünk jólétben és demokráciában.

Hogyan lehet megfordítani az arányokat? Megfelelő üzenetek kellenek hozzá, a következő részben ezeket fogom áttekinteni.

A keresztény politizálás esélyei a mai Magyarországon - 3. rész

Az előző részben hiányolt összefüggő világnézeti keret Kant és Hegel óta hiányzik, ők írtak utoljára átfogó igényű filozófiát. Egyiküknek sem sikerült összefüggő keretet létrehoznia, és ez nem is baj, mivel legfeljebb keresztényszerűnek nevezhetjük őket: Kant a fogalmak objektív metafizikai létezésében hitt, Hegel pedig világszellemmé próbálta átlényegíteni Istent. Mai ismereteink fényében egyik nézet sem helytálló. Mindketten a pozitivista tudományt igyekeztek leképezni a tudományon kívüli területekre ahelyett, hogy felderítették volna a tudomány, a valóság és az ember közötti tapasztalati összefüggéseket. Ez a vizsgálat ma már lehetséges, rendelkezünk a szükséges adatokkal.

Mai ismereteink szerint az ember az evolúció során kifejlődött biomechanikai szerkezet (ösztönlény), amely a homo sapiens sapiens szakaszban önreflexióra képes agyi réteget növesztett. A biomechanika önjáró, önirányító, az életben maradásra és a szaporodásra koncentrál, évmilliók sikeres kódjára támaszkodik. Az önreflexiós agyi réteg feladata pedig elsősorban nem a moralizálás, hanem hogy a biomechanikai lény tetteit magyarázza és eladja a többi ember felé. Az önreflexió fejlettebb társas kapcsolatokat és társadalmi életet eredményez, javítja az emberi faj sikeresélyeit, ezért alakulhatott ki és válhatott dominánssá. Szó sincs róla, hogy a valóság bármilyen formában be lenne huzalozva az emberi agyba, vagyis hogy bárkinek esélye lenne objektíven leképezni a külvilágot. Minden ismeretünk közvetett, érzékszervi vagy spekulációs. Az érzékszerveink az evolúció során túlélésre-szaporodásra hangolódtak, és nem ismeretszerzésre.

Az ismeretelmélet feloldhatatlan paradoxonok sora. Az önreflexiós képességünkhöz kíváncsiság és ügyesség is járul, ezért - paradoxon ide vagy oda - nem mondunk le a valóság legjobb képességeink szerinti megismeréséről, és jelentős eredményeket értünk el, mégpedig a tudomány módszertanával. Ez egyeseket elbizakodottá tett, figyelmen kívül hagyták az ismeretelméleti paradoxonokat, és már-már a valóság teljes felderítéséről álmodoznak... legalább százötven éve. Mára világossá vált, hogy a valóságot soha nem fogjuk objektíven megismerni, eleget látunk belőle ahhoz, hogy felismerjük a korlátainkat. (Csak egy példa: az univerzumunk szélét sem észleljük, egyes modellek szerint pedig multiverzumban élünk, azaz előre tudjuk, hogy a többi univerzum jellemzőiről mindössze spekulálhatunk, semmilyen módon nem szerezhetünk róluk közelebbi ismeretet.)

Ebből az következik, hogy az ismeretelmélet feloldhatatlan paradoxonait átmenetileg figyelmen kívül hagyva az adatgyűjtést a tudományra bízhatjuk, hogy közben a lényegre, vagyis az életünket meghatározó személyközi kapcsolatokra összpontosítsunk. A személyes földi életünk nem tart évmilliókig, és bölcsőtől a sírig nem a multiverzum feltérképezése tölti ki az időnket, hanem a többi emberrel való kapcsolattartás és együttműködés, ezen belül is a szeretteinkkel való kapcsolatrendszer, amely saját magatartásunk és szeretteink viselkedése függvényében hozhat jót és rosszat, eredményezhet több vagy kevesebb boldogságot. Ezen a ponton adott átütő üzenetet Jézus, a zsidó Messiás, ez az üzenet tette jóléti és szabad, demokratikus jogállami civilizációvá a Nyugatot, és ez az az üzenet, amely az egész világ helyzetét optimalizálja - ha a tanítást legjobb tudásunk szerint megvalósítjuk, kifelé is vállaljuk, és világméretekben terjesztjük.

Képzeljük el, hogy augusztusban, csillaghullás idején egyszer csak elénk toppan egy jóképű férfi, és így szól: Örömhírt hoztam nektek! Kripton Fia vagyok, akit megígért nektek atyám, és akit évmilliók óta vártok. Ujjongjatok, végre elérkezett a kriptonulásotok. Velem, bennem és általam fogtok megkriptonulni. Nagy lenne a tanácstalanság. Mihez kezdjünk ezzel az "örömhírrel"? A keresztény hittérítőket épp ilyen tanácstalanság fogadta, őseink körében is, aztán a misszionáriusok szép lassan elmagyarázták az ószövetségi hátteret és a megváltás fogalomrendszerét. Jézus, a zsidó Messiás származása és háttere azért fontos, mert csak az ókori zsidó kultúra fényében érthetjük meg, ki Ő, és miért jött a világba. Egyetlen más nép vagy kultúra sem várt Messiásra/Felkentre/Szabadítóra, csak a zsidók (akiknek egy kisebbsége továbbra is várja, mivel NEM pontosan abban a formában várta, amilyenben Jézus megjelent). A megváltás fogalomrendszere a judaista háttér nélkül teljesen érthetetlen és értelmetlen, sőt még a ebben a háttérben is mélyen elgondolkodtat, hiszen ókori zsidó elképzelések szerint a Messiás egy kardforgató vitéz király, aki leigázza a környező népeket, és naggyá teszi Izraelt. Ehhez képest egy sérülékeny, érzékeny lelkű, bűntelen(!) ember jött, aki Isten fiának nevezte magát, és a hazáját megszállva tartó katonaság helyett a judaizmus szokásrendszerét, továbbá vallási elitjét támadta meg. Zsidó szemmel nézve: káromolta Istent, amikor hozzá hasonlította magát, megszentségtelenítette a Sábeszt, sokszoros vallásgyalázást követett el, felül akarta írni a szokásrendet, világméretű térítési feladatot adott a befelé forduló népnek, és ebben nem ismert kompromisszumot. Ahhoz képest, hogy erőszakmentességet hirdetett, meglehetősen erőszakos a judaizmus átformálásában. Az elítélése és kereszthalála kapcsán hosszú parttalan vitát spórolhatunk meg, ha belátjuk, hogy Jézus maga mondja: ennek így kellett lennie, így volt elrendelve. Ennek fényében pontatlanság és együgyűség krisztusölésről vagy krisztusölőkről beszélni, célszerűbb a megváltás forgatókönyvéről szólni, így hamarabb összeáll a logika.

Egyedül a judaizmusé a Messiás tana, de még ez a Messiás sem egészen olyan, mint Jézus. Mai judaista értelmezések szerint az ószövetségi jóslatokkal nem ütközik teljesen, a szöveg akár Jézus-szerű Messiásra is értelmezhető, de tény, hogy az akkori vezetők várakozásának maximálisan nem felelt meg. Ókori judaista felfogás szerint a katonai erő és a pénz számít, a siker vagy e világi, vagy nem létezik. A kiválasztottak uralkodnak, elsőkből lesznek az elsők, az utolsók meg utolsók maradnak. Az ellenségnek nem bocsátunk meg, hetedíziglen jogos és célszerű a megtorlás. A mózesi szabályokat betartó ember mindig gazdag lesz, a szabályszegő mindig szegény és beteg, magára vethet - miért vétkezett? Jézus az ellenkezőjét tanítja: nincsenek már kiválasztottak, mindenki meghívott, utolsókból lesznek az elsők, a vakok látnak, az okosok megbutulnak, a szegény, beteg embernek nem elég a bűnét kutatni, hanem segíteni is kell rajta, a gazdag, sikeres embernek is bűnbánatot kell tartania, a szerénység kötelező, Istentől csak alázattal remélhetünk bármit.

Ez az a szabályrendszer, ami a zsidó Messiás tanítását mindenki másé fölé emeli a világon, és amely alkalmas a földi világunk igazságosabbá, boldogabbá tételére. Miközben nincs átfogó valóságmodellünk, átfogó személyközi/etikai/társadalmi modellt kaptunk Jézustól, ezt a modellt igyekszünk keresztényként megvalósítani, és ezt a modellt mutathatjuk fel büszkén, megfelelve a zsidó Messiás akaratának: tegyetek tanítványommá minden népet. Az ókori judaista tanítványok számára ez így szólt: tegyetek tanítványommá minden gójt. Nos, a gójok jelentős része már tanítvány, de még mindig több milliárd ember sínylődik igazságtalan elnyomásban, demokrácia- és jóléthiányban, hozzájuk is el kell juttatnunk a zsidó Messiás tanítását, mégpedig folyamatos versenyben a messiásváró ójudaista konkurenciával.

A keresztény politizálás esélyei a mai Magyarországon - 2. rész

Száz megkérdezett magyarból hány értene egyet azzal, hogy a kereszténység a judaizmus demokratikus, befogadó ága, és hogy állandó versenyben áll a judaizmus ókori, törzsi változatával a világméretű uralomért?

?@#!

Ez mutatja a világosan fogalmazó keresztény politizálás pillanatnyi esélyeit nem csak nálunk, hanem világszerte. A kommunikációs csatornákat uraló és tematizáló régi judaizmus kialakított egy olyan érzelmi keretet, amelyben a szókimondás kellemetlenné, lenézetté, hovatovább üldözendővé vált.

A jelen keretben a keresztény politizálásnak nincsenek esélyei, legfeljebb a vereséget lehet vele ideig-óráig elodázni. Olyan új keretre van szükség, amely megfelel a következő követelményeknek: összefüggően magyarázza és rendezi a világ jelenségeit; demokratikus, toleráns és befogadó; jólétet és társadalmi igazságosságot biztosít; egységes mércét alkalmaz; lehetővé teszi a problémák és megoldások világos megfogalmazását; pozitív, konstruktív és piacképes; megszólítja a közvélemény többségét; ésszerű és hasznos globális cselekvéshez vezet.

Egyelőre nincs ilyen keret, ki kell alakítani. Hogy ez miért létfontosságú, kiderül az alábbi (politikailag inkorrekt, szocialista időkből származó) viccből. A szocializmusban nem az utazott, aki akart, hanem akit a hatóságok engedtek. Akit nem engedtek, az hiába igényelt, nem kapott útlevelet. A határőrség nem hivatásos rendészekből, hanem sorkatonákból állt, akiknek rendszeresen meggyűlt a bajuk a "dezertőrökkel".

"A cigány át akar szökni a határon, de az őr elkapja. Addig-addig veszekednek, míg megegyeznek abban, hogy ha a cigány megeszik egy vödör szart kiskanállal, akkor átengedi a határőr. Mikor kiürül a vödör ígéretének eleget téve elengedi az őr a cigányt. A cigány épp hogy átlépi a határt, iszonyú röhögésben tör ki. Meg is kérdi az őr, hogy:

- Hát te cigány mit röhögsz?

Mire a cigány büszkén:

- Jól kitoltam veled, mert mikor nem figyeltél ide, akkor kiskanál helyett marokkal ettem."

A vicc főhőse meg van róla győződve, hogy a legjobbat hozta ki a helyzetéből, jól manőverezett benne, és ő maradt fölül. Egy külső szemlélő erről másként vélekedhet, főleg ha feltűnik neki, hogy a helyzet egésze igazságtalan, és nem teszi lehetővé a tényleges kibontakozást. Igazságos megoldás csak egy teljesen átalakított keretben képzelhető el, a szocializmusnak buknia kell. Ilyen igazságtalan és tarthatatlan helyzetben van ma a kereszténység világszerte, miközben a fejlett nyugati országokban a közvélemény többsége keresztény, legfeljebb nem érvényesül a súlyának megfelelően. Magyarországon rosszabb a helyzet, a társadalom mindössze 38%-a vallja magát kereszténynek.

Bal-liberális nézetben ez nem gond, hanem öröm: ha mindannyian egyetemes emberek vagyunk, és a vallás a világ megrontója, az egyház a sötét lelki elnyomás képviselője, akkor minél kevesebben vallásosak, annál jobb a világnak. Ez egy világos keret, amelyben a keresztényeknek tulajdonképpen nincs helyük. A keresztény oldalon is hasonlóan világos keretre van szükség, csakhogy a fenti követelmények szerint, azaz demokratikus és befogadó, pozitív és konstruktív megoldásban.

A keresztény politizálás esélyei a mai Magyarországon - 1. rész

A keresztény közéletiségről kétféle elképzelés létezik: az első szerint Isten országa nem e világból való - mondta Jézus -, és ez azóta is így van, vagyis a keresztények a világon kívül élnek, nem dolguk részt venni a közügyek irányításában. A politizálás ebben a megközelítésben nem kívánatos, sőt káros. A másik elképzelés szerint Jézus az ókori környezetre mondta, hogy Isten országa nem abból a világból való, hanem majd a követői által megvalósított világban lesz. Erre utal az az állítása, hogy "Isten országa bennetek/köztetek van" (Lukács 17, 21), azaz a keresztények személyközi kapcsolataiban, társadalmi viszonyaiban ölt testet. Ebből a modellből aktív politizálás következik.

Lukács evangéliumában görögül ez áll: "Isten országa bennetek van", viszont a legtöbb modern fordításban így szerepel: "Isten országa köztetek van". A magyarázatok arra helyezik a hangsúlyt, hogy Isten országa NEM a világtól elhúzódó egyén lelkében, hanem a földi világban élő egyének közösségében van. Az ókorban nem létezett a mai értelemben vett egyén, mindenkinek nagycsaládja, törzse, faluközössége/városa volt, amelyek nélkül nem maradhatott volna életben, és amelyek meghatározó mértékben voltak jelen az életében és a gondolkodásában. A bennetek-köztetek terminológiai váltás azért következett be, mert a mai ember képes lenne félreérteni azt, ami Jézus hallgatói számára még teljesen egyértelmű volt. (Ahogy az amerikai alkotmányt olvasva elcsodálkozhatunk, miért nincs benne, hogy házasságot egy férfi és egy nő köthet. Azért, mert amikor írták, senki legvadabb rémálmaiban nem szerepelt, hogy ezt a nyilvánvaló előfeltételt bárki valaha megkérdőjelezheti.) Jézus követői a messiási értékrendet megvalósító közösségeket építettek, ezzel töltötték az egész életüket. Térítéseik során Isten földi országának határait terjesztették ki, azzal a céllal, hogy globális uniót hozzanak létre a zsidó Messiás tanítása szerint.

Elsőként a közelükben lévő térséget alakították át. A Római Birodalom bukása utáni zűrzavar elültével keleten az ókori közigazgatást keresztény keretbe átmentő Bizáncot találjuk, nyugaton pedig a kereszténnyé lett barbár törzsfők által újonnan alapított, messiási alapra helyezett királyságokat. Ezen a ponton új kihívások jelentek meg. A messiási világunió létrejöttét két külső és egy belső tényező akadályozta és akadályozza ma is. Külső probléma az iszlám létrejötte és a karddal térítés, amely lépéskényszerbe hozta a Messiás követőit. Ha nem állnak ellen, meghódítják őket, és előbb-utóbb muszlimmá válnak. Számukra még világos volt, hogy egy általuk felépített keresztény világban élnek, amelynek ügyeiből nem maradhatnak ki végzetes következmények nélkül. Ám ha ellenállnak, megszeghetik a "ki kardot ragad, kard által vész" messiási tanítást. A kérdést megfontolva úgy döntöttek, hogy ez az elv a támadást tiltja, nem az önvédelmet, így amikor a szeldzsuk törökök a XI. század végén lerohanták Bizáncot, önvédelemből megindult az első keresztes hadjárat. Megjegyzendő, hogy a keresztes hadjáratok jogos kritikája nem az önvédelemre, hanem a hódító vadhajtásokra vonatkozik, és figyelmen kívül hagyja, mit csináltak közben a muszlim harcosok (rosszabbat, vadabbul, nagyobb léptékben, és Allah dicsőségére, lelkiismeret-furdalás nélkül - ahogy ma is).

A második külső tényező a régi judaizmus párhuzamos küldetése. A mai keresztények számára elhomályosult, hogy Jézus nem egy légüres, ám rejtélyes okból megváltásra váró világba érkezett, hanem egy küldetéssel rendelkező judaista kultúrába, azzal, hogy új módszertant tanít a régi küldetés végrehajtására. A küldetés az ábrahámi ígéret szerint áldássá válni a föld minden népe (röviden: a gójok) számára. Csak a módszert látták másképp. A hagyományos judaista felfogás úgy szól, hogy a zsidók a kiválasztottak, az áldás az övék, és megtartják maguknak, pénzt és dicsőséget csinálnak belőle. A gójok szerepe, hogy fejet hajtva belássák: tényleg a zsidóknál van az áldás, ezért megérdemlik a pénzt és dicsőítést. A gyakorlatban ez úgy valósul meg, hogy minden ügyet világszerte zsidók irányítanak, minden vállalkozást ők vezetnek, a gójok pedig a magukat önként alávető beosztottaik. Mivel a kiválasztottság vérségi alapú, és betérni nagyon nehéz, a tömegek számára gyakorlatilag lehetetlen, az okos, tehetséges, dicsőítendő kiválasztottak hosszú távon is kiválasztottak, a buta és tehetségtelen gójok meg gójok maradnak, egy idő múlva megszokják és elfogadják, hogy ez a teremtés és a természet rendje - Jehova így akarta. Vagyis Isten akarata az, hogy dicsősége és ereje a zsidókon keresztül nyilvánuljon meg a világban, és a gójok a zsidókon keresztül imádják Őt.

Jézus ennek a judaista közösségnek hirdetett bűnbánatot, szelídséget és alázatot, ennek a közösségnek adta a "mindenki embertárs" tanát, a tömeges térítés feladatát, és ebben a közösségben váltotta ki az Újszövetségből ismert dühöt és megrökönyödést. Röviden: Jézus a zsidó Messiás bevezette az egyenlőség és testvériség elvét az egyenlőtlenül és testvérietlenül gondolkodó judaista kultúrába, ezért kellett meghalnia. Megalázó, majd felemelő kereszthalála azonban jellé lett, minden judaistát azóta is választás elé állít, és csak a legelszántabbak választják továbbra is az egyenlőtlen, testvérietlen gondolkodást. Amely azonban kifizetődő, a nyitott, toleráns keresztény világban óriási világi sikert eredményez, néhány évszázad alatt egy párhuzamos világuralmi hálózat kiépüléséhez vezetett. A párhuzamos küldetések lényege egyszerű értékrendi félreértés: a messiáskövetők úgy tudják, hogy a befogadott ójudaisták mindenki máshoz hasonló emberek, akik homályos okból nem látják be Jézus megváltói nagyságát, de sebaj, a keresztények példamutató élete nyomán lassan majd belátják. A judaisták pedig úgy tudják, hogy ez a naivitás a gójok butaságának ékes bizonyítéka, ami megerősíti bennük a kiválasztottak-alárendeltek modellbe vetett küldetéses hitet - Istennel vagy akár isten nélkül, de vérségi alapon. Az őszinte szerzők meg is fogalmazzák: ahol erősek a keresztények (értsd: az egyenlőségpárti, demokratikus világrendben gondolkodók), ott rossz a zsidóknak, és fordítva. 

A fordítva komponensből pedig a messiáskövetők folyamatos gyengítése, a társadalom szétzilálása, a többségi közvélemény összezavarása, a gazdaság, a kultúra, a média, a művészet, a tudomány logikátlanná, elfogulttá, közvetítőkre szorulóvá tétele következik, ez eredményezi a kiválasztottak vezető szerepét és a küldetés végrehajtását. A messiáskövetők jelenleg tanácstalanok és tehetetlenek ezzel a párhuzamos küldetéssel, többnyire kimondani sem merik a létét, sem azt, hogy itt igazából kétféle judaista küldetés közötti demokratikus-testvériségi felfogáskülönbségről van szó, a messiáskövetők előnyére. Mielőtt bárki a rasszizmus/zsidóellenesség/szélsőségek térnyerésére gondolna, hozzáteszem, hogy a mai sokszínű világban éppen az bizonyítja a zsidó Messiás követésének hozzáadott értékét, hogy együtt él a párhuzamos judaista küldetéssel, és eladja magát az értékrendek szabad piacán: ki szeretné Istent egy földi közvetítő törzsön keresztül dicsőíteni, ha örömhír formájában értesült, hogy a törzs Messiásán keresztül ezt immár közvetlenül is megteheti? Ki szeretne egy szűk arisztokratikus elit megvezetett alárendeltjeként sínylődni, ha szabad, egyenlő embertársként, demokratikus jómódban is élhet ugyanazon judaizmus Messiásának értékrendje szerint, és a döntés egyedül rajta áll? Zárójelben jegyzem meg, hogy aki nem szeretne, de facto az is dönt, mint vasrészecske a polarizált erőtérben, idővel erre vagy arra sodródik.

A keresztény világunió létrejöttének harmadik akadálya belső: a hatalommal való érintkezés súlyos torzulásokat okozhat a lelki értékrendben. A zsidó Messiás követése belső meggyőződésből értékes, formai alapon a fentebb említett hozzáadott értéke lecsökken, akár nullára. A közügyekkel foglalkozó keresztények ugyanazoknak a kísértéseknek vannak kitéve, mint világi társaik, és hiába ellenállóbbak, hébe-hóba el fognak bukni. Különösen egy kettős mércés környezetben, amely a világiaknak elnézi, hogy világi módra viselkednek, a keresztényektől azonban ezt nem tűri. A "hírhedt" Borgia pápát, VI. Sándort azért tartják a történelem egyik legnagyobb gazemberének, mert úgy viselkedett, mint a kora felvilágosultnak, reneszánsznak tartott elitje. VI. Sándorból csak egy volt, míg a felvilágosult, reneszánsz elit létszáma minimum több tízezer, és nem VI. Sándor rontotta meg őket, hanem fordítva. A messiási értékrend része az egységes mérce. A kettős mércézés összezavart világlátást eredményez, teljesíthetetlen elvárásokhoz vezet. Kétségtelen tény, hogy a keresztények közéleti szerepvállalása az elvilágiasodás veszélyével jár, a szerepvállalástól való tartózkodás viszont a kereszténység háttérbe szorulását, azaz a világiasság - mivel a világiasság nem önálló ideológia, és nincs ideológiai vákuum -, áttételesen a párhuzamos judaista küldetés teljes uralmát hozza. Melyik az okosabb megoldás: ha megtanuljuk irányítani a messiási értékrendű társadalmunk-gazdaságunk-kultúránk-művészetünk ügyeit, vagy ha kiengedjük a kezünkből az irányítást, és panaszkodunk, hogy a saját társadalmunk, gazdaságunk, kultúránk, művészetünk nem a messiási értékrend szerint működik?

Értékelem a választásokat

A tények: 98,39%-os feldolgozottság mellett a Fidesz 96 egyéni választókerületben nyert a 106-ból, országos listán pedig 44,46%-ot szerzett, a kétharmados parlamenti többsége valószínű, de még nem biztos. A baloldali összefogás Budapesten 8, vidéken további 2 választókerületben nyert, az országos listán 26%-ot kapott, ezzel második. A Jobbik 20,59%-ot kapott országos listán, az LMP pedig 5,27%-ot, amivel éppen bekerült a Parlamentbe.

Számos tanulság vonható le, számos tanulság ellenben nem vonható le, nézzük sorban.

A magyarok támogatják a Fidesz politikáját és annak stílusát? A 60%-os, viszonylag alacsony részvétel ezt nem teszi egyértelművé. Inkább arra utal, hogy a Fideszt tartják a gyenge mezőnyben a legalkalmasabbnak, illetve a legkisebb rossznak, és a bátor, határozott harcmodor eredményeit méltányolva, befogott orral ebben a körben még lenyelték a stílusát. 2018-ban nem fogják, úgyhogy ideje stílust váltani, társadalombarátabb hangnemet megütni, nem elmarni mindenkit a döntéshozatal közeléből, teret adni a fiataloknak és az önálló gondolkodásnak, vagy felkészülni a süllyesztőre.

Tisztességtelen az új választási rendszer? Gyurcsány Ferenc szerint illegitim és immorális, miközben lényegében megegyezik a brit választási szabályokkal. A baloldal karizmatikus üdvöskéje lassan a lárifári kategóriába manőverezi magát. A jelenlegi eredményével a Fidesz a korábbi választási rendszerben is nyert volna, legfeljebb nem kétharmadot. Közel 20%-ot vert rá a baloldali ellenzékre, ilyen helyzetben bolond érvelés az új szabályokat hibáztatni. Bajnai Gordon őszintén kimondta: a baloldal nem tudott vonzó üzenetet megfogalmazni a magyar választók többsége számára. Ez államférfihoz illő viselkedés, már-már 2018-as eséllyel kecsegtet - csak azokat a libákat tudnánk feledni.

A baloldal nem gratulált Orbán Viktornak a győzelemhez, ez történelmi hiba, oda a demokrataság (eddig sem túl meggyőző) látszata. Gyurcsány úr kizárta a Demokratikus Koalíció sajtótájékoztatójáról a HírTV-t és a köztévét, ezzel oda a sajtószabadság támogatójának póza is. (Megjegyzendő, hogy a Fidesz helyhiányra és a külföldi tudósítók tömegére hivatkozva nem engedte be a saját sajtótájékoztatójára a 444.hu, a cink.hu és hir24.hu tudósítóját, ez sem volt elegáns, de a Felsőpakonyi Harsona súlycsoport azért nem azonos a köztévével. Az ügy haszonélvezője a Népszabadság és az Index, amely a sajtószolidaritásra hivatkozva sem a DK, sem a Fidesz sajtótájékoztatójáról nem tudósított. Ennyi erővel persze át is adhatta volna a helyét a 444.hu és a cink.hu tudósítóinak...) Akárhogy is, Gyurcsány úr a kettős állampolgárság elleni kampányt, az őszödi beszédet, a 2009-es lemondást, a határon túliak választójoga elleni kampányt most megfejelte azzal, hogy illegitimnek és immorálisnak tartja a brit választási rendszer alapján kialakított hazait, valamint hogy kirekesztette a sajtótájékoztatójáról a jobboldal fő hírcsatornáját és a köztévét. Pillanatnyilag nehéz elképzelni azt a karizmát, amellyel még ebből a PR-szakadékból is visszakapaszkodhat, és a demokrácia/sajtószabadság védelmezőjeként újra eladhatja magát a tömegeknek.

Mit jelent a Jobbik 20,59%-a? A BBC szerint azt, hogy a felpuhított imázs vállalhatóbbá tette a radikális pártot a választók szemében. Szerintem azt, hogy a magyar választók 44,5+20,5=65%-a helyesli azt az irányt, amelybe az ország az utóbbi négy évben haladt, és 20,5% még ennél is keményebb megközelítést igényel. A vereséget elemző baloldalon alighanem megfogalmazódik majd az igény, hogy váltsák le a közvéleményt/társadalmat/zembereket, Magyarország nem bal-liberális kétharmada menjen a fenébe, húzza le magát a retyón. Kérdés, hogyan lehet e vágynak demokratikus módon érvényt szerezni, hogyan lehet a kisebbségből irányítás szándékát lefordítani a demokrácia, a sajtószabadság, a jogállamiság nyelvezetére. A balliberális értelmiség valósággal való radikális kapcsolatát ismerve (a valóság mintha nem erősítené meg, hogy igazunk van, sebaj, a valóság is elmehet a fenébe!), ki fogják dolgozni a retorikai módszertant. Csakhogy a sajtó nem attól szabad, hogy kizárólag a bal-liberális üzeneteket engedi át, a demokráciának nem az a lényege, hogy folyamatosan a bal-liberális erők irányítanak, a jogállam nem azt jelenti, hogy a fékek és ellensúlyok miatt minden jobboldali törekvés elakad, azaz nincs alternatíva, a bal-liberális hegemóniának ellenállni reménytelen. Ez egy letűnt kor bukott ideológiája. Javaslom, hogy bal-libék hagyják abba a demokrácia formális eszköztárával folytatott hivatásszerű visszaélést, és a jövőben egyszerűen gyúrjanak a választói többség szimpátiájának megszerzésére, fogalmazzanak meg ezt segítő üzeneteket.

Csupa jó dolog következik abból, hogy az LMP bejutott a parlamentbe: van esélye a nagyok egyikével sem kupeckedő politizálásnak. A politikát a választáson részt vevők 95%-a (a baloldali összefogásra szavazókkal együtt) továbbra is a lehetséges művészetének gondolja, de 5% szerint lehet ennél jobban, a hétköznapi erkölcsökhöz közelebb álló felfogásban művelni. Lelkesen egyetértek, igen, szerintem is lehet a politikát a hétköznapi erkölcshöz közelebb álló (persze nem azonos, azaz naiv szándéketikai) felfogásban művelni. A küszöb átlépése azt jelenti, hogy nem volt kötelező lepaktálni a baloldali ellenzék múltjával és korrupciós ügyeivel, az LMP e nélkül is be tudott kerülni a Parlamentbe. Szép jövőt ígér, hogy a nem keveredni a korpa közé, és mégis talpon maradni stratégiája életképes politikai alternatívának bizonyult. Amennyiben meggyőzően szerepel az Országgyűlésben, az LMP a 2018-as választás nagy esélyese, bronzérem-várományosa lehet.

A választás másnapján szigorúbb mércét hirdetek: a félig jó ezentúl nem lesz elég jó, a vak mezőny félszeműje nálam nem lesz király. A magyar társadalom jól felfogott érdeke, hogy a 2018-as választást egy teljes arculat- és felfogásváltást végrehajtó Fidesz vagy a tartalmi demokráciára képessé váló, hiteles baloldali ellenzék nyerje meg, ebben a megközelítésben fogom a nagypolitikát kommentálni. A négyéves meccs most kezdődik, 0:0-ról indul.

Human Rights Watch, szégyelld magad!

Világszerte üldözik a keresztényeket, tegyünk közösen ez ellen: hirdessük együtt, hogy a kereszténység az egyetlen békés jóléthez vezető tanítás, az emberiség helyzetét javító egyetlen, minden más felett álló módszer. Muszlimok, hinduk, hit nélkül élő világiak, ismerjétek fel Jézusban az Utat, az Igazságot és az Életet. Kövesd te is Jézus, a judaista Messiás tanítását.

Hetek óta csordogál a hírcsapokból, hogy a Közép-afrikai Köztársaságban keresztény harcosok üldözik a szegény védtelen muszlimokat. Gyanús felállás, hiszen fordítva szokott lenni, évszázadok óta. Tegnap utánanéztem, és feltárult az ügy háttere.

Az úgy kezdődött, hogy... a 80%-os keresztény többségű országban muszlim harcosok kerültek hatalomra Szeleka (Koalíció) néven. 2013 márciusában puccsal távolították el az előző kormányt, és 11 hónapnyi rémuralmuk alatt tömeges kereszténymészárlásokat hajtottak végre.

A keresztényeknek elegük lett a muszlim harcosok által elkövetett fosztogatásból, nemi erőszakból és kivégzésekből. Megalapították az anti-balaka (kardellenes) mozgalmat, és mivel a muszlim harcosok a muszlim lakosság soraiból és támogatásával garázdálkodhattak, úgy döntöttek, hogy a muszlimokkal nem lehet együtt élni, távozniuk kell a szomszédos Csádba, ahol egyébként muszlim többség van, és ahol szeretettel látják őket.

Ez zajlik jelenleg. A keresztény harcosok felszólítják a muszlim lakosságot, hogy hagyja el az országot, vagy meg fogják támadni. A Human Rights Watch beszámolója szerint egyes harcosok kimondják, hogy a hátramaradt muszlimokat meg fogják ölni, elvágják a torkukat, pont úgy, ahogy pár hónappal korábban a muszlim harcosok bántak el a keresztényekkel. A jogvédő szervezet 3 (azaz három) keresztények elkövette atrocitásról is beszámol, ezekből kettő tényleges vérontás, egy pedig fenyegetőzés, amiből semmi sem lett.

Hol volt a Human Rights Watch és a nemzetközi közvélemény meg a hírcsatornák, amikor a muszlimok gyilkolták a keresztényeket? Mit tettek a rémtettek megakadályozásáért? Semmit, a keresztények tömeges kirablását, megerőszakolását, kivégzését tétlenül, szótlanul tűrték.

Most ébredtek fel hirtelen, amikor a keresztények szeretnék magukat megvédeni, és biztosítani, hogy a jövőben ne támadhassanak rájuk a muszlim harcosok (vagy előtte legalább át kelljen kelniük a határon)? A jogvédők és a nemzetközi hírcsatornák most találtak magukra, most hangoskodnak, hogy meg kell akadályozni a keresztény önvédelmet. Más szóval, az afgán táliboknak megfelelő muszlim szélsőségesek nyugodtan gyilkolhatják a keresztényeket Afrikában, a keresztényeknek viszont nincs joguk megvédeni magukat, semmilyen módon nem gondoskodhatnak a saját biztonságukról, mert az aztán tényleg felháborító, arra már tényleg lépni kell.

A tálibok ráülhetnek a keresztények nyakára, azzal nincs baj, de a keresztényeknek nincs joguk lerázni magukról a tálibokat, mert... Miért is?

Human Rights Watch és nemzetközi média, szégyelljétek magatokat!

Frissítés: most érkezett a hír, hogy csádi katonák múlt szombaton megöltek 30 „civilt", és megsebesítettek 300-at, miután vaktában lövöldözni kezdtek egy zsúfolt piacon. http://www.reuters.com/article/2014/04/04/us-centralafrica-chad-un-idUSBREA330IT20140404

Gyengébbek kedvéért: a csádi katonák muszlimok, az áldozatok keresztények. Érdemes lesz megfigyelni, hogy ha itthon megjelenik erről bármi, kiderül-e belőle, hogy ki kiket ölt.

Nemzetközi média, hagyd abba a hazudozást! Keresztények, ne tűrjük ezt a pofátlan átverést! - mondom erre én, magánvéleményemként.

A keresztényüldözés azóta sem lankad, friss írásom itt olvasható: http://kozlogika.blogspot.hu/

Mi legyen az erkölcs vezérelve?

Legyen-e neki egyáltalán? Célszerűnek tűnik, hiszen Hegel levezetése szerint állításból sosem lesz felszólítás, márpedig az erkölcs felszólításokból, pontosabban főként negatív felszólításokból, azaz tilalmakból áll.

Az idők folyamán az isteni parancsoktól a boldogságelvig sok mindent kipróbált az emberiség, a modern korra pedig általános erkölcsi elbizonytalanodás jellemző. Az emberiség betölti a Földet, a kultúrák egymásba csúsznak, a bölcső és a sír között mindenki szükségszerűen találkozik más civilizációkkal, szembesül azok eltérő szabályaival.

Shakespeare drámái még homogén erkölcsi térben játszódnak, a jóság és a szabályok forrása Isten, földi meghatalmazottja a területileg illetékes herceg vagy király, az általános értékrendet a legtávolabbi vidékek földművese is osztja - csakúgy, mint a közönség valamennyi tagja.

A 20. század népirtásainak végére az emberiség új vesszőparipája a problémából meghatározó filozófiai rendező elvvé váló másság lett. Isaiah Berlin művei nyomán elterjedt a másságot leképező értékpluralitás: kinek a pap, kinek a papné. Richard Rorty erkölcsfilozófiája szerint minden szabály relatív, kivéve a szenvedőkkel való együttérzést, amely elől egyetlen érző lélek sem térhet ki.

Álláspontom szerint az együttérzés nem alkalmas erkölcsi irányadó szerepre, mivel olyan kezelhetetlen eredményekre vezet, mint a matematikában a nullával való osztás. Az erkölcsi értékítéleteinket gyerekek esetében a szándék, felnőttek esetében pedig a következményekért való felelősség alapozhatja meg.

Rorty szolidaritáselvéből a legellentmondásosabb dolgok következnek: szánalomból ne öljük meg a gyilkost, és minél korábban engedjük ki, hogy újra gyilkolhasson, ezáltal felelőssé válva az áldozat(ok) szenvedéséért és haláláért. Szánalomból adakozzunk a koldusmaffiának, növelve a szervezett bandák áldozatainak számát és szenvedését. Szánalomból támogassuk a különböző csalárd rákellenes alapítványokat, amelyek adománygyűjtői és dolgozói a pénz oroszlánrészének nem rendeltetésszerű felhasználásán fáradoznak éjt nappallá téve. Szánalomból hagyjuk az utcán és az erdőkben élni a hajléktalanokat, néhány éven belül a halálukat okozva. Szánalomból tegyük lehetővé, hogy az anyák megölessék a magzataikat, pár évtized alatt a Holokausztnál nagyobb pusztítást hajtva végre. Szánalomból öljük meg a betegeket, nehogy a fájdalomcsillapítástól elhomályosuljon a tudatuk.

Sosem hallottam még, hogy a szánalom alapján határozzuk meg a hitelek törlesztőrészleteit (lefelé korrigálva), vagy a bankszámlák egyenlegét (felfelé korrigálva). Azt sem hallottam még, hogy a magzatok iránti szánalomból világosítsuk fel az anyákat, mire készülnek ellenük. Sem hogy az egészségügyi dolgozók iránti szánalomból ne terheljük őket az élet kioltásával. A szánalom a puha hatalomgyakorlás praktikus eszköze: a véleményformáló értelmiség kedve és érdeke szerint forgatja a szavakat, nem tűrve ellentmondást.

Lényegesen következetesebb elv a gyermekeknél a szándéketika, felnőtteknél a felelős következményetika. Míg kicsi és fejlődőképes az ember, addig elég, hogy jót akart. Ha nagy és önállóan cselekvő, akkor már nem elég a jót akarni, a lényeg a tényleges hatás. A cselekedetnek, a tétlenségnek, a szónak, a hallgatásnak, de még a gondolatnak és messze gyűrűző hatása van a világban, az erkölcsi fejlődés során célszerű ezt tudatosítani, és ettől kezdve az élet minden területén a felelősség teljes tudatában megnyilvánulni.

Mit jelent a következményetika például az eutanázia terén? Aki reménytelen kezelésbe vonja a beteget, csak hogy pár hónappal tovább szenvedjen, az felelős ezért. Nem megoldás a vég előtt megölni a szenvedőt, erkölcsileg helyesebb természetes módon meghalni hagyni. Ez a gyermekekre is érvényes: az élet betegség okozta vége gyermekként és felnőttként is szenvedéssel jár, a méreginjekció nem fájdalomcsillapítási technika. Érdemes tudatosítani, hogy élet-halál ügyekben nincsenek döntő érvek, mindössze értékrendtől függő, többé-kevésbé meggyőző érvelések léteznek. A keresztények oldalán ilyen érv, hogy Isten szabályai értelmében az eutanázia elfogadhatatlan, és mivel a nyugati kultúra keresztény alapokon nyugszik, alapvető kérdésekben a keresztények kikényszerítik a preferenciáikat. Keresztény nézetben az élet egyszeri és megismételhetetlen csoda, az eleje és vége szent, sérthetetlen misztérium. Szabad erről másként gondolkodni, de nem szabad más szemléletű szabályokat alkotni, mert az az élet leértékelődésével, a kereszténységtől elválaszthatatlan jóléti demokrácia összeomlásával fenyeget. Aki elviselhetetlennek találja így a helyzetet, alapítson más preferenciákkal sikeres civilizációt, azon belül majd érvényesítheti a szempontjait. Menekülésről sokan szájkaratéznak manapság, ez azonban csak ügyes érzelmi nyomásgyakorlás, tömeges exodusnak nyoma sincs. Hová is mennének? A nyugati keresztény civilizáción kívül hideg van és fogaknak csikorgatása.

Kérdések választás előtt

- Előfordulhat, hogy a magyar demokráciát temetők számára csak akkor van demokrácia, amikor a többség önként és dalolva a szájuk íze szerint dönt?

Gyanúm szerint a pártállami idők terhes öröksége, hogy a demokráciára a legtöbben úgy gondolnak, mint az akaratátvitel elegánsabb módszerére: milyen szép is az, mikor a gyanútlan többség azt hiszi, szabadon, önállóan cselekszik, miközben spontán úgy dönt, ahogy döntenie kellene. Milyen csúnya és bosszantó ellenben, mikor a többség spontán másképp dönt! Az a demokrácia halála, a birkanép, az átverés, a populizmus, a fasizmus, stb. Liberális kollégáimnak megemlítettem, hogy mintha a demokráciát mindenki úgy képzelné el, hogy ott ér véget, ahol a többség nem neki ad igazat. Azt válaszolták, hogy vannak olyan elvi kérdések, amelyekről nem tartunk szavazást, és amikor ilyen elvek sérülnek, akkor a demokrácia valóban bajba kerül. Ezzel egyetértek. A demokrácia úgy működik, hogy alapvető elvi kérdések nem képezik politikai vita tárgyát, a fennmaradó gyakorlati kérdésekről pedig valóban a többség dönt. Csakhogy mitől válik valami ilyen elvi kérdéssé, és megoldható-e, hogy az egyik oldal számára fontos ügyek ilyenné váljanak, a másik oldal számára fontos ügyek pedig ne? Azt gondolom, hogy nem oldható meg, mert minden társadalom alapszabálya a szimmetria. (Bánj úgy másokkal, ahogy szeretnéd, hogy veled bánjanak.) A baloldal szeretné, ha a magántulajdon és a szabad piac szent tehén lenne, a jobboldal pedig a nemzeti érdekeket  és a becsületes munkával elérhető jólétet szeretné vitán felül állóvá tenni. A jobboldalnak semmi gondja a magántulajdonnal és a szabad piaccal, amíg ezek a nemzeti érdekeket és a jólétet is szolgálják, a baloldal viszont elavultnak tartja a nemzeti érdeket, a munkával szerzett jólétnél pedig fontosabbnak véli a nem dolgozók jólétét. Mindkét álláspontnak jelentős a tábora. Amíg ezekről az ügyekről vita folyik, a demokrácia valóban betegeskedik, de nem az egyik vagy a másik oldal miatt, hanem az ügyek közvéleménybeli eldöntetlensége miatt. Néhány választás és a tanulságok levonása segíthet: ami beválik, azt folytassuk, ami nem válik be, azt hagyjuk abba. Fogalmazzunk meg jövőálló elveket, amelyeket a döntő többség valóban támogat, többé ne tegyük őket kampánytémává, és egyből egészséges lesz a demokrácia.

- Megeshet, hogy a sajtószabadság bajnokai szerint a sajtó akkor szabad, amikor a többség úgy dönt, ahogyan döntenie kell? 

Ezek szerint nem az a meghatározó szempont, hogy mindenki eljuttathatja-e az üzeneteit mindenkihez, hanem hogy a "helyes" üzenet a többi fölé magasodik-e, és választási győzelmet is eredményez-e. Ez egy körkörös definíció, semmi köze a sajtószabadsághoz. Sajtószabadságban a szabad sajtófogyasztó szabadon olyan álláspontot alakít ki, amilyet szabad? Mi van, ha a szabadságával élve alternatívákat is tanulmányoz, és olyat gondol, amit nem (lenne) szabad?

- Lehetséges, hogy a "demokráciát", "sajtószabadságot", "jogállamiságot" féltők valójában erkölcsi felháborodásukban hangoskodnak?

Meg vannak róla győződve, hogy az az erkölcsös helyzet, amikor nekik folyamatosan igazuk van, és más érdemben nem kap szót. Amikor ez nincs így, például mert más vélemény is megfogalmazható, akkor sérül a "jó erkölcs", ez felháborító, és a felháborodásnak úgy lehet nagyobb nyomatékot adni, hogy az érzelmek bevallása helyett szakszavakat használnak. A hívek szerint méltó és igazságos, illő és üdvös, hogy folyamatosan a bal-liberálisok legyenek hatalmon. Ha nem ők vannak hivatalban, az magától értetődően méltatlan és igazságtalan, illetlen és kárhozatos. Aki másként gondolkodik, az pedig nem hozzáértő, nem szakember, nem demokrata, stb.

Egy hónap múlva kiderül, ténylegesen mit akar a többség, és hogy a "demokraták"-nak tetszik-e a létező demokrácia.

A romák integrációja

...akkor valósulhat meg, ha elkezdik értékesnek látni magukat, és a társadalom általános értékrendje szerint válnak egyre értékesebbé.

Vagyis fokozatosan tanulni és művelődni kezdenek, egyre jobb munkakörökben dolgoznak, egyre jobban keresnek, és ezzel párhuzamosan a többség is egyre pozitívabban gondol rájuk.

Erre biztat az alábbi zseniális videó, terjesszétek: http://hello90.444.hu/2014/02/27/roma-diakok-slamben-uzennek/

Az amerikai feketék hasonló helyzetben vannak, de a körükben még nem találtam ilyen színvonalú videót, úgy tűnik, a világ élvonalába kerültünk a társadalmi integráció(ra törekvés) terén.

Angol nyelvgyakorlásnak azért ajánlom ezt: https://www.youtube.com/watch?v=bY0tSDG101w

Keresztényeket a gendermozgalom élére!

A France 24 hírcsatorna nemrég "genre" (a gender francia változata, ejtsd: zsanrö) összeállítással szórakoztatott: szociológusok és pszichológusok állították egybehangzóan, hogy a társadalmi nemi szerepeknek semmi közük a biológiához, ez maradi sztereotípia, a XIX. században például a fiúkat és a lányokat még egyformán öltöztették. Ezt egy kétes festménnyel támasztották alá, amely két szoknyás gyermeket ábrázolt. A kép forrását természetesen nem adták meg, bízva abban, hogy az átlagnéző mindent elhisz bemondásra. Valójában nem az a kérdés, hogy az előző századokban "lányos" ruhába öltöztek-e a fiúk, hanem hogy másképp öltöztek-e, mint az akkori lányok. Természetesen másképp, az előző korok hierarchikus társadalma sokkal több szintre tagolt, és külsőségekkel világosabban jelzett volt, mint a mai demokratikus társadalom. A társadalmi állást nem fényképes azonosító okmánnyal és lakcímkártyával, hanem öltözékkel igazolták. Gondoljunk csak arra, hogy az álruhás Mátyás királyt a történetekben nem arcról, hanem a királyi palástról vagy a pecsétgyűrűjéről "ismerik fel".

A történelmi adatok gátlástalan manipulálása jól illusztrálja a gendermozgalom két belső ellentmondását: 1. makacsul tagadja a biológiai tényeket; 2. megkísérli kiiktatni a "maradi" keresztény szemléletet a megoldásból. Az alábbiakban ezek következményeit elemzem.

Mi következik a biológiai adottságokból, vagyis abból, hogy csak a nők képesek szülni és szoptatni?

A társadalom fennmaradásához egy nőnek két gyereket célszerű szülnie (átlagban 2,2-t, de ennyit talán egyszerűsíthetünk). Ezt a két gyereket célszerű némi ideig szoptatnia, és személyesen gondoznia, mondjuk, egy-egy évig. Ezalatt nem tud dolgozni, így az apa legalább két év szakmai előnyre tesz szert vele szemben. Ennyi még nem tűnik veszélyesnek, de a gyerekek évekig sokat betegeskednek, rendszeresen otthon kell velük maradni. Maradhatna az apa is, ám ma nem nagyon teszi, ami legalább megduplázza a nő szakmai hátrányát. Egy kétgyermekes anya így már 4-6 évet veszít a férfiakkal szemben. A kisebbik gyerek 10-12 éves koráig fokozottan igényli az anya jelenlétét a családban, ez 14-15 évre lehetetlenné teszi, hogy a nő komoly vezető szerepet vállaljon a cégnél. Ha mégis megteszi, általában súlyos magánéleti árat fizet érte. Ez egyenesen levezethető a biológiai adottságokból.

Mi következik abból, hogy a keresztények vonakodnak gazdasági vezetőkké válni?

Miért nem marad otthon az apa a beteg gyerekekkel? Azért, mert a HR vezetőt (legyen férfi vagy nő) nem az ember, hanem a vállalat érdekli, ezért fizetik. A foglalkoztatáspolitikát nem az önkiteljesedés vagy a munka-család egyensúly szempontjai irányítják: a jó munkerő lelkes, odaadó, rugalmas, fiatal, terhelhető, alkalmazkodó, a magánélete nem szivárog be a szakmai tevékenységbe. A jó alkalmazott kiemelkedően teljesít, akár az önpusztításig hajszolható, aztán ha tönkrement, eldobható, menjen, és oldja meg egyedül a túlmunka okozta problémáit.

Más lenne a helyzet, ha a vállalatokat keresztények irányítanák, de ma törpe kisebbségben vannak, ritkán vállalkoznak vezető szerepre. Úgy vélik, ez világi huncutság, nem az ő feladatuk, aztán csodálkoznak és méltatlankodnak, hogy a világ nélkülük nem úgy alakul, ahogyan szeretnék.

Miért maradtak ki idáig a keresztények a gendermozgalomból?

A gendermozgalom finoman szólva nem nyitott a keresztények részvételére, hiszen éppen őket vádolja a hagyományos családmodell által szerinte okozott esélyegyenlőtlenségért. A keresztények pedig nem állnak be egy olyan mozgalomba, amely az ő szidásukból teremt magának tőkét. Érzelmileg érthető, hogy a lelki értékeket előtérbe helyező messiáskövetők miért nem lesznek tömegesen cégvezetők, és miért nem formálják saját képükre a gendermozgalmat, logikailag viszont érthetetlen, közéleti szempontból kifejezetten káros.

Egy keresztény többségű társadalomban kié legyen a vezetésbeli többség, ha nem a keresztényeké? Ki biztosíthat a társadalom fennmaradását szolgáló biológiai kereteken belül jobb és boldogítóbb helyzetet a nőknek, mint a keresztények? Szép épületeket sokan tudnak rajzolni, de hogy az ötletekből mi és hogyan építhető fel a jövendő generációk örömére, azt az építészmérnökök tudják. A keresztények kétezer év alatt bebizonyították, hogy értenek a fenntartható jóléti társasalmak építéséhez és működtetéséhez, úgy helyes, hogy gender témában is megfelelő súlyt adjanak a szakvéleményüknek.

Mit mondhatunk egy genderkonferencián vagy a genderírásokat kommentálva?

Az üzenetünk ez lehet: a hagyományos családmodell a fenntartható társadalom kulcsfontosságú összetevője, a családmodell aláásása hosszú távon leépíti a társadalmat és a nyugati civilizációt. A nők esélyegyenlősége fontos ügy, maximálisan, azaz a fenntarthatóság mértékéig biztosítandó, ehhez igazán a keresztények értenek. A többiek laikus ötletekkel próbálkozhatnak, szakszerű felügyelet mellett. Az esélyegyenlőség legnagyobb akadálya ma a keresztény szemlélet hiánya a foglalkoztatásban, így jól felfogott társadalmi érdek, hogy minél előbb minél több keresztény vezető kerüljön a vállalatok élére.

A szegények egyháza?

Egy szimpatikus poszt utolsó előtti mondatáról jutott eszembe az alábbi írás, köszönet az ihletért a szerzőnek. ("...a katolikus egyház valóban a szegények egyháza legyen") A korrektség jegyében sietek hozzátenni, hogy az általam kiemelt egyetlen tagmondat nem minősíti a kifejtés egészét, amelyet remeknek tartok.

Miért kellene a keresztény egyháznak a szegények egyházává válnia?

Jézus tanítása jómódúvá tette és teszi az emberiséget. A többi vallás és a világi szemlélet teszi szegénnyé, boldogtalanná a hiszékeny áldozatait, legyenek hát ezek az irányzatok a testi-lelki nyomor központjai. Vállalják fel az áldatlan működésük termékeit, ne tolják át a keresztényekre a felelősséget, ahogy egyes vidékeken a döglött macskát szokás átdobni a kerítésen, a szomszédba.

Jézus nem tartós szegénységet hirdetett, hanem valódi Örömhírt hozott a világba. Szimmetrikus etikát és globális testvériséget tanított, ez a tan mindenkit jómódúvá és boldoggá tesz. A zsidó Messiás követői egészséges önkritikát és önmérsékletet gyakorolnak, tartós egyensúlyra törekszenek a földi és az örök életbeli szempontok között, ezáltal megvalósítják a jól megfontolt hosszú távú érdekeiket. Életük sikere a szeretteikre és utódaikra is kiárad, példát mutatva mindazoknak, akik ma még nem messiáskövetők.

A keresztény egyház legyen a jómódú, toleráns demokraták egyháza, amely mindig nyitva áll a jó szándékú emberek előtt, hogy a Messiás Jézus valódi tanítása segítségével ők is jómódúvá, toleránssá és demokratává válhassanak.

A keresztény egyház definíció szerint a középosztálybeliek egyháza. A felső osztály kizsákmányolja a többit, nem azonos mércével mér, ez nem keresztény viselkedés. Az alsó osztály pedig vagy nem értette meg a Messiás tanítását, vagy valami miatt nem termi az Evangéliumból következő gyümölcsöket - ha teremné, máris középosztálybeli lenne.

Mi a helyzet a prostituáltakkal, hajléktalanokkal és a bűnösökkel? Jézus körül nem voltak ilyenek. Kizárólag ex-prostituáltak, ex-vámosok, ex-bűnösök voltak körülötte, aki megbánták a bűneiket, elégtételt ígértek a megkárosítottaknak, életreformot fogadtak, és Jézus tanítása szerint élték le a hátrelévő életüket, attól kezdve ugyanolyan középosztálybelivé váltak, mint a Messiás többi követője. A farizeusok (a lankadatlanul Jézus ellen intrikálók) szerint voltak ők továbbra is prostituáltak, vámosok és bűnösök, a valóságban a megtéréssel Jézusban újjászületett messiáskövetők lettek.

Nem hangsúlyozhatom eleget, hogy messiáskövetőként különbséget kell tennünk a farizeusok álláspontja és a Jézus szerinti helyzet között. Az egyház mindig nyitott volt és maradt a tényleges megtérőkre. Azok a prostituáltak, vámosok és bűnösök, akik hallották Jézus tanítását, de nem tértek meg, egyáltalán nem szerepelnek az Evangéliumokban. Megkapták a lehetőséget, nem éltek vele, nem lettek messiáskövetők. Álláspontom szerint ma nem az egyháznak kell nyitottabbá válnia, hanem a Jézus tanítását elvető, és a szabályaitól eltérve maguknak ártó embereknek. Az egyház tárva-nyitva áll előttük, a lehetőség ott van a kezük ügyében, már csak a szívüket és elméjüket kell megnyitniuk a Messiás Örömhíre számára. A labda az ő térfelükön pattog.

"Gyertek hozzám mindnyájan, akik elfáradtatok, s akik terhet hordoztok - én megkönnyítlek titeket. Vegyétek magatokra igámat, és tanuljatok tőlem, mert szelíd vagyok és alázatos szívű, s megtaláljátok lelketek nyugalmát. Az én igám édes, az én terhem könnyű." (Máté 11, 28-30.)

Integrálódnak-e

Az alábbi rövid hírt a brüsszeli metro újság mai számából fordítottam:

"Mit gondolnak a marokkóiak és a törökök

Brüsszel - A török és marokkói közösség tagjainak csak kisebb része érzi úgy, hogy nem integrálódott a belga, pontosabban a flamand társadalomba - derül ki az Ipsos közvéleménykutató és a VRT állami TV-csatorna felméréséből. A belgiumi bevándorláspolitika 50. évfordulója alkalmából tartott közvéleménykutatás során háromszáz 18-65 éves, diaszpórában élő résztvevőt kérdeztek meg. 60%-uk úgy véli, hogy nagy mértékben befogadták. Nagy többségük jól érzi magát a lakókörnyezetében. A résztvevők 76%-a állítja, hogy a származása miatt érte már diszkrimináció, például állásinterjú alkalmával, a munkahelyen, illetve az utcán. A megkérdezettek 66%-a számára nagyon vagy rendkívül fontos a vallás, a fiatalok körében ez az arány egyenesen 82%."

Néhány kérdés:

• Érdekes helyzet, hogy 76% számol be diszkriminációról, 60% meg arról, hogy befogadták. Ezt hogyan értelmezzük?
• A fiatalok 82%-a számára nagyon vagy rendkívül fontos a vallás (értsd: az iszlám), ami ékesen bizonyítja, mennyire integrálódtak, ugye?
• Ha a többségi társadalom fiataljainak 82% számára nagyon vagy rendkívül fontossá válik a vallás (értsd: a kereszténység), azt is hasonló örömmel, pozitív fejleményként kommentálják majd?
• Vajon mennyire ismerhetjük meg a valóságot médiabeszámolókból?

Anti, te még szemita vagy?

Mutassatok egy ép eszű antiszemitát, és megeszem a kalapom. Mutassatok egy ép eszű antiszemitizmus elleni harcost, és a cipőmet is megeszem hozzá. Mind az antiszemitizmusnak, mind az ellene folytatott küzdelemnek zárt osztályon a helye.

Kik a szemiták, helyesebben: sémi népek? Többek között az akkádok (asszír-babiloniak), kánaániták, edomiták, szabeusok, mineusok, arabok és héberek (az ókori zsidók). Világszerte 300 millióan beszélnek valamilyen sémi nyelvet, közülük kb. 12 millióan nevezhetők pongyolán "zsidó"-nak, azaz mintegy 4%.

Mit jelent az antiszemitizmus? Sémiellenességet. Hány antiszemita ellenzi a 300 millió sémit? Egyetlen egy sem. Nooooormális? Ki az a hülye, aki egy csoport 4%-áról nevez el kategóriát? Miért nem hívjuk Oroszországot Tatárföldnek, Kínát meg Tibeti Birodalomnak? Mert van eszünk. Miért hívják a pongyolán "zsidónak" mondhatókat ellenzők magukat antiszemitának? Mert nekik ezek szerint nincs.

Honnan tudjuk, hogy az antiszemitizmus ténylegesen a sémi népcsoport 4%-ára irányul? Sehonnan, még ennyit sem tudhatunk. A mai "zsidóság" 20%-a héber (más néven szefárd, azaz spanyol zsidó), 80%-a pedig kaukázusi hátterű (más néven askenázi, azaz német zsidó). Az askenáziak döntően a kazár birodalom karaita judaizmust felvett elitjéből állnak, valamint a vándorlások során elkerülhetetlenül hozzájuk keveredett egyéb népek génjeiből. A judaizmus a mai napig nagyon szigorúan korlátozza a vegyes házasságokat, ennek ellenére mindig volt és van is némi keveredés. Tehát megfontoltan séminek a "zsidóság" 20%-a nevezhető, a sémi népek mindössze 0,8%-a. Úgy tűnik, az antiszemiták erről a 0,8%-ról nevezték el magukat. Noooormálisak?

Az antiszemitizmus névadója Moritz Steinschneider zsidó származású osztrák tudós volt, aki 1860-ban a sémi-árja fajelméletet illette ezzel a szóval (ebben az összefüggésben még következetesen). Tőle vette át a kifejezést Wilhelm Marr, a német politikai antiszemitizmus alapítója, mivel tudományosabb hangzásúnak vélte a hagyományos "Judenhass" (zsidógyűlölet) szónál. Ilyen előzmények után nem meglepő, hogy a Kohn-Grün-Schwarz-Süss antiszemita típusnevek mind németek, vagyis askenáziak, csakhogy utóbbiak a héberekkel (szefárd zsidókkal) legfeljebb laza genetikai összefüggésben állnak. Az antiszemitáknak a történelem során nem igazán adódott bajuk a szefárdokkal, vagyis a sémik kb. 0,01%-áról nevezték el magukat. Noooormá...? Hagyjuk.

Térjünk rá a képlet másik oldalára, az antiszemitizmus ellen kitartó, ádáz harcot vívókra, akik nem nyughatnak, amíg a világon akár csak egy antiszemita marad.

A magukat "zsidó"-nak vallók hangsúlyozzák, hogy a zsidóság nem nép, hanem vallás: a judaizmus. A zsidóellenesek ezek szerint egy vallást elleneznek, és annak is főként a kazár származású követőit. Miért ekkora baj, hogy vannak hülyék a világon, mitől ekkora probléma a bornírtság sok változata közül épp az antiszemitizmus? Vannak, akik a politikusokat szidják hasonló hévvel, mások meg a muszlimokat, a feketéket, a melegeket, a heterókat, az indiaiakat, a kínaiakat, ismét mások a rendőröket, a postásokat, a vasutasokat. A problémájuk lényege valószínűleg az, hogy nem tanultak meg írni, olvasni, számolni, gondolkodni. Tanítsuk meg őket ezekre ahelyett, hogy a problémakör talán 10%-át kitevő antiszemitizmus elleni harcban ökörködnénk szét az energiáinkat.

A széles körben ellenzett csoportok közül kihagytam egy fontosat: a keresztényeket. Az ő ellenzésük ugyanis új színekkel gazdagítja az elmekórtani képet. A kereszténység krisztuskövetést jelent. Görögül Krisztosz=Messiás, vagyis a keresztények azok, akik elfogadják, hogy Jézus volt a zsidó Messiás, és az Ő tanítását követik. Nem maguktól jöttek erre rá, hanem a judaizmus egyik kisebbségi irányzatától tanulták. A zsidó Messiás zsidó tanítványai szervezték meg és alapozták meg a messiáskövetést (görög szóval a kereszténységet). Az első keresztények kivétel nélkül judaisták voltak, a Messiást elfogadó pogányok csak később kerültek többségbe. A kereszténység bizony a judaizmus beteljesedett változata - legalábbis a saját megítélése szerint, amit az ójudaisták természetesen vitatnak.

Mármost, ha a "zsidóság" nem nép, hanem - származási vagy rituális alapon - a judaizmus körébe tartozók közössége, akkor hogyan választható el a judaisták által létrehozott messiáskövetéstől? Sehogy. Mindkét vallás tagjai a judaizmus érdekkörébe tartoznak. Az antiszemiták helyenként lenézték ugyan a keresztényeket, de nem tartották őket kifejezetten ellenségnek, ezért az antiszemitizmus szóhasználat immár négy csoport szempontjából is problémás: az antiszemiták szempontjából, mert mérhetetlen butaságról árulkodik; a "zsidók" szempontjából, mert ők tudják, hogy mennyire nem sémik; a keresztények szempontjából, mert ha belegondolnak, akkor egy zsidók által létrehozott vallás keretében a zsidó Messiást követik; a többi ember szempontjából, mert a logikátlanságnak e halmozottan hátrányos helyzetű fokozata mellett nehéz szó nélkül elmenni.

Mit lehet értelmesen mondani a "zsidók"-kal kapcsolatos polémiáról? Azt, hogy amikor Jézus megérkezett a judaizmusba, akkor a judaisták a föld sója és a világ világossága voltak, magasan a kor erkölcsi, vallási és filozófiai színvonala felett álltak. Jézus lehetőséget kínált mindannyiuknak, hogy Őt követve részt vegyenek a világméretű misszióban, melynek során a föld minden népe Ábrahám leszármazottain keresztül nyer áldást. A judaisták többsége úgy döntött, hogy köszöni a lehetőséget, de megmarad a maga hagyományos elképzelései mellett, tessék őt szépen meghagyni a komfortzónáján belül, az állítólagos globális küldetésnél sokkal fontosabb kiűzni a mocsok megszálló rómaiakat! Kétezer év távlatából elmondhatjuk, hogy ez finoman szólva nem jött be. Jézus megfeszítése után 100 évvel, a sokadik nacionalista lázadás után a rómaiak földig rombolták Jeruzsálemet, a zsidókat örökre kitiltották belőle, a nacionalizmus elbukott. A judaisták internacionalista kisebbsége közben megszervezte a messiáskövetést, amelyen - vagyis Ábrahám leszármazottainak egy részén - keresztül szemlátomást valóban áldást nyer a föld minden népe. A kereszténység egyszerűen a judaizmus messiáskövető, internacionalista ága.

Az ójudaisták kétezer éve vadul ellenzik Jézust és a tanítását, mert elveszi a kiválasztottsággal járó kiváltságokat, demokratikus és befogadó szemléletű, a vagyoni érvényesülés helyett a lelki javakra helyezi a hangsúlyt, és mindenkire kiterjeszti az embertárs fogalmát. Lehet, hogy ójudaista szemmel ez botrány, de a fejlett világ többsége Jézus nyomán így gondolkodik, és ennek köszönheti a demokratikus, toleráns jólétét. Logikailag elemezve: az ellentét Jézus tanításának az elutasítása és az elfogadása között van. Van abban valami agyalágytojás, ha az ember a Messiás tanításától jólétben élő világban köszönettel elfogadja a jólétet, de pfúj, nem fogadja el a Messiás tanítását. Noooormális?

Hogyan dolgozza fel az érintett ezt a problémakört? Logikailag sehogy, mert ez feloldhatatlan ellentét. Érzelmileg olyan kerülő megoldásra juthat, hogy "antiszemitizmus (akármi is az) mindig volt, mindig lesz, kitartóan küzdeni kell ellene, ez minden demokratikus ember kötelessége". Nem ártana ezt megbeszélnie a kezelőorvosával, gyógyszerészével.

Közbevetőleg kérdezem, ha a világban hirtelen kitörne az antihunizmus, te jelentkeznél, hogy bár konkrétan nem vagy Attila népéből való (pszt, ez maradjon köztünk, nem kell őket felvilágosítani), megszólítva érzed magad, és szeretnél áldozattá válni, vagy legalább jól összebalhézni az antihunistákkal, hogy aztán védelmet kérj ellenük? (Az antihunizmus ellen küzdeni köztudottan minden demokratikus ember kötelessége.) Nooooormális?

Ki az a faagyú, aki egyik körhöz sem tartozva beszáll az antiszemitizmus elleni harcba? Olyasvalaki, akit nem zavar, ha nem létező szövetből inget varrnak, és azt egy önjelölt célcsoport sűrű panaszkodás közepette magára veszi. A faagyú számára ebből az következik, hogy az inget mindenképpen le kell húzni. Mondhatná egyszerűen: "Aki 300 millió sémivel és 1,2 milliárd messiáskövetővel bunyózni akar ÉS maga nem sémi, illetőleg messiáskövető, álljon az egyik oldalra; aki elfogadja a kihívást ÉS sémi, illetőleg messiáskövető, álljon a másik oldalra; most pedig hajrá, essetek egymásnak, ahányan csak vagytok!" De nem ezt mondja a hülyéje. Aszimmetrikusan beavatkozva szeretne megelőzni egy logikátlan konfliktust, amelyben egyik fél sem tudja elmagyarázni, kitől mit és miért akar, ennek ellenére látványos szájkaratéval csépeli a levegőt. Noooormális?

Összefoglalva: a nyugati világ demokráciájának, toleranciájának és jólétének alapja a Messiás Jézus tanítása (mindenki embertárs, egyenjogúság van, kezdetben mindenki bizalmat kap, de az érdem helyett származást fitogtató, antidemokratikus ügyeskedő magát rekeszti ki). A messiáskövető világ erkölcsi szövetségben él, amelynek származástól függetlenül bárki tagja lehet, de ez a szövetség szimmetrikus, demokratikus viselkedést ír elő, ahogy a Messiás tanította. Akinek ezzel problémája van, az nem fog Nyugaton demokratikusan toleráns jólétben élni, vagy ha megpróbál különböző trükkökkel mégis egzisztenciát teremteni magának, annak nem kívánt mellékhatásai lesznek. Konkrétan: népszerűtlen lesz, de nem a származása, vallása, bőrszíne, vagy a nemi orientációja, hanem a messiási normákat sértő magatartása miatt. Ez ésszerű és logikus, sőt előre kiszámítható, nem?