Válasz Szűcs Sándor tizenkét pontjára

Az eredeti cikk itt olvasható: http://mindennapi.hu/cikk/blogok/tizenket-pontbol-megtudhatod-hivo-vagy-e/2011-08-07/5872

Észrevételeim

Ez a gondolatmenet nagyon hasonlít az pogányok érveire a keresztényekkel szemben: aki nem lúzer, az nem igazi keresztény; mivel azonban a lúzer világi értelemben véve célszerűtlenül él, a fene se akar keresztény lenni. Az én olvasatomban ez a tizenkét pont irreális, önsorsrontó maximalizmus. Mintha azt mondaná a szerző: aki 3 másodpercnél rosszabb időt fut százon, az nem "futó", hanem csak "kocogó", nézzen a tükörbe. Ez nem pusztán szóhasználat kérdése. Egy szerző azért kommunikál, hogy üzenetét eljuttassa a címzetthez. Mit üzen ez a tizenkét pont azoknak, akik nem világbajnokok, mégis -- sántikálva, bukdácsolva -- futnak a cél felé? S főként, mit üzen azoknak, akik be sem teszik a lábukat a pályára, akik szerint a futás minden formája baromság?

Az evangéliumokban Jézus a farizeusokkal, azaz a kor vallásosaival vitázik a legtöbbet. A szamariaiak a kor félvallásosai, ám Jézus nem dicséri őket ezért, hanem a nyitottságuk egy-egy momentumát emeli ki: ők azok a boldogok, akik -- mivel a hivatalos féligazságokat nem ismerik -- éhezik és szomjazzák a szokatlan igazságot. Mai megfelelőik a megkeresztelt, de templomba nem járó emberek -- ha és amennyiben nyitottak Jézus lényegi tanítására. Ebből azonban nem következik, hogy ők en bloc jobbak a papságnál, a teológusoknál. A kor óriási túlerőben lévő pogányai milyen szerepet töltenek be az evangéliumokban? Szinte nem is fordulnak elő, nincsenek rajta a térképen. A közösség ellen ismételten vétő emberről mondja Jézus, hogy "tegyetek úgy vele, mintha pogány vagy vámos volna". Jézus nem azt tanítja, hogy a pogány jobb, mint a farizeus! Aki nem képes elfogadni, hogy időnként, bizonyos tekintetben "csak" vallásos, az előbb-utóbb feladja a hiábavaló küzdelmet, és nem hívő lesz, hanem pogány.

Jézus korának pogányait bálványimádóknak hívták. A mai kor pogányai a pénzt, a hatalmat, önmagukat, az ezotériát vagy a tudományt imádják. És imádják a maximalista keresztényeket is, mert könnyen legyőzhetők a saját ideáikkal. A maximalista keresztény úgy tartja, hogy aki nem képes a mindennapokban folyamatosan isteni tulajdonságokat felmutatni, az elutasítandó. A pogány ujjong ezen, mert elmúlik a vallásosokkal szemben érzett kisebbrendűségi komplexusa, ám esze ágában sem lesz ettől megtérni. Tételes észrevételeim:

1. A vallásosság azt mondja: ha engedelmes vagyok Istennek, Ő szeret és elfogad. Addig biztonságban vagyok. Ezzel szemben az élő hit válasza: Isten szeret és elfogad. És mert biztonságban vagyok, tudok engedelmeskedni Istennek, és ezt szívesen is teszem.

-----------Az anyai szeretet feltétel nélküli, biztonságot ad, mégsem lesz minden gyerekből folyamatosan jó gyerek, mert nem mindenki viszonozza szívesen ezt a szeretetet, nem mindenki lesz dalolva engedelmes. Isten mindenkit szeret és elfogad, de akinek a tekintély problémát okoz (az emberiség kb. fele), az zsigerből elutasítja, aztán különböző ügyekre hivatkozva racionalizálja az elutasítást. Kiváló ürügy például az, hogy a "keresztények álszent képmutatók".

2. A vallásosság számára kétféle ember létezik: a jó és a rossz ember. A jó, aki elfogadja a hitet, aki “jó hívő” életet él, és a rossz az, aki nem. Ezzel szemben az evangélium csak egyféle embert ismer: a kegyelemre szoruló bűnös embert, akit nagyon szeret.
------------Az ember alapbeállítás szerint úgy gondolkodik, hogy aki neki hasznos, az jó, aki haszontalan vagy káros, az rossz. A közösségtudatos ember szerint aki hasznos a közösségének, az jó, aki haszontalan vagy káros, az rossz. Az evolúció erre kondicionálta az agyunkat. A hívő a jézusi inspiráció hatására bizonyos mértékig képes meghaladni ezt a logikát, de nem mindenben, s főleg nem folyamatosan. Akinek nincs a fejében jó/rossz megkülönböztetés, az képtelen értelmezni a világot. Reálisan az várható el, hogy a hívő ember legyen nyitott a látszatra "rossz" életű embertársban rejlő jó tulajdonságokra, lehetőségekre. Akár még Tóta W. is megtérhet, sőt a mindennapokban Tóta W. is lehet jobb ember, mint én. Ha én nyitott maradok erre a lehetőségre, annál feltűnőbb lesz, hogy ő nem viszonozza ezt a nyitottságot.

3. A vallásosság szemében sokat számít, hogy milyen családba születsz (hívőbe, és milyen hívőbe…)
Ezzel szemben az élő hit szemében az számít, hogy újonnan születsz-e.
-------------Újonnan nem születsz minden nap. Egyszer megszülettél, onnantól kezdve fejlődsz, és nem gőgicsélsz édi-bédin életed végéig. Ha mindenben baba akarsz maradni, akkor eltéveszted az élet lényegét. 

4. A vallásosság számára az számít, hogy mit teszel. Hogy mennyi a bűnös és mennyi a jó cselekedeted. Ez alapján értékel és ítél. Ezzel szemben az élő hit fókuszában az áll, amit Jézus tett értünk!
-------------A két megközelítés között nincs ellentét: a hívő nem lehet közömbös a saját cselekedetei iránt, sem mások őt érintő cselekedetei iránt, mert akkor a langyos relativizmus csapdájába esik, és a világ nem lesz általa jobb, igazságosabb. Aki ízetlen, az nem lehet a világ sója.

5. A vallásosság azt tanítja, hogy a megszentelődésem mértéke igazolja a hitem mértékét.
Ezzel szemben az evangélium tanítása az, hogy amíg Krisztus igazol bennünket, addig szentek vagyunk. Ez pedig nem a mi tetteinktől függ, hanem az Övétől!
-------------Isten azt szeretné, hogy munkálkodjunk a szőlőjében, azaz a világ és saját lelkünk jobbá, igazságosabbá tételén dolgozzunk. Ez cselekedeteket feltételez, erről szól a földi életünk. Krisztus igazolása az örök élet szempontjából releváns, a földi életben nem szükséges, de nem is működik. Ha Jézus a földi életben igazolna minket, akkor a kereszthalállal az eredeti paradicsomi állapotnak kellett volna helyreállnia -- a zsidók azóta is ezt várják a Messiástól. Ez épp annyira félreértés, mint az, hogy Jézus cselekedetére hivatkozva megúszhatjuk a földi életet jócselekedetek nélkül.

6. A vallásosság kapni szeretne valamit Istentől. Áldást, eredményeket, igazolást, lelki dolgokat… Ezzel szemben az élő hit magát Istent keresi, és Őt akarja kapni.
-------------Az ember a biológia törvényeinek alávetett élőlény, ezért szeretne mindenféléket kapni élete során, többek között Istentől is. Mivel Isten szereti az embert, ad is neki számos jó dolgot, amiért az ember hálát adhat. Istent az út végén akarjuk elérni, út közben eszünk-iszunk-fajfenntartunk, cselekszünk, tévedünk, csetlünk-botlunk, és képtelenek vagyunk Istent színről színre látni, maximálisan befogadni. Lehet, hogy ez fáj egy maximalistának, de ez van.

7. A vallásosság a problémákaban, nehézségekben és kudarcokban átkokat és büntetést lát és hirdet.
Ezzel szemben az élő hit ugyanezekben Isten kegyelmének és munkájának egy újabb lehetőségét kutatja.
------------Az ember mindenben rendszert keres, ezért működik a Rorschach-teszt. Jézus tanítása alapján időnként felülírja az ösztönös ok-okozat logikát, de ez nem lehet folyamatos elvárás. Az itt megfogalmazott szempontot a nem hívő optimista és a zen bölcs is teljesíti, következésképp nem alkalmas a hívő és a vallásos ember közötti különbség leírására.

8. A vallásosság “rólam” szól: az én hitemről, az én engedelmességemről, az én ajándékaimról vagy az én bűneimről. Jobb esetben. Rosszabban a másokéról…Ezzel szemben az élő hit fókuszában Jézus Krisztus áll!
--------------Az emberi élet szól rólam, némi tanulás után a közösségemről. Első sorban mindenki élete magáról szól, és ez nem üldözendő, hanem olyan belső alapként kezelendő, amelyre építhetünk. Jézus nem azt tanította, hogy JOBBAN szeresd a szomszédodat, mint önmagadat, mert tudta, mi lakik az emberben.

9. A vallásosság számára a kulcs az, hogy elég “jó” legyél. Az evangélium szerint a kulcs, hogy Istennél legyél, úgy, ahogy vagy. Ez az, ami elég! (És pont ez az, ami nem elég a vallásosság számára, mert ennek az ő szemében mindig van feltétele – amit persze ő is határoz meg.)
----------------Hogy lehetsz Istennél úgy, ahogy vagy, ha nem igyekszel közben jó lenni? Persze bemagyarázhatod magadnak, hogy folyamatosan Istennél vagy. Sok-sok szektavezér hitte így.

10. A vallásosság nem ad igazi megnyugvást, hiszen Isten a saját teljesítményünktől teszi függővé az elfogadását. Ezzel szemben az evangélium teljes megnyugvást ad, hiszen Krisztus tettén nyugszik, nem a sajátunkén!
----------------A halál ad teljes megnyugvást, az élet folyamatos oszcillálást ad végpontok között. Hol éhesek, hol meg jóllakottak vagyunk. Természetesen harmóniára törekszünk, de ha az élet lényege a maximális harmónia lenne, akkor a buddhizmussal is beérhetnénk. Jézus azt tanítja, hogy az életet ÉLET-ként éljük, azaz ne botránkozzunk meg a jóra törekvő, ám nem tökéletes embertársakon.

11. A vallásosság eszközként tekinti Istent, Jézust, és manapság különösen a Szentlelket. Az élő hit számára Isten a beteljesülés, és egy valóságos, személyes kapcsolat.
---------------Az ember mindent a saját boldogulása eszközeként használ, legyen az marokkő, konyhakés vagy evangélium. Jézus zseniális parancsot ad: szeresd szomszédodat, mint önmagadat. Ha a szomszédodnak is legalább annyira jó az eszközhasználatod, mint neked, akkor nincs vele baj. Ha szignifikánsan jobban használ neked, mint a szomszédnak, akkor meg baj van vele, meg kell beszélni, mert visszaélésről lehet szó. Ettől a nyitottságtól lesz jobb, igazságosabb a világ, nem attól, hogy önként lemondasz az eszközök célszerű használatáról. Jézus a testét és vérét hagyta számunkra jelképes eszközül, hogy éljünk vele és általa. Elküldte az apostoloknak a Szentlelket, hogy bátrak legyenek az igehirdetésben, hogy éljenek vele és általa. A ruhád eszköz arra, hogy ne fázz, és szimpatikusan jelenj meg mások szemében. Emelkedettebb lenne, ha elutasítanád eszközkénti használatát, és inkább meztelenül járnál?

12. A vallásosság a lelki gőg és a bizonytalanság két végpontja között hullámzik, ezzel szemben az élő hitre mindig a szelíd alázatjellemző.
---------------Egyetlen élőlényre sem a szelíd alázat a jellemző, ezzel szembe kell nézni. Az élet folyamatos agresszió, ha nem véded magad mások agressziójával szemben, azok nem megszelídülnek, hanem megesznek. A mindig szelíd alázatosak rég kihullottak az evolúció rostáján, mert életképtelenek. Reálisan az élettel összeegyeztethető, azaz célszerű mértékű szelídség és alázat várható el. Jézus ebben is éleslátó: legyetek szelídek, mint a galamb, és okosak, mint a kígyó. Álláspontom szerint a maximalista keresztény közösségen belül célszerűtlenül kemény, kifelé célszerűtlenül puha, és összességében nem szelíd, mint a galamb, nem okos, mint a kígyó.

Lehetséges, hogy alapvetően félreértettem a szerző mondandóját, várom a pontosítást.