Magyarország megérdemelné, hogy hozzáértő szakemberek megfelelően képviseljék a nemzetközi porondon. Itthon Kína folyik a vízcsapból, sokan jó magyar reflex szerint már csak azért sem szeretik a Középső Királyságot, mert szeretni kéne. Eközben a Jobbik és a szélsőségek összefonódása, valamint az ettől való elhatárolódás követelése tölti ki az augusztusi uborkaszezont. A nemzetközi sajtóreakció előre megjósolható: hazánkban nyomul a szélsőjobb, a populista kormány az emberi jogok terén szalonképtelen Kínával tereli el a figyelmet (ez nem az én álláspontom, hanem a várható nemzetközi sajtóvisszhang). Aktív diplomáciára és ország-PR-re lenne szükség ahhoz, hogy Magyarországról reális kép alakulhasson ki. Hazánk nem szélsőségesebb Franciaországnál, Belgiumnál, Dániánál, Svájcnál, és jóval kevésbé radikális Izlandnál; továbbá nem annyira Kína-barát, mint Németország vagy az Egyesült Királyság.
Trianon óta preventív lelkiismeretfurdalás gyötri nem csak a körülöttünk lévő országok vezetőit, hanem az európai nagyhatalmakat is: nem szabad hagyni, hogy Magyarországról pozitív kép alakuljon ki, mert akkor vagy vissza kéne adni a már kétszer is elcsatolt magyarlakta területeket, vagy legalább európai normáknak megfelelő autonómiát kéne adni nekik. Mindkét lehetőség halálos rémületet kelt az ellenérdekeltekben és diplomáciai szövetségeseikben. Velünk ellentétben ők nem bízzák a véletlenre a magyar országkép alakulását. Aktívan ott vannak, amikor Magyarországról negatívan lehet szólni, ha akár a leghaloványabb kritikával illethetnek bennünket, és akkor is aktívan ellenünk mozgatják a szálakat, ha -- például a vajdasági magyarverések vagy a szlovák nyelvtörvény alapján -- mi bizonygatjuk tétován az igazunkat. A magyar diplomácia kispályás, sőt még az amatőr kategóriában is eredménytelen, hiszen a politikai elit egyik fele és a közvélemény jelentős része szerint Trianont nemcsak kiérdemeltük, hanem most is ránk férne nemzetközileg egy kis orrba koppintás.
A magyarok ellendrukkereinek profizmusára jellemző a következő személyes történet: pár éve egy dán hölggyel beszélgettem, aki előzőleg Kolozsvárt (Cluj Napoca, Románia) járt. A román tolmács előre figyelmeztette, hogy az irredenta magyarok azt hazudják majd neki, hogy Kolozsvár és a környékbeli városok ősi magyar helyek, és nem román városok. Ez a hazugság azonban könnyen leleplezhető: kérdezze csak meg beszélgetőpartnerétől, pontosan mit jelent a magyar helységnév minden összetevője, és azt fogja tapasztalni, hogy a magyarok zavarba jönnek, valójában fogalmuk sincs, mit jelent Vajdahunyadból a "hunyad" vagy Kolozsvárból a "kolozs". Ebből következik -- így a román tolmács --, hogy ezek valójában ősi román helyek. Ettől kezdve érvelhettem a dán hölgynek történelemmel, oklevelekkel, Erdély multikulturális jellegével, semmiféle észérv nem hatott rá. Abban a meggyőződésben köszönt el tőlem, hogy a megvetendő magyar irredentizmus egyik képviselője vagyok, mert elvitatom e városok megkérdőjelezhetetlen ősi román voltát. A történet tanulsága számomra, hogy Románia alighanem államvédelmi szakemberekkel fejleszti és terjeszti ezeket a hatásos kliséket, és hogy ez csak apró mozaik az átfogó, kifinomult rendszerből. (Érdemes tudni, hogy a skandináv helynevek döntő többsége ma is érthető szavak kombinációja, pl. Zöldhalom-dűlő, Nyírliget-a-tenger-mellett, Három-tó-sok-lazaccal, stb., ezért számukra meggyőző az említett érvelés.) A mi helyneveink összetevői viszont annyit változtak az évszázadok során, hogy nyelvész kutató kell az eredetük magyarázatához, és néha még a szakember is széttárja a kezét. Ezek szerint egy skandináv szemében Pécs, Pest, Buda, Debrecen, Keszthely, Körmend és Kazincbarcika mind ősi román település*...
A XIX. század végétől ezernyi pontatlanság, megalapozatlan negatívum kering rólunk a világ döntéshozó köreiben. Trianon csak a már akkor is kispályás magyar illetékeseket érte váratlanul, valójában ezek szerves folyománya volt. Aktív diplomácia és ország-PR kell ahhoz, hogy a világ korrekt képet kapjon a magyar nemzetiségpolitikáról, sőt az aktuális belpolitikáról, a pártok törekvéseiről, valamint a médiahelyzetről is. Ahelyett, hogy folyton Nobel-díjasainkkal kérkedünk (akik itthonról elmenekülve, Nyugaton tudtak csak érvényesülni), a példaértékű kisebbségi jogok rendszeréről kéne beszámolnunk a külföldieknek.
Természetesen ehhez a politikai osztály mindkét szekértáborának egyet kéne értenie Magyarország érdekképviselete, azaz a nemzeti minimum ügyében.
*Érdekes lenne közvéleménykutatni, ki hogyan magyarázza Sajkod, Kesztölc, Baja, Bodajk vagy Gyermely eredetét. Optimistán kijelentem, hogy Szentkozmadombja, Porvacsesznek és Pornóapáti nem lesz ősi román település: meg tudjuk őket magyarázni!
Trianon óta preventív lelkiismeretfurdalás gyötri nem csak a körülöttünk lévő országok vezetőit, hanem az európai nagyhatalmakat is: nem szabad hagyni, hogy Magyarországról pozitív kép alakuljon ki, mert akkor vagy vissza kéne adni a már kétszer is elcsatolt magyarlakta területeket, vagy legalább európai normáknak megfelelő autonómiát kéne adni nekik. Mindkét lehetőség halálos rémületet kelt az ellenérdekeltekben és diplomáciai szövetségeseikben. Velünk ellentétben ők nem bízzák a véletlenre a magyar országkép alakulását. Aktívan ott vannak, amikor Magyarországról negatívan lehet szólni, ha akár a leghaloványabb kritikával illethetnek bennünket, és akkor is aktívan ellenünk mozgatják a szálakat, ha -- például a vajdasági magyarverések vagy a szlovák nyelvtörvény alapján -- mi bizonygatjuk tétován az igazunkat. A magyar diplomácia kispályás, sőt még az amatőr kategóriában is eredménytelen, hiszen a politikai elit egyik fele és a közvélemény jelentős része szerint Trianont nemcsak kiérdemeltük, hanem most is ránk férne nemzetközileg egy kis orrba koppintás.
A magyarok ellendrukkereinek profizmusára jellemző a következő személyes történet: pár éve egy dán hölggyel beszélgettem, aki előzőleg Kolozsvárt (Cluj Napoca, Románia) járt. A román tolmács előre figyelmeztette, hogy az irredenta magyarok azt hazudják majd neki, hogy Kolozsvár és a környékbeli városok ősi magyar helyek, és nem román városok. Ez a hazugság azonban könnyen leleplezhető: kérdezze csak meg beszélgetőpartnerétől, pontosan mit jelent a magyar helységnév minden összetevője, és azt fogja tapasztalni, hogy a magyarok zavarba jönnek, valójában fogalmuk sincs, mit jelent Vajdahunyadból a "hunyad" vagy Kolozsvárból a "kolozs". Ebből következik -- így a román tolmács --, hogy ezek valójában ősi román helyek. Ettől kezdve érvelhettem a dán hölgynek történelemmel, oklevelekkel, Erdély multikulturális jellegével, semmiféle észérv nem hatott rá. Abban a meggyőződésben köszönt el tőlem, hogy a megvetendő magyar irredentizmus egyik képviselője vagyok, mert elvitatom e városok megkérdőjelezhetetlen ősi román voltát. A történet tanulsága számomra, hogy Románia alighanem államvédelmi szakemberekkel fejleszti és terjeszti ezeket a hatásos kliséket, és hogy ez csak apró mozaik az átfogó, kifinomult rendszerből. (Érdemes tudni, hogy a skandináv helynevek döntő többsége ma is érthető szavak kombinációja, pl. Zöldhalom-dűlő, Nyírliget-a-tenger-mellett, Három-tó-sok-lazaccal, stb., ezért számukra meggyőző az említett érvelés.) A mi helyneveink összetevői viszont annyit változtak az évszázadok során, hogy nyelvész kutató kell az eredetük magyarázatához, és néha még a szakember is széttárja a kezét. Ezek szerint egy skandináv szemében Pécs, Pest, Buda, Debrecen, Keszthely, Körmend és Kazincbarcika mind ősi román település*...
A XIX. század végétől ezernyi pontatlanság, megalapozatlan negatívum kering rólunk a világ döntéshozó köreiben. Trianon csak a már akkor is kispályás magyar illetékeseket érte váratlanul, valójában ezek szerves folyománya volt. Aktív diplomácia és ország-PR kell ahhoz, hogy a világ korrekt képet kapjon a magyar nemzetiségpolitikáról, sőt az aktuális belpolitikáról, a pártok törekvéseiről, valamint a médiahelyzetről is. Ahelyett, hogy folyton Nobel-díjasainkkal kérkedünk (akik itthonról elmenekülve, Nyugaton tudtak csak érvényesülni), a példaértékű kisebbségi jogok rendszeréről kéne beszámolnunk a külföldieknek.
Természetesen ehhez a politikai osztály mindkét szekértáborának egyet kéne értenie Magyarország érdekképviselete, azaz a nemzeti minimum ügyében.
*Érdekes lenne közvéleménykutatni, ki hogyan magyarázza Sajkod, Kesztölc, Baja, Bodajk vagy Gyermely eredetét. Optimistán kijelentem, hogy Szentkozmadombja, Porvacsesznek és Pornóapáti nem lesz ősi román település: meg tudjuk őket magyarázni!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése