Az emberiségen elhatalmasodott a loreál fíling*, azt gondoljuk, nekünk minden jár. Jár a jólét versenyképes termelés nélkül, jár az egészség egészséges életmód nélkül, jár a világ minden szépsége a gazdálkodásunk fenntarthatóvá tétele nélkül. A halász feleségéről szóló mese arra tanít, hogy igényeinket addig-addig infláljuk, míg a spekulatív buborék kipukkan, egy kis dombra lecsücsülünk, és némi számszaki ellenőrzést követően örülünk, hogy a hátsónkon található lyukak száma 0 és 2 közé eső prímszám.
Emlékeztetőül Puskinból puskázok: a mesebeli halász aranyhalat fog, aki azt ígéri, hogy teljesíti a kívánságát, ha szabadon bocsátja. A halász ingyen is elengedi, olyan szép hal... Felesége ellenben lehülyézi otthon, és loreálozni kezd vele, hogy törött teknőjük helyett kérjen újat a haltól. Megkapja. Aztán kunyhójuk helyett házat kér, az is meglesz. Azután nemesasszony akar lenni, azzá válik. Ekkor már lenézi a férjét, kizavarja szolgálni az istállóba. Hamarosan cárnő kíván lenni, a halász még ezt is elintézi a halnál. Cárnőként az asszony megveti a férjét, megalázza. Végül -- fejvesztés terhe mellett -- azzal zavarja vissza a halhoz, hogy a tenger úrnője akar lenni, az aranyhal pedig legyen a szolgája. A tenger sötét, haragos, a hal csobbant egyet a farkával, és eltűnik. A hazatérő halász pedig ott találja a feleségét a régi ruhájában, a régi kunyhó előtt, lábánál a törött teknővel.
Mi járhatott a halász felesége fejében? Olyasmi, hogy a férj eszköz, akaratérvényesítő szerszám a világ javainak megszerzéséhez. Miért nem ment el a nő a halhoz? Azért, mert vele nem állt jogviszonyban. A férjével ellenben szerződéses kapcsolatban állt, azon az alapon, hogy izomerőben ő a gyengébbik fél, akinek azonban minden -- a férj hatalmában álló -- kívánsága teljesítendő. Figyeljük meg, milyen aszimmetrikus ez a helyzet, a nő javára. A biológiai hátrányt társadalmi előny ellensúlyozza, sőt túlkompenzálja. A női esélyegyenlőség harcosai abból indulnak ki, hogy nőnek lenni rossz, hátrányos helyzet. A halász felesége ezt látványosan cáfolja.
A házasság eredetileg a fajfennmaradás záloga volt, jelentősen növelte az utódok túlélési esélyeit. Egy stabil heteroszexuális párkapcsolatban praktikus erőegyensúly alakult ki: a férfi a külvilág tényezőit hajtotta uralma alá, a nő meg a belvilág igásállatát, a férfit. A hagyományos egyensúly felborulásával az esélyegyenlőségért manapság mind a nők, mind a férfiak harcolhatnak, az aszimmetria jellegétől függően: egy nő/férfi anyagilag teljesít, pozíciót, felelősséget vállal, miközben a nő/férfi nem mellette, hanem a háta mögött áll, és házimunkát, gyereknevelést, megértést, figyelmességet is követel**. Miért nem áll a férj a feleség/a feleség a férj mellé? Az felelősség, önálló döntést és cselekvést igényel. Egyszerűbb hátul maradni, és loreálozni, hogy valami még hiányzik. Az önmérséklet ritkán jellemző arra, aki csodatevő dzsinnek képzeli a körülötte élőket.
Kamaszaink is átvették ezt a mentalitást: minden kütyüre igényt tartanak, egyetlen buliról sem hajlandók lemaradni, ám tanulni és dolgozni nem akarnak, mondván, ez csorbítja önkiteljesítésüket. Az ember földgolyót fenyegető tökéletlensége, hogy önkiteljesítése egyben önpusztítás is, ezért vagy önmérséklet alá, vagy korlátok közé kell szorítani.
Telhetetlenül viselkedik a társadalom egésze is, s közben neurózis gyötri. Wer hat die Wahl, hat die Qual (aki választhat, az szenved tőle). Magyarul: fájdalmas a bőség zavara. A társadalom neurotikus, mert túl sokat elérhet, túl könnyen. A megoldást a halász is kitalálhatta volna. Előre kell engedni loreálozó honfitársainkat, hadd dolgozzanak, hadd érvényesüljenek önállóan. Amit elérnek, az valóban az övék lesz. Amiért megdolgoztak, azt jólesik majd birtokolni.
*A l'Oréal reklámszlogenje: "mert megérdemlem".
** Minden házasságban egyedi feladategyensúlyt kell kialakítani, és ezt külön nehezíti, hogy a szerelem és együttélés alapvetően aszimmetrikusan indul, és úgy is folytatódik. Karinthy klasszikus gondolata, hogy férfi és nő azért nem érthet soha egyet, mert teljesen mást akarnak: a férfi a nőt, a nő meg a férfit. A párkapcsolat alapfeltétele az önfeladás és önátadás. Nehéz patikamérlegre tenni úgy a hétköznapok feladatait, hogy az ne sivárítsa érdekközösségen alapuló munkahellyé a párkapcsolatot. Még nehezebb tisztességes leltárt készíteni a feladatokról úgy, hogy érzelmi gátak miatt azok egy részéről nem veszünk tudomást. Csak egy példa: tízéves járgányunk éves szervizének ügyintézése két félnapomba és félhavi fizetésbe kerül. Szerintem ez megér 100 mosogatást + két nagytakarítást; feleségem szerint viszont ez az autós feladat nem is létezik, viszont legyek szíves beszállni a mosogatásba/takarításba. Férfiként úgy érzem, hogy a mérleg durván elbillent a nők javára. Természetesen nyitott maradok a cáfolatra: jelentkezzenek azok a nők, akik olyan hozzáértőn tudják szervizbe vinni a családi járgányt, hogy az ne kerüljön többe, mint amikor a férfi viszi. Azon nők jelentkezését is várom, akik a saját fizetésükből fedezik a szervizköltség felét. Ennek hiányában nem jogos a férjtől egyenlő házimunkát várni.
Emlékeztetőül Puskinból puskázok: a mesebeli halász aranyhalat fog, aki azt ígéri, hogy teljesíti a kívánságát, ha szabadon bocsátja. A halász ingyen is elengedi, olyan szép hal... Felesége ellenben lehülyézi otthon, és loreálozni kezd vele, hogy törött teknőjük helyett kérjen újat a haltól. Megkapja. Aztán kunyhójuk helyett házat kér, az is meglesz. Azután nemesasszony akar lenni, azzá válik. Ekkor már lenézi a férjét, kizavarja szolgálni az istállóba. Hamarosan cárnő kíván lenni, a halász még ezt is elintézi a halnál. Cárnőként az asszony megveti a férjét, megalázza. Végül -- fejvesztés terhe mellett -- azzal zavarja vissza a halhoz, hogy a tenger úrnője akar lenni, az aranyhal pedig legyen a szolgája. A tenger sötét, haragos, a hal csobbant egyet a farkával, és eltűnik. A hazatérő halász pedig ott találja a feleségét a régi ruhájában, a régi kunyhó előtt, lábánál a törött teknővel.
Mi járhatott a halász felesége fejében? Olyasmi, hogy a férj eszköz, akaratérvényesítő szerszám a világ javainak megszerzéséhez. Miért nem ment el a nő a halhoz? Azért, mert vele nem állt jogviszonyban. A férjével ellenben szerződéses kapcsolatban állt, azon az alapon, hogy izomerőben ő a gyengébbik fél, akinek azonban minden -- a férj hatalmában álló -- kívánsága teljesítendő. Figyeljük meg, milyen aszimmetrikus ez a helyzet, a nő javára. A biológiai hátrányt társadalmi előny ellensúlyozza, sőt túlkompenzálja. A női esélyegyenlőség harcosai abból indulnak ki, hogy nőnek lenni rossz, hátrányos helyzet. A halász felesége ezt látványosan cáfolja.
A házasság eredetileg a fajfennmaradás záloga volt, jelentősen növelte az utódok túlélési esélyeit. Egy stabil heteroszexuális párkapcsolatban praktikus erőegyensúly alakult ki: a férfi a külvilág tényezőit hajtotta uralma alá, a nő meg a belvilág igásállatát, a férfit. A hagyományos egyensúly felborulásával az esélyegyenlőségért manapság mind a nők, mind a férfiak harcolhatnak, az aszimmetria jellegétől függően: egy nő/férfi anyagilag teljesít, pozíciót, felelősséget vállal, miközben a nő/férfi nem mellette, hanem a háta mögött áll, és házimunkát, gyereknevelést, megértést, figyelmességet is követel**. Miért nem áll a férj a feleség/a feleség a férj mellé? Az felelősség, önálló döntést és cselekvést igényel. Egyszerűbb hátul maradni, és loreálozni, hogy valami még hiányzik. Az önmérséklet ritkán jellemző arra, aki csodatevő dzsinnek képzeli a körülötte élőket.
Kamaszaink is átvették ezt a mentalitást: minden kütyüre igényt tartanak, egyetlen buliról sem hajlandók lemaradni, ám tanulni és dolgozni nem akarnak, mondván, ez csorbítja önkiteljesítésüket. Az ember földgolyót fenyegető tökéletlensége, hogy önkiteljesítése egyben önpusztítás is, ezért vagy önmérséklet alá, vagy korlátok közé kell szorítani.
Telhetetlenül viselkedik a társadalom egésze is, s közben neurózis gyötri. Wer hat die Wahl, hat die Qual (aki választhat, az szenved tőle). Magyarul: fájdalmas a bőség zavara. A társadalom neurotikus, mert túl sokat elérhet, túl könnyen. A megoldást a halász is kitalálhatta volna. Előre kell engedni loreálozó honfitársainkat, hadd dolgozzanak, hadd érvényesüljenek önállóan. Amit elérnek, az valóban az övék lesz. Amiért megdolgoztak, azt jólesik majd birtokolni.
*A l'Oréal reklámszlogenje: "mert megérdemlem".
** Minden házasságban egyedi feladategyensúlyt kell kialakítani, és ezt külön nehezíti, hogy a szerelem és együttélés alapvetően aszimmetrikusan indul, és úgy is folytatódik. Karinthy klasszikus gondolata, hogy férfi és nő azért nem érthet soha egyet, mert teljesen mást akarnak: a férfi a nőt, a nő meg a férfit. A párkapcsolat alapfeltétele az önfeladás és önátadás. Nehéz patikamérlegre tenni úgy a hétköznapok feladatait, hogy az ne sivárítsa érdekközösségen alapuló munkahellyé a párkapcsolatot. Még nehezebb tisztességes leltárt készíteni a feladatokról úgy, hogy érzelmi gátak miatt azok egy részéről nem veszünk tudomást. Csak egy példa: tízéves járgányunk éves szervizének ügyintézése két félnapomba és félhavi fizetésbe kerül. Szerintem ez megér 100 mosogatást + két nagytakarítást; feleségem szerint viszont ez az autós feladat nem is létezik, viszont legyek szíves beszállni a mosogatásba/takarításba. Férfiként úgy érzem, hogy a mérleg durván elbillent a nők javára. Természetesen nyitott maradok a cáfolatra: jelentkezzenek azok a nők, akik olyan hozzáértőn tudják szervizbe vinni a családi járgányt, hogy az ne kerüljön többe, mint amikor a férfi viszi. Azon nők jelentkezését is várom, akik a saját fizetésükből fedezik a szervizköltség felét. Ennek hiányában nem jogos a férjtől egyenlő házimunkát várni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése