A Jezsuita Szigetre (http://sziget.jezsuita.hu/jezsuita_sziget_2011) készülődve rendezgettem épp a gondolataimat a női-férfi esélyegyenlőségről, mikor döntő jelentőségű új anyag került a kezembe. Az Európai Parlament tegnap tárgyalta Bauer Edit szlovákiai magyar EP-képviselő jelentését a nyugdíj előtt álló nők helyzetéről, és ennek kapcsán a nőkkel szembeni diszkrimináció általánosabb kérdéseiről (http://www.europarl.europa.eu/sides/getDoc.do?pubRef=-//EP//TEXT+REPORT+A7-2011-0291+0+DOC+XML+V0//HU). A következő bekezdésben összegyűjtöttem a jelentés fontosabb megállapításait.
Saját álláspontom a következő: a nőket sújtó hátrányok egyértelműen a gyerekszülésből, gyereknevelésből, majd a nagymamai szerepből és az idősebb hozzátartozók gondozásából adódnak. Biológiai realitás, hogy gyereket szülni csak a nő képes, továbbá valószínűleg kiállja a tudomány próbáját az is, hogy a csecsemő egyéves koráig az anya nagyságrendekkel megfelelőbb a nevelésre az apánál. A többi látszólag logikusan következik ebből a két pontból, de a látszat csal! Ha a nő három gyereket szül, és otthon marad velük az életük első évében, akkor az 3x1 év, és nem a ma szokásos 6-8 év. A két időtartam közötti 3-5 évben az apa éppúgy alkalmas a gyermeknevelésre. A későbbi nagymamai szerep éppúgy nagypapai is lehet. Nem logikus, hogy a nő hagyja abba előbb a munkát, hiszen várhatóan tovább él a férjénél. Bőven kereshetne még, ezáltal magasabb nyugdíjjogosultságot szerezhetne. Forradalmi javaslatom szerint a nők nyugdíjkorhatárát amúgy is mintegy öt évvel a férfiaké fölé kéne emelni. Ez lenne a korrekt megoldás, amíg ekkora a várható élettartambeli különbség. Az idős hozzátartozók gondozását szintén elvégezheti a férfi, magasabb fizikai-lelki stressztűrése miatt alkalmasabb is rá. Erősen elképzelhetőnek tartom, hogy az idősebb családtagjaikat gondozó, ápoló férfiak tovább élnének. Összességében tehát a nők munkából kieső éveinek jó részét átvállalhatnák a férfiak, és ezzel mindkét nem nyerne.
Egy gondolat erejéig visszatérek a biológiai realitásra: igaz, hogy csak a nő szülhet, de a jövedelemkiesés már nem törvényszerű. Abból adódik, hogy a családban végzett munkáért hagyományosan nem jár rendes fizetés. Javaslom, hogy az apa fizetéséből az állam vonja le a gyermektartásnak megfelelő százalékot, és a GYES/GYED mellett adja át a nőnek, aki ebből adózna, és nyugdíjjárulékot is fizetne. Mindjárt enyhülne a nők jövedelemhátránya, sőt három gyerek esetén akár jövedelemelőnnyé alakulna. Ebben a helyzetben a férfi számára is vonzó lenne a gyerek mellett otthon maradni, hiszen akkor logikusan és örömteli módon a feleség fizetéséből kaphatná meg a gyermektartást. (Lenne miből konditerembe járni, és virággal várni a munkában megfáradt asszonyt.)
Valós és feloldhatatlan problémának tűnhet, hogy a gyermekenként otthon töltött egy év kimarad a nő karrierjéből. Ha pedagógus vagy a gyermekneveléssel rokon szakmában dolgozik, akkor persze nem, de éppen az az esélyegyenlőség lényege, hogy a nő ne kényszerüljön szisztematikusan ezekben a kisebb jövedelemmel fenyegető szakmákban dolgozni. Egy közgazdász vagy egy mérnök pedig nehezen tudná szakmai gyakorlatként feltüntetni a pelenkázással töltött éveket. Szerencsére ez is csak látszatprobléma, hiszen a gyermektartásra vonatkozó javaslatom elfogadása esetén a nő vagy 1. ugyanannyi illetve rövidebb időt töltene otthon a gyerekkel, mint a férj; vagy 2. önként vállaltan, tisztességes plusz jövedelemért hagyna ki némi időt a karrierteremtésből. Ha a nők tovább dolgoznának, akkor az elején esetleg önként bevállalt gyermeknevelési időt a végén magasabb jövedelemmel, nyugdíjjogosultsággal még vissza is kapnák. Ha egy üzlet beindul...
Amennyiben a fenti megállapítások és javaslatok alapján átfogó esélyegyenlőségi szemléletet tudnánk kialakítani, és azt következetesen kommunikálnánk a közéletben, továbbá óvodától egyetemig, akkor a fiatal nőkben egy idő múlva kialakulna az a világkép, hogy érdemeik a helyükre kerültek, lehetőségeik egyenlőek és korrektek, s hogy a gyermekvállalás kontra önmegvalósítás egy letűnt kor dilemmája.
- "állandósultak a nemekhez kötődő sztereotípiák, amelyek az idősekre a munkaerőpiacon váró, az életkoron alapuló megkülönböztetéssel együtt különösen az idősebb nők munkavállalási, képzési és előrelépési esélyeit csökkentik, és részben növelik az időskori szegénység kockázatát
- a szegénység kockázatát az idősebb nők körében 2008-ban 22%-nak mérték, szemben az idősebb férfiak között mért 16%-kal
- az elszigetelten élő idősek között a nők gyakran és egyre inkább túlzott arányban vannak jelen, ami az emelkedő válási rátáknak és a férfiak rövidebb várható élettartamának a következménye
- az özvegyek és az egyedülálló idős asszonyok általában jobban ki vannak téve a szegénység, az elszigetelődés és a társadalmi kirekesztés veszélyének
- az 55–64 éves nők foglalkoztatási rátája 2009-ben 37,8% volt, szemben az ugyanilyen korú férfiak 54,8%-ával
- a női munkanélküliséget nagyobb valószínűséggel álcázzák „inaktivitásnak”, ha az illető házas vagy gyermekei vannak
- a 30 év alatti nők átlagos órabére 92%-a a férfiakénak, az 50–59 éves korcsoportban pedig 67,5% ez az arány
- a nemek közötti bérszakadék uniós átlaga eléri a 17,5%-ot
- a társadalmi-gazdasági helyzet nemek szerinti különbségei nagyrészt a nemek közötti hagyományos szerepmegosztásból erednek, ahol elsődlegesen a férfiak felelnek a kenyérkeresetért, a nők pedig a fizetés nélküli házimunkáért és a család gondozásáért, beleértve a szélesebb családot is, ami nagy mértékben kihat arra, hogy a nők a férfiakhoz képest – például a nyugdíj terén – mennyi társadalombiztosítási jogosultságot tudnak felhalmozni, és ennélfogva hatással van időskori helyzetükre, különösen az elváltak, külön élők vagy özvegyek esetében
- a nőknél nagyobb valószínűséggel fordul elő a lassabb, rövidebb és/vagy félbeszakított pályafutás és az alacsonyabb átlagjövedelem, mint a férfiaknál, amit a nemek közötti nagyobb bérszakadék is tükröz, és ez az egyéni nyugdíjszámlára befizetett járulékokat tekintve különbséget okoz a két nem között, ezáltal növeli a nők időskori szegénységének kockázatát
- a nemek közötti aránytalanság mértéke kisebb a családalapítás előtt, és annak szintje a párkapcsolat alapítását követően növekszik; mivel a nők foglalkoztatási rátája az első gyermek születésekor csökken, és munkaerő-piaci hátrányuk életük korai szakaszában tovább halmozódik a gyermekgondozás, a későbbiekben pedig az idősek gondozása miatt, ami gyakran az aktív keresők elszegényedéséhez vezet
- az idősebb nők a férfiakhoz képest gyakrabban vállalnak vagy kényszerülnek vállalni részmunkaidős állást, és gyakrabban hagyják el vagy kényszerülnek elhagyni a munkaerőpiacot az előrehozott öregségi nyugdíjjal élve
- az 50 év feletti nők a nemen és életkoron alapuló sztereotípiák miatt gyakran kétszeres vagy többszörös megkülönböztetéssel néznek szembe, amit rendszerint a korukra jellemző munkavégzési és életviteli minták tovább súlyosbítanak (pl. megszakítások a pályafutásban, részmunkaidős foglalkoztatás, ismételt munkába állás egy bizonyos időtartamú munkanélküliséget követően, a munkahelyük feladása a család ellátása miatt vagy a család elsősorban kereskedelmi vagy mezőgazdasági vállalkozásában, fizetés és társadalombiztosítási járulékfizetés nélkül végzett munka miatt és a nemek közötti bérszakadék); mivel a nők ezért jellemzően sokkal inkább halmozottan hátrányos helyzetűek, mint az azonos csoportokba tartozó férfiak; mivel ráadásul válság idején ezeket a nőket még inkább veszélyezteti az elszegényedés
- a nőket a munkaerőpiacon gyakran sokkal fiatalabb korban kezdik „öregnek” tekinteni, mint a férfiakat
- az életkoron alapuló megkülönböztetés az európaiak 58%-a szerint elterjedt jelenség
- az idősebb nőkkel szembeni erőszak kérdése rendkívül csekély figyelmet kap, tekintve, hogy az érintett nők különösen elzárkóznak a bántalmazás bejelentésétől, a szolgáltatók sztereotip hozzáállása miatt pedig – akik úgy vélik, hogy az idős nők kevésbé vannak kitéve az erőszak kockázatának – csak szűkös választási lehetőségek állnak a bántalmazás áldozatává vált idősebb nők rendelkezésére"
Saját álláspontom a következő: a nőket sújtó hátrányok egyértelműen a gyerekszülésből, gyereknevelésből, majd a nagymamai szerepből és az idősebb hozzátartozók gondozásából adódnak. Biológiai realitás, hogy gyereket szülni csak a nő képes, továbbá valószínűleg kiállja a tudomány próbáját az is, hogy a csecsemő egyéves koráig az anya nagyságrendekkel megfelelőbb a nevelésre az apánál. A többi látszólag logikusan következik ebből a két pontból, de a látszat csal! Ha a nő három gyereket szül, és otthon marad velük az életük első évében, akkor az 3x1 év, és nem a ma szokásos 6-8 év. A két időtartam közötti 3-5 évben az apa éppúgy alkalmas a gyermeknevelésre. A későbbi nagymamai szerep éppúgy nagypapai is lehet. Nem logikus, hogy a nő hagyja abba előbb a munkát, hiszen várhatóan tovább él a férjénél. Bőven kereshetne még, ezáltal magasabb nyugdíjjogosultságot szerezhetne. Forradalmi javaslatom szerint a nők nyugdíjkorhatárát amúgy is mintegy öt évvel a férfiaké fölé kéne emelni. Ez lenne a korrekt megoldás, amíg ekkora a várható élettartambeli különbség. Az idős hozzátartozók gondozását szintén elvégezheti a férfi, magasabb fizikai-lelki stressztűrése miatt alkalmasabb is rá. Erősen elképzelhetőnek tartom, hogy az idősebb családtagjaikat gondozó, ápoló férfiak tovább élnének. Összességében tehát a nők munkából kieső éveinek jó részét átvállalhatnák a férfiak, és ezzel mindkét nem nyerne.
Egy gondolat erejéig visszatérek a biológiai realitásra: igaz, hogy csak a nő szülhet, de a jövedelemkiesés már nem törvényszerű. Abból adódik, hogy a családban végzett munkáért hagyományosan nem jár rendes fizetés. Javaslom, hogy az apa fizetéséből az állam vonja le a gyermektartásnak megfelelő százalékot, és a GYES/GYED mellett adja át a nőnek, aki ebből adózna, és nyugdíjjárulékot is fizetne. Mindjárt enyhülne a nők jövedelemhátránya, sőt három gyerek esetén akár jövedelemelőnnyé alakulna. Ebben a helyzetben a férfi számára is vonzó lenne a gyerek mellett otthon maradni, hiszen akkor logikusan és örömteli módon a feleség fizetéséből kaphatná meg a gyermektartást. (Lenne miből konditerembe járni, és virággal várni a munkában megfáradt asszonyt.)
Valós és feloldhatatlan problémának tűnhet, hogy a gyermekenként otthon töltött egy év kimarad a nő karrierjéből. Ha pedagógus vagy a gyermekneveléssel rokon szakmában dolgozik, akkor persze nem, de éppen az az esélyegyenlőség lényege, hogy a nő ne kényszerüljön szisztematikusan ezekben a kisebb jövedelemmel fenyegető szakmákban dolgozni. Egy közgazdász vagy egy mérnök pedig nehezen tudná szakmai gyakorlatként feltüntetni a pelenkázással töltött éveket. Szerencsére ez is csak látszatprobléma, hiszen a gyermektartásra vonatkozó javaslatom elfogadása esetén a nő vagy 1. ugyanannyi illetve rövidebb időt töltene otthon a gyerekkel, mint a férj; vagy 2. önként vállaltan, tisztességes plusz jövedelemért hagyna ki némi időt a karrierteremtésből. Ha a nők tovább dolgoznának, akkor az elején esetleg önként bevállalt gyermeknevelési időt a végén magasabb jövedelemmel, nyugdíjjogosultsággal még vissza is kapnák. Ha egy üzlet beindul...
Amennyiben a fenti megállapítások és javaslatok alapján átfogó esélyegyenlőségi szemléletet tudnánk kialakítani, és azt következetesen kommunikálnánk a közéletben, továbbá óvodától egyetemig, akkor a fiatal nőkben egy idő múlva kialakulna az a világkép, hogy érdemeik a helyükre kerültek, lehetőségeik egyenlőek és korrektek, s hogy a gyermekvállalás kontra önmegvalósítás egy letűnt kor dilemmája.
ahogy a robotok egyre fejlettebbek lesznek, a nők szépen ki fognak szorulni a munkaerőpiacról
VálaszTörlés