2011. szeptember 17., szombat

Mikor történt meg a szembenézés?

A Holokauszt köztünk él, ott kísért mindennapjainkban, közéletünk meghatározó törésvonala. Jobboldaliként határozottan örülnék, ha le tudnánk végre zárni, ha múlttá tehetnénk abban a formában, hogy a (néhai) áldozatok és leszármazottaik papírt és közéleti nyilatkozatot adnának róla, hogy "a Holokauszttal való szembenézés megtörtént", "Magyarország meghatározó politikai erői nem jelentenek reális veszélyt a zsidókra", "a nyíltan marginálissá vált, de utalások, összekacsintások szintjén tartósan fennmaradó antiszemitizmus nem fenyeget Holokauszttal", valójában nem erősebb a román-magyar, szlovák-magyar, szerb-magyar, ukrán-magyar, orosz-magyar ellenérzéseknél, azaz a 21. században nem unikum már, hanem csupán egyike a régió számtalan folklórrá szilárdult, és fokozatosan az EU-ba beleoldódó konfliktusának.

Tisztában vagyok vele, hogy e fejezet lezárása a felszínen elsősorban a jobboldal számára látszik előnyösnek: képzeljük el, hogy jobboldali kormány hatalomra kerülésekor a baloldali értelmiség nem kiált fasisztaveszélyt, nem kelt Dunába lövési hangulatot, az Árpád-sávokról nem jut eszébe a Holokauszt -- illetve elhatárolódik attól a keményvonalas állásponttól, amely kitart e veszélyek realitása mellett. Reményteli, szép példa erre Mester Ákos helytelenítő írása a 168 Órában Kertész Ákos keményvonalas cikkéről (http://www.168ora.hu/velemeny/ennyi-kertesz-akos-amerikai-nepszava-nyilt-level-81922.html). Szintén elismerést érdemel a Mazsihisz higgadt álláspontja (http://www.mazsihisz.hu/index.php?nid=4465) A Fidesz jó néhány alkalommal elhatárolódott már a Jobbik keblén néha kimondva-kimondatlanul melengetett vagy  spontán melengő antiszemitizmustól. (http://www.antiszemitizmus.hu/interjuk/+lanczi+andras/interju+lanczi+andrassal.html) Ha így folytatnánk, hamarosan ugrásszerűen javulna a magyar közélet.

Kevésbé világos talán, hogy a felszín alatt, a tartalom, a lélek, a hosszú távú életminőség szintjén a baloldal számára is előnyös lenne a be nem hegedt múlt e fejezetének lezárása: újra otthon érezhetnék magukat Magyarországon, a magyarok közösségében mindazok, akik ma úgy látják, hogy magyarságuk kimondatlanul evidens, de a szimbólumok, az utcai politizálás, a nemzeti önértékelés szempontjából keserű, meghasonlott, nem vállalható.

A múlt belső ellentétekkel fenyegető egyéb fejezetei szépen gyógyulnak: nincs divatja a recskezésnek, az ávózásnak, a párttitkározásnak. A külső ellentétek fejezeteinek többsége is behegedőben van: ki szokott manapság donkanyarozni (a németekkel kiváló befektetői/gazdasági kapcsolataink vannak), ki szokott málenkíjrobotozni (az oroszok emberi jogi normatisztelete még mindig nem az igazi, de közben két marokra fogták a gázcsapot)? A trianonozás olyannyira marginalizálódik, lassanként a kirekesztéstől kell majd védeni a Trianon-nosztalgiának hódoló maroknyi deviáns nyuggert. A visszaafelvidékezés köztörvényesen kezelt apropó a focihulliganizmusra, az adósság nélkül rohamosan fejlődő erdélyiek újra örülnek, hogy "képzeld, hozzánk csatolták egész Romániát". A Holokauszt-nosztalgia sem szexi már a Facebook-generáció számára, ideje lenne ezt a fejezetet is lezárnunk.

A Holokausztot tanítják az iskolákban, mind a jobboldali, mind a baloldali magyar politikusok hivatalosan is bocsánatot kértek érte, az áldozatok kárpótlást kaptak, egyedül a múlttal való megbékélés, a megbocsátás van hátra. Versenyt hirdetek: szép világrekord lenne, ha Magyarország előbb zárná le a bevallott, vállalt és megbocsátott holokausztbeli szerep témáját, mint hogy a Cseh Köztársaság és Szlovákia megsemmisítené a kollektív bűnösségről és jogfosztásról szóló benesi törvényeket, Szerbia beismerné a titói partizánok által 1945-ben meggyilkolt vajdasági magyarok számát, vagy mint Törökország elismerné a száz éves örmény népirtás tényét. Gyerünk, magyarok! Húzzunk bele!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése