Az egyházakról szóló törvény komoly indulatokat kavart. Arról szól, hogy melyik egyház kaphat az alapítványoknál is nagyobb állami kedvezményeket. A valódi egyházak közül az, amelyik már legalább 20 éve működik Magyarországon.
A törvény ellenzői valójában nem a törvényből kimaradt kisegyházakat védik, hanem a nagyegyházakat támadják, állami összefonódással vádolván őket. A keresztény egyház azóta támadható ezen a vonalon, amióta Nagy Konstantin 313-ban, a római birodalomban elsőként engedélyezte. Az egyház a felvilágosodás óta szüntelen támadások kereszttüzében él, dolgozik és -- sokakat bosszantva -- virul. Egyház alatt elsősorban a katolikus egyházat értik, mert központosított, erős, és hatalmát nem szégyelli. A katolikus egyház a világ legversenyképesebb világnézeti/karitatív alapítványa, és ez valahol azért nagyon bosszantó, nem?
A katolikus egyház például fogja magát, és bevonul az oktatás, a szociális ellátás minden olyan területére, ahonnan a neoliberális állam kivonul. Fúj! Átveszi a kis faluk iskoláit, működteti és megtartja őket, s ezáltal világnézeti befolyást szerez. Fúj! Miért nem marad veszteg a katolikus egyház, amikor a kis falukban SEMMILYEN iskolának sem kéne lennie? Talán mert nincs hatalmi vákuum, ahogy nincs ingyenebéd sem. Miért tart fenn a katolikus egyház óvodát, öregek otthonát mindenféle vidéki helyeken, amikor a neoliberális állam szerint ezek ott feleslegesek, és legfeljebb a legközelebbi városban rentábilisek. A katolikus egyház láthatóan versenybe szállt a neoliberális állammal, és utcahossznyi előnyre tett szert, ez a nagy paláver oka. A neoliberális állam hívei imádják a szabad versenyt, vallják a szabad piac kis- és nagykátéját, ám nem szenvedhetik a katolikus egyház támasztotta versenyt, mert vesztésre állnak benne... Mi lenne, ha a neoliberális hívek beletörődnének, hogy a társadalom nem egyének halmaza, hanem közösség, és a közösség érdekeit közösségi retorikával, közösségi pénzzel kell képviselni? A közösségi források elköltésének lehetőségéért szinte valamennyi egyház is versenybe szállt az alapítványokkal, a hivatalokkal.
A katolikus egyház momentán az állami befolyásszerzésben is nyerésre áll, és a történelmi egyházak mind egyenlő eséllyel indulhatnak az alapítványokkal. Ez ismét csak bosszantja az esélyegyenlőség híveit, mert ők úgy gondolták, az esélyegyenlőség azt jelenti, hogy az egyházak automatikusan veszítenek. Bosszantó lehet, ha a "szabad" verseny nem úgy alakul, ahogy szabad neki. Pedig ha a Soros Alapítvány ösztöndíjasainak állami befolyásszerzését semmi sem korlátozta (miért, milyen alapon is korlátozná?!), akkor a keresztények állami befolyásszerzését mi/ki korlátozhatná a formálódó demokráciában? Emlékezhetünk, hogy 2002 és 2010 között az állam egyszerűen nem fizette ki az egyházi iskoláknak a Vatikánnal kötött nemzetközi szerződés alapján járó támogatást, mert ... csak. Csípi a szemet, ha a meghirdetett "szabad" versenyt a jelek szerint nem a baloldali erők fogják megnyerni, olyankor a baloldali hatalomnál nem számít a demokrácia, nem számít a jogállam, nem számít a kettős mérce tilalma. A jogállamiság csak a magánnyugdíjpénztárak esetén számít, mert ... csak.
Kritikai gondolkodóként nem hallgatom el azt sem, hogy miért törekszik a katolikus egyház állami (értsd: hivatalos közösségi) támogatások megszerzésére ahelyett, hogy az aluljárókban zenélne és kalapozna. Jól felfogott érdekében teszi, a magyar társadalom ugyanis ma nem közösségként, hanem atomizált emberhalmazként viselkedik, közösségi érdekeivel nincs tisztában, azok költségét az "1-2-sok" kategóriával számszerűsíti, evidens módon egy árva fityinget sem szánva rájuk. Ha az egyház kivonulna az állami befolyási övezetből, akkor ebben a neoliberális közképviseleti vákuumban hamarosan külső hatalom venné át az uralmat. Milyen külső hatalom erősebb a neoliberális államnál? A bank, a multi, a reklám, az egyszer használatos fogyasztás, a média mind-mind nagyobb hatalom a neoliberális államnál, amely szívesen át is engedi nekik a gyeplőt, szívesen kinevezi őket hivatalos udvari szállítóvá, csak az egyházak térnyerése esetén kiált ördögöt.
A katolikus egyház reálisan felmérte esélyeit a pénzvilággal, a reklámkampányokkal, a fogyasztói mentalitással szemben, és úgy döntött, hogy a közösségi irányítás felső szintjén, azaz az állami vezetésben keres támaszt. Amíg ez nem mossa egybe az egyházi és az állami hierarchiát, márpedig ennek semmi jele, addig demokráciában, jogállamban éppúgy tolerálandó, mint a Plazák térnyerése. Akinek nem tetszenek a fogyasztói társadalom templomai, építsen helyettük életképes alternatív kereskedelmi egységeket. Akinek nem tetszik az egyházak közösségi térnyerése, szavazzon neoliberálisokat a hatalomba.
Mivel én a közösségi érdekek mentén menedzselt versenytréningben és a megnövelt állami szerepvállalásban hiszek, nem örülnék, ha a neoliberálisok megvalósítanák az igazi szabadversenyt, bár az egy fokkal jobb lenne, mint a cinkelt szabadverseny, mert világossá válna, ki mit akar. Például Akáclombosfalván a neoliberális állam megszüntetné az általános iskolát. A közösségben gondolkodó Fidesz-kormány pedig megtartaná -- és átadná a helyben legerősebb egyháznak, legvalószínűbben a katolikus egyháznak. Ha erről nyíltan megszavaztatnánk a lakosságot, vajon milyen eredményt kapnánk? Ki szavazna arra, hogy inkább NE legyen iskola, mint hogy katolikus legyen? Az alternatíva hiánya nem alternatíva, az individuumok halmaza nem közösség, az állam pedig nem az egyént képviseli, hanem a közösségi érdekeket. Az állampolgári szabadságjogok révén az egyén garanciákat kap a közösség szempontjaival szemben, azaz normál keretek között (jólét/közbiztonság/béke) szabadságjogait az állam nem csorbítja. Veszélyes tévedés azonban azt gondolni, hogy az állam egyenként képviseli az egyéneket. Nem ez a dolga, nem ezért hozták létre.
Az egyház informális, sőt félformális térnyerése is belefér a jogállam működésébe, ám természetes korlátja az emberi jellem, amely statisztikailag nem engedelmesen reagál a külső tekintélyre, legyen az jó vagy rossz szándékú. Magyarország papíron 70%-ban keresztény, a valóságban (és ezt ma már az egyház is elismeri) missziós, térítendő terület. Becslésem szerint az európai társadalmak tagjai maximum 20%-ban nyitottak a külső jóindulatú tekintélyre, ám az egyházak lényegi tanítása jelenleg a magyar felnőttek 5-10%-át tudja megszólítani. A többiek úgy tesznek, mintha értenék, vagy úgy sem tesznek. Ezért az egyház félhivatalos többségi tényezővé válása kétélű fegyver, önmérséklettel forgatandó, mert hosszabb távon anticiklushoz vezethet, a világi ellenmozgalmak malmára hajtva a vizet.
A törvény ellenzői valójában nem a törvényből kimaradt kisegyházakat védik, hanem a nagyegyházakat támadják, állami összefonódással vádolván őket. A keresztény egyház azóta támadható ezen a vonalon, amióta Nagy Konstantin 313-ban, a római birodalomban elsőként engedélyezte. Az egyház a felvilágosodás óta szüntelen támadások kereszttüzében él, dolgozik és -- sokakat bosszantva -- virul. Egyház alatt elsősorban a katolikus egyházat értik, mert központosított, erős, és hatalmát nem szégyelli. A katolikus egyház a világ legversenyképesebb világnézeti/karitatív alapítványa, és ez valahol azért nagyon bosszantó, nem?
A katolikus egyház például fogja magát, és bevonul az oktatás, a szociális ellátás minden olyan területére, ahonnan a neoliberális állam kivonul. Fúj! Átveszi a kis faluk iskoláit, működteti és megtartja őket, s ezáltal világnézeti befolyást szerez. Fúj! Miért nem marad veszteg a katolikus egyház, amikor a kis falukban SEMMILYEN iskolának sem kéne lennie? Talán mert nincs hatalmi vákuum, ahogy nincs ingyenebéd sem. Miért tart fenn a katolikus egyház óvodát, öregek otthonát mindenféle vidéki helyeken, amikor a neoliberális állam szerint ezek ott feleslegesek, és legfeljebb a legközelebbi városban rentábilisek. A katolikus egyház láthatóan versenybe szállt a neoliberális állammal, és utcahossznyi előnyre tett szert, ez a nagy paláver oka. A neoliberális állam hívei imádják a szabad versenyt, vallják a szabad piac kis- és nagykátéját, ám nem szenvedhetik a katolikus egyház támasztotta versenyt, mert vesztésre állnak benne... Mi lenne, ha a neoliberális hívek beletörődnének, hogy a társadalom nem egyének halmaza, hanem közösség, és a közösség érdekeit közösségi retorikával, közösségi pénzzel kell képviselni? A közösségi források elköltésének lehetőségéért szinte valamennyi egyház is versenybe szállt az alapítványokkal, a hivatalokkal.
A katolikus egyház momentán az állami befolyásszerzésben is nyerésre áll, és a történelmi egyházak mind egyenlő eséllyel indulhatnak az alapítványokkal. Ez ismét csak bosszantja az esélyegyenlőség híveit, mert ők úgy gondolták, az esélyegyenlőség azt jelenti, hogy az egyházak automatikusan veszítenek. Bosszantó lehet, ha a "szabad" verseny nem úgy alakul, ahogy szabad neki. Pedig ha a Soros Alapítvány ösztöndíjasainak állami befolyásszerzését semmi sem korlátozta (miért, milyen alapon is korlátozná?!), akkor a keresztények állami befolyásszerzését mi/ki korlátozhatná a formálódó demokráciában? Emlékezhetünk, hogy 2002 és 2010 között az állam egyszerűen nem fizette ki az egyházi iskoláknak a Vatikánnal kötött nemzetközi szerződés alapján járó támogatást, mert ... csak. Csípi a szemet, ha a meghirdetett "szabad" versenyt a jelek szerint nem a baloldali erők fogják megnyerni, olyankor a baloldali hatalomnál nem számít a demokrácia, nem számít a jogállam, nem számít a kettős mérce tilalma. A jogállamiság csak a magánnyugdíjpénztárak esetén számít, mert ... csak.
Kritikai gondolkodóként nem hallgatom el azt sem, hogy miért törekszik a katolikus egyház állami (értsd: hivatalos közösségi) támogatások megszerzésére ahelyett, hogy az aluljárókban zenélne és kalapozna. Jól felfogott érdekében teszi, a magyar társadalom ugyanis ma nem közösségként, hanem atomizált emberhalmazként viselkedik, közösségi érdekeivel nincs tisztában, azok költségét az "1-2-sok" kategóriával számszerűsíti, evidens módon egy árva fityinget sem szánva rájuk. Ha az egyház kivonulna az állami befolyási övezetből, akkor ebben a neoliberális közképviseleti vákuumban hamarosan külső hatalom venné át az uralmat. Milyen külső hatalom erősebb a neoliberális államnál? A bank, a multi, a reklám, az egyszer használatos fogyasztás, a média mind-mind nagyobb hatalom a neoliberális államnál, amely szívesen át is engedi nekik a gyeplőt, szívesen kinevezi őket hivatalos udvari szállítóvá, csak az egyházak térnyerése esetén kiált ördögöt.
A katolikus egyház reálisan felmérte esélyeit a pénzvilággal, a reklámkampányokkal, a fogyasztói mentalitással szemben, és úgy döntött, hogy a közösségi irányítás felső szintjén, azaz az állami vezetésben keres támaszt. Amíg ez nem mossa egybe az egyházi és az állami hierarchiát, márpedig ennek semmi jele, addig demokráciában, jogállamban éppúgy tolerálandó, mint a Plazák térnyerése. Akinek nem tetszenek a fogyasztói társadalom templomai, építsen helyettük életképes alternatív kereskedelmi egységeket. Akinek nem tetszik az egyházak közösségi térnyerése, szavazzon neoliberálisokat a hatalomba.
Mivel én a közösségi érdekek mentén menedzselt versenytréningben és a megnövelt állami szerepvállalásban hiszek, nem örülnék, ha a neoliberálisok megvalósítanák az igazi szabadversenyt, bár az egy fokkal jobb lenne, mint a cinkelt szabadverseny, mert világossá válna, ki mit akar. Például Akáclombosfalván a neoliberális állam megszüntetné az általános iskolát. A közösségben gondolkodó Fidesz-kormány pedig megtartaná -- és átadná a helyben legerősebb egyháznak, legvalószínűbben a katolikus egyháznak. Ha erről nyíltan megszavaztatnánk a lakosságot, vajon milyen eredményt kapnánk? Ki szavazna arra, hogy inkább NE legyen iskola, mint hogy katolikus legyen? Az alternatíva hiánya nem alternatíva, az individuumok halmaza nem közösség, az állam pedig nem az egyént képviseli, hanem a közösségi érdekeket. Az állampolgári szabadságjogok révén az egyén garanciákat kap a közösség szempontjaival szemben, azaz normál keretek között (jólét/közbiztonság/béke) szabadságjogait az állam nem csorbítja. Veszélyes tévedés azonban azt gondolni, hogy az állam egyenként képviseli az egyéneket. Nem ez a dolga, nem ezért hozták létre.
Az egyház informális, sőt félformális térnyerése is belefér a jogállam működésébe, ám természetes korlátja az emberi jellem, amely statisztikailag nem engedelmesen reagál a külső tekintélyre, legyen az jó vagy rossz szándékú. Magyarország papíron 70%-ban keresztény, a valóságban (és ezt ma már az egyház is elismeri) missziós, térítendő terület. Becslésem szerint az európai társadalmak tagjai maximum 20%-ban nyitottak a külső jóindulatú tekintélyre, ám az egyházak lényegi tanítása jelenleg a magyar felnőttek 5-10%-át tudja megszólítani. A többiek úgy tesznek, mintha értenék, vagy úgy sem tesznek. Ezért az egyház félhivatalos többségi tényezővé válása kétélű fegyver, önmérséklettel forgatandó, mert hosszabb távon anticiklushoz vezethet, a világi ellenmozgalmak malmára hajtva a vizet.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése