A politika a hatalom megszerzéséért és megtartásáért folytatott harc --
olyan eszközökkel, amilyeneket egy adott társadalom még éppen tolerál. A
politika a beszédaktusok szabadpiaca1. A politika a lehetséges
művészete. Ez halmazatilag elég csúnyán hangzik, a politika mégsem mumus.
Választói elvárásainkkal, tájékozottságunkkal, tűréshatárunkkal mi magunk
tesszük olyanná, amilyen. A politikus kiaknázható piacként tekint a
választókra, akik körében értékesítheti portékáját, azaz jövedelemre válthatja jó
svádáját, karizmáját.
A mediatizált piac a vonzó küllemű gagyinak kedvez, legyen szó áruról, szolgáltatásról vagy beszédaktusról. Minden iparág 1. az elérhető legmagasabb bevételre; 2. minimális költségre; 3. szép csomagolásra; 4. még éppen elfogadható minőségre törekszik, ebben a sorrendben. Nincs ez másként a beszédaktusok piacán sem. Konkrétan a politika világára lefordítva az előbbieket: a profi politikus 1. az elérhető maximális szavazatszámra; 2. a lehető legkevesebb szavazó kiábrándítására; 3. hangzatos ígéretekre; 4. a teljesítmény számonkérhetetlenségére törekszik. Mire törekszik a nem profi politikus? Nagyjából mindegy, mert az első körben kiesik a profik versenyében, legfeljebb önkormányzati bizottságokban lesz módja keseregni a nagyok szerinte "csúnya" viselkedésén.
Hogyan optimalizálhatjuk mi, választók a fentiekhez viszonyulásunkat? Például úgy, hogy rendszeresen hallgatjuk a BBC Week in Westminster c. műsorát ( http://www.bbc.co.uk/programmes/b006qjfq ), és megtanulunk angolos hidegvérrel beszélni a politikáról. Ha nem tudunk angolul, akkor olvassuk rendszeresen Törő Gábor technokrata politológiai elemzéseit ( http://torokgaborelemez.blog.hu/ ). Hatékonyan optimalizál az a modell, amelyben a politikust "közéleti mutatványossal" kombinált "fizetett közügyintézőnek" tekintjük, azaz eszköznek, akinek mi adunk lehetőséget, akit mi teljesítménybérezünk, illetve leselejtezünk, ha nem jól látja el a feladatát. A politikához való optimális hozzáállás lényege az érzelmek minimálisra csökkentése, a közéleti feladatspecifikáció maximális pontosítása mellett. Fogjuk fel úgy, hogy versenytárgyalást írtunk ki a kormányzati feladatok négy évre szóló ellátása tárgyában, és a tendert szándékunk szerint nem a legbájosabb gúnár/gácsér, nem a leggátlástalanabb hazudozó, hanem a legeredményesebb feladatteljesítő nyeri (referenciákat kérünk, reális üzleti tervet, mennyiségi jegyzéket, stb., stb.). Ha tévedtünk, a következő körben okosabban fogalmazzuk meg a feladatkiírást, körültekintőbben értékeljük a pályázatokat.
Ha így járunk el, attól a politika nem alakul lányregénnyé, de teljesítményorientáltabb lesz, és garantáltan több előnyt hoz számunkra, mint ha maroknyi manipulatív személyiséget gyűlölünk/imádunk, vagy ha elvi alapon távol tartjuk magunkat a politikától.
1 E saját definíció szerint a politikusok szabadon ígérgethetnek, amíg a választók többségének hazugságmérője be nem jelez.
A mediatizált piac a vonzó küllemű gagyinak kedvez, legyen szó áruról, szolgáltatásról vagy beszédaktusról. Minden iparág 1. az elérhető legmagasabb bevételre; 2. minimális költségre; 3. szép csomagolásra; 4. még éppen elfogadható minőségre törekszik, ebben a sorrendben. Nincs ez másként a beszédaktusok piacán sem. Konkrétan a politika világára lefordítva az előbbieket: a profi politikus 1. az elérhető maximális szavazatszámra; 2. a lehető legkevesebb szavazó kiábrándítására; 3. hangzatos ígéretekre; 4. a teljesítmény számonkérhetetlenségére törekszik. Mire törekszik a nem profi politikus? Nagyjából mindegy, mert az első körben kiesik a profik versenyében, legfeljebb önkormányzati bizottságokban lesz módja keseregni a nagyok szerinte "csúnya" viselkedésén.
Hogyan optimalizálhatjuk mi, választók a fentiekhez viszonyulásunkat? Például úgy, hogy rendszeresen hallgatjuk a BBC Week in Westminster c. műsorát ( http://www.bbc.co.uk/programmes/b006qjfq ), és megtanulunk angolos hidegvérrel beszélni a politikáról. Ha nem tudunk angolul, akkor olvassuk rendszeresen Törő Gábor technokrata politológiai elemzéseit ( http://torokgaborelemez.blog.hu/ ). Hatékonyan optimalizál az a modell, amelyben a politikust "közéleti mutatványossal" kombinált "fizetett közügyintézőnek" tekintjük, azaz eszköznek, akinek mi adunk lehetőséget, akit mi teljesítménybérezünk, illetve leselejtezünk, ha nem jól látja el a feladatát. A politikához való optimális hozzáállás lényege az érzelmek minimálisra csökkentése, a közéleti feladatspecifikáció maximális pontosítása mellett. Fogjuk fel úgy, hogy versenytárgyalást írtunk ki a kormányzati feladatok négy évre szóló ellátása tárgyában, és a tendert szándékunk szerint nem a legbájosabb gúnár/gácsér, nem a leggátlástalanabb hazudozó, hanem a legeredményesebb feladatteljesítő nyeri (referenciákat kérünk, reális üzleti tervet, mennyiségi jegyzéket, stb., stb.). Ha tévedtünk, a következő körben okosabban fogalmazzuk meg a feladatkiírást, körültekintőbben értékeljük a pályázatokat.
Ha így járunk el, attól a politika nem alakul lányregénnyé, de teljesítményorientáltabb lesz, és garantáltan több előnyt hoz számunkra, mint ha maroknyi manipulatív személyiséget gyűlölünk/imádunk, vagy ha elvi alapon távol tartjuk magunkat a politikától.
1 E saját definíció szerint a politikusok szabadon ígérgethetnek, amíg a választók többségének hazugságmérője be nem jelez.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése