Pontosan mi a baj az összeesküvés-elméletekkel? Hogy nem igazak? Többnyire nagyjából igazak, legalábbis lényeges valóságmaggal rendelkeznek. Hogy csúnyán hangzanak? A bűnügyi krónikák szintén, de ezt nem szoktuk kifogásolni. Akkor meg mi a gond?
A probléma játékelméleti: az összeesküvés-elmélet abból indul ki, hogy x csoport ki akarja használni y csoportot egy zéró összegű játszma keretében. 0:0-ról, esetenként 0:1-ről indulnak, majd x csoport fondorlatos módon mindent visz, és kisemmizi y csoportot. Utóbbi tagjai elszegényednek, elnyomorodnak, szolgaságba vettetnek, míg előbbi tagjai vihognak a tenyerükbe.
Az összeesküvés-elméletek általában megállnak ezen a ponton, és a közönségre bízzák a gondolatmenet folytatását. Ilyenkor illik és szokás is összekacsintani, úgy tenni, mint aki mindent ért. Politikailag minél inkorrektebb az elmélet, annál lelkesebben. A néha-néha felsejlő végjáték alapján igyekszem kifejteni az összeesküvés-elméletek implicite javasolt megoldását.
Az elmélet hívei szerint úgy oldódik meg az igazságtalan helyzet, hogy y csoport észbe kap, rájön, milyen gazságot tettek vele, és kiveti x csoport tagjait a külső sötétségre, hol vélhetően sírás lesz és fogcsikorgatás. Ennél még egyetlen általam ismert összeesküvés-elmélet sem ment tovább. Nem szokás belekérdezni a részletekbe, de ha megpróbálkozom vele, az aktivisták annyit mondanak, hogy természetesen nem akarnak ők rosszat, nem akarják elszegényíteni, elnyomorítani és szolgaságba vetni x csoportot, csak az igazságosságot szeretnék helyreállítani. Ez bíztató, erre már lehet építeni.
Van olyan, hogy x csoport tagjai fondorlatos módon szinte mindent visznek, és elszegényítik, megnyomorítják, szolgaságba döntik y csoport tagjait. Ez egy burkolt eszközökkel játszott nyertes-vesztes játszma. (A pontosság kedvéért megjegyzendő, hogy mindent senki sem visz, hiszen még a rabszolgatartók érdekében is alávetetteik egészségének és munkabírásának megőrzése áll.) Logikusnak tűnő ötlet, hogy fordítsuk vissza a játszmát, most mi nyerünk, és ti vesztetek. Játékelméletileg azonban célszerűtlen és esélytelen is a gondolat.
A nyertes csoport tagjai boldogok, erősek, gazdagok, befolyásosak, magabiztosak, műveltek, kulturáltak, szalonképesek, intelligensek, szimpatikusak -- külső megfigyelő szemében (is). A vesztes csoport tagjai ellenben frusztráltak, szegények, jelentéktelenek, meghasonlottak, műveletlenek, kulturálatlanok, szalonképtelenek, unintelligensek, unszimpatikusak -- legalábbis külső megfigyelő szemében. Sokszor csalódtak már az alávetett csoportok, mert ha külső megfigyelőhöz fordulnak az igazságukért, az azt mondja, hogy neki egyszerűbb és kellemesebb a kulturált, intelligens, szimpatikus nyertesekkel együttműködni a megszokott, bevált rendszerben, mint hatalomra segíteni az unszimpi lúzer bunkókat, akik erősen vitatható módon az előző generációk szenvedéseit is szeretnék egy menetben leverni a szimpatikusakon. Evidens, hogy ehhez nem kapnak segítséget, így mozgalmuk kígyósorsra jut: harapdálhatja tovább a saját farkát.
Az összeesküvés-elméletekkel tehát az a baj, hogy semmire sem megyünk velük, mert implicit módon egy kudarcra ítélt fordított vesztes-nyertes játszmát propagálnak. A kíút az asszertivitásban rejlik. Az asszertív, azaz önérvényesítő magatartás keretében fel lehet tárni a tényleges sérelmeket, jóvátételt és igazságot lehet kérni egy hosszú távú nyertes-nyertes játszma keretében. Tegyük fel, nagyapád bokán rúgta az enyémet. Apám erre bokán rúgta a tiédet. Most el kell döntenünk, hogy rugdalózunk, vagy kitalálunk valami jobbat. Tégy nekem egy általad igazságosnak tartott együttműködési ajánlatot, én is készítek számodra egy ilyet, és ennek alapján egyezkedünk, míg meg nem állapodunk. Addig is tartózkodunk a sérelmek fokozásától. Az asszertív problémaelemzés nem teszi lehetővé a múltbeli igazságtalanságok maradéktalan megoldását (pedig milyen szép lenne visszamenni az időben, hogy az első rúgást ott helyben lerendezzék eleink, mondjuk, Cro-Magnonban!), de lehetővé teszi a közös jövőt, ami sokkal fontosabb. Az összeesküvés-elméletek ideje lejárt, és beköszöntött az asszertív nyertes-nyertes együttműködések kora.
A probléma játékelméleti: az összeesküvés-elmélet abból indul ki, hogy x csoport ki akarja használni y csoportot egy zéró összegű játszma keretében. 0:0-ról, esetenként 0:1-ről indulnak, majd x csoport fondorlatos módon mindent visz, és kisemmizi y csoportot. Utóbbi tagjai elszegényednek, elnyomorodnak, szolgaságba vettetnek, míg előbbi tagjai vihognak a tenyerükbe.
Az összeesküvés-elméletek általában megállnak ezen a ponton, és a közönségre bízzák a gondolatmenet folytatását. Ilyenkor illik és szokás is összekacsintani, úgy tenni, mint aki mindent ért. Politikailag minél inkorrektebb az elmélet, annál lelkesebben. A néha-néha felsejlő végjáték alapján igyekszem kifejteni az összeesküvés-elméletek implicite javasolt megoldását.
Az elmélet hívei szerint úgy oldódik meg az igazságtalan helyzet, hogy y csoport észbe kap, rájön, milyen gazságot tettek vele, és kiveti x csoport tagjait a külső sötétségre, hol vélhetően sírás lesz és fogcsikorgatás. Ennél még egyetlen általam ismert összeesküvés-elmélet sem ment tovább. Nem szokás belekérdezni a részletekbe, de ha megpróbálkozom vele, az aktivisták annyit mondanak, hogy természetesen nem akarnak ők rosszat, nem akarják elszegényíteni, elnyomorítani és szolgaságba vetni x csoportot, csak az igazságosságot szeretnék helyreállítani. Ez bíztató, erre már lehet építeni.
Van olyan, hogy x csoport tagjai fondorlatos módon szinte mindent visznek, és elszegényítik, megnyomorítják, szolgaságba döntik y csoport tagjait. Ez egy burkolt eszközökkel játszott nyertes-vesztes játszma. (A pontosság kedvéért megjegyzendő, hogy mindent senki sem visz, hiszen még a rabszolgatartók érdekében is alávetetteik egészségének és munkabírásának megőrzése áll.) Logikusnak tűnő ötlet, hogy fordítsuk vissza a játszmát, most mi nyerünk, és ti vesztetek. Játékelméletileg azonban célszerűtlen és esélytelen is a gondolat.
A nyertes csoport tagjai boldogok, erősek, gazdagok, befolyásosak, magabiztosak, műveltek, kulturáltak, szalonképesek, intelligensek, szimpatikusak -- külső megfigyelő szemében (is). A vesztes csoport tagjai ellenben frusztráltak, szegények, jelentéktelenek, meghasonlottak, műveletlenek, kulturálatlanok, szalonképtelenek, unintelligensek, unszimpatikusak -- legalábbis külső megfigyelő szemében. Sokszor csalódtak már az alávetett csoportok, mert ha külső megfigyelőhöz fordulnak az igazságukért, az azt mondja, hogy neki egyszerűbb és kellemesebb a kulturált, intelligens, szimpatikus nyertesekkel együttműködni a megszokott, bevált rendszerben, mint hatalomra segíteni az unszimpi lúzer bunkókat, akik erősen vitatható módon az előző generációk szenvedéseit is szeretnék egy menetben leverni a szimpatikusakon. Evidens, hogy ehhez nem kapnak segítséget, így mozgalmuk kígyósorsra jut: harapdálhatja tovább a saját farkát.
Az összeesküvés-elméletekkel tehát az a baj, hogy semmire sem megyünk velük, mert implicit módon egy kudarcra ítélt fordított vesztes-nyertes játszmát propagálnak. A kíút az asszertivitásban rejlik. Az asszertív, azaz önérvényesítő magatartás keretében fel lehet tárni a tényleges sérelmeket, jóvátételt és igazságot lehet kérni egy hosszú távú nyertes-nyertes játszma keretében. Tegyük fel, nagyapád bokán rúgta az enyémet. Apám erre bokán rúgta a tiédet. Most el kell döntenünk, hogy rugdalózunk, vagy kitalálunk valami jobbat. Tégy nekem egy általad igazságosnak tartott együttműködési ajánlatot, én is készítek számodra egy ilyet, és ennek alapján egyezkedünk, míg meg nem állapodunk. Addig is tartózkodunk a sérelmek fokozásától. Az asszertív problémaelemzés nem teszi lehetővé a múltbeli igazságtalanságok maradéktalan megoldását (pedig milyen szép lenne visszamenni az időben, hogy az első rúgást ott helyben lerendezzék eleink, mondjuk, Cro-Magnonban!), de lehetővé teszi a közös jövőt, ami sokkal fontosabb. Az összeesküvés-elméletek ideje lejárt, és beköszöntött az asszertív nyertes-nyertes együttműködések kora.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése