A magyar közéleti gondolkodás évtizedek óta mélyen irracionális. Évszázadok óta szintén, csak az ellenkező irányba. Nem tudjuk, merre van jobbra és balra, fel és le, következésképp azt sem tudhatjuk, hol a közép.
Legutóbb az egyébként zseniálisan elemző Török Gábor adta fel a reményt, úgy érezve, hogy a kormány védhetetlenül letért a technokrata engedékenységgel elképzelt széles országútról, és már az árokparton lavíroz, féllábbal a történelem szemétdombját tapodva. ( http://torokgaborelemez.blog.hu/2011/12/16/420_semmi_sem_szent )
A hév ezúttal kissé elragadja, így olvasóként nehezen tudom követni a konkrétumokat: a témát célozgatás szintjén, ide-oda kapva tárgyalja. Évek óta először érzem, hogy ebben az elemzésben Török úr lelkivilágának darabkái, és nem a politika összefüggései tárulnak elém. Van ugyan konkrét észrevételem*, de a hangsúlyt nem erre, hanem az elvesztett és újra megtalálandó origóra szeretném helyezni.
Negyven év szocialista világmodellje és további húsz év ballib értelmiségi véleményformálása nyomán máshol tételezzük a középvonalat, mint ahová logikailag esik. Nagyon kevés magyarnak adatott meg, hogy átlásson a fortélyosan ferdítgetett tények szövevényén, ezért fordulhat elő, hogy egy-egy konkrét ügyet feltárva párhuzamosan olvashatok négy magyar napilapot, nézhetek négy-öt fősodorba tartozó hírportált, és több órányi kutatás után sem érzem tisztázottnak a tényanyagot -- majd fellapozom a Budapest Business Journalt ugyanerről, és tíz-tizenöt sorban minden összeáll. Többször leírtam már, de nem írhatom le elégszer: pannon pulitzerek, szégyelljétek magatokat! Amit műveltek, az a Heti Válasz kivételével nem méltó arra, hogy újságírásnak nevezzük.
A közéleti középpont nem kétféle szélsőség között félúton, nem is a semlegesség meseországában található. Az origó logikailag ott helyezkedik el, ahol legjobb tudásunk szerint a magyar társadalom megfontolt érdeke rejtezik. Ami tisztességes tényfeltárás és érdekelemzés alapján jó a nemzetnek, az a középpont. Ha ehhez képest az MSZP hat mérföldre pozícionálja magát, a Fidesz meg 6 Fahrenheit-fokra, akkor hiába igyekszünk őket összekötni és megfelezni a távolságot, mert így nem jutunk használható viszonyítási ponthoz.
A tisztán látás érdekében meg kell szabadulnunk a mélyen belénk ivódott/sulykolt sztereotípiáktól: pl. a magyarok lúzerek, addig pattogunk kecskebogyóként a deszkán, míg kupán nem vágnak, lelkünk mélyén mucsaiak vagyunk, Európa mindenkor azt akarja, ami jó nekünk, a Nyugat a kultúra kútfeje, a Financial Times nem lehet elfogult velünk kapcsolatban, a demokrácia az, ami legvehemensebb közszereplőink nyilatkozataiban vágyként megfogalmazódik. Ezzel nem azt akarom mondani, hogy a sztereotípia téves -- minden közhelynek van igazságmagja. Arra szeretném felhívni a figyelmet, hogy a bevett bölcsességek egyre többször kérdőjeleződnek meg folyton változó világunkban, ezért célszerű felismernünk gondolati reflexeink korlátait.
Íme néhány megdőlt tétel: 1. Amit Amerikában vagy Brüsszelben mondanak a magyar kormányról, az úgy van, kár vitatkozni. A médiatörvényről mindkét helyen csúnyákat mondtak, eddigi tapasztalataink szerint teljesen alaptalanul. Nem mi vonultunk vissza véres orral, hanem az EU fogta vissza magát. 2. Magyarország a futottak még súlycsoportoban szerepel, és ehhez kell magát tartania. Az EU fajsúlyos kérdéseiben hazánk egyike a 27 vétójoggal rendelkező tagállamnak, és ellenkezésünket komolyan is veszik. Sikeresen érdekérvényesített már Görögország, Lengyelország, Csehország és Szlovánia ezzel a módszerrel, és mi is sikerrel vethetjük latba a súlyunkat, ha a nemzet érdeke ezt kívánja. 3. Minden intézkedésünkkel messzemenően tekintettel kell lennünk sértődékeny szomszédainkra, különben akkora botrányt csapnak, hogy aztán megnézhetjük magunkat. Szomszédaink rendkívül magabiztosak ugyan a maguk diszkriminációjában/jogsértéseiben, de következetes érdekérvényesítéssel képesek vagyunk a határon túli magyarok számára korrekt, azaz a nálunk élő kisebbségekhez hasonló bánásmódot elérni. 4. Ha Magyarországot sűrűn emlegeti a nemzetközi sajtó, az már önmagában baj. Csak akkor baj, ha képtelenek vagyunk egységes álláspontot megfogalmazni, és egyik táborunk érvei kioltják a másik tábor érveit. Nyilvánvalóan nem a "heraus mit uns" táborral célszerű azonosulnunk.
Az, ami miniszterelnökünk megnyilvánulásaiból kicsapkodja manapság a biztosítékot, nem több, mint Magyarország érdekeinek kemény, de következetes képviselete. Eddig úgy tudtuk, hogy ilyeneket mondani nagyon ciki, ezzel a nyomulással nincs esélyünk, és most kiderül, hogy nem ciki, és van esélyünk vele. Sorra dőlnek meg a megfellebbezhetetlennek vélt paradigmák. Közeledünk az origóhoz, melyet így tudok a legrövidebben megfogalmazni: a haza nem lehet ellenzékben. Ha belegondolunk, ebben a tömör állításban megfogalmazódik a középpont újra felfedéséhez szükséges valamennyi szempont. Mivel a haza nem a Fidesz, a nagyobbik kormánypárt kedvező megítélése csak a haza érdekképviseletének határáig terjed. A kedvező megítélésre ugyanúgy sőt úgyabbul szert tehet a többi párt, így az MSZP, a DK, az LMP vagy a Jobbik is, amennyiben a haza érdekét képviseli. A haza érdekképviselete nyitott fogalom, bárki szabadon kifejtheti az ezzel kapcsolatos érveit, álláspontját. Ahogy egyre nyitottabbak leszünk ezek tényszerű megtárgyalására, úgy közeledünk a logikai origóhoz.
A nagyszerű Török Gábornak nincs könnyű dolga, és megértem, ha időnként ő is elcsügged. Minden, a szocializmusban felnőtt embernek Münchausen báróként kellett eddig önmagát kihúznia a ferdítések mocsarából: aki döbbenten értesült, hogy a hős Steinmetz kapitány nem létezett, hogy Osztyapenkót nem a németek lőtték le, hanem "baráti tűz" áldozata lett, az nem feltétlenül tudja, hogy Moszkvát biztonsági okokból 150 kilométerrel arrébb rakták a szovjet térképeken, és hogy... A cinikus szocialista hazugságoknak se vége, se hossza. Mindent újra kell tanulnunk, mert sokszor még a régi kérdések is félrevisznek. Fiam töritanára 2006-ban még azt tanította egy neves fővárosi gimnáziumban, hogy '56 igenis ellenforradalom volt, az ő családját is vadul üldözték a gaz ellenforradalmárok. Sajnos oly sokáig annyi áltény és füllentés vett bennünket körül, hogy kénytelenek vagyunk újraépíteni a teljes adatbázist. Ameddig ezt nem tettük meg, sem lelkesedésünk, sem felháborodásunk, sem objektivitásunk, sem diagnózisunk nem tekinthető megalapozottnak. Tartsuk tehát nyitva az agyunkat, és keressük együtt az origót.
* Konkrét észrevételeim: az alkotmány suba alatti módosítgatása semmit sem ront az eddigi Fidesz-képen, amelyről régen törlődött az elegancia; én nem is eleganciát, hanem gyakorlati célszerűséget várok egy kormánytól, ezt pedig kifejezetten szolgálja a jogszabályi tévedések mielőbbi kijavítása. A kötelező magánnyugdíj-pénztárak visszaterelése nem hogy nem ördögtől való, hanem a létrehozásuk volt ördögtől való, így hála és köszönet illeti az államháztartással ésszerűen gazdálkodó döntéshozókat. Lásd: http://verteslaszlo.blogspot.com/2011/12/manyup-matek.html
Legutóbb az egyébként zseniálisan elemző Török Gábor adta fel a reményt, úgy érezve, hogy a kormány védhetetlenül letért a technokrata engedékenységgel elképzelt széles országútról, és már az árokparton lavíroz, féllábbal a történelem szemétdombját tapodva. ( http://torokgaborelemez.blog.hu/2011/12/16/420_semmi_sem_szent )
A hév ezúttal kissé elragadja, így olvasóként nehezen tudom követni a konkrétumokat: a témát célozgatás szintjén, ide-oda kapva tárgyalja. Évek óta először érzem, hogy ebben az elemzésben Török úr lelkivilágának darabkái, és nem a politika összefüggései tárulnak elém. Van ugyan konkrét észrevételem*, de a hangsúlyt nem erre, hanem az elvesztett és újra megtalálandó origóra szeretném helyezni.
Negyven év szocialista világmodellje és további húsz év ballib értelmiségi véleményformálása nyomán máshol tételezzük a középvonalat, mint ahová logikailag esik. Nagyon kevés magyarnak adatott meg, hogy átlásson a fortélyosan ferdítgetett tények szövevényén, ezért fordulhat elő, hogy egy-egy konkrét ügyet feltárva párhuzamosan olvashatok négy magyar napilapot, nézhetek négy-öt fősodorba tartozó hírportált, és több órányi kutatás után sem érzem tisztázottnak a tényanyagot -- majd fellapozom a Budapest Business Journalt ugyanerről, és tíz-tizenöt sorban minden összeáll. Többször leírtam már, de nem írhatom le elégszer: pannon pulitzerek, szégyelljétek magatokat! Amit műveltek, az a Heti Válasz kivételével nem méltó arra, hogy újságírásnak nevezzük.
A közéleti középpont nem kétféle szélsőség között félúton, nem is a semlegesség meseországában található. Az origó logikailag ott helyezkedik el, ahol legjobb tudásunk szerint a magyar társadalom megfontolt érdeke rejtezik. Ami tisztességes tényfeltárás és érdekelemzés alapján jó a nemzetnek, az a középpont. Ha ehhez képest az MSZP hat mérföldre pozícionálja magát, a Fidesz meg 6 Fahrenheit-fokra, akkor hiába igyekszünk őket összekötni és megfelezni a távolságot, mert így nem jutunk használható viszonyítási ponthoz.
A tisztán látás érdekében meg kell szabadulnunk a mélyen belénk ivódott/sulykolt sztereotípiáktól: pl. a magyarok lúzerek, addig pattogunk kecskebogyóként a deszkán, míg kupán nem vágnak, lelkünk mélyén mucsaiak vagyunk, Európa mindenkor azt akarja, ami jó nekünk, a Nyugat a kultúra kútfeje, a Financial Times nem lehet elfogult velünk kapcsolatban, a demokrácia az, ami legvehemensebb közszereplőink nyilatkozataiban vágyként megfogalmazódik. Ezzel nem azt akarom mondani, hogy a sztereotípia téves -- minden közhelynek van igazságmagja. Arra szeretném felhívni a figyelmet, hogy a bevett bölcsességek egyre többször kérdőjeleződnek meg folyton változó világunkban, ezért célszerű felismernünk gondolati reflexeink korlátait.
Íme néhány megdőlt tétel: 1. Amit Amerikában vagy Brüsszelben mondanak a magyar kormányról, az úgy van, kár vitatkozni. A médiatörvényről mindkét helyen csúnyákat mondtak, eddigi tapasztalataink szerint teljesen alaptalanul. Nem mi vonultunk vissza véres orral, hanem az EU fogta vissza magát. 2. Magyarország a futottak még súlycsoportoban szerepel, és ehhez kell magát tartania. Az EU fajsúlyos kérdéseiben hazánk egyike a 27 vétójoggal rendelkező tagállamnak, és ellenkezésünket komolyan is veszik. Sikeresen érdekérvényesített már Görögország, Lengyelország, Csehország és Szlovánia ezzel a módszerrel, és mi is sikerrel vethetjük latba a súlyunkat, ha a nemzet érdeke ezt kívánja. 3. Minden intézkedésünkkel messzemenően tekintettel kell lennünk sértődékeny szomszédainkra, különben akkora botrányt csapnak, hogy aztán megnézhetjük magunkat. Szomszédaink rendkívül magabiztosak ugyan a maguk diszkriminációjában/jogsértéseiben, de következetes érdekérvényesítéssel képesek vagyunk a határon túli magyarok számára korrekt, azaz a nálunk élő kisebbségekhez hasonló bánásmódot elérni. 4. Ha Magyarországot sűrűn emlegeti a nemzetközi sajtó, az már önmagában baj. Csak akkor baj, ha képtelenek vagyunk egységes álláspontot megfogalmazni, és egyik táborunk érvei kioltják a másik tábor érveit. Nyilvánvalóan nem a "heraus mit uns" táborral célszerű azonosulnunk.
Az, ami miniszterelnökünk megnyilvánulásaiból kicsapkodja manapság a biztosítékot, nem több, mint Magyarország érdekeinek kemény, de következetes képviselete. Eddig úgy tudtuk, hogy ilyeneket mondani nagyon ciki, ezzel a nyomulással nincs esélyünk, és most kiderül, hogy nem ciki, és van esélyünk vele. Sorra dőlnek meg a megfellebbezhetetlennek vélt paradigmák. Közeledünk az origóhoz, melyet így tudok a legrövidebben megfogalmazni: a haza nem lehet ellenzékben. Ha belegondolunk, ebben a tömör állításban megfogalmazódik a középpont újra felfedéséhez szükséges valamennyi szempont. Mivel a haza nem a Fidesz, a nagyobbik kormánypárt kedvező megítélése csak a haza érdekképviseletének határáig terjed. A kedvező megítélésre ugyanúgy sőt úgyabbul szert tehet a többi párt, így az MSZP, a DK, az LMP vagy a Jobbik is, amennyiben a haza érdekét képviseli. A haza érdekképviselete nyitott fogalom, bárki szabadon kifejtheti az ezzel kapcsolatos érveit, álláspontját. Ahogy egyre nyitottabbak leszünk ezek tényszerű megtárgyalására, úgy közeledünk a logikai origóhoz.
A nagyszerű Török Gábornak nincs könnyű dolga, és megértem, ha időnként ő is elcsügged. Minden, a szocializmusban felnőtt embernek Münchausen báróként kellett eddig önmagát kihúznia a ferdítések mocsarából: aki döbbenten értesült, hogy a hős Steinmetz kapitány nem létezett, hogy Osztyapenkót nem a németek lőtték le, hanem "baráti tűz" áldozata lett, az nem feltétlenül tudja, hogy Moszkvát biztonsági okokból 150 kilométerrel arrébb rakták a szovjet térképeken, és hogy... A cinikus szocialista hazugságoknak se vége, se hossza. Mindent újra kell tanulnunk, mert sokszor még a régi kérdések is félrevisznek. Fiam töritanára 2006-ban még azt tanította egy neves fővárosi gimnáziumban, hogy '56 igenis ellenforradalom volt, az ő családját is vadul üldözték a gaz ellenforradalmárok. Sajnos oly sokáig annyi áltény és füllentés vett bennünket körül, hogy kénytelenek vagyunk újraépíteni a teljes adatbázist. Ameddig ezt nem tettük meg, sem lelkesedésünk, sem felháborodásunk, sem objektivitásunk, sem diagnózisunk nem tekinthető megalapozottnak. Tartsuk tehát nyitva az agyunkat, és keressük együtt az origót.
* Konkrét észrevételeim: az alkotmány suba alatti módosítgatása semmit sem ront az eddigi Fidesz-képen, amelyről régen törlődött az elegancia; én nem is eleganciát, hanem gyakorlati célszerűséget várok egy kormánytól, ezt pedig kifejezetten szolgálja a jogszabályi tévedések mielőbbi kijavítása. A kötelező magánnyugdíj-pénztárak visszaterelése nem hogy nem ördögtől való, hanem a létrehozásuk volt ördögtől való, így hála és köszönet illeti az államháztartással ésszerűen gazdálkodó döntéshozókat. Lásd: http://verteslaszlo.blogspot.com/2011/12/manyup-matek.html
azt hiszem, most már beírom a nevét a google képkeresőjébe. kíváncsi vagyok a fejére. sajnálom
VálaszTörlés