2011. december 7., szerda

Nemzeti vita

ralf nevű vitapartnerem rákérdezett a wita.hu oldalon, hogyan  beszélhetek én a "nemzet" nevében, amikor a Nemzeti Színház kívánatos játékstílusáról írok. Azt írtam ugyanis, hogy
a Nemzeti a nemzet színháza, ahol klasszikus darabokat kell előadni veretes, klasszikus stílusban, és aki nem szeretné ezen elvárás szerint igazgatni a Nemzetit, az ne igazgassa. Az egyértelműség kedvéért: monnyon le magától vagy rúgják ki, helyezzék át alternatív színházba, stb.

Úgy gondolom, ebben körülbelül egyetértés van a nemzetben gondolkodó oldalon, ám lehet, hogy tévedek. Javítsatok ki, ha másképp vélekedtek. Szerintem abban nincs vita, hogy a budapesti Nemzeti Színház neve a magyar (és nem a szerb, szlovák vagy román) nemzetre utal. Bár, ki tudja... Várom a nemzeti oldal észrevételeit. Kommentjeiteket lehetőleg nyomdafestéket tűrő hangnemben fogalmazzátok meg, és térjetek ki arra is, hogy szerintetek létező fogalom-e a nemzet, érvényes-e nemzetről beszélni, szükséges-e képviselni a nemzet érdekeit. A magyar nemzethez tartozónak érzitek-e magatokat, és vállaljátok-e azokat a feladatokat, amelyek ebből következnek?

Azért fontos kitérni ezekre a részletekre, mert kísérleti közvéleménykutatásom célja annak megállapítása, hogy mekkora is az általam konszenzusnak vélt egyetértés a nemzeti oldalon a Nemzeti ügyében. Ennek megfelelően, aki a nemzethez tartozónak vallja magát, vállalja ennek következményeit, szalonképesen fogalmaz, valamelyest ért a kultúrához, sőt hébe-hóba jegyet is váltana az elvárásai szerint működő Nemzetibe, annak a véleménye teljes súllyal figyelembe veendő, és maximálisan nyitott vagyok rá. Aki nemzeti, de szalonképtelen, kulturálatlan, soha nem menne a Nemzetibe, bármit is játszanak ott és bárhogyan, annak a véleménye fele súllyal számít. Aki nem vallja a nemzethez tartozónak magát, az a véleménynyilvánítás szabadsága jegyében nyugodtan mondja el a magáét, örömmel fogadom, de ez a felmérés nem róla szól. Ő majd egy nem nemzeti oldalról szóló felmérésben szerepelhet teljes súllyal.

Várom tehát a véleményeket, írjatok minél többen, minél részletesebben és a lehető legközérthetőbben, akár ide (is), de elsősorban a wita.hu "Nemzeti vita" című posztja alá ( http://wita.hu/index.php?show=post&post=1238 ), hogy minél szélesebb közönséget tudjunk elérni a mondandónkkal.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése