A kötelező magánnyugdíj-pénztárak matematikai modelljét a következő példa segítségével gondolhatjuk végig: egy házaspár havi jövedelme 200eFt, ebből a havi megélhetésre elmegy 180eFt, a fennmaradó 20eFt-ot pedig egy külön számlán félre rakják öreg napjaikra. Nagyon helyesen és ésszerűen járnak el.
A házaspár megélhetési költségei emelkednek, jövedelmük azonban nem nő. Eljön a nap, amikortól a teljes 200eFt-ra szükségük van, tehát nem tudnak már takarékoskodni. Egyikük szerint nem kellene tovább fizetni a külön számlára menő pénzt, másikuk szerint viszont továbbra is félre kell tenni a jövőre gondolva, és hitelt felvenni a havonta hiányzó összegre. Gondoljuk ezt végig: az egyik oldalon havi 20eFt megtakarítás, a másikon havi 20eFt hitelfelvétel. A megtakarítás kamata definíció szerint mindenkor kisebb lesz (3-5%), mint a hitelé (7-15%), tehát ez irracionális döntés. Ha 10-20 évig így "takarékoskodik" a házaspár, akkor időskorára nem megtakarítással fog rendelkezni, hanem kezelhetetlen adóssággal keseríti meg öreg napjait. A racionális megoldás ebben a helyzetben, ha nem takarékoskodnak tovább hitelből, hanem szembenéznek a kialakult helyzetettel. Amennyiben a szembenézés eredményeképpen sikerül lefaragni a kiadásaikat, máris takarékoskodhatnak tovább -- az így felszabaduló saját pénzükből.
Most képzeljük el, hogy a házaspár kiinduló helyzetfelméréséből kimaradt egy fontos részlet: tévesen a megélhetési költségeik közé számoltak egy havi 100eFt törlesztéssel járó hitelt. Azaz jövedelmük 200eFt, ennek fele törlesztésre megy, további 80eFt-ból élnek, és félretesznek 20eFt-ot. Ésszerű ez? Egyáltalán nem, hiszen a megtakarítás kamata definíció szerint mindenkor alacsonyabb, mint a hitelé. Akkor járnának el ésszerűen, ha havi 20eFt-tal megemelnék a hitel törlesztő részletét, és annak teljes kiegyenlítése után, a saját többletjövedelmükből takarékoskodnának. Ha belemennek a hitel-takarékoskodás csapdába, akkor az évek során halmozódó kamatkülönbség miatt jelentős kárt okoznak maguknak.
Itt térek vissza a kötelező magánnyugdíj-pénztárak (röviden manyupok) esetére: amikor 1998-ban létrehozták a manyupokat, akkor Magyarország adósságállománya a GDP 66%-a körül volt. Ugyanakkor a havi nyugdíjakra kevesebbet kellett kifizetni, mint a beérkező nyugdíjjárulék. A többletből látszólag lehetett takarékoskodni, ezért átirányították a kötelező magánnyugdíj-pénztárakba. Ez csupán az állami nyugdíjbefizetések átcsoportosítását jelentette, és irracionális döntés volt. A fölös pénzből a hitelállomány törlesztését kellett volna megemelni, és majd ha tartozásmentes az ország, akkor elkezdeni a takarékoskodást. Hiába van ugyanis felesleges pénzünk a nyugdíjrovatban, azt csak veszteséggel tehetjük félre, amíg az államháztartás egésze akár egy fillér adóssággal is rendelkezik. Sajnos a jelek szerint egyetlen párt sem látta át kellő részletességgel a helyzetet, így történhetett, hogy az MSZP-SZDSZ koalíció mellett a Fidesz is megszavazta a manyupok létrehozását.
A hitel-takarékoskodás hozamollójának káros volta attól kezdve fájón egyértelmű, amikortól megszűnik a felesleges forrás, azaz a havonta befizetett nyugdíjjárulék éppen csak fedezi vagy nem is fedezi a kifizetendő nyugdíjakat. Ez a pont 2005 táján következett be, az ésszerűen gondolkodó szakemberek számára ettől kezdve világos kéne, hogy legyen, hogy nem lehet hitelből előtakarékoskodni. A Fidesz manyup megszüntető intézkedései elleni elemi tiltakozás arra vall, hogy a kormánypárton kívül nincsenek ilyen szakemberek, vagy titkolják a szakmai véleményüket. Kár, mert a hozamolló a manyupok létrehozása óta sokmilliárdos kárt okozott eddig az országnak, ezért nem a manyupok megszüntetése ellen kellene tiltakozni, hanem a létrehozásuk ellen kellett volna, már 1998-tól. Többről van tehát szó, mint hogy nem célszerű háborognunk. Egyenesen örülnünk kell, hogy a Fidesz-kormány végre racionálisan gazdálkodik az államháztartási pénzekkel. Aki nem hiszi, gondolja végig, számoljon utána. (Ha nem megy elvben, próbálja ki a gyakorlatban: tegyen havi 10eFt-ot egy tetszőleges bankba, kösse le az elérhető legmagasabb kamatra, és ezzel párhuzamosan vegyen fel havi 10eFt hitelt. Egy év elteltével készítsen tartozik-követel egyenleget. Tanulságos lesz.)
Kitekintésképpen jelzem, hogy a magánforrásból félretett (azaz önkéntes magánnyugdíj-pénztári) nyugdíjmegtakarítás is csak adósságmentes állapotban optimális, és még ilyen esetben is valószínű, hogy minden 100 forintból reálértéken mindössze 80-90 forintot kapunk majd vissza, ha eljön az ideje. Amennyiben a megtakarítással párhuzamosan hiteleket is futtatunk, akkor a 100 forint akár nullára csökkenhet vagy veszteségbe csaphat át. Bizonyos forgatókönyvek esetén az ilyen típusú előtakarékoskodás is jobb lehet, mint annak teljes hiánya, ám ez már az egyéni döntések olyan határzónájába vezet, ahová az államháztartásnak szigorúan tiltjuk a belépést.
A házaspár megélhetési költségei emelkednek, jövedelmük azonban nem nő. Eljön a nap, amikortól a teljes 200eFt-ra szükségük van, tehát nem tudnak már takarékoskodni. Egyikük szerint nem kellene tovább fizetni a külön számlára menő pénzt, másikuk szerint viszont továbbra is félre kell tenni a jövőre gondolva, és hitelt felvenni a havonta hiányzó összegre. Gondoljuk ezt végig: az egyik oldalon havi 20eFt megtakarítás, a másikon havi 20eFt hitelfelvétel. A megtakarítás kamata definíció szerint mindenkor kisebb lesz (3-5%), mint a hitelé (7-15%), tehát ez irracionális döntés. Ha 10-20 évig így "takarékoskodik" a házaspár, akkor időskorára nem megtakarítással fog rendelkezni, hanem kezelhetetlen adóssággal keseríti meg öreg napjait. A racionális megoldás ebben a helyzetben, ha nem takarékoskodnak tovább hitelből, hanem szembenéznek a kialakult helyzetettel. Amennyiben a szembenézés eredményeképpen sikerül lefaragni a kiadásaikat, máris takarékoskodhatnak tovább -- az így felszabaduló saját pénzükből.
Most képzeljük el, hogy a házaspár kiinduló helyzetfelméréséből kimaradt egy fontos részlet: tévesen a megélhetési költségeik közé számoltak egy havi 100eFt törlesztéssel járó hitelt. Azaz jövedelmük 200eFt, ennek fele törlesztésre megy, további 80eFt-ból élnek, és félretesznek 20eFt-ot. Ésszerű ez? Egyáltalán nem, hiszen a megtakarítás kamata definíció szerint mindenkor alacsonyabb, mint a hitelé. Akkor járnának el ésszerűen, ha havi 20eFt-tal megemelnék a hitel törlesztő részletét, és annak teljes kiegyenlítése után, a saját többletjövedelmükből takarékoskodnának. Ha belemennek a hitel-takarékoskodás csapdába, akkor az évek során halmozódó kamatkülönbség miatt jelentős kárt okoznak maguknak.
Itt térek vissza a kötelező magánnyugdíj-pénztárak (röviden manyupok) esetére: amikor 1998-ban létrehozták a manyupokat, akkor Magyarország adósságállománya a GDP 66%-a körül volt. Ugyanakkor a havi nyugdíjakra kevesebbet kellett kifizetni, mint a beérkező nyugdíjjárulék. A többletből látszólag lehetett takarékoskodni, ezért átirányították a kötelező magánnyugdíj-pénztárakba. Ez csupán az állami nyugdíjbefizetések átcsoportosítását jelentette, és irracionális döntés volt. A fölös pénzből a hitelállomány törlesztését kellett volna megemelni, és majd ha tartozásmentes az ország, akkor elkezdeni a takarékoskodást. Hiába van ugyanis felesleges pénzünk a nyugdíjrovatban, azt csak veszteséggel tehetjük félre, amíg az államháztartás egésze akár egy fillér adóssággal is rendelkezik. Sajnos a jelek szerint egyetlen párt sem látta át kellő részletességgel a helyzetet, így történhetett, hogy az MSZP-SZDSZ koalíció mellett a Fidesz is megszavazta a manyupok létrehozását.
A hitel-takarékoskodás hozamollójának káros volta attól kezdve fájón egyértelmű, amikortól megszűnik a felesleges forrás, azaz a havonta befizetett nyugdíjjárulék éppen csak fedezi vagy nem is fedezi a kifizetendő nyugdíjakat. Ez a pont 2005 táján következett be, az ésszerűen gondolkodó szakemberek számára ettől kezdve világos kéne, hogy legyen, hogy nem lehet hitelből előtakarékoskodni. A Fidesz manyup megszüntető intézkedései elleni elemi tiltakozás arra vall, hogy a kormánypárton kívül nincsenek ilyen szakemberek, vagy titkolják a szakmai véleményüket. Kár, mert a hozamolló a manyupok létrehozása óta sokmilliárdos kárt okozott eddig az országnak, ezért nem a manyupok megszüntetése ellen kellene tiltakozni, hanem a létrehozásuk ellen kellett volna, már 1998-tól. Többről van tehát szó, mint hogy nem célszerű háborognunk. Egyenesen örülnünk kell, hogy a Fidesz-kormány végre racionálisan gazdálkodik az államháztartási pénzekkel. Aki nem hiszi, gondolja végig, számoljon utána. (Ha nem megy elvben, próbálja ki a gyakorlatban: tegyen havi 10eFt-ot egy tetszőleges bankba, kösse le az elérhető legmagasabb kamatra, és ezzel párhuzamosan vegyen fel havi 10eFt hitelt. Egy év elteltével készítsen tartozik-követel egyenleget. Tanulságos lesz.)
Kitekintésképpen jelzem, hogy a magánforrásból félretett (azaz önkéntes magánnyugdíj-pénztári) nyugdíjmegtakarítás is csak adósságmentes állapotban optimális, és még ilyen esetben is valószínű, hogy minden 100 forintból reálértéken mindössze 80-90 forintot kapunk majd vissza, ha eljön az ideje. Amennyiben a megtakarítással párhuzamosan hiteleket is futtatunk, akkor a 100 forint akár nullára csökkenhet vagy veszteségbe csaphat át. Bizonyos forgatókönyvek esetén az ilyen típusú előtakarékoskodás is jobb lehet, mint annak teljes hiánya, ám ez már az egyéni döntések olyan határzónájába vezet, ahová az államháztartásnak szigorúan tiltjuk a belépést.
Elolvastam a Manyup-matekot és alapvető problémák vannak az ott közölt példával és az arra alapozott számítással is.
VálaszTörlésA példa az egyszerű ember bankbetét- és hitelkamatával él, noha az intézményi befektetések világa másként működik, és hasonlóan: az állami hitelfelvételeké is. Állambácsi és Manupnéni ui. nem a kékkalapos, vagy a zöldlogós sarki magyar bankfiókhoz megy pénzt lekötni és hitelt felvenni, hanem a világ pénzpiacaira. Ott pedig - ha prudens módon gazdálkodik Állambácsi - akkor mélyen a magyar banki hitelkamat alatt kap finanszírozást.
Továbbá: ha okosan fektet be Manyupnéni, jól állítva össze a portfólióját, akkor jóval több reálhozamot érhet el, mintha Csányi Sanyi bácsi bankjában várná a pénze megfialását.
A jó befektetés ui. azt jelenti, hogy olyan alapokban tarjuk a pénzünket, amely alapok bőven megtérülő beruházásokat finanszíroznak (egyszerűen fogalmazva) és innen (nem pedig „üzérkedésből” és „spekulációból”) származik az extraprofitjuk.
Ami a manyupokat illeti: ráadásul az állam előírta nekik, hogy pénzeszközeik egy jelentős hányadát kizárólag a magyar államadósság finanszírozására fordíthatják, magyar államkötvényeket kellett vásárolniuk. Így nem áll az az állításod, hogy minden, a manyupokba kerülő magyar forint nettó növelte a magyar állam (külső) adósságát – hiszen a manyup-pénzek fele éppen hogy a magyar állam költekezéseire adott fedezetet! Az más kérdés, hogy az állam a manyupokat létrehozó és működésüket, befektetési lehetőségeiket erősen korlátozó jogszabályokkal tulajdonképpen akadályozta azt, hogy még nagyobb reálhozamokat érhessenek el (pl. azt is, hogy úgymond „tőzsdézzenek) a tagok pénzével).
…De van még tovább is a történet, hogy t. i. miért nem volt rossz döntés a manyupok létrehozása. A példádból kiindulva: nem az az okos „család”, amely, ha a „szükség” úgy hozza, feléli ma azt, amire pedig évek-évtizedek múlva mindenképpen szüksége lesz. Az az okos család, amelyik képessé teszi önmagát arra, hogy havonta ne 200.000, hanem 220.000 Ft-ot termeljen meg. Ezt állami-össztársadalmi szinten a vállalkozói szféra felfejlesztésének nevezik. Ez az, ami elmaradt az „elmúltnyócévben” és ez az, amiről, aminek a mikéntjéről fogggalma sincs a jelenlegi kormánynak sem! Ha létezik „eposzi bűne” a magyar politikának az elmúlt másfél évtizedben, akkor az bennek a felismerésnek a totális hiánya - pontosabban: a módszerek fel nem ismerésének, amelyekkel ez a feladat elvégezhető lett volna!
A jól működő állam ui. nem áll meg ott, hogy „Ennyi pézünk van, emberek, eztet osszuk be!”, hanem továbbmegy ezen: feltárja, hogy miért nem képes a versenyszféra többet termelni és ennek a tudásnak a birtokában valóban működő módszereket kezd használni a helyzet javítására.
…Ami pedig azt illeti, hogy okos dolog-e az előre való takarékoskodás: nos, mindenképpen szükséges lesz 10-20-30 év múlva azt a pénzt valahonnan előteremteni, ami majd a nyugdíjrendszer fenntartásához kelleni fog. Éppen ezért igen rövidlátó az az „okoskodás”, hogy „Éljük fel ma, mert köll – osztán a jövővel meg törőggyön az, aki akkor lössz a hatalmon!” Ismétlem: a prudens kormányzás az, ha a jövőre félreteszünk és ezzel párhuzamosan „ezerrel” fejlesztjük a társadalom és benne a gazdaság abszolút jövedelemteremtő képességét.
Köszönöm az észrevételt, örülök, hogy felvetetted a magánember és az állam közötti különbséget. Ugyanis minden különbség a példám érvényét erősíti.
VálaszTörlés1. Az állam a magánszemélynél rugalmasabban törleszt, évente többször kötvényekkel hosszabbítja az adósságát. Tehát az állam számára semmi gondot nem jelent úgy dönteni, hogy tetszőleges dátummal törleszt, és nem megtakarít.
2. Az állam nem fektet be felhalmozási céllal! Ez nagyon fontos, ugyanis minden cége, birtoka, stb. stratégiai, nem felhalmozó. Ha az állam MOL-részvényt vesz, nem felhalmozási céllal teszi, ha eladja, akkor nem évjáradékra váltja a befektetését, hanem stratégiát vált vagy egy fenyegető államcsődöt előz meg. Ha az állam bérlakást épít, akkor azt nem a nyugdíjasok tőkefedezeteként teszi, hanem szociális céllal. Az állam számára TILOS a felhalmozás, a hibás gazdálkodás klasszikus esete. Mivel az állam nem fektet be felhalmozó jelleggel, nem beszélhetünk tőkefelhalmozási hozamról sem, azaz az államnál "befektetett" pénznek egy majdani nyugdíjas ellátmánya szempontjából nulla a hozama. Ehhez képest a hitelre viszont magas kamatot fizet, azaz a hozamollója legalább akkora vagy nagyobb, mint egy magánszemélyé.
3. Az állam éppúgy pay-as-you-go (felosztó-kirovó) rendszerben költi el az adókat, ahogy az állami nyugdíjakat az adott hónap nyugdíjjárulékaiból fedezik. Egy pay-as-you-go rendszer definíció szerint nem kombinálható ugyanazon keretben tőkefelhalmozással. Újabb érv az ellen, hogy az államháztartás ilyen fogalmi ellentmondással károsítsa meg az adófizetőket.
Igazad van abban, hogy mindenkinek használ, ha nőnek a bevételek, és a magánszemélyek felhalmozhatnak. Ennek azonban már semmi köze a manyupokhoz, ez már az önkéntes nyugdíj-előtakarékosság kategóriába tartozik, és külön tárgyalandó.
Nincs olyan reális forgatókönyv, amely előnyösnek mutatná egy nullánál nagyobb adóssággal rendelkező államháztartás esetén a manyupot. Ha továbbra is kételkedsz, próbálj megírni egy ilyen forgatókönyvet. Álláspontom szerint amennyiben valós adatokat használsz, ilyen forgatókönyv nem készíthető, de győzz meg az ellenkezőjéről.