A show-biznisz felfalja a gyermekeit. Magához vonzza a tehetséges, de jellemhibás embereket, és felerősíti mindkét oldalukat. Jól keres a tehetségük és a szexuális vonzerejük segítségével, azután eldobja a kifacsart emberroncsokat. A sztárság ön- és közösségpusztító, ellentmondásos jelenség.
Van abban valami szánnivaló, amikor egy énekesnő minden második este azt búgja a színpadról, hogy "Te kellesz nekem, gyere, szeress, légy az enyém", azután megsértődik, ha pár ezer rajongója ezt szó szerinti felhívásként értelmezi. Hát a szexuális ígéret csak bevételtermelésre való, konkrét szex nem lesz belőle a "műélvezők" számára? Öt méteres betonfal mögé kell bújni, testőröket kell bérelni ellenük, majd továbbénekelni, hogy "a holdfényben hozzád bújok, te vagy az egyetlenem"? (Pár millió fan között.) Ez a kettősség nem csak a csimpánzokat hozza zavarba, a homo sapiensek egy része sem tudja feldolgozni, ezért üldözi olyan kitartóan a sztárokat.
Keresztény kultúrkörben nincs szükség sztárokra. Nem mert a sztárság be lesz tiltva - mint fentebb láttuk, ez lehetetlen és reménytelen vállalkozás lenne. A sztárság helyett azonban lehetséges értelmesebb és boldogítóbb megoldást kínálni: a művészet rendeltetésszerű használatát. A művészet rendeltetése, hogy felemelje a lelket, és utat mutasson a befogadónak a boldogabb életvitel felé. (Változtasd meg élted - írja erről Rilke.)
Ezzel a rendeltetéssel ellentétes, ha valaki hétről hétre, évről évre ugyanazon sztárok láttán csorgatja a nyálát, az élete meg mit sem változik. Egyszerűen sűrűbben kell cserélni a színészeket, nem szükséges harminc évig minden szerelmes történetet ugyanazoknak játszani. Egy ötvenéves Júlia nem igazán élethű egy hatvanéves Romeo oldalán. A színészcsere megakadályozza a kiégést és a célszerűtlen túlgazdagodást is: kevesebb pénz marad kokainra, orgiákra, válásokra és pszichiátriai kezelésre. Persze ha valakinek egyetlen vágya, hogy effélékkel színesítse az életét, azt senki nem tudja, és nem is fogja akadályozni. A rossz példa felmutatójától végül is szép dolog, hogy a saját boldogságát feláldozva teszi népszerűtlenné az életmódját.
Szimmetrikus etikával és egységes mércével mérve, rendszeresen változó szereposztásban, újabb és újabb tehetséges színészeket bevonva kellene előadni a műveket. Jelszó: úgy állj a rivaldafénybe, hogy más is odaférjen. A közönség lassan beletörődne, hogy nem minden szerelmest ugyanaz a bálvány játszik, és hogy a műre is oda kell figyelni, mert - hovatovább - annak lenne valami mondanivalója. Változtasd meg élted.
Folyt. köv.
Van abban valami szánnivaló, amikor egy énekesnő minden második este azt búgja a színpadról, hogy "Te kellesz nekem, gyere, szeress, légy az enyém", azután megsértődik, ha pár ezer rajongója ezt szó szerinti felhívásként értelmezi. Hát a szexuális ígéret csak bevételtermelésre való, konkrét szex nem lesz belőle a "műélvezők" számára? Öt méteres betonfal mögé kell bújni, testőröket kell bérelni ellenük, majd továbbénekelni, hogy "a holdfényben hozzád bújok, te vagy az egyetlenem"? (Pár millió fan között.) Ez a kettősség nem csak a csimpánzokat hozza zavarba, a homo sapiensek egy része sem tudja feldolgozni, ezért üldözi olyan kitartóan a sztárokat.
Keresztény kultúrkörben nincs szükség sztárokra. Nem mert a sztárság be lesz tiltva - mint fentebb láttuk, ez lehetetlen és reménytelen vállalkozás lenne. A sztárság helyett azonban lehetséges értelmesebb és boldogítóbb megoldást kínálni: a művészet rendeltetésszerű használatát. A művészet rendeltetése, hogy felemelje a lelket, és utat mutasson a befogadónak a boldogabb életvitel felé. (Változtasd meg élted - írja erről Rilke.)
Ezzel a rendeltetéssel ellentétes, ha valaki hétről hétre, évről évre ugyanazon sztárok láttán csorgatja a nyálát, az élete meg mit sem változik. Egyszerűen sűrűbben kell cserélni a színészeket, nem szükséges harminc évig minden szerelmes történetet ugyanazoknak játszani. Egy ötvenéves Júlia nem igazán élethű egy hatvanéves Romeo oldalán. A színészcsere megakadályozza a kiégést és a célszerűtlen túlgazdagodást is: kevesebb pénz marad kokainra, orgiákra, válásokra és pszichiátriai kezelésre. Persze ha valakinek egyetlen vágya, hogy effélékkel színesítse az életét, azt senki nem tudja, és nem is fogja akadályozni. A rossz példa felmutatójától végül is szép dolog, hogy a saját boldogságát feláldozva teszi népszerűtlenné az életmódját.
Szimmetrikus etikával és egységes mércével mérve, rendszeresen változó szereposztásban, újabb és újabb tehetséges színészeket bevonva kellene előadni a műveket. Jelszó: úgy állj a rivaldafénybe, hogy más is odaférjen. A közönség lassan beletörődne, hogy nem minden szerelmest ugyanaz a bálvány játszik, és hogy a műre is oda kell figyelni, mert - hovatovább - annak lenne valami mondanivalója. Változtasd meg élted.
Folyt. köv.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése