Kénytelen vagyok ismét megszakítani a Sikerkalauz keresztényeknek című sorozatot, mert a német kormánynak tanácsokat adó úgynevezett Etikai Tanács érdekes ötlettel állt elő: legalizálni kellene a vérfertőzést. Lipcsében egy testvérpár összejött egymással, négy gyerekük született, ebből kettő fogyatékossággal él. A bíróság erővel szétválasztotta, és 3-3 év börtönre ítélte a szülőket. Ebből a konkrét ügyből kiindulva az "Etikai Tanács" úgy döntött, hogy javasolja a vérfertőzés dekriminalizálását (a tilalom feloldását), ezzel az indokkal: „A felnőtt testvérek szexuális önmeghatározásának alapjoga többet nyom a latban, mint a család védelmének elvont eszméje.”
Bayer Zsolt heves kirohanásban reagált a javaslatra, hangot adva zsigeri felháborodásának. Okkal és joggal háborog. Lényegében egyetértenék vele, ha egy kocsmában lennénk. Bayer Zsolt remekül bokszol sakkozókkal, ez kocsmai műfaj. A médiában azonban célszerű sakkozni a sakkozókkal, mert hosszú távon a sakkozók kerülnek versenyelőnybe. Hogyan sakkozzunk az "Etikai Tanáccsal"?
Ha az általános iskola első osztályától kezdve tanulnánk erkölcstant, akkor tudnánk, mi az erkölcs/etika, és mire alapszik. Az erkölcs/etika egy magatartási szabályzat, amely túlnyomórészt tilalmakból áll (ne ölj, ne lopj, stb.). Az egyén a közjó érdekében lemond néhány rövid távú előnyről, cserébe bőséges kárpótlást nyer a közösség hosszú távú sikeréből. Az erkölcs kisgyermekkori érzelmi nevelés eredménye, mindenkiben érzelmi alapokon nyugszik, és nincs szigorú belső logikája. Homo sapiensként a lehető legkevesebb ellentmondásra törekszünk a szabályok között, de nincs matematikailag ellentmondásmentesen levezethető erkölcs. A legközelebb Kant jutott egy teljesen következetes erkölcsi rendszerhez, ám végül ő is ellentmondásba futott, a levezetése nem sikerült.
Az erkölcsnek ugyanis nincs végső, szilárd emberi vagy természeti alapja - az egyén nem logikai, hanem érzelmi alapon mond le a rövid távú előnyökről a közjó érdekében. Azért viselkedik "jól", mert a családból, az óvodából és az iskolából hozott érzelmi késztetése van rá, erre indítja az erkölcsi intuíció. A logika semmit sem diktál kényszerítő erővel, így aki erkölcsi kérdésekben csak a logikára hagyatkozik, azt a szakirodalom racionális őrültnek nevezi. Az érzelmileg sekélyes, de logikailag ép emberből könnyen lesz szociopata vagy pszichopata. Az utóbbi száz év felfogása szerint a logikailag ellentmondásos hagyomány érvénytelen és elvetendő, neveljük a gyereket a lehető legnyitottabban. (Majd eldönti, ha nagy lesz.) Ez a megközelítés racionális őrülethez, vagyis egyre terjedő szociopátiához és pszichopátiához vezet. Az "Erkölcsi Tanács" nyilatkozata mutatja az út végét.
A hagyomány soha nem logikai, hanem érzelmi konstrukció, és az érvényességének nem a logikai levezethetőség, hanem a közösségi hasznosság a mércéje. Az, hogy ennek ellenére racionálisnak tűnő érveket keresünk a hagyományos erkölcs alátámasztására, az emberi létünk egyik meghatározó paradoxona. A homo sapiens szeret ésszerűnek látszani, ezért ha van az erkölcsös viselkedésre észérv, azt kell használni. Ha nincs rá észérv, akkor viszont az erkölcsös viselkedés indoka intuitív: mert csak, mert belső érzelmi meggyőződésem, hogy ez így helyes, és hogy az ellenkezője helytelen, megvetendő, utálatos. Bayer Zsolt érzelmi felindulása számomra érthető és indokolt, bennem is ugyanez az intuíció működik, és remélem, hogy mindenki zsigeri alapon elutasítja a vérfertőzést. Ez az álláspont még csak nem is a családból, hanem az idegrendszerünket programozó evolúciós folyamatból származik: a vérfertőző csoportok rövid úton kihaltak, a sikeres túlélők ösztönösen elutasítják a vérfertőzést.
A hívők szerint az erkölcs forrása Isten, de mivel ebben nincs egyetértés, nem túl meggyőző észérv rá hivatkozni. Ez nem jelenti azt, hogy a hívő ne beszéljen a hitéről - épp ellenkezőleg, beszéljen róla bátran -, de fogadja el adottságként, hogy a nem hívőkre nagyobb hatást gyakorolnak a közös alapon nyugvó észérvek. A nem hívők szerint az erkölcs forrása: a semmi, vagyis az erkölcsüknek nincs forrása, az erkölcs csak úgy van magától... amíg van. A hívők és a nem hívők között e tekintetben szakadék tátong, amely a földi jólétünkre hivatkozva hidalható át.
Az erkölcsnek ugyanis nincs végső, szilárd emberi vagy természeti alapja - az egyén nem logikai, hanem érzelmi alapon mond le a rövid távú előnyökről a közjó érdekében. Azért viselkedik "jól", mert a családból, az óvodából és az iskolából hozott érzelmi késztetése van rá, erre indítja az erkölcsi intuíció. A logika semmit sem diktál kényszerítő erővel, így aki erkölcsi kérdésekben csak a logikára hagyatkozik, azt a szakirodalom racionális őrültnek nevezi. Az érzelmileg sekélyes, de logikailag ép emberből könnyen lesz szociopata vagy pszichopata. Az utóbbi száz év felfogása szerint a logikailag ellentmondásos hagyomány érvénytelen és elvetendő, neveljük a gyereket a lehető legnyitottabban. (Majd eldönti, ha nagy lesz.) Ez a megközelítés racionális őrülethez, vagyis egyre terjedő szociopátiához és pszichopátiához vezet. Az "Erkölcsi Tanács" nyilatkozata mutatja az út végét.
A hagyomány soha nem logikai, hanem érzelmi konstrukció, és az érvényességének nem a logikai levezethetőség, hanem a közösségi hasznosság a mércéje. Az, hogy ennek ellenére racionálisnak tűnő érveket keresünk a hagyományos erkölcs alátámasztására, az emberi létünk egyik meghatározó paradoxona. A homo sapiens szeret ésszerűnek látszani, ezért ha van az erkölcsös viselkedésre észérv, azt kell használni. Ha nincs rá észérv, akkor viszont az erkölcsös viselkedés indoka intuitív: mert csak, mert belső érzelmi meggyőződésem, hogy ez így helyes, és hogy az ellenkezője helytelen, megvetendő, utálatos. Bayer Zsolt érzelmi felindulása számomra érthető és indokolt, bennem is ugyanez az intuíció működik, és remélem, hogy mindenki zsigeri alapon elutasítja a vérfertőzést. Ez az álláspont még csak nem is a családból, hanem az idegrendszerünket programozó evolúciós folyamatból származik: a vérfertőző csoportok rövid úton kihaltak, a sikeres túlélők ösztönösen elutasítják a vérfertőzést.
A hívők szerint az erkölcs forrása Isten, de mivel ebben nincs egyetértés, nem túl meggyőző észérv rá hivatkozni. Ez nem jelenti azt, hogy a hívő ne beszéljen a hitéről - épp ellenkezőleg, beszéljen róla bátran -, de fogadja el adottságként, hogy a nem hívőkre nagyobb hatást gyakorolnak a közös alapon nyugvó észérvek. A nem hívők szerint az erkölcs forrása: a semmi, vagyis az erkölcsüknek nincs forrása, az erkölcs csak úgy van magától... amíg van. A hívők és a nem hívők között e tekintetben szakadék tátong, amely a földi jólétünkre hivatkozva hidalható át.
Abban könnyen egyetértésre juthatunk, hogy az erkölcs végső földi mércéje, hogy mennyire teszi sikeressé az adott közösséget és a benne élő egyéneket. A megfelelő erkölccsel rendelkező társadalom sikeres lesz, és az egyén is jól érzi magát benne, a nem megfelelő erkölccsel rendelkező társadalom pedig összeomlik, vagy meghódítja egy erősebb szomszéd kultúra. Az emberi erkölcs evolúciós termék, a történelem során leginkább bevált etikai rendszer egyre szélesebb körben terjed el. A mai világ két legelterjedtebb erkölcsi rendszere a keresztény és a muszlim erkölcs, előbbi egy demokratikus jóléti civilizációt alapoz meg, utóbbi meg csak az olajbevételei miatt nem omlik össze. Egyik sem engedi meg a vérfertőzést. A másik két legelterjedtebb erkölcsi rendszer a kínai és az indiai, mindkettő komoly kihívásokkal küzd: előbbiben az egyén nem érzi jól magát, utóbbi pedig képtelen közösségi jólétet teremteni. A vérfertőzést azonban egyik sem engedi meg. Ha végiggondoljuk, nincs a földön olyan említésre méltó kultúra, amely legalizálta volna a vérfertőzést. Miért akarnánk akkor legalizálni?
Onnan tudjuk, hogy az erkölcs kizárólag a közösségi siker fényében értelmezhető, hogy az egyénből kiindulva abszurd alternatívát kapunk. Az egyén kiteljesedése fontosabb lenne a közösség jóléténél? Ez esetben a tolvaj, a rabló és a gyilkos kiteljesedése is fontosabb a közösség jóléténél? Ha nem, akkor miért igen? Az egyénből kiindulva feloldhatatlan ellentmondásba gabalyodunk. Nem tudunk másból kiindulni, mint a közösség és az egyén jólétének ésszerű egyensúlyából, vagyis abból, hogy a helyes erkölcsnek köszönhetően sikeres közösségen belül minden egyén legyen a lehető legboldogabb, feltéve, hogy a boldogságkeresése nem veszélyezteti a közösség sikerét. Az egyénnek nincs joga úgy keresni a boldogságot, hogy ha mások is követik a példáját, attól összeomoljon a társadalom. Kanttól származik az az erkölcsi elv, hogy csak a bárhol bárkire egyformán alkalmazható, egyetemes szabályok érvényesek. A vérfertőzés érvényes legalizálása azt jelentené, hogy bárhol bárki élhetne vérfertőző kapcsolatban, akár minden ember választhatná a vérfertőzést. Ha belegondolunk, ez nem tűnik ésszerűnek, következésképp a vérfertőzés nem engedélyezhető érvényesen.
Onnan tudjuk, hogy az erkölcs kizárólag a közösségi siker fényében értelmezhető, hogy az egyénből kiindulva abszurd alternatívát kapunk. Az egyén kiteljesedése fontosabb lenne a közösség jóléténél? Ez esetben a tolvaj, a rabló és a gyilkos kiteljesedése is fontosabb a közösség jóléténél? Ha nem, akkor miért igen? Az egyénből kiindulva feloldhatatlan ellentmondásba gabalyodunk. Nem tudunk másból kiindulni, mint a közösség és az egyén jólétének ésszerű egyensúlyából, vagyis abból, hogy a helyes erkölcsnek köszönhetően sikeres közösségen belül minden egyén legyen a lehető legboldogabb, feltéve, hogy a boldogságkeresése nem veszélyezteti a közösség sikerét. Az egyénnek nincs joga úgy keresni a boldogságot, hogy ha mások is követik a példáját, attól összeomoljon a társadalom. Kanttól származik az az erkölcsi elv, hogy csak a bárhol bárkire egyformán alkalmazható, egyetemes szabályok érvényesek. A vérfertőzés érvényes legalizálása azt jelentené, hogy bárhol bárki élhetne vérfertőző kapcsolatban, akár minden ember választhatná a vérfertőzést. Ha belegondolunk, ez nem tűnik ésszerűnek, következésképp a vérfertőzés nem engedélyezhető érvényesen.
A német "Etikai Tanács" az erkölcs lényegét és közösségi mércéjét tagadva az egyénből, illetve az egyén jogaiból igyekszik levezetni a botcsinálta érvelését. Egyéni erkölcs azonban nincs, mivel az erkölcs lényegét tekintve közösségi vívmány. Az egyén jogai nem szilárd alapra támaszkodnak, hanem praktikusan arra szolgálnak, hogy ne nyomja el őt aránytalanul a közösség. A közösségnek pedig nem jogai vannak, hanem evolúciós ereje: az egyén joga addig érvényesül, amíg a közösség sikeres. A sikertelen közösségben kitör az erőszak, és az egyén örülhet, ha megmenti a bőrét.
Ezért az egyén csak addig terjeszkedhet, amíg a kibontakozása összeegyeztethető a közösség sikerével. Ebben a konkrét esetben a család védelmének elvont fogalma fontosabb szempont az egyén szexuális önmeghatározásánál, mivel a társadalmat a heteroszexuális monogámiát irányadónak tekintő családok tartják fenn, és nem a magukat bi-, transz- és egyébszexuálisnak vélő egyének. Az emberiség történelme során egyetlen individuálszexuális csoport sem bizonyult sikeresnek, mind kihullott az evolúció rostáján. Ha nem így lett volna, akkor látnánk magunk körül több ezer éves és sikeres individuálszexuális csoportokat - de nem látunk, ahogy a vérfertőzést legalizáló csoportokat sem látunk. Akinek ez nem tetszik, vitatkozzon Darwinnal és a tudományos tényanyaggal.
Orvosi tény, hogy a vérfertőzés gyakran vezet genetikai rendellenességekhez, így a liberalizálás tömegessé tenné a genetikai rendellenességeket. A konkrét jogi eset két főszereplője borzalmas testi-lelki-szellemi örökséget hagyott az utódaira. Jó lenne a társadalomnak, ha egyre többen követnék ezt a példát? Nem igazán. Ami hosszú távon nem jó a társadalomnak, az nem jó erkölcs. Ennyire egyszerű a minden ember számára közös erkölcsi alaplogika. A társadalom jól megfontolt érdekei ellen dolgozó német "Etikai Tanács" elmehet kukoricát kapálni, vagy visszairatkozhat az általános iskolába (Németországban az erkölcstan az általános iskolai tananyag része).
Aki tisztában van az erkölcs alapjaival, az maga is képes állást foglalni: a heteroszexuális monogámia közösségi szinten sikeresnek bizonyult, ezért ragaszkodunk hozzá. Keresztényként hozzáteszem, hogy Jézus is ezt tanította, olyan szabályokat jelölt meg az örök élet feltételeként, amelyek a társadalom földi jólétéhez is elengedhetetlenek. A heteroszexuális monogámia bárhol bárkire alkalmazható, akár mindenki élhet heteroszexuális monogámiában, mert az jó lesz neki és a közösségének, vagyis a szabály Kant megközelítése szerint egyetemesen érvényes. Az egyén javát is a heteroszexuális monogámia szolgálja, mert ebben a keretben jobban ki tud teljesedni, mint egy összeomló társadalomban.
Gyakorlati példával: ha az egyén maga határozhatja meg a fizetését, legfeljebb tönkremegy a cége, akkor okosabb fenntartható szintű fizetést kérni, mint egy szép kerek, de fiktív összeggel munkanélkülivé válni. Ép eszű vállalat nem ad akkora fizetést, hogy padlóra kerüljön, ezért szükség esetén nemet mond az ésszerűtlen követelésre. Egy ép eszű társadalom nemet mond a benne élő egyének ésszerűtlen követeléseire, hogy fenntarthatóan sikeres maradjon. A társadalom fenntartható szexuális erkölcse a heteró monogámia (genetikai megfontolásból lehetőleg unokatestvérek se házasodjanak), a bölcs ember elfogadja ezt zsinórmértéknek.
Gyakorlati példával: ha az egyén maga határozhatja meg a fizetését, legfeljebb tönkremegy a cége, akkor okosabb fenntartható szintű fizetést kérni, mint egy szép kerek, de fiktív összeggel munkanélkülivé válni. Ép eszű vállalat nem ad akkora fizetést, hogy padlóra kerüljön, ezért szükség esetén nemet mond az ésszerűtlen követelésre. Egy ép eszű társadalom nemet mond a benne élő egyének ésszerűtlen követeléseire, hogy fenntarthatóan sikeres maradjon. A társadalom fenntartható szexuális erkölcse a heteró monogámia (genetikai megfontolásból lehetőleg unokatestvérek se házasodjanak), a bölcs ember elfogadja ezt zsinórmértéknek.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése