Sikerkalauz keresztényeknek 8/b. fejezet

Ha a kereszténység etikai közösségként tételezi magát, merész fantáziatermékké teszi a rasszizmus és a kirekesztés - eleve indokolatlan - vádját, sőt gyanúját is. Egy etikai közösség tagja bárki lehet, aki vallja és betartja a közösség etikáját. Hasonló alapon szerveződnek a "demokraták", a "liberálisok", a "felvilágosultak", stb.

A kereszténység mint etikai közösség nem követel meg transzcendentális hitet a tagjaitól, csakis a keresztény etikai szabályok betartásához ragaszkodik. Más kérdés, hogy a szabályokat tapasztalat szerint hit nélkül nem szokás betartani, ez azonban egy gyakorlati megfontolás, és nem teszi elvi előfeltétellé a hitet. Aki hit nélkül vallja és betartja a kereszténység szabályait, az a keresztény etikai közösség teljes jogú tagja lehet.

Pontosan mik a kereszténység szabályai? A tíz parancsolat, amelynek lényege Jézus két fő parancsa. (Szeresd Istent teljes erőddel, teljes szíveddel, teljes elméddel, és szeresd embertársadat, mint önmagadat.) Azt gondolhatnánk, hogy a nem hívőkre a tíz parancsolatnak csak az emberi része vonatkozik, de jobban belegondolva ez tévedés. Az első parancs úgy szól, hogy ne tisztelj az Úron kívül más isteneket. Aki nem hisz az egyetlen Istenben, miért hinne több istenben, esetleg horoszkópban, babonában, vagy a pénz/hírnév/tudomány szent tekintélyében, mágikus hatalmában? Ez nem lenne logikus. A második parancs úgy szól, hogy ne vedd hiába az Örökkévaló nevét. Aki nem hisz benne, miért akarná lépten-nyomon emlegetni, esetleg szidni? Ez nem vallana következetes gondolkodásra. A harmadik parancs úgy szól, hogy az Úr napját szenteld meg. Ez valójában nem Istennel kapcsolatos, hanem a heti pihenőnapot elrendelő társadalmi szabály, amely az évezredek során bevált. A többi parancs már egyértelműen a személyközi kapcsolatokat szabályozza. A nem hívő, aki a keresztény etikai közösség tagja akar lenni, köteles mind a tíz parancsolatot elfogadni és betartani. Ez azonban nem elég.

Jézus két fő parancsából a nem hívő elhagyhatja az elsőt, mert akiben nem hisz, azt nem szeretheti teljes erejéből, szívéből és elméjéből. Hazugság lenne, ha úgy tenne, mintha, ez Isten szemében értéktelen. Ennyi engedményt gond nélkül tehetünk, mert aki Isten szabályait hit nélkül betartja, az hamarosan megtapasztalja Istent, így a hit hiánya átmeneti problémának bizonyul nála, magától meg fog oldódni.

Az igazi akadály Jézus második szabálya lesz: csak az tudja embertársait úgy szeretni, mint önmagát, aki szimmetrikusan, egységes mércével gondolkodik. A személyiség- és társadalomtudomány egyszer majd bizonyára megfejti, miért kizárólag a keresztények vallják ezt az egységes mércét, és hogy miért nem működik hasonló szabály egyetlen más kultúrában sem. A szabály alapja sumér vagy még ősibb eredetű, "bánj úgy másokkal, ahogy szeretnéd, hogy veled bánjanak" formában évezredek óta létezik. Valahogy azonban minden kultúra megoldotta, hogy rosszabbul bánjon a kívülállókkal, mint egymással, illetve amint szeretné, hogy a kívülállók vele bánjanak. Az egyetlen kivétel a kereszténység. Jézus megfogalmazásából az következik, hogy a keresztények bizalommal fordulnak a kívülálló felé, megadják neki a lehetőséget, hogy egyenlőként viselkedjen. Ha nem él a lehetőséggel, aszimmetrikus etikát, kettős mércét alkalmaz, nem kifogásolhatja, hogy a saját mércéjével mérnek neki vissza.

Ez a megfontolt válasz a rasszizmus és a kirekesztés vádjára: Isten előtt mindenki egyenlő, azonos lehetőséget kap a szimmetrikus etika és egységes mérce alkalmazására. Aki nem él a lehetőséggel, az magát rekeszti ki, a saját mércéje fordul ellene. Kettős mérce ilyenkor a keresztényeket vádolni.

Az egységes mérce mindenkinek egységes, kivéve a kettős mércéseket. A kettős mérce már eleve kettős, és ezt az egységes mércét támadva is bizonyítja.

Hogyan feleljünk arra az ellenvetésre, hogy az egységes mérce azt jelenti, hogy a kettős mércésnek is ugyanúgy kell mérni? Ez téves logika. A demokraták csak a demokratákat fogadják be, a demokrácia felszámolására irányuló törekvéseket kirekesztik, ám ettől nem lesznek antidemokraták. Ha befogadnák a demokráciára irányuló törekvéseket, akkor formailag talán demokratábbak lennének, de hagynák tönkremenni a demokráciát, ezért tartalmilag kevésbé lennének demokraták. Amikor egy náci/kommunista befogadást követel a demokrácia jegyében, akkor ügyeskedik, kettős mércét alkalmaz. Olyat kér, amit ő maga nem kész megadni másoknak. Nem kifogásolhatja, ha a saját mércéjével mérnek neki vissza, az értékválasztásával magát rekeszti ki a demokraták közül. 

Ugyanez a helyzet a liberálisokkal. Az oda tartozás alapja a liberális értékrend. Egy illiberális magát rekeszti ki, nem vádolhatja jogosan a liberálisokat, amiért illiberális létére nem viselkednek vele szemben liberális módra. Egy illiberális kettős mércével követel befogadást a liberálisoktól, nem kifogásolhatja, ha a saját mércéjével mérnek neki vissza. A liberális közösség nem hív össze fegyelmi bizottsági ülést, mégis képes kezelni az efféle ügyeket.

Egy, a magántulajdont tiszteletben tartó közösségből a tolvaj önmagát rekeszti ki. A tudományokat irányadónak tartó közösség nem kirekesztő, amikor elutasítja a tudományelleneseket. Ugyanígy, aki nem szimmetrikus etikát és egységes mércét vall és alkalmaz, az képmutató módon követel befogadást a keresztényektől, magát rekeszti ki közülük, és nem kifogásolhatja, ha a saját mércéjével mérnek neki vissza. Jézus tanítása alapján rendszeresen lehet befogadó gesztusokat tenni, de aki többszörösen bizonyította, hogy esze ágában sincs egységes mércét alkalmazni, az visszaél a bizalommal, a saját mércéje határozza meg a helyzetét.

Természetesen különbség van a között, hogy valaki emberi gyengeségből időnként nem tudja betartani a kereszténység szabályait, bár őszintén igyekszik (tag maradhat), és a között, amikor eleve nem áll szándékában betartani őket, mert más értékrendet vall (kirekesztette magát). Aki a közösség tagja szeretne lenni, az jelentkezik, igyekszik betartani a szabályokat, és ennek megfelelően viselkedik. Ha ténylegesen nem vallja az értékrendet, annyi mindennel nem fog egyetérteni a mindennapokban, hogy eltávolodik. A keresztények etikai közössége folyamatosan befogad, az integritása önszabályozással valósul meg.

Folyt. köv.