Sikerkalauz keresztényeknek 11. fejezet

Politikai siker

Ha a keresztény hitből az élet minden területén adódnak egyértelmű következtetések, miért lenne kivétel a közélet, görög szóval: a politika? A kereszténység a közéletre nézve is világos szabályokat ad.

Mi következik a szimmetrikus etikából és egységes mércéből? Törvény előtti egyenlőség, esélyegyenlőség, demokrácia, tolerancia, szólásszabadság, önkéntesség. Ha Jézus tanítását közelebbről megvizsgáljuk, azt látjuk, hogy meritokráciát hirdetett. A meritokrácia érdemek szerint berendezett társadalmat jelent. A vezetésre legalkalmasabbak vezetnek, de nem zsarnokként, hanem a köznép szolgáiként viselkedve. A meritokrácia persze egy ideál - Jézus összes többi tanításához hasonlóan -, és nem egy hétfőről keddre megvalósuló konkrét társadalmi berendezkedés. Kijelöli azonban az irányt, amely felé a társadalomnak haladnia kell.

A meritokrácia mint haladási irány a heteroszexuális monogám házasság holtomiglan-holtodiglan példájára hasonlít. Jézus ezt tanította, ezt tette fő szabállyá. Következik vajon, hogy minden felnőtt ilyen párkapcsolatban tölti az életét? Nem, hiszen látjuk, mennyire nehéz ezt a szabályt betartani, illetve hogy az élet mennyire bonyolult. Viszont aki párkapcsolatra lép, boldogabb lesz a Jézus által kijelölt irányba haladva, mint ha más irányt választ? Igen. A fő szabály egyetlen társadalomban sem valósul meg maradéktalanul, de kijelöli azt az irányt, amelybe minden társadalomnak érdemes haladnia. Hétköznapibb példa: az egészséges életmód sem egy minden egyénre minden pillanatban érvényes állapotleírás, hanem egy olyan irány, amelybe érdemes haladni.

A Jézus által fő szabályként adott meritokrácia sem a társadalmak maradéktalan állapotleírását jelenti, hanem a társadalmi haladás kívánatos irányát.

Milyen egy meritokrácia? Hogyan jellemezhető, hogyan működik a gyakorlatban? A meritokráciában a megfelelő ember a megfelelő helyen van, az alkalmasak vezetnek, és nem bízzák el magukat, alázatosan szolgálják a vezetetteket – ahogy Jézus tanította. Ez a koncepció a lehető legjobb, mégis számos gyakorlati nehézséget vet fel.

1. A vetélkedés nem lehet folyamatos, a miniszterelnök például nem változhat kétnaponta, az nem használna az ország ügyei menetének. Valamilyen struktúrára van szükség, a nélkül még egy demokrácia sem működhet. Ez a struktúra a négyévente tartott választás.

2. A meritokrácia irányadó értéke a merit (érdem), az érdem viszont nem mérhető patikamérleggel. Csak nagyjából lehet megmondani, mitől lesz valaki a legalkalmasabb, mondjuk, igazságügyi miniszternek. Minden pillanatban előkerülhet valaki, aki még alkalmasabbnak tűnik. A merit tehát nem egy egzaktul mérhető tulajdonság, hanem intuitív hivatkozási alap. A “közjó”-ra hasonlít: a közjót sem tudjuk műszerrel kimérni, mégis érvényes hivatkozási alap egy társadalom vezetése és döntései terén.

3. A meritokrácia strukturáltan működhet, viszont minden struktúra merevít, azaz beépített tökéletlenség. Előre tudhatjuk, hogy a meritokrácia soha nem lesz tökéletes, soha nem valósul meg maradéktalanul. Ez persze nem ok arra, hogy ne törekedjünk legjobb tudásunkkal megvalósítani.

Nézzük, mi következik az érdem elsődleges szemponttá válásából. A meritokrácia rugalmas, folyton változó, hiszen mindig az érdemesek vannak felül, az érdemben elmaradók pedig lesüllyednek. A meritokráciában nincs örökletes elit, nincsenek tartós kiváltságok, nincsenek behozhatatlan születési előnyök, sem áttörhetetlen vagyoni határok. Ez az amerikai álomra emlékeztet: a tehetséges ember 1 dollárral indul, és pár éven belül milliárdossá válhat. Így működik a meritokrata gazdaság.

Egy meritokráciában nincsenek véd- és dacszövetségek, kirekesztő klikkek, zárt hatalmi-gazdasági alakulatok. Bárki bárhová bejuthat, ha érdemei vannak.

Egy meritokrácia óriási társadalmi mobilitást biztosít: a tehetségesek folyamatosan emelkednek, egy generáción belül az alsó osztályból a felső osztályba juthatnak.

Egy meritokráciában mindenki megközelíthető, mindenki megszólítható, minden vezető folyamatosan nyitott az új ötletekre, új tehetségekre.

A Jézus tanítását követő keresztények kötelesek a meritokrácia bevezetésén munkálkodni. Ez garantálja a politikai sikerüket. A közélet versengés lényege ugyanis, hogy ki tud haladóbb ötletekkel előállni. Aki haladóbb benyomást kelt a közvéleményben, az politikai előnyt szerez. A pálya a keresztények felé lejt, mert Jézus minden idők leghaladóbb tanítója volt.

A meritokráciánál nincs haladóbb társadalmi berendezkedés. Vajon miért nem valósult meg azonnal Jézus kereszthalála és feltámadása után? Azért, mert az ókor erőviszonyai ezt nem tették lehetővé. Hogyan lett Jézus tanításából például feudalizmus? Úgy, hogy az adott kor katonai kihívásainak ez felelt meg, ez volt akkor a leghaladóbb fenntartható társadalmi rend.

Egy társadalom akkor sikeres, ha jólétet és biztonságot nyújt a tagjainak, megvédi őket a külső támadásoktól. A feudalizmus ma elavultnak tűnhet, a fénykorában azonban jólétet biztosított, és védelmet nyújtott a támadásokkal szemben, katonailag is életképesnek bizonyult. Hogy nem volt meritokrata? Eleinte még az is volt: a király érdemek szerint osztotta a birtokokat, a méltatlanoktól pedig visszavette a földet. Az évszázadok során a feudalizmus merevvé vált, eltávolodott a kezdeti meritokrata működéstől.

A rendi-polgári társadalmak alapja már nem a földbirtok, hanem a pénzben mért vagyon. Kezdetben ez is meritokrata fejlemény volt, később azonban merevvé vált, szem elől tévesztette az érdemet és a tehetséget, ezért alakult át a ma liberális nyugati demokráciának nevezett szerkezetbe. A liberális nyugati demokrácia húzóereje az aktív, felelősségteljes állampolgár, aki minden lehetőségre nyitott, minden nehézséget megold, a szabályokat önként követi. Ezek a szabályok a kereszténység szabályai. Azért nem kell a kereszténységet “nyomatni”, mert a társadalom nagy többsége önként, belső meggyőződésből keresztény.

A magyar társadalom még nem rendelkezik kellő mennyiségű aktív, felelősségteljes állampolgárral (azaz középosztállyal), ezért átmeneti állapotban van, ennek megfelelő ellentmondásokkal. Hosszú távon a siker előfeltétele, hogy a társadalom többsége önkéntes kereszténnyé váljon, és belső meggyőződésből kövesse Jézus értékrendjét. Amíg ez be nem következik, addig csak ideiglenes pótmegoldásokkal lehet kísérletezni, több-kevesebb sikerrel.

Mi következik Jézus értékrendjéből a mai legvitatottabb témákban? Ilyen például a válás, a házasság előtti szex, a fogamzásgátlás, az abortusz, az eutanázia, az egyház és az állam szétválasztása, az erkölcsi elvárások, a szegények támogatása, a hajléktalanság kezelése. Ezek nem is olyan nehéz kérdések. (Emlékeztetőül: a keresztények a szimmetrikus etikát, az egységes mércét támogatják, a válaszok ebből adódnak.)

- Válás: Jézus holtomiglan-holtidiglan heteroszexuális monogámiát tanított. Nem mindenki tud így élni, de mindenkinek jót tesz, ha így él. Aki elválik, azt nem kell büntetni, magát bünteti, a saját boldogságát csökkenti.

- Házasság előtti szex: a zsidó-keresztény etikából az következik, hogy a szex megfelelő kerete a házasság. Aki más megoldás(oka)t keres, az a saját hosszú boldogságát veszélyezteti. Ha stabil és boldog párkapcsolatra vágyik, időben megházasodik.

- Fogamzásgátlás: nem tilos, ha a házaspár később legalább két gyereket vállal, mivel ennyi szükséges a létszámfenntartáshoz. Az, hogy a fejlődő országokban épp hány gyerek születik, az csak akkor lesz érdekes számunkra, ha ide hívjuk őket, és vállaljuk az ebből adódó költségeket, feszültségeket, problémákat. Ha ezt nem tesszük, akkor magunknak kell fenntartanunk a társadalmunk létszámát.

- Abortusz: bűn, kétségbeesett lépés az anya részéről, a kétségbeesést pedig nem lehet betiltani, mert utat tör magának. A megoldás a kétségbeesés megelőzése, vagyis a gyermekvállalás pozitívvá tétele a közvélemény szemében.

- Eutanázia: az élet és halál ura nem az ember, hanem Isten. Az egész probléma nem létezne, ha a kórházi technika nem tenné lehetővé a rendkívül hosszú, akár évekig tartó, értelmetlen vegetálást. A mesterséges vegetálást meg lehet szüntetni, erre nincs tilalom. Az életet nem kell értelmetlenül, erőltetetten hosszabbítani, és az eutanázia máris okafogyottá válik.

- Az egyház és az állam szétválasztása: ez Napoleon ötlete volt, semmiféle elvi alapja/értelme nincs. A gyakorlatban viszont praktikusnak bizonyult, mivel így garantáltan csak az lesz keresztény, aki őszintén, belső meggyőződésből akarja életre váltani Jézus tanítását. Ez így helyes, másképp úgysem érvényes. Ugyanakkor a fenntartható társadalmak többsége önként keresztény. Napoleon alighanem csodálkozna ezen, mert az ő korában úgy vélték, ha a nép alternatívát kap, majd leszokik a vallásról. Nos, a kereszténységről egyetlen sikeres társadalom sem szokott le, és a jelek szerint nem is fog, hacsak nem akar rövid távon összeomlani. Az egyház és az állam tehát maradjon külön, a többség pedig maradjon önként keresztény, ez a bevált formula.

- Erkölcsi elvárások: minden társadalomnak vannak írott és íratlan szabályai, ezek betartását minden társadalom elvárja, és érzelmi nyomással elő is segíti. Az a jogos erkölcsi elvárás, ami a társadalom sikeréhez/fenntarthatóságához szükséges – például ilyen elvárás, hogy a látszámot fenn kell tartani, azaz megfelelő számú gyermeket kell vállalni.

- A szegények támogatása: a szegények ne nyomorogjanak, de legyenek ösztönözve a tanulásra és a munkára, hogy kibontakozhasson a tehetségük, és önerőből boldoguljanak. A támogatás csak ésszerű mértékű lehet.

- A hajléktalanság kezelése: a hajléktalanok korán halnak, az életformájuk nyílt színen elkövetett lassú öngyilkosság, ezért semmiképpen nem támogatandó. Önkiteljesedni tanulással és munkával lehet, a hajléktalanokat erre kötelezni humánus, az öngyilkosságukhoz asszisztálni embertelen.

Következik-e a kereszténységből nacionalizmus, előítélet, rasszizmus, diszkrimináció? Nem. Bevándorlásellenesség, idegengyűlölet? Nem. Gazdasági protekcionizmus? Nem, bár az ellenkezője sem.

- Nacionalizmus: szintén Napoleon, illetve a francia forradalom találmánya, ellenkezik a keresztény tanítással. Jézus egy nacionalista társadalomba született, és internacionalistává tette azt. A követőinek is ezt kell tenniük.

- Rasszizmus, idegengyűlölet: ellenkezik a kereszténységgel. A bevándorlás korlátozása viszont nem ellenkezik vele, hiszen az idegen kultúrák, vallások, szokások túl gyors beengedése veszélyezteti a társadalom sikerét. Ésszerű egyensúlyt kell találni a befogadás és a fenntarthatóság között. Ilyen egyensúly létezik, és erre törekedni nagyon is keresztény szándék.

- Esélyegyenlőség: határozottan támogatandó, a fenntarthatóság és ésszerűség keretein belül. Az esélyegyenlőségi mozgalom élén ma nem a keresztények állnak, ideje átvenniük a vezetést.

- Haladás: Jézust ezt tanította, a meritokrata társadalomnál nincs haladóbb megoldás, ez a társadalmi fejlődés csúcspontja.

Mi a keresztény álláspont a "progresszív" (állítólag haladó) témákban? A kereszténység a világ minden problémáját felvállalja, mindenről van mondanivalója, és mindenre jobb megoldást kínál az alternatíváknál.
- Családon belüli erőszak: (kevés kivétellel) a műveletlen, kulturálatlan családokon belül uralkodik, továbbá a butaságot és az erőszak+szexkultuszt a média és a "haladó művészet" terjeszti, ezért a megoldás nem az óriásplakátos kampány, hanem az iskolázottság, az általános műveltség növelése, többek között értelmes és erkölcsös médiatartalmakkal.
- Férfiak és nők egyenlő bérezése: a bankárok, pénzügyi szakemberek, a médiadolgozók, a művészek, az orvosok és a műszaki értelmiségiek keresnek a legtöbbet, ezért a kis keresetű nőket (meg férfiakat) ezekbe a szakmákba kell bejuttatni. Mindenre van keresztény megoldás, és az mindig jobb az alternatíváknál. Ezt Jézusnak, a zsidó Messiásnak köszönhetjük.

Mit jelent a kereszténység a konkrét pártok támogatása szempontjából? Következik-e a kereszténységből, hogy csak jobboldali pártra szabad szavazni, baloldali pártra soha, semmiképp? Nem, de ezt mintha sem a jobboldali, sem a baloldali pártok nem akarnák tudomásul venni: a jobboldal igyekszik azt kommunikálni, hogy aki keresztény, az mind rá szavazzon. A baloldal pedig azt kommunikálja, hogy a kereszténység magánügy, a keresztény ember mint olyan nem szavaz, hanem általános emberként szavazzon a baloldalra. Nem csoda, ha egyre több keresztény méltánytalannak találja ezt, és felháborodásában a jobboldalra szavaz. A baloldal maga alatt vágja a fát. Ha elismerné a keresztények jogát a közéleti részvételre, és igyekezne érvekkel elnyerni a keresztények szimpátiáját (pl. hogy a baloldali javaslatok sokkal jobban képviselik Jézus tanítását, mint a jobboldali ötletek), akkor a keresztények valószínűleg jóval nagyobb arányban szavaznának balra.

A keresztények politikai sikere tehát arra épül, hogy 1. a meritokrácia felé történő haladást támogatják; 2. a társadalmi igazságosságot segítik elő, ésszerű, fenntarható keretek között; 3. aktív közéleti részvétellel növelik a kereszténység jó hírét.

A politikai siker ennek fényében egyszerűen elkerülhetetlen.