Sikerkalauz keresztényeknek 10/a. fejezet

Tudományos siker

A hívők között hagyományosan alacsonyabb a tudományok iránti lelkesedés, mint a nem hívők között. Ennek több oka is lehet, szerintem a legfontosabb, hogy a tudomány hívei az utóbbi mintegy 200 évben meg vannak róla győződve, hogy a tudomány valamiféleképpen Isten nem létét fogja igazolni, ezért érdemes vele foglalkozni. A hívők tudat alatt szintén így vélik, ezért nem üzentek ugyan nyíltan hadat a tudománynak, de finoman szólva nem is tolonganak a világ megismerésének határkérdései körül. Aggódnak, hogy előbb-utóbb baj lesz abból, ha firtatjuk őket.

Egész szellemi mocsarak jöttek létre keresztények számára. Erkölcsi felháborodásból és egyéb felindulásból sok hívő bizonygatja, hogy a tudomány tudománytalan, a teológia ellenben tudományos. Ez reménytelen vállalkozás, szégyen ilyesmivel foglalkozni. A teológia nem tudományos, a tudomány meg nem tudománytalan, csak nem olyan átfogó, mint amilyennek sokan vélik.

Amit tudománynak nevezünk, az a létünknek csak egy korlátozott szeletét fedi le, azt viszont tudományos módszerekkel deríti fel, ezen a fronton hiábavaló próbálkozás belekötni az érvényébe. A tudomány a természet, vagyis a látható-tapintható világ megismerésére való, arra alkalmas, és e téren nincs nála alkalmasabb. A tudomány azonban nem való semmi más megismerésére, így az erkölcs, a művészetek, a lélek, az érzelmek és ösztönök, továbbá a metafizikai valóság megismerésére sem. E téren a tudomány bármeddig próbálkozhat, sosem fog döntő következtetésekre jutni, míg a teológiának jó esélye van rendezett következtetéseket megfogalmazni, és működőképes modelleket állítani.

Mivel a tudomány ily módon nem veszélyezteti a hitet, a keresztények akkor használnak a hitüknek, és egyben akkor valósítják meg Jézus tanítását, ha odaadóan foglalkoznak a keresztények életét befolyásoló valamennyi tudományos kérdéssel, e módon is terjesztik a kereszténység jó hírét.

A tudományhívők számára kellemetlen szembenézni a megismerés nyilvánvaló korlátaival. Semmit sem fogadhatunk el bizonyítás nélkül - mondja Platón. A tudomány egyetlen alapszabálya sem bizonyítható önmagában, az összes alapszabályt bizonyítás nélkül kell(ene) elfogadnunk - teszi hozzá Arisztotelész. A két állítás közül mindkettő igaz, és kibékíthetetlen ellentétben áll egymással. A tudomány következésképp nem a valóság ügydöntő megismerésével foglalkozik, hanem az élet praktikus feladatainak kezelését lehetővé tevő modellek felállításával. A modellek többé-kevésbé működnek, egyre pontosabbá válnak, de végső fokon ellenőrizhetetlenek, ezért soha semmi nem lesz velük bizonyítható, ahogy az ellenkezője sem. Aki ennél többre számít, az elkerülhetetlenül csalódni fog.

Mi indokolja, hogy a keresztények ódzkodjanak a tudománytól? Semmi, hacsak az nem, hogy bedőltek a tudományhívők következetlen és megalapozatlan állításainak. Az Isten-vita teljességgel kívül esik a tudomány illetékességén. Ha belegondolunk, semminek a létét nem tudjuk bizonyítani, legfeljebb észleletekkel támaszthatjuk alá a létezése vélelmét.

Ha nekimegyek az asztal sarkának, és az fáj, akkor evolúciós kényszerből feltételezem, hogy az asztal létezik. Akinek az agyában nem alakult ki hasonló feltételezés, az egyszerűen kihalt. Feltételezzük a tárgyak létezését, mert olyan elődök leszármazottai vagyunk, akik mind feltételezték a tárgyak létezését. A tárgyak nem létezését viszont értelemszerűen nem lehet alátámasztani semmiféle észlelettel, ezért a nem lét még a létnél is kevésbé adatolható. Mit mondhatunk ezek után Isten (nem) létéről? Tudományosan semmit, hittel meg nem mondhatunk tudományosat. Mivel manapság csak a tudományos állításoknak van presztizsük, ez róka fogta csuka helyzet. Olyan, mint horog nélkül horgászni: ha eleve kizárjuk a horog használatát, garantáltan nem fogunk halat, de ez nem a hal létéről vagy nem létéről szól, hanem  a célszerűtlen, következetlen gondolkodás jele.

A keresztényeknek semmi okuk tehát aggódni a tudomány hitre gyakorolt esetleges hatása miatt, mivel a tudomány csak a látható-tapintható földi valóságról képes bármit állítani, és ilyen praktikus állításokra a keresztényeknek éppen akkora szükségük van, mint a nem keresztényeknek. Az élet tele van gyakorlati feladatokkal, a tudomány segít azokat eredményesebben megoldni. Ezért mondta William of Ockham 13. századi ír szerzetes, hogy ha egy jelenségre létezik egy természetes és egy természetfeletti magyarázat, akkor a természetes magyarázatot használjuk. Nem azért, mert biztosan úgy van, hanem mert így leszünk sikeresek a gyakorlati életben. Legfőbb ideje, hogy a keresztények visszafoglalják a nem hívők által eltérített, verseny hiányában már-már kisajátított tudományokat.

A tudomány hívei (pozitivisták) abszurd képességeket tulajdonítanak a tudománynak, a keresztények pedig eddig hagyták magukat átverni. Ha átlátják a valóság és a tudomány korlátolt felelősségű kapcsolatát, akkor viszont a tudományok élére kerülnek.

Folyt. köv.