2014. november 23., vasárnap

Mire tanít a judaizmus 2. rész - Hányadán állunk Istennel?

Melyik teológus nem adná oda három havi fizetését, ha felkiálthatna a magasba: "Tessék mondani, hányan vannak?", és választ is kapna, hogy "Egyen"/"Ketten"/"Hárman"/"Sokan", esetleg dörgő hangon: "Semmi közöd hozzá", vagy vékony nyuszihangon: "Sehányan, kis naiv, ez nem az Úr hangja, legalábbis nem annak van szánva"?

Évezredes kérdés, hogy Elohimék hányan vannak. A teremtéstörténetben szereplő Elohim (Istenek) ugyanis többes számú főnév. Van, aki királyi többesnek, a tisztelet jelének tartja ezt a nyelvtani megoldást, és van, aki többistenhitnek. A rabbik többségi véleménye szerint a monoteizmus fokozatosan kristályosodott ki, így lett Elohimból Mózes idejére Jahve, aki határozottan egyedül van, de még kissé komplexusos. Mintha nem lenne biztos az egyedüllétében, ezért folyamatosan bizonygatja, és fenyegetőzik, hogy jaj annak, aki másképp gondolja.

A jelek szerint hiába, mert a királyok könyvei alapján szinte minden zsidó király kacérkodott a bálványimádással és a többistenhittel, fütyülve Jahve fenyegetőzésére. Az ókori környezet, amelyben éltek, sok száz istent tisztelt, és a judaisták a jelek szerint nem tudták teljesen függetleníteni magukat a regionális kultúráktól, időnként még Baálnak is mutattak be gyermekáldozatot.

A  Kr.e. 4. században, a babiloni vidám "fogságot" követő identitáskeresés során tisztázták, kik és mik ők, miben hisznek, hogyan viszonyulnak a többi kultúrához. Ekkor állt össze a héber Biblia, ekkor kapott a történelem egy "mindig is monoteizmusra törekedtünk" ideológiai keretet, ekkor tiltották be a gójokkal való házasodást. Könnyen lehet, hogy szájhagyomány és szövegtöredékek alapján ekkor írták meg Mózes helyett Mózes könyveit, ekkor alkották meg az Ábrahámról és Izsákról szóló erkölcsi tanmesét is azzal a kettős tanulsággal, hogy Adonájnak (az Úrnak) mindenben engedelmeskedni kell, ám a mi Adonájunk mégsem Baál, nem kíván gyermekáldozatot. 

Az utólagos megírást valószínűsíti, hogy a kegyes szerzők elcsúsztak egy nyelvtani banánhéjon: egy-két prófétát kivéve szinte az összes könyv egyes szám harmadik személyben íródott, mintha egy mindentudó narrátor-krónikás a teremtéstől kezdve a kivonuláson át a végidő-jóslatokig ott állt volna mindenki mellett, hogy híven lejegyezze a tetteit/szavait, ám magáról egy szót se szóljon. Ilyen narrátor csak a regényekben van, és vagy azonos a borítón megnevezett szerzővel, vagy egy általa kitalált fiktív személy. Logikailag kizárt, hogy az Ószövetség könyvei a bennük szereplő események idején vagy röviddel utánuk íródtak volna. Sokkal valószínűbb, hogy egy átfogó kommunikációs kampány részeként készültek egy központi PR-stáb egységes szemléletével, néhány év vagy évtized alatt, a Kr.e. 4. században.

Akárhogy is, a Kr.e. 4. századra biztosan megszilárdult a zsidó monoteizmus, a világ akkor egyetlen monoteizmusa. Ennek a monoteizmusnak a fényében hangzik el ma a kritika, hogy a keresztény Szentháromság modell ütközik a judaizmus egyistenhitével. Sőt Mohamed is az egyistenhit mellett száll síkra, mondván: egy az Isten, Elohim-Allah. A keresztények védekezése, hogy tényleg egy az Isten, mégis misztikus módon három személy, elsőre magyarázkodásnak tűnhet. Most akkor egy vagy három? Tessék már eldönteni, még inkább elismerni, hogy ez egy ordas nagy eretnekség a judaizmus vagy az iszlám tiszta monoteizmusához képest. Jogos-e a kritika? Tényleg politeista magyarázkodás a Szentháromság modellje?

A második tanulság
Nem, hiszen a judaizmus is ismeri Isten másik személyét: Sekinát. A Sekina szent jelenlétet, szent szellemet/lelket jelent. A zsidók hite szerint Sekina folyamatosan velük volt-van, a pusztai vándorlás során nappal felhőoszlop, éjjel tűzoszlop formájában, a kánaáni honfoglalás után pedig a frigysátorban, később a jeruzsálemi nagytemplom legbelső szentélyében. Sekina Isten női arca (lévén a szó nőnemű), a vigasztaló, a prófétáló, az erőt adó, a csatában győzelmet hozó. Sekina a választott nép testőre, kabbalista vágyak titokzatos tárgya, kegyes írástudók még azt is kiszámolták, hogy Sekina csak legalább 400 ezer judaistának jár, e létszám alatt elhagyja a népet. (Szívesen megnézném a számításhoz használt képletet, de nem publikálták, ahogy annyi más iratot sem.)

Az iszlám szintén álszentül kritizálja a Szentháromságot, mivel a Szentlélek Szakina néven megtalálható a Koránban. Szakina a nyugalmat hozó, az erőt adó, a győzelemre vezető, Isten szent lelke.

Természetesen mind a judaisták, mind a muszlimok hangosan bizonygatják, hogy Isten egy és oszthatatlan, nincs semmiféle szent kétség/többség, Istennek Sekina/Szakina csak egy attribútuma (jellemzője). Az a gond, hogy elfelejtették erről értesíteni a haszidokat, akik lelkesen éneklik jiddisül, hogy "Hozzád akarok térni, Sekina" (Well ich, Sch'hine, zu dir kummen). Lapzártáig a judaizmus nem határolódott el a haszidoktól. Ami a muszlimokat illeti, szerintük Allah küldte el Szakinát Mohamednek, hogy prófétáljon. Ennyit a "tiszta" monoteizmus kontra Szentháromság vitáról.

Mindhárom ábrahámi vallás számon tart tehát legalább kettő isteni személyt, illetve megszemélyesített megnyilvánulási formát. Mindhárom monoteizmus küszködik azzal, hogy mit mondhatunk értelmesen Isten elvben egységes, oszthatatlan, és mégis különböző megnyilvánulási formáiról. Nem tudjuk például, hogy Isten és Sekina postacíme ugyanaz-e, vagy egy társasház más-más lakásában laknak. Ez misztérium. A judaizmus és az iszlám a "különbözöm, tehát vagyok" marketingfogással igyekszik magát e tekintetben megkülönböztetni a kereszténységtől, kevés sikerrel. Mintha azt bizonygatná, hogy "az én kizárólagosan valódi bablevesemnek semmi köze ahhoz a rossz ízű, hamis löttyhöz, amibe te babot, kolbászt és tejfölt teszel, fogalmad sincs az igazi receptről".

A teológusok helyében nem szánnék nagyobb összeget Isten(ek) létszámának kiderítésére, mert ha Elohim/Allah/Jehova fel akarta volna előttünk tárni ezt a rejtélyt, valószínűleg már megtette volna. Annyit tudunk, hogy elvben egyen van, a gyakorlatban mégis többféle megnyilvánulási formában tapasztaljuk, és hogy ezt mindhárom monoteista vallás így tartja. A Szentháromság harmadik (sorrendben második) szereplőjéről, a Fiúról a következő részben lesz szó.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése