2014. november 25., kedd

Mire tanít a judaizmus 4. rész - Isten jóságáról

A keresztények nagy többségének meggyőződése, hogy Jézus együgyű szeretetet parancsolt, vagyis hogy mindig mindenkivel kedvesen és szépen kell bánni, bármilyen alávaló dolgokat művel az illető, bármennyire visszaél a szeretettel. Valóban azt tanította volna a Messiás, hogy mosolyogjunk, ha rugdosnak, és ha farkastermészetű embertársaink meg akarnak enni vacsorára, mert birkasültre támadt étvágyuk, akkor szolgáljuk fel magunkat sóval, borssal, mustárral, különben büntibe kerülünk a másvilágon?

Szerintem egyáltalán nem ezt tanította, hanem hogy békés határozottsággal tegyük világuralkodóvá az értékrendjét. Ha ehhez szelíd türelem kell, akkor szelíden türelmesnek kell lennünk. Ha meg oda kell csapni az asztalra, hogy eddig, és ne tovább, akkor oda kell csapnunk, világossá téve az erőviszonyokat. Helyzettől függően kell váltogatnunk a szelídséget a kemény szeretettel, ahogy épp célravezető a keresztény értékrend világuralkodóvá tétele szempontjából.

Jézus feltárja az evangéliumban, hogy Isten a végtelen szeretet. Azt azonban nem mondja, hogy Adonáj cukrosbácsi lenne, vagy szeretettől csöpögő biedermeier festmény a nagymamánk ágya felett. A Messiás tudja jól, mi lakik az emberben. Isten tudja jól, mikor mi használ nekünk – és azt adja. Akkor is, ha ez nem tűnik szeretetnek. Akkor is, ha igazságtalan szenvedésnek véljük. Az Úr mindig mindenkinek jót akar, ám ez sokszor nem leegyszerűsített, felszínes szeretet formájában nyilvánul meg. Hogyan kezeli ezt a helyzetet a judaizmus?

A negyedik tanulság
A zsidó bölcseleti irodalom éleslátóan írja le Isten szeretetének – a mi szempontunkból – kettős természetét. A Zóhár úgy fogalmaz, hogy Isten bal keze eltaszít, jobb keze magához húz. A bűnöst ellöki magától, a megtérőt magához öleli. A bal kéz szigorúan büntet, a jobb kéz szeretőn utánunk nyúl. (A jobb-bal megkülönböztetés ősi higiéniai szabály, ez esetben csak hasonlat.)

Ebben a felfogásban értjük meg a Messiás szigorú példabeszédeit (pl. Máté 23. és 25. fejezet): a bűneikben kitartó farizeusokkal, szadduceusokkal keményen bánik, a bűnbánókat átöleli, felemeli. Így lesznek a hivatalosan elsőkből utolsók, az utolsókból pedig elsők.

Ha Jézus együgyű, felszínes szeretetet akart volna tanítani, ahogy ma oly sokan vélik, akkor hagyta volna, hadd rugdossák, hadd köpködjék kedvük szerint a farizeusok, a szadduceusok, és mindenki más, aki szerint álmessiás volt. Hagyta volna magát a vitákban lealázni, lemosni a pályáról, ízzé-porrá zúzni. Vitapartnerei rendre ezzel a szándékkal keresték fel, és célt értek? Nem, mert a Messiás hol szeliden, hol haragosan megmutatta, mihez tartsák magukat. Ha nem ilyen határozottan képviseli az elképzelését, a kereszténység eltűnt volna a világból, mielőtt kiáradt volna bele. Felszámolta volna a judaista belső rendészet, sosem jutott volna el a gójokhoz. (Utána lehet nézni, hány messiásjelölt volt a judaizmusban, ám a názáretin kívül egyikük sem ért el odáig, hogy megszólítsa az egész emberiséget.) Jézus nem azért vállalta önként a kereszthalált, hogy a judeai népfront elit öngyilkos lemmingmozgalmának élére álljon, hanem hogy ezen az áttételen keresztül váljon világuralkodóvá. A keresztények kötelessége ebben segíteni, mindenkor békésen, de mindig az adott helyzetnek megfelelő határozottsággal.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése