Napi fix filó 2. rész

2. A fényeffektus 
A látás az egyik legfontosabb észlelési módunk, a fény és a színek óriási testi-lelki hatást gyakorolnak ránk. 
    Régóta ismert a fizikából, hogy amit színeknek látunk, az „valójában” különböző hullámhosszúságú fények visszaverődése a tárgyakról. Ez megmagyarázza a prizma működését, a szivárvány jelenségét. De nem segíti a festészet befogadását, a divattervezést vagy a virágkötészetet. 
    Ha érteni szeretnénk az eső és a napfény kölcsönhatásaként megjelenő gyönyörű szivárvány kialakulását, hasznos hullámhosszokban gondolkodnunk. (Bár a jelenség elsősorban épp a színei szépsége miatt érdekel bennünket.) Ha csodálni szeretnénk Leonardo La Giocondáját, akkor viszont semmi előnye a hullámhosszban gondolkodásnak. 
    A fény külső nézetből való vizsgálata teszi lehetővé az üvegszálas optikai kommunikációt: a színek csodálata helyett moduláljuk a fény hullámhosszát, és ezáltal óriási adatmennyiséget tudunk továbbítani egy-egy vékonyka kábelen. E nélkül a mai hálózatos világ nem létezhetne, illetve sávszélesség híján nem működne. A külső nézőpontú modell létfontosságú az üvegszálas hírközlés, illetve általában a műszaki fejlődés szempontjából. 
    Hol elvont külső nézőpontot veszünk fel, hol meg konkrét belsőt, és a gyakorlati hasznosságon kívül nem találunk más szempontot arra, hogy mikor melyiket alkalmazzuk. Mindkét megközelítés érvényes és hasznos lehet... a maga területén... csak épp köszönő viszonyban sincsenek egymással... és nem tudjuk őket összhangba hozni. 
    A tárgyakat atomfelhőnek tartani veszélyes lehet egy őrült kalapácsos gyilkosra gondolva, ám a „túlzottan” elvont külső nézet letiltása több problémát okozna, mint amennyit megoldana, és leállítaná a műszaki fejlődést. Az entitások kettős érzékelésének dilemmájával célszerű együtt élnünk. 
    Hasznosan vethetjük viszont fel a kérdést, hogy milyenek vagyunk a kettős érzékelés fényében, vajon hogyan lettünk ilyenné, és ennek tudatában hogyan optimalizálhatjuk a viselkedésünket. Előbb azonban tisztázzuk: érzékelés eredménye-e a „felhőasztal” modell?