2018. november 26., hétfő

Napi fix filó 19. rész

19. Hogyan derítsük fel a mosógépünk hibáját, hogyan különböztessük meg a bolondgombát a vargányától, hogyan okuljunk a tapasztalatainkból 
A korszerű gondolkodás bevett elvei, miszerint 1. ne gondolkodjunk fekete-fehéren, 2. ne diszkrimináljunk, 3. ne általánosítsunk, árnyalandó fő szabályok, nem alkalmazhatók mechanikusan. Az esetek egy részében ésszerű eredményhez vezetnek, egy másik részében ellenben nem. 

1. Ha nem működik jól a mosógépünk, és felhívjuk a szervizt, fekete-fehér válaszokat kell adnunk egy sor kérdésre: be van-e dugva a konnektorba; kap-e áramot; kap-e vizet; forog-e a motor; halad-e előre a program; kipumpálja-e a vizet; centrifugáz-e, stb. Ha ezekre a kérdésekre nem tudunk világos választ adni, elakad a telefonos folyamat, és a szerelő olyan leírással érkezik majd a helyszínre, hogy "valami baj van, a tulajdonos nem tudott közelebbi információkkal szolgálni". Fogalma sem lesz, milyen alkatrészre lehet szükség, mert nem tudtuk fekete-fehér állításokkal segíteni a hibaelemzést. A fekete-fehér gondolkodás Arisztotelésznél jelent meg először: a logika terén rögzíti, hogy ne mondjuk ugyanarról a dologról, hogy teljesen fehér és teljesen fekete; hogy egyszerre van és nincs. Ha azt állítjuk, hogy minden ember halandó, Szókratész ember, tehát Szókratész halandó, akkor nincs helye kételynek, miszerint Szókratész vagy halandó, vagy esetleg nem. (Mint korábban láttuk, e logikai séma külvilági érvénye vitatható, a vele dolgozó agyi sémánk viszont teljes belső bizonyossághoz vezet.) Az élet összes elemzési és műszaki feladatában előny a fekete-fehér gondolkodás. Ahol probléma: az úgynevezett áldilemmák terén. Pl. vagy szélsőbaloldali az ember, vagy szélsőjobboldali, ha nem egyik, akkor szükségképpen a másik - rossz ötlet, nem csak ez a két állapot létezik. Vagy: aki ellenzi a személyes adatok korlátlan gyűjtését, az szükségképpen a terrorizmust támogatja - ez is rossz ötlet, vannak köztes fokozatok. 

2. Ha nem akarunk bolondgombát enni, meg kell különböztetnünk a vargányától. Ez diszkrimináció. Az etikáról szólva láttuk, hogy bárányok és farkasok között is különbséget kell tennünk, másként kell bánnunk velük, ami szintén diszkrimináció. A közéletben elég sok bolondgombát tálalnak fel nekünk: 1. eladósodást egyéni és országos szinten; 2. hitelkártyát 40%-os kamattal; 3. a nemek közötti biológiai különbségek tagadását; 4. félretájékoztatást "sajtószabadság" néven, stb. Aki ezekre nem tud nemet mondani, mert fél diszkriminálni, rosszul jár. Mivel minden ember egyedi, akár mindenkivel bánhatnánk másként, rá szabott egyéni mércével - ami persze ütközne az általánosító képességünkkel és a nyelvhasználattal is. Mint láttuk, főneveink kifejezetten azért léteznek, mert az egyedi dolgokban/élőlényekben felfedezzük a hasonlóságokat. Velünk született agyi képességeink kizárják, hogy mindenkit másképp kezeljünk, erre egyszerűen képtelenek lennénk. A diszkrimináció nagy részétől tehát agyi automatizmusaink védenek. A diszkrimináció ott probléma, ahol a hozzánk közelebb állókat, illetve érdekkörünkbe tartozókat jelentősen másképp kezeljünk, mint a tőlünk távolabb állókat, utóbbiak hátrányára. (Kevesen panaszkodnak, ha előnyükre bánnak velük másként.) A diszkrimináció tehát többnyire ésszerű, csak ott kerülendő, ahol az érdekcsoportunkat akarjuk jogosulatlan előnyhöz juttatni ugyanazon társadalmon belül. (Két külön társadalom esetén nem jó ötlet feladni az érdekcsoportunk akár elfogult képviseletét, mert egyelőre ez az elvárás és játékszabály, és a következő évezredekben nem lesz meghaladva. Pontosabban: olyan értelemben haladható meg, hogy egyre nagyobb embercsoportok, akár egész kontinensek számítanak majd egyazon társadalomnak. Ezt az identitásbővülést azonban észre fogjuk venni, és pl. két kontinens viszonylatában még ekkor is a "mieink" elfogult érdekképviselete lesz az elvárás.) 

3. Aki nem okul a tapasztalataiból, arra érvényes, hogy más kárán tanul az okos, a buta meg a sajátján sem. Okulni csak úgy tudunk, hogy általánosítunk. Megjegyezzük a különböző eseménytípusok következményeit, és ha ismét egy adott eseménytípussal találkozunk, feltételezzük, hogy hasonló következménnyel jár. Ha egy városrészben este 10 után kiraboltak, igyekszünk nem kerülni hasonló helyzetbe. Az általánosítás akkor probléma, ha jó szándékú embertársainkról feltételezünk rosszat abból kiindulva, hogy valaki hozzájuk hasonló már okozott nekünk rosszat, és az előítéletünkkel hátrányba hozunk egy ártatlan illetőt, esélyt sem adva neki, hogy másfélének bizonyuljon. Ez a tanulástípus azonban ösztönös, természetes reakciónk, egyetlen negatív mozzanat egy egész emberkategóriával szemben óvatossá vagy akár elutasítóvá tesz. A magunk szempontjából teljesen ésszerűen és indokoltan! Csak társadalmi léptékben nem a legcélszerűbben. Az általánosítás egyéni szempontból mindig indokolt, ésszerű és helyes, de a társadalom felelős tagjaként igyekezzünk megőrizni az óvakodó nyitottságot olyan emberkategóriákkal kapcsolatban, amelyek részéről már ért negatív tapasztalat. Ne fosszuk meg magunkat a pozitív meglepetések lehetőségétől. 

    A filozófiából nem a fenti fő szabályok betartása vagy kerülése, hanem ésszerű, az adott helyzetnek megfelelő alkalmazása következik. Ne féljünk használni a hétköznapi gyakorlati eszünket. 
    Folyt. köv.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése