2018. november 14., szerda

Napi fix filó 7. rész

7. Milyen alapon feltételezzük, hogy a világ anyagi része szabályvezérelt, illetve hogy e szabályok felderíthetők? 
Az evolúció a jól sikerült kalandorságot jutalmazza: a ma látható életformák mind kockáztattak és nyertek. Ha nem kockáztattak, hátrányba kerültek, ha rosszul kockáztattak, kihaltak. Ami körülöttünk látható, az mind alkalmazkodó, kockáztató és nyertes létforma. 
    A szabályvezéreltség konstruktív, nyertes feltevés, mert ha bejön, előnyös, ha nem jön be, nem hátrányos, semmit sem veszítünk. Ugyanígy, konstruktív feltevés a szabályok felderíthetősége. A mindkettőt feltételező homo sapiensek versenyképesebbek lettek, jobban szaporodtak, így többségbe kerültek. 
    Az idegrendszerünk is ezt a konstruktív feltevést támogatja: Kant levezette, hogy az 1+1=2 szabályt minden ember belátja, külső bizonyíték nélkül! (Külső bizonyíték egyébként nincs is rá.) Az agyunk szabályokban gondolkodáshoz szokott. 
    Szabályalkotáshoz vezet az is, hogy mindent egy közös magyarázatra igyekszünk visszavezetni, legyen szó az anyag legkisebb összetevőjéről vagy a makro- és mikrofizika összeegyeztetéséről. Einstein meglátása, miszerint „mindent a lehető legegyszerűbben, de annál nem egyszerűbben” a józan észhez köti az egységesítés kívánatos mértékét. 
    Az ókori görögökkel kezdődő technikai civilizációnk mottója: szedd szét; értsd meg a mechanizmusát; fejleszd tovább. Hogy ebbe az analitikus fejlesztő irányba indultunk, és nem pl. a holisztikus mágia felé, az alighanem a véletlen műve. De hogy átütő sikert értünk el ezzel a módszerrel, pl. a holisztikus mágiával próbálkozó civilizációkhoz képest, az már az evolúció logikája. 
    Amikor elvonatkoztatunk, akkor is szabályos rendszert feltételezünk: a rövid lábú asztalban és a hosszú lábú asztalban látunk valami közöset, ami indokolja, hogy ugyanazt a fogalmat használjuk mindkettőre. Egy nem szabályvezérelt világban mindennek csak a különbözőségét és egyedi, összefüggéstelen jellegét tudnánk tudatosítani. Nyelv nélkül, mivel elvont fogalmak hiányában nem lennének főneveink, minden egyes tárgyra egyedi tulajdonnevet kellene használnunk, így – ahány tárgy, annyi szó – nem lenne nyelvünk. 
    A fizikai kísérletek alapja, hogy hasonló helyzetben hasonló szabályok érvényesülnek, megismételhető módon. Hogy a szomszéd galaxist is a miénkhez hasonló szabályok irányítják, már nem tudjuk ellenőrizni, mégis kitartóan feltételezzük, mivel a Földön meggyőződtünk róla, hogy a szomszéd kontinensen ugyanazok a szabályok, mint a miénken. Ez esetben nagyvonalúan eltekintünk a téves általánosítás lehetőségétől. 
    Annyit tudhatunk e téren, hogy az evolúció és az agyunk is szabályalkotásra predesztinál, és hogy a valóság – technikai jólét formájában – mintha visszaigazolná a szabályok létét és egységességét. Mivel mindenki külső bizonyíték nélkül belátja, hogy 1+1=2, mivel lehetőség szerint mindent igyekszünk egy egységes magyarázatra visszavezetni, mivel szabályalapú fogalmaink vannak, mivel ezekre épülő nyelvet használunk, és mivel a tudományos vizsgálatok is következetesen érvényesülő szabályokat feltételeznek, e körülmények fényében ésszerűtlenül vetnénk fel a lehetőséget, hogy az anyagi világ esetleg nem egységes szabályok által vezérelt. Amiről pedig látjuk, hogy egységes, arról automatikusan tudjuk, hogy felderíthető, legalábbis bizonyos határok között. A világegyetem fénnyel vagy más sugártartományokkal „látható” területét vizsgálhatjuk, viszont ahonnét már nem jut el hozzánk fény/sugárzás, onnan nem jutunk adatokhoz. Ma itt a tudásszerzésünk elméleti határa. 
    Fontos megismételni, hogy nyugaton egyetlen hívő sem véli, hogy Isten szabálytalan világot teremtett volna; Isten létéről eltérnek a vélemények, de az anyagi világ szabályvezéreltségéről és a szabályok (Isten nélküli) felderíthetőségéről mindenki egyformán gondolkodik. 
    Ezek után rátérhetünk a tudomány további két korlátjára.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése