Napi fix filó 12. rész

12. Mi a filozófia gyakorlati haszna? 
Az elméleti vitákat az iskolázottabb, műveltebb, magasabb IQ-val rendelkezők szokták megnyerni, mert látszólag jobban érvelnek. Ezáltal a gyakorlati előnyökhöz is ők jutnak könnyebben hozzá. 
    A filozófia alapján azonban soha senkinek nincsenek jó érvei, és nincs igaza sem: éppúgy lehetetlen érvényes érvekkel alátámasztani a heteroszexuális monogámia elvárását, mint a nemek esélyegyenlőségének elvárását, vagy általában az emberi jogokat. Aki ezzel próbálkozik egy filozófiában jártas vitapartnerrel, kudarcra ítéli magát. 
    Ugyanakkor megfigyelhető, hogy a heteroszexuális monogámia mellett érvelők kevésbé tűnnek iskolázottnak és műveltnek a nemek esélyegyenlőségét megérvelőknél. Utóbbiak kicsivel jártasabbak a filozófiában, és igyekeznek érvnek látszó gondolatmorzsákkal előnybe kerülni. 
    Mint az előző részben láttuk, a gyakorlati ész kései evolúciós termék, a környezet erőforrásaiért vetélkedő őseinket hozta előnybe. Ez a vetélkedésben való jártasság tükröződik minden közéleti vitában. A filozófiai ész viszont még későbbi vívmány, a részben az evolúció fölé emelkedett őseink nyugodt, ráérős reflexiója arról, hogy végső soron semminek semmi értelme, semmi sem indokoltabb semmi másnál. 
    E ráérős őseink emelkedettebbnek vélték magukat nem ráérős őseinknél, és utóbbiak – bosszúsággal vegyes irigységgel – maguk is így látták ezt. A filozófia valóban emelkedettségérzetet kelt a hétköznapi ügyekhez képest. 
    A hétköznapokban az egyén több ételért, pénzért és szexért szokott érvelni, az érdekcsoportok pedig több pénzért, hatalomért és befolyásért. Ez persze nincs kimondva, mert nem hangzik jól. Sokkal elegánsabb észérvnek látszó gondolatfoszlányokkal elérni a célt. A közéleti vitákat rendre az nyeri, aki kevésbé vak a filozófia nagy összefüggéseire: a teljesen vakot legyőzi a háromnegyedvak, őt a félvak, akihez képest fölénybe kerül a negyedvak, és így tovább. A látó pedig tudja, hogy egyik félnek sincs nagyobb igaza, egyik fél érvei sem erősebbek, a vita ügyesen álcázott ősi evolúciós versengés az erőforrásokért. Főemlősök vitája arról, hogy ki kapjon több banánt (mert csak)! Ez a valóság diktálta szint szellemi emelkedettséggel álcázható, de nem haladható meg, ahogy nemi szerveink sem haladódnak meg a fügefalevéltől – ismeri fel a filozófia terén látóvá váló ember. 
    A „ki kapjon több banánt?” közéleti alapkérdésre pedig olyan választ adhat, hogy „senki: szeresd embertársadat, mint önmagadat”. 
    Aki a társadalmainkat politikai lázban tartó vitákat hallgatva rendszeresen így kiált fel: „bár megtanulnának gondolkodni az emberek!”, a filozófia segítségével megvizsgálhatja, hogy maga mennyire tanult meg gondolkodni. Aki a hagyományaihoz ragaszkodva nem szeretné, ha okosnak látszó érvekkel hatályon kívül helyeznék őket, a filozófiából megtanulhatja varázstalanítani az okosnak csak látszó érveket. Aki fenntartható világot szeretne, a filozófia terén látóvá válva eredményesen ösztönözheti erre banánért versengő főemlőstársait. 
    A filozófia óriási gyakorlati haszonnal jár: az igazságos és fenntartható világért érdemes vele foglalkozni. 
    (Természetesen, a filozófiából nem következik, hogy ne tudjuk felderíteni a mosógépünk hibáját, hogy képtelenek legyünk megkülönböztetni a bolondgombát a vargányától, vagy hogy ne higgyünk a tapasztalatainknak. Ha az olvasó velem tart, menet közben e képességeket is megvizsgáljuk és edzésben tartjuk.) 
    Most pedig rátérhetünk a tényállításokat erkölcsi felszólítássá alakító preferenciák rendszerére.