2018. november 21., szerda

Napi fix filó 14. rész

14. Mekkora az erkölcs és etika szerepe a 21. századi világban? 
A hagyományos közösségek kis méretűek és szorosan összetartóak voltak. A közösség minden tagja számára létfontosságú volt a „társadalmi tőke” megszerzése és megőrzése. A jellemesnek, erényesnek tartott ember számíthatott társaira a bajban, a jellemtelennek tartott pedig magára maradt, számkivetett lett. Ez könnyen az életébe kerülhetett a javakban szűkölködő világban. 
    A jólét és a közösségek méretének növekedésével látszólag csökkent a társadalmi tőke jelentősége: egy fiktív alapítvány nevében adományt gyűjtő csaló egy faluban 3-4 órán belül lebukik, egy milliós nagyváros kertes övezeteit viszont évekig járhatja úgy, hogy nem kapják el, és ha mégis, viszonylag olcsón megússza. Egy „erkölcstelen” lány hagyományosan prostitúcióra kényszerült, közmegvetés tárgya lett; ma „szabad felfogású”-nak számít, különösebb társasági hátrány nélkül. Ez azonban nem jelenti sem az erkölcs, sem az etika érvényvesztését. 
    Erkölcs: önmegtartóztatás, átmeneti lemondás a gyors örömökről hosszú távú, NAGYOBB és IGAZIBB örömök érdekében. 
    Etika: az átmeneti lemondások átfogó szabályzata. 
    Bizonyos mértékű lemondás a könnyű, gyors örömökről minden közösségben szükséges, sőt létfontosságú a közösség megmaradása szempontjából. Ha az emberek akár csak 10%-a a szabályokra fittyet hányva engedne a gyors öröm csábításának, a közösség rövid úton összeomlana. A 21. századi, „szabad örömök felé nyitó” társadalmak válsága szemmel látható. 
    Példa: a sakk a maga szabályaival örömteli; a szabályok önkényes megszegésével nem kiteljesedik, hanem örömtelenné és érdektelenné válik. 
    A városiasodás és az anyagi jólét nem szüntette meg a társadalmi tőke szükségességét, csak elhalványította azt: évekig, akár évtizedekig hiheti a társadalmi tőkét elvesztegető ember, hogy minden rendben van, hiszen nem szenved szükséget az alapvető javakban; csak közben kapcsolatai leépülnek, élete a sivár magány felé halad, miközben talán folyamatosan tömeg veszi körül. 
    Freud munkássága nyomán, a szabadelvű értelmiség feleslegessé nyilvánítja az önmegtartóztatás hagyományos formáit, ám helyettük új (és gyakran kontraproduktív) formáit terjeszti normatív igénnyel: párunkat megcsalni ne legyen probléma, jogunk van a titkos örömökhöz; de szégyelljük magunkat egy fél zsemle kidobása miatt, mintha az varázslatos úton eljutna az afrikai éhezőkhöz. Életminőségünk valójában a szeretetkapcsolataink megőrzésén, és nem fiktív eredményű pózolásokon múlik. Ki nem dobott fél zsemlénk semmit sem javít a rosszul vezetett országok éhezőinek helyzetén, félig lehúzott WC-tartályunk vize nem tör fel a Szaharában. Meg nem csalt párunk hűsége és szeretete ellenben boldogabbá teszi az életünket, gyermekeink életét, és ezáltal az emberiséget. 
    Egyformán rossz, ha a hagyomány gúzsba köt, és az is, ha a hagyomány kritikus mértékben leépül. A gúzsban táncoló szűk közösség szabadságra vágyik, a hagyománytalanul tengődő sivár tömeg pedig összetartó, identitásképző hagyományra. Mennyivel egyszerűbb ésszerű mértékben megőrizni az eredetit! A hagyományos erkölcs és etika szerepe a 21. századi világban is megmaradt. Ha élhető világot szeretnénk magunk körül, a hagyományos értékeknél nincs jobb alternatíva a magatartásunk szabályozására. 
    Hogyan ápoljuk és fejlesszük a hagyományt örömteli módon, hogy ne érződjék béklyónak? Arisztotelész az erények fejlesztésére helyezte a hangsúlyt, Kant pedig az egyetemességre és a transzcendens jutalom szükségességére. 
    Folyt. köv.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése