Napi fix filó 16. rész

16. Honnan tudjuk, hogy egyetemes erkölcsi szabályok kellenek? 
Onnan, hogy minden más könnyedén megtorpedózható, mivel igazságtalan elvárás, ha nem mindenkire érvényes tértől és időtől függetlenül. Aqunoi Tamás és a nyomában filozofáló Immanuel Kant jól látták, hogy csak az erkölcsi univerzalizmus indokolható. 
    Az egyetemes szabályok nagyjából a tíz parancsolat emberi része: ne ölj, ne lopj, ne hazudj, ne csald meg a párodat, ne irigykedj... (Utóbbi már inkább a pozitív gondolkodás tárgykörébe tartozó tanács, mint szigorú szabály.) 
    Tamás és Immanuel között, a XVII. századi Thomas Hobbes elgondolkodott a dolgok természetes rendjén, és arra jutott, hogy bár minden ember megölhetné embertársait, ezt nem teszi, mert döntő többségünk alapvetően békére és biztonságra vágyik. Ha holnaptól érvényét vesztené minden erkölcsi szabály, holnapután a jó szándékú emberek önként újra bevezetnék az ölés, lopás és hazugság tilalmát, valamint a másik ember szabadságának tiszteletben tartását. A Hobbes-féle szabályokat "természeti törvények"-nek nevezzük, mert társadalmi konstrukciók ugyan, de bármikor maguktól is kialakulnának, azaz megszüntethetetlenek. 
    További egyetemes szabályokhoz ötletelés és próba-szerencse alapon juthatunk: megvizsgálhatjuk pl. a "mindenki gyűjtsön bélyeget" szabályt, és ha általánosan érvényesnek tűnik, felvehetjük az erkölcsi kódexünkbe. Mivel nem szeretne mindenki bélyeget gyűjteni, és nem tudjuk levezetni, mire lenne jó, ha ennek ellenére rákényszerítenénk, ez némi megfontolás után mégsem tehető egyetemes szabállyá. 
    Kant úgy vélekedett, hogy az egyetemes szabály feltétlen érvényű (kategorikus imperatívusz), vagyis mivel az igazmondás minden emberi civilizáció és jólét fenntartója, hazudni akkor sem szabad, ha egy baltás gyilkos egyértelműen rossz szándékkal kérdezi tőlünk, merre találja a legjobb barátunkat. Az igazmondás Kant szerint akkora erény a transzcendensen létező ideák világában, hogy ha a legjobb barátunk életébe kerül, akkor is megéri... Kant e tekintetben keményvonalas platonista (idealista) volt, jobban érdekelte a szerinte igazibb "szférák zenéje", mint a való világ. 
    Mi, akik a való világban élünk, kiegészíthetjük az egyébként helyesnek tűnő erkölcsi univerzalista modelljét azzal a szabállyal, hogy az etikus életre törekvő bárányok ne essenek áldozatul az etikára magasról és nagy ívben nem törekvő farkasoknak. Ebből a kiegészítésből adódik, hogy pl. a többszörös gyilkosokat és erőszaktevőket ne szabadítsuk rá az újabb védtelen áldozataikra. 
    Mint említettük, a filozofálásból nem következik, hogy ne tudjuk felderíteni a mosógépünk hibáját, hogy képtelenek legyünk megkülönböztetni a bolondgombát a vargányától, vagy hogy ne higgyünk a tapasztalatainknak. Máris itt a bizonyítási lehetőség: tudjuk és merjük megkülönböztetni a bárányt a farkastól! Ne pózoljunk azzal, hogy a baltás gyilkosnak is kötelező maradéktalanul igazat mondanunk. A farkas akkor tarthat igényt a báránynak kijáró bánásmódra, ha ténylegesen és bizonyítottan bárány lett. Addig farkasként kezelendő. Minden ember fejében ott a vele született intuitív képesség erre a különbségtételre, használjuk bátran, és persze mindenkor igazságosan. 
    Az erkölcsi univerzalizmus két metaszabályának (rendszerszintű szabályának) vizsgálatával folytatjuk: az együttérzés és a "szeresd embertársadat, mint önmagadat" lesz a következő részek témája.