Keresztényeket a gendermozgalom élére!

A France 24 hírcsatorna nemrég "genre" (a gender francia változata, ejtsd: zsanrö) összeállítással szórakoztatott: szociológusok és pszichológusok állították egybehangzóan, hogy a társadalmi nemi szerepeknek semmi közük a biológiához, ez maradi sztereotípia, a XIX. században például a fiúkat és a lányokat még egyformán öltöztették. Ezt egy kétes festménnyel támasztották alá, amely két szoknyás gyermeket ábrázolt. A kép forrását természetesen nem adták meg, bízva abban, hogy az átlagnéző mindent elhisz bemondásra. Valójában nem az a kérdés, hogy az előző századokban "lányos" ruhába öltöztek-e a fiúk, hanem hogy másképp öltöztek-e, mint az akkori lányok. Természetesen másképp, az előző korok hierarchikus társadalma sokkal több szintre tagolt, és külsőségekkel világosabban jelzett volt, mint a mai demokratikus társadalom. A társadalmi állást nem fényképes azonosító okmánnyal és lakcímkártyával, hanem öltözékkel igazolták. Gondoljunk csak arra, hogy az álruhás Mátyás királyt a történetekben nem arcról, hanem a királyi palástról vagy a pecsétgyűrűjéről "ismerik fel".

A történelmi adatok gátlástalan manipulálása jól illusztrálja a gendermozgalom két belső ellentmondását: 1. makacsul tagadja a biológiai tényeket; 2. megkísérli kiiktatni a "maradi" keresztény szemléletet a megoldásból. Az alábbiakban ezek következményeit elemzem.

Mi következik a biológiai adottságokból, vagyis abból, hogy csak a nők képesek szülni és szoptatni?

A társadalom fennmaradásához egy nőnek két gyereket célszerű szülnie (átlagban 2,2-t, de ennyit talán egyszerűsíthetünk). Ezt a két gyereket célszerű némi ideig szoptatnia, és személyesen gondoznia, mondjuk, egy-egy évig. Ezalatt nem tud dolgozni, így az apa legalább két év szakmai előnyre tesz szert vele szemben. Ennyi még nem tűnik veszélyesnek, de a gyerekek évekig sokat betegeskednek, rendszeresen otthon kell velük maradni. Maradhatna az apa is, ám ma nem nagyon teszi, ami legalább megduplázza a nő szakmai hátrányát. Egy kétgyermekes anya így már 4-6 évet veszít a férfiakkal szemben. A kisebbik gyerek 10-12 éves koráig fokozottan igényli az anya jelenlétét a családban, ez 14-15 évre lehetetlenné teszi, hogy a nő komoly vezető szerepet vállaljon a cégnél. Ha mégis megteszi, általában súlyos magánéleti árat fizet érte. Ez egyenesen levezethető a biológiai adottságokból.

Mi következik abból, hogy a keresztények vonakodnak gazdasági vezetőkké válni?

Miért nem marad otthon az apa a beteg gyerekekkel? Azért, mert a HR vezetőt (legyen férfi vagy nő) nem az ember, hanem a vállalat érdekli, ezért fizetik. A foglalkoztatáspolitikát nem az önkiteljesedés vagy a munka-család egyensúly szempontjai irányítják: a jó munkerő lelkes, odaadó, rugalmas, fiatal, terhelhető, alkalmazkodó, a magánélete nem szivárog be a szakmai tevékenységbe. A jó alkalmazott kiemelkedően teljesít, akár az önpusztításig hajszolható, aztán ha tönkrement, eldobható, menjen, és oldja meg egyedül a túlmunka okozta problémáit.

Más lenne a helyzet, ha a vállalatokat keresztények irányítanák, de ma törpe kisebbségben vannak, ritkán vállalkoznak vezető szerepre. Úgy vélik, ez világi huncutság, nem az ő feladatuk, aztán csodálkoznak és méltatlankodnak, hogy a világ nélkülük nem úgy alakul, ahogyan szeretnék.

Miért maradtak ki idáig a keresztények a gendermozgalomból?

A gendermozgalom finoman szólva nem nyitott a keresztények részvételére, hiszen éppen őket vádolja a hagyományos családmodell által szerinte okozott esélyegyenlőtlenségért. A keresztények pedig nem állnak be egy olyan mozgalomba, amely az ő szidásukból teremt magának tőkét. Érzelmileg érthető, hogy a lelki értékeket előtérbe helyező messiáskövetők miért nem lesznek tömegesen cégvezetők, és miért nem formálják saját képükre a gendermozgalmat, logikailag viszont érthetetlen, közéleti szempontból kifejezetten káros.

Egy keresztény többségű társadalomban kié legyen a vezetésbeli többség, ha nem a keresztényeké? Ki biztosíthat a társadalom fennmaradását szolgáló biológiai kereteken belül jobb és boldogítóbb helyzetet a nőknek, mint a keresztények? Szép épületeket sokan tudnak rajzolni, de hogy az ötletekből mi és hogyan építhető fel a jövendő generációk örömére, azt az építészmérnökök tudják. A keresztények kétezer év alatt bebizonyították, hogy értenek a fenntartható jóléti társasalmak építéséhez és működtetéséhez, úgy helyes, hogy gender témában is megfelelő súlyt adjanak a szakvéleményüknek.

Mit mondhatunk egy genderkonferencián vagy a genderírásokat kommentálva?

Az üzenetünk ez lehet: a hagyományos családmodell a fenntartható társadalom kulcsfontosságú összetevője, a családmodell aláásása hosszú távon leépíti a társadalmat és a nyugati civilizációt. A nők esélyegyenlősége fontos ügy, maximálisan, azaz a fenntarthatóság mértékéig biztosítandó, ehhez igazán a keresztények értenek. A többiek laikus ötletekkel próbálkozhatnak, szakszerű felügyelet mellett. Az esélyegyenlőség legnagyobb akadálya ma a keresztény szemlélet hiánya a foglalkoztatásban, így jól felfogott társadalmi érdek, hogy minél előbb minél több keresztény vezető kerüljön a vállalatok élére.

A szegények egyháza?

Egy szimpatikus poszt utolsó előtti mondatáról jutott eszembe az alábbi írás, köszönet az ihletért a szerzőnek. ("...a katolikus egyház valóban a szegények egyháza legyen") A korrektség jegyében sietek hozzátenni, hogy az általam kiemelt egyetlen tagmondat nem minősíti a kifejtés egészét, amelyet remeknek tartok.

Miért kellene a keresztény egyháznak a szegények egyházává válnia?

Jézus tanítása jómódúvá tette és teszi az emberiséget. A többi vallás és a világi szemlélet teszi szegénnyé, boldogtalanná a hiszékeny áldozatait, legyenek hát ezek az irányzatok a testi-lelki nyomor központjai. Vállalják fel az áldatlan működésük termékeit, ne tolják át a keresztényekre a felelősséget, ahogy egyes vidékeken a döglött macskát szokás átdobni a kerítésen, a szomszédba.

Jézus nem tartós szegénységet hirdetett, hanem valódi Örömhírt hozott a világba. Szimmetrikus etikát és globális testvériséget tanított, ez a tan mindenkit jómódúvá és boldoggá tesz. A zsidó Messiás követői egészséges önkritikát és önmérsékletet gyakorolnak, tartós egyensúlyra törekszenek a földi és az örök életbeli szempontok között, ezáltal megvalósítják a jól megfontolt hosszú távú érdekeiket. Életük sikere a szeretteikre és utódaikra is kiárad, példát mutatva mindazoknak, akik ma még nem messiáskövetők.

A keresztény egyház legyen a jómódú, toleráns demokraták egyháza, amely mindig nyitva áll a jó szándékú emberek előtt, hogy a Messiás Jézus valódi tanítása segítségével ők is jómódúvá, toleránssá és demokratává válhassanak.

A keresztény egyház definíció szerint a középosztálybeliek egyháza. A felső osztály kizsákmányolja a többit, nem azonos mércével mér, ez nem keresztény viselkedés. Az alsó osztály pedig vagy nem értette meg a Messiás tanítását, vagy valami miatt nem termi az Evangéliumból következő gyümölcsöket - ha teremné, máris középosztálybeli lenne.

Mi a helyzet a prostituáltakkal, hajléktalanokkal és a bűnösökkel? Jézus körül nem voltak ilyenek. Kizárólag ex-prostituáltak, ex-vámosok, ex-bűnösök voltak körülötte, aki megbánták a bűneiket, elégtételt ígértek a megkárosítottaknak, életreformot fogadtak, és Jézus tanítása szerint élték le a hátrelévő életüket, attól kezdve ugyanolyan középosztálybelivé váltak, mint a Messiás többi követője. A farizeusok (a lankadatlanul Jézus ellen intrikálók) szerint voltak ők továbbra is prostituáltak, vámosok és bűnösök, a valóságban a megtéréssel Jézusban újjászületett messiáskövetők lettek.

Nem hangsúlyozhatom eleget, hogy messiáskövetőként különbséget kell tennünk a farizeusok álláspontja és a Jézus szerinti helyzet között. Az egyház mindig nyitott volt és maradt a tényleges megtérőkre. Azok a prostituáltak, vámosok és bűnösök, akik hallották Jézus tanítását, de nem tértek meg, egyáltalán nem szerepelnek az Evangéliumokban. Megkapták a lehetőséget, nem éltek vele, nem lettek messiáskövetők. Álláspontom szerint ma nem az egyháznak kell nyitottabbá válnia, hanem a Jézus tanítását elvető, és a szabályaitól eltérve maguknak ártó embereknek. Az egyház tárva-nyitva áll előttük, a lehetőség ott van a kezük ügyében, már csak a szívüket és elméjüket kell megnyitniuk a Messiás Örömhíre számára. A labda az ő térfelükön pattog.

"Gyertek hozzám mindnyájan, akik elfáradtatok, s akik terhet hordoztok - én megkönnyítlek titeket. Vegyétek magatokra igámat, és tanuljatok tőlem, mert szelíd vagyok és alázatos szívű, s megtaláljátok lelketek nyugalmát. Az én igám édes, az én terhem könnyű." (Máté 11, 28-30.)

Integrálódnak-e

Az alábbi rövid hírt a brüsszeli metro újság mai számából fordítottam:

"Mit gondolnak a marokkóiak és a törökök

Brüsszel - A török és marokkói közösség tagjainak csak kisebb része érzi úgy, hogy nem integrálódott a belga, pontosabban a flamand társadalomba - derül ki az Ipsos közvéleménykutató és a VRT állami TV-csatorna felméréséből. A belgiumi bevándorláspolitika 50. évfordulója alkalmából tartott közvéleménykutatás során háromszáz 18-65 éves, diaszpórában élő résztvevőt kérdeztek meg. 60%-uk úgy véli, hogy nagy mértékben befogadták. Nagy többségük jól érzi magát a lakókörnyezetében. A résztvevők 76%-a állítja, hogy a származása miatt érte már diszkrimináció, például állásinterjú alkalmával, a munkahelyen, illetve az utcán. A megkérdezettek 66%-a számára nagyon vagy rendkívül fontos a vallás, a fiatalok körében ez az arány egyenesen 82%."

Néhány kérdés:

• Érdekes helyzet, hogy 76% számol be diszkriminációról, 60% meg arról, hogy befogadták. Ezt hogyan értelmezzük?
• A fiatalok 82%-a számára nagyon vagy rendkívül fontos a vallás (értsd: az iszlám), ami ékesen bizonyítja, mennyire integrálódtak, ugye?
• Ha a többségi társadalom fiataljainak 82% számára nagyon vagy rendkívül fontossá válik a vallás (értsd: a kereszténység), azt is hasonló örömmel, pozitív fejleményként kommentálják majd?
• Vajon mennyire ismerhetjük meg a valóságot médiabeszámolókból?

Anti, te még szemita vagy?

Mutassatok egy ép eszű antiszemitát, és megeszem a kalapom. Mutassatok egy ép eszű antiszemitizmus elleni harcost, és a cipőmet is megeszem hozzá. Mind az antiszemitizmusnak, mind az ellene folytatott küzdelemnek zárt osztályon a helye.

Kik a szemiták, helyesebben: sémi népek? Többek között az akkádok (asszír-babiloniak), kánaániták, edomiták, szabeusok, mineusok, arabok és héberek (az ókori zsidók). Világszerte 300 millióan beszélnek valamilyen sémi nyelvet, közülük kb. 12 millióan nevezhetők pongyolán "zsidó"-nak, azaz mintegy 4%.

Mit jelent az antiszemitizmus? Sémiellenességet. Hány antiszemita ellenzi a 300 millió sémit? Egyetlen egy sem. Nooooormális? Ki az a hülye, aki egy csoport 4%-áról nevez el kategóriát? Miért nem hívjuk Oroszországot Tatárföldnek, Kínát meg Tibeti Birodalomnak? Mert van eszünk. Miért hívják a pongyolán "zsidónak" mondhatókat ellenzők magukat antiszemitának? Mert nekik ezek szerint nincs.

Honnan tudjuk, hogy az antiszemitizmus ténylegesen a sémi népcsoport 4%-ára irányul? Sehonnan, még ennyit sem tudhatunk. A mai "zsidóság" 20%-a héber (más néven szefárd, azaz spanyol zsidó), 80%-a pedig kaukázusi hátterű (más néven askenázi, azaz német zsidó). Az askenáziak döntően a kazár birodalom karaita judaizmust felvett elitjéből állnak, valamint a vándorlások során elkerülhetetlenül hozzájuk keveredett egyéb népek génjeiből. A judaizmus a mai napig nagyon szigorúan korlátozza a vegyes házasságokat, ennek ellenére mindig volt és van is némi keveredés. Tehát megfontoltan séminek a "zsidóság" 20%-a nevezhető, a sémi népek mindössze 0,8%-a. Úgy tűnik, az antiszemiták erről a 0,8%-ról nevezték el magukat. Noooormálisak?

Az antiszemitizmus névadója Moritz Steinschneider zsidó származású osztrák tudós volt, aki 1860-ban a sémi-árja fajelméletet illette ezzel a szóval (ebben az összefüggésben még következetesen). Tőle vette át a kifejezést Wilhelm Marr, a német politikai antiszemitizmus alapítója, mivel tudományosabb hangzásúnak vélte a hagyományos "Judenhass" (zsidógyűlölet) szónál. Ilyen előzmények után nem meglepő, hogy a Kohn-Grün-Schwarz-Süss antiszemita típusnevek mind németek, vagyis askenáziak, csakhogy utóbbiak a héberekkel (szefárd zsidókkal) legfeljebb laza genetikai összefüggésben állnak. Az antiszemitáknak a történelem során nem igazán adódott bajuk a szefárdokkal, vagyis a sémik kb. 0,01%-áról nevezték el magukat. Noooormá...? Hagyjuk.

Térjünk rá a képlet másik oldalára, az antiszemitizmus ellen kitartó, ádáz harcot vívókra, akik nem nyughatnak, amíg a világon akár csak egy antiszemita marad.

A magukat "zsidó"-nak vallók hangsúlyozzák, hogy a zsidóság nem nép, hanem vallás: a judaizmus. A zsidóellenesek ezek szerint egy vallást elleneznek, és annak is főként a kazár származású követőit. Miért ekkora baj, hogy vannak hülyék a világon, mitől ekkora probléma a bornírtság sok változata közül épp az antiszemitizmus? Vannak, akik a politikusokat szidják hasonló hévvel, mások meg a muszlimokat, a feketéket, a melegeket, a heterókat, az indiaiakat, a kínaiakat, ismét mások a rendőröket, a postásokat, a vasutasokat. A problémájuk lényege valószínűleg az, hogy nem tanultak meg írni, olvasni, számolni, gondolkodni. Tanítsuk meg őket ezekre ahelyett, hogy a problémakör talán 10%-át kitevő antiszemitizmus elleni harcban ökörködnénk szét az energiáinkat.

A széles körben ellenzett csoportok közül kihagytam egy fontosat: a keresztényeket. Az ő ellenzésük ugyanis új színekkel gazdagítja az elmekórtani képet. A kereszténység krisztuskövetést jelent. Görögül Krisztosz=Messiás, vagyis a keresztények azok, akik elfogadják, hogy Jézus volt a zsidó Messiás, és az Ő tanítását követik. Nem maguktól jöttek erre rá, hanem a judaizmus egyik kisebbségi irányzatától tanulták. A zsidó Messiás zsidó tanítványai szervezték meg és alapozták meg a messiáskövetést (görög szóval a kereszténységet). Az első keresztények kivétel nélkül judaisták voltak, a Messiást elfogadó pogányok csak később kerültek többségbe. A kereszténység bizony a judaizmus beteljesedett változata - legalábbis a saját megítélése szerint, amit az ójudaisták természetesen vitatnak.

Mármost, ha a "zsidóság" nem nép, hanem - származási vagy rituális alapon - a judaizmus körébe tartozók közössége, akkor hogyan választható el a judaisták által létrehozott messiáskövetéstől? Sehogy. Mindkét vallás tagjai a judaizmus érdekkörébe tartoznak. Az antiszemiták helyenként lenézték ugyan a keresztényeket, de nem tartották őket kifejezetten ellenségnek, ezért az antiszemitizmus szóhasználat immár négy csoport szempontjából is problémás: az antiszemiták szempontjából, mert mérhetetlen butaságról árulkodik; a "zsidók" szempontjából, mert ők tudják, hogy mennyire nem sémik; a keresztények szempontjából, mert ha belegondolnak, akkor egy zsidók által létrehozott vallás keretében a zsidó Messiást követik; a többi ember szempontjából, mert a logikátlanságnak e halmozottan hátrányos helyzetű fokozata mellett nehéz szó nélkül elmenni.

Mit lehet értelmesen mondani a "zsidók"-kal kapcsolatos polémiáról? Azt, hogy amikor Jézus megérkezett a judaizmusba, akkor a judaisták a föld sója és a világ világossága voltak, magasan a kor erkölcsi, vallási és filozófiai színvonala felett álltak. Jézus lehetőséget kínált mindannyiuknak, hogy Őt követve részt vegyenek a világméretű misszióban, melynek során a föld minden népe Ábrahám leszármazottain keresztül nyer áldást. A judaisták többsége úgy döntött, hogy köszöni a lehetőséget, de megmarad a maga hagyományos elképzelései mellett, tessék őt szépen meghagyni a komfortzónáján belül, az állítólagos globális küldetésnél sokkal fontosabb kiűzni a mocsok megszálló rómaiakat! Kétezer év távlatából elmondhatjuk, hogy ez finoman szólva nem jött be. Jézus megfeszítése után 100 évvel, a sokadik nacionalista lázadás után a rómaiak földig rombolták Jeruzsálemet, a zsidókat örökre kitiltották belőle, a nacionalizmus elbukott. A judaisták internacionalista kisebbsége közben megszervezte a messiáskövetést, amelyen - vagyis Ábrahám leszármazottainak egy részén - keresztül szemlátomást valóban áldást nyer a föld minden népe. A kereszténység egyszerűen a judaizmus messiáskövető, internacionalista ága.

Az ójudaisták kétezer éve vadul ellenzik Jézust és a tanítását, mert elveszi a kiválasztottsággal járó kiváltságokat, demokratikus és befogadó szemléletű, a vagyoni érvényesülés helyett a lelki javakra helyezi a hangsúlyt, és mindenkire kiterjeszti az embertárs fogalmát. Lehet, hogy ójudaista szemmel ez botrány, de a fejlett világ többsége Jézus nyomán így gondolkodik, és ennek köszönheti a demokratikus, toleráns jólétét. Logikailag elemezve: az ellentét Jézus tanításának az elutasítása és az elfogadása között van. Van abban valami agyalágytojás, ha az ember a Messiás tanításától jólétben élő világban köszönettel elfogadja a jólétet, de pfúj, nem fogadja el a Messiás tanítását. Noooormális?

Hogyan dolgozza fel az érintett ezt a problémakört? Logikailag sehogy, mert ez feloldhatatlan ellentét. Érzelmileg olyan kerülő megoldásra juthat, hogy "antiszemitizmus (akármi is az) mindig volt, mindig lesz, kitartóan küzdeni kell ellene, ez minden demokratikus ember kötelessége". Nem ártana ezt megbeszélnie a kezelőorvosával, gyógyszerészével.

Közbevetőleg kérdezem, ha a világban hirtelen kitörne az antihunizmus, te jelentkeznél, hogy bár konkrétan nem vagy Attila népéből való (pszt, ez maradjon köztünk, nem kell őket felvilágosítani), megszólítva érzed magad, és szeretnél áldozattá válni, vagy legalább jól összebalhézni az antihunistákkal, hogy aztán védelmet kérj ellenük? (Az antihunizmus ellen küzdeni köztudottan minden demokratikus ember kötelessége.) Nooooormális?

Ki az a faagyú, aki egyik körhöz sem tartozva beszáll az antiszemitizmus elleni harcba? Olyasvalaki, akit nem zavar, ha nem létező szövetből inget varrnak, és azt egy önjelölt célcsoport sűrű panaszkodás közepette magára veszi. A faagyú számára ebből az következik, hogy az inget mindenképpen le kell húzni. Mondhatná egyszerűen: "Aki 300 millió sémivel és 1,2 milliárd messiáskövetővel bunyózni akar ÉS maga nem sémi, illetőleg messiáskövető, álljon az egyik oldalra; aki elfogadja a kihívást ÉS sémi, illetőleg messiáskövető, álljon a másik oldalra; most pedig hajrá, essetek egymásnak, ahányan csak vagytok!" De nem ezt mondja a hülyéje. Aszimmetrikusan beavatkozva szeretne megelőzni egy logikátlan konfliktust, amelyben egyik fél sem tudja elmagyarázni, kitől mit és miért akar, ennek ellenére látványos szájkaratéval csépeli a levegőt. Noooormális?

Összefoglalva: a nyugati világ demokráciájának, toleranciájának és jólétének alapja a Messiás Jézus tanítása (mindenki embertárs, egyenjogúság van, kezdetben mindenki bizalmat kap, de az érdem helyett származást fitogtató, antidemokratikus ügyeskedő magát rekeszti ki). A messiáskövető világ erkölcsi szövetségben él, amelynek származástól függetlenül bárki tagja lehet, de ez a szövetség szimmetrikus, demokratikus viselkedést ír elő, ahogy a Messiás tanította. Akinek ezzel problémája van, az nem fog Nyugaton demokratikusan toleráns jólétben élni, vagy ha megpróbál különböző trükkökkel mégis egzisztenciát teremteni magának, annak nem kívánt mellékhatásai lesznek. Konkrétan: népszerűtlen lesz, de nem a származása, vallása, bőrszíne, vagy a nemi orientációja, hanem a messiási normákat sértő magatartása miatt. Ez ésszerű és logikus, sőt előre kiszámítható, nem?

Paks

Miért nem kérdeztek meg minket Paks bővítéséről? Legalább ilyen érdekes, hogy ha megkérdeztek volna, mit feleltünk volna, és minek alapján. Milyen ésszerű álláspontok képzelhetők el atomenergiaügyben?

Aki mindent megfontolt, mindent meggondolt, és ennek alapján határozottan úgy gondolja, hogy nem szabad bővíteni, az joggal tiltakozik. Aki megfontoltan úgy véli, hogy bővíteni szabad, de semmiképpen sem orosz közreműködéssel, az is indokoltan háborog. Hány ilyen ember lehet ma Magyarországon? (Mármint aki mindent megfontolt, meggondolt ebben az ügyben.)

Aki nem tudja, mi lenne a megfontolt álláspontja, de abban biztos, hogy ha a legjobb információk alapján kialakítaná, akkor ez az álláspont szerfelett véleményformáló lenne, az megalapozottan elégedetlen, hogy a döntés a feje fölött, illetve a háta mögött született meg. Hány ilyen ember lehet hazánkban? (Mármint aki magabiztosan kijelenti, hogy tegyék csak elé a vonatkozó adatokat, ő majd azok alapján szakértő álláspontot alakít ki.)

Aki úgy gondolja, hogy az álláspontja nem lett volna véleményformáló, de mégis meg kellett volna őt kérdezni, joggal morog. Ilyen emberből már viszonylag sok van.

Aki szerint a bővítés elvben nem hangzik jól, ám a gyakorlatban elkerülhetetlen, és jobb előbb, tudatosan, olcsóbban, mint szükséghelyzetben, kényszerből, drágábban, az nem tiltakozik. Még akkor sem, ha jobban szeretett volna maga eljutni erre a következtetésre. Születtek már hasonló döntések Európában, így van mire támaszkodni.

Néhány megfontolás: tudjuk-e csökkenteni az áramfogyasztást? Egyelőre folyamatosan nő a felhasználásunk. Újabb és újabb áramigényes eszközök, gépek kerülnek a háztartásba, nem szeretnénk lemondani a kényelemről és a modern technikáról.

Mi lenne, ha nap-, szél- és vízenergiából fedeznénk a többletszükségletet? Az ötlet remek, de a számok azt mutatják, hogy az így termelt energia a kereslet növekményét sem fedezi, nem hogy a teljes igényszintet. Vagyis nem arról van szó, hogy 100 egységből egyre több egységet állítunk elő környezetkímélő módon, hanem arról, hogy mire nagy nehezen sikerül 10 egységet így megtermelni, addigra az áramigény már 15 egységgel nőtt. Elég világos, hogy ezzel a módszerrel nem sokra megyünk, nem képzelhetjük megoldásnak.

Vegyük sorra a konkrét problémákat: az atomerőművek teljes kapacitását könnyedén kiváltó fúziós erőműveket legkorábban 2050-re ígérik, egyelőre más alternatívákban kell gondolkodnunk. A szélenergia nekünk nem jön be, sík ország vagyunk, egyszerűen nem fúj nálunk eléggé a szél. Sopron környékét telerakhatjuk szélgenerátorokkal, rakjuk is, amíg a tájkép szempontjából elviselhető, de az édeskevés lesz. A biomasszát nem éri meg áramtermelésre használni, fűtésre annál inkább, ezért jó dolog, csak nem az atomenergia alternatívája. A vízenergia szuper, de nagy szintkülönbségek kellenek hozzá, és ahol van szintkülönbség (pl. Bős-Nagymarosnál), ott nem akarunk erőművet, legalábbis eddig ez volt a többségi álláspont. Marad a napenergia, ami tiszta, olcsó, és bőven rendelkezésünkre áll. Csak pénzünk nincs rá sem egyénileg, sem államilag, a gyártó/szállító (Kína) pedig nem ad olyan kedvező hitelt, mint Oroszország.

Más lenne a helyzet, ha mi gyártanánk a napelemeket, és így a napenergiával a saját iparunkat támogatnánk, kezdjünk hozzá minél előbb! Jelenleg még nem vagyunk napelem-nagyhatalom, mint Németország, amely az áramigénye kb. 5%-át elégíti ki napelemekkel, és ezzel világbajnok. Szinte minden tetőn látunk fotovoltaikus rendszert, az állam évek óta támogatja az ilyen beruházásokat. Nálunk mintegy 25%-kal több a napsütéses órák száma, ha fejlettségben hirtelen utolérnénk Németországot, akkor 6,5%-ot tudnánk így előállítani. Nekem nagyon tetszik az elképzelés, és ha arra kerül a sor, a teljes háztetőmmel támogatom, de mennyire bízhatunk mennyiségi ugrásban, továbbá honnan vesszük majd azt a kevéske áramot, amely a 100%-hoz még ez után is hiányzik? A német példa követendő, de ha valóban sikerül követnünk, annak feltűnő jelei lesznek mindenfelé - sajnos még nem eléggé mutatkoznak.

A német társadalom népszavazáson úgy döntött, hogy 2027-ben leállítja az atomerőműveit. Ugyanez a német társadalom 2026-ban kénytelen lesz átgondolni a döntést, különben a következő évtől jelentős áramdeficittel néz szembe. A hiányt elsősorban francia atomerőművekből lehet majd pótolni - a franciák úgy döntöttek, hogy nem állítják le a maguk atomreaktorait. Tehát a kérdés nem az lesz, hogy akarnak-e atomerőművet a németek, hanem az, hogy a német vagy a francia atomerőművekben bíznak-e inkább. A német műszaki hozzáállás ismeretében nincs kétségem afelől, hogy épp annyira helyezik majd francia kézbe az atombiztonságot, amennyire jövőre Renault-ra cserélik a Vokswagenjüket.

Az is elképzelhető, hogy a környezettudatosság megugrik, és az emberek önként lemondanak az áramról, a villanyórát felszerelik egy korlátozó rendszerrel, amely a napi, heti vagy havi limitet elérve lekapcsol, akár lesz meleg víz a mosakodáshoz, akár nem. Aki ebben bízik, próbálja ki, tapasztalja meg, mivel jár a gyakorlatban, és ha vállalhatónak tartja, ugyancsak jogosan tiltakozhat Paks bővítése ellen. A kérdésem ismét: hány ilyen ember van Magyarországon? (Mármint aki ridegtartásban érzi jól magát, és ezt embertársai számára is könnyedén előírná, nem firtatva, mit szólnak hozzá. Ismertem egyszer egy félig-meddig ilyet, Nicolae Ceausescunak hívták. Jeleskedett honfitársai ridegen tartásában, ám mivel magára nézve nem tartotta irányadónak ezt az életmódot, a hálátlan honfitársak megsértődtek, és maradandóan megrongálták a nyugdíjba készülő Nicolae és neje egészségét. Szóval csak óvatosan a mások terhére vállalt takarékossággal!)

Ami az orosz közreműködést illeti, a Fideszt és Orbán Viktort két dologgal szokták kritizálni: 1. az orosz partnerek számára nem elfogadható tárgyaló fél; 2. mégis elfogadható tárgyaló fél. Természetesen mindenki azzal bírál mindenkit, amivel neki tetszik, de nem igazán elegáns, és nem vall a köz javát előtérbe helyező őszinte jó szándékra, ha mindkét kritikát ugyanazok az emberek fogalmazzák meg.

Bízom benne, hogy sikerült néhány támpontot adnom a Pakssal kapcsolatos társadalmi töprengéshez, minden átgondolt és működőképes ötletre nyitott vagyok.

Friss hír: az International New York Times február 19-i száma arról cikkezik, hogy a németek 2011 óta fokozatosan állítják le az atomerőműveket, ezzel párhuzamosan felfuttatják a hazai barnaszénbányászatot, és ez veszélyezteti a bányaközeli településeket, amelyek eltűnhetnek a térképről. A lakosok felháborodottan tiltakoznak, és minderről Merkel kancellár tehet. Ez az atomellenes energiaprogramjának a sötét oldala - írja a lap.

Nehéz megfelelni annak az elvárásnak, hogy legyen is atomerőmű, meg ne is, ez a mutatvány még a tehetséges Angela Merkelnek sem sikerült.

Az időnkívüliségről

Mi az időben élünk, Isten pedig az időn kívül. Az idő a mi szempontunkból biológiai és hormonális, külső nézetben egészen más, csak nincs igazi külső nézetünk, mindössze következtethetünk az idő bizonyos (vélt) jellemzőire.

Szigorúan filozófiai értelemben azt sem tudhatjuk, van-e idő, vagy mi kényszerülünk a valóságot időbeliségként érzékelni. Bennünk és körülöttünk folyamatok zajlanak, változások folynak, ezeknek van kezdete, közepe, vége, és ami összeköti az egymásutániságot, azt jobb híján időnek nevezzük.

Egy görög filozófus szerint nincs mozgás, mivel nem tudjuk meghatározni az elemi részeit. Idő sincs, mivel nincs az a pillanat, aminél ne tudnánk rövidebb pillanatot kitalálni. A folyóval szerencsére nincs ilyen problémánk, ott legalább meg tudjuk határozni a vízmolekulákat. Az érzékelésünk szempontjából viszont mozgás és idő is létezik, csak nem elkülöníthető elemek formájában, hanem folyamatként.

Az óra nem más, mint egy olyan mechanikai folyamatot lefuttató szerkezet, amely egyenletessége folytán alkalmas az idő megbízható jelzésére. Nem úgy, mint a testünk, amely hangulattól függően hol egy évnek érez egy órát, hol egy percnek egy hetet.

Isten időhöz való viszonyát nem tudjuk pontosan elképzelni, de a youtube-nak köszönhetően legalább közelíthetünk a probléma feltárásához. A videókat nézve bármikor szünetet tarthatunk, vagy visszatekerhetjük, újranézhetjük a már lezárt felvételt. A jövőbe viszont nem pörgethetjük, és ha újrakezdjük, nem tudjuk átalakítani. Ha be tudnánk avatkozni a szereplők életébe, azt tapasztalnánk, hogy a következő lejátszáskor már más van a felvételen. Istennek mindez lehetséges. Hát nem elképesztő?

Egy működő Istenkép felé

Ihletet kaptam sefatias blogjától, köszönet érte. Nagyon bizonytalanul tapogatózunk, amikor Istenről megpróbálunk érvényesnek tűnő dolgokat írni, és a legtöbb megfogalmazásunk negatív lesz. Isten a saját képére teremtette az embert, de nem abban az értelemben, hogy olyan gyarló, mint mi vagyunk, hanem abban az értelemben, hogy bennünk is van némi töredék az Ő tökéletességéből, és igyekszünk, hogy minél több legyen.

Annyit tudhatunk Jézustól, hogy Isten a végtelen szeretet, a javunkat akarja, örök életet és boldogságot szánt nekünk, ennek érdekében adott szabályokat. Ha többet szeretnénk róla állítani, ezt legfeljebb a saját gyarlóságaink tagadása formájában tehetjük meg. Isten nem rendelkezik a mi esendő földi tulajdonságainkkal, azaz nem emberalakú, nem antropomorf. Nehéz mindazt következetesen végiggondolni, ami Isten nem antropomorf természetéből következik (pl. nincs neme, nem eszik, nem vécézik, nem alszik, nem mos fogat, mivel nincs foga), de érdemes próbálkozni vele.

1. Először is, Isten nem haszonállatként tart minket. Nincs olyan szükséglete, aminek a betöltéséhez mi kellünk neki. Az ember azért tart méhet, hogy méze legyen, és nem azért, mert ez a lehető legjobb a méheknek. Istennel éppen fordított a helyzet, nem azért tart téged, hogy imádságot, hozsannázást vagy ájtatos külsőségeket termelj Neki, hanem mert az Ő szabályainak önkéntes megtartása számodra a lehető legjobb. Ez úgy is felfogható, hogy a vallás az a hamis istenkép, amelyben Isten a megrendelő, leadja a rendelést, az ember szállít, teljesít, és cserébe jutalmat vár. A hit pedig az a valós istenkép, amelyben Isten a szállító, az ember pedig a vonakodó, de jó esetben eszére térő átvevő, aki elfogadja az ingyen, kegyelemből felkínált módszert, amely optimális földi boldogsághoz, majd boldog örök élethez vezet. (A vallás nem csak így értelmezhető, számomra még célszerűbbnek tűnik az a felfogás, hogy a vallás a hittel élők legjobb gyakorlatának összegzése, amely azonban önmagában nem, csak a tényleges hittel együtt működik.)

2. Istennek nincs szüksége a te hitedre, nélküled is tudja, hogy létezik. Teljesen mindegy, hiszel-e benne, amíg ettől függetlenül megtartod a szabályait. Más kérdés, hogy nem fogod megtartani a szabályait, ha nem hiszel benne, de ez a te bajod, nem Isten kicsinyessége. Ha képes lennél hit nélkül megtartani mindazt, amit parancsolt, semmi gondod nem lenne.

3. Isten nem féltékeny más, nem létező "istenekre". Nem azért parancsolta régen, hogy ne csinálj képet "róluk", mert utálja a művészetet, hanem mert tudta, hogy ezzel belemerülsz az antropomorf politeizmusba, és ez nem Neki, hanem számodra lesz gond. Mellesleg, ma nem fenyeget ilyen veszély, bárki lehet ezoterikus vagy New Age hívő képek nélkül, a monoteista viszont nyugodtan alkothat képeket.

4. Isten nem irigyli tőled a földi örömöt. Nem azért parancsolt önmegtartóztatást, hogy kevesebb örömöd legyen, hanem hogy több örömhöz juss, ha a rövid távú kéjekért nem áldozod be a hosszabb távú boldogságodat.

5. Isten nem féltékeny a tudományra. Ha igazi tudománnyal foglalkozol, és alapos munkát végzel, az ugyanúgy elvezet Őhozzá, mint az imádság. A féltudománytól szeretne megóvni, ami látszólag elvezet tőle, mint az eleinte ellenkező irányba kanyarodó erdei út, amely a domb mögött ismét a helyes irányba tart. A hit és a tudomány között nincs ellentét, az elbizakodott áltudomány és a hit között lehet átmeneti feszültség. Isten nem azt kéri, hogy butítsd le magad, és áltoleránsan mindenki másra is hagyd rá a maga butaságát. Azt kéri, hogy vedd elő a legjobb eszedet, és állítsd a szolgálatába.

6. Isten nem akar téged kivonni a világból. Akkor mi a manónak teremtett volna a világba? Azt szeretné, hogy ebben a világban érd el azt a teljességet, amit a szabályainak önkéntes követése lehetővé tesz. Az Isten felé és a világ felé forduló élet között nincs ellentét, a rövidlátó mának élés és a hosszabb távú szemlélet között van komoly különbség. Aki hosszabb távon gondolkodik, rájön, hogy Isten még hosszabb távon gondolkodik, és önként fordul Isten felé vezetésért.

7. Isten nem ellenzi a közösséget. Az ember társas lény, közös célokra, közös keretekre van szüksége. Ha a keresztények menekülnek ezek elől, akkor átveszi ezt a szerepet egy világi érték, például a fogyasztás vagy a celebség, és abban nem lesz köszönet. A hit és a közösségkeresés között sincs ellentét, és a közösség nem abból áll, hogy "közösségünk tagjai mind egyetértenek abban, hogy ne legyen közösség".

8. Isten nem öncélúan bújócskázik veled. Tudja, hogy aki őszinte szándékkal keresi, annak érdemes megmutatkoznia, és hogy csak ez lesz eredményes. Aki kész az életét Rá bízni, annak feltárja magát. Aki nem kész rá, az akkor sem fogadná el, ha óriásplakátra tenné magát, és minden este interjút adna a tévében, plusz naponta száz csodát mutatna be.

9. Isten nem beszél rejtvényekben, hogy megzavarjon. Aki akar érteni a jelekből, meg fogja érteni. Aki jogászkodik, az meg hasztalan kapna pontos információt, azonnal jogorvoslathoz folyamodna, visszaélve a helyzettel. Isten annyit közöl, amennyi a nyitott szívűeknek szükséges és elégséges.

10. Sokan várnak hiába Istenre, valószínűleg azért, mert ha jelet kapnának, visszaélnének vele, nem használna nekik, és ők sem az emberiségnek. Amint elszánják magukat, hogy Isten ügyét segítik, a jel nem várat magára.

11. Isten nem kéri, hogy emelkedj felül a testeden. Azt javasolja, hogy ne légy a tested rabszolgája. Jobban belegondolva ezt te sem akarod.

12. Isten nem akarja, hogy vagyontalan légy. Azt kéri, hogy sokaknak használj a vagyonoddal. Ha nincs vagyonod, akkor használni sem tudsz vele. Ez esetben elástad a talentumodat, és ne számíts dicséretre. A keresztény társadalmak gazdaságát döntően a keresztényeknek kellene működtetniük, vagyis a keresztényeknek kellene a legversenyképesebb vállalkozóknak lenniük. Ez nem a többiek kizárását jelenti, hanem azt, hogy a keresztényeknek a többieket alaposan megizzasztó teljesítményt kell nyújtaniuk, és a lehető legigazságosabb körülmények között kell foglalkoztatniuk embertársaikat.

Ez mind abból következik, hogy Isten nem rendelkezik a mi gyarlóságunkkal, mi ellenben rendelkezünk Isten tökéletességének egy részével, továbbá a tökéletesedés vágyával.

A polgári tisztességről

Mielőtt elakadnánk a "polgár" fogalmának elemzésénél, fontoljuk meg, hogy angolul úgy hívják: common decency, azaz általános emberi tisztesség, illetve common standards of decency, a tisztesség közös normái. Mi lehet az oka annak, hogy a tisztességnek ez a fajtája kizárólag a jézuskövető világban található meg, és sehol máshol nem lelhető fel? Vagy legalábbis más kultúrákban nem feltűnő, nem a közbeszéd része, nem tárgya az értelmiségi töprengésnek, így nem is lehet az elnyomó hatalom ellenpólusa, az elesettek, az áldozatok szószólója.

Az általános emberi tisztesség szép példája az irgalmas szamaritánus (Lukács 10, 25-37.). A történetből arra következtethetünk, hogy a fogalom az ókorban is felfogható volt, és valószínűleg léteztek jó példák, még ha ettől nem is tekintették embertársnak egymást a népek - ezt a szemléletet Jézus vezeti be, és teszi normává a követői számára.

Ha ez így van, akkor máris világos, miért nem jellemző az általános emberi tisztesség Nyugaton ismert formája más kultúrákban: ők nem Jézust követik, számukra a Messiás normája nem norma. Ha elszórtan léteznek is valódi tisztességes emberek, ők csak az adott kultúrán belül tudják magukat értelmezni, nincs bennük késztetés más kultúrák hasonló embereivel kapcsolatot létesíteni, netán együttműködni velük a világ jobbá tétele érdekében.

Pár napja láttam egy beszélgetést a Public Sénat francia közéleti TV-csatornán, "Miért mennek a franciák dzsihádot vívni?" címmel. Politológus, szociológus, pszichológus és imám is szerepelt a résztvevők között. Miközben a franciák politikailag rendkívül korrekt módon franciának hívják a francia földön élő iszlám szélsőségeseket (ők mennek ugyanis dzsihádot vívni az arab világba, jelenleg kb. 700 ilyen fiatal szélsőségesről tudnak), addig az imám leszögezte, hogy a dzsihádisták egyszerűsítő, tudatlan emberek, akiknek semmi közük az iszlámhoz. Ez nagyon szép emberi megnyilvánulás. Ám arra a kérdésre, hogy az ő párizsi nagymecsetjében is megfordulnak-e dzsihádisták, a hívei között nem toboroznak-e véletlenül, és ha igen, mit mond nekik, már kitérő választ adott. Nem, ilyen nem fordul elő, legalábbis nincs róla tudomása. És az imámok tanácsában szóba kerül-e ez a kérdés? Szóba, természetesen, de ő konkrétan semmiről sem tud... Képzeljünk csak el egy fordított fiktív esetet: 700 francia fiatalról lehet tudni, hogy "keresztes" háborúba vonult öldökölni, öngyilkos merényleteket elkövetni, de Párizs püspökének nincs erről közelebbi tudomása, a püspöki karban beszélnek a témáról, ám ő semmiről sem tud, a hívei között erre nem toboroznak, az ő templomában efféle dolgok nem történnek. Te hinnél neki? Azt gondolom, hogy az imám - miközben talán tényleg nem ért egyet a szélsőséges muszlimokkal - fontosabbnak tartja az irántuk való hűséget az "általános emberi tisztesség"-nél.

Témába vágó vicc: A széles szájú béka története

Ül a béka a tóparton, és ordenáré módon ordibál, hogy a szája az egyik fülétől a másikig ér:

- Én vagyok a Széles-szájú Béka! MINDENKIT BEKAPOK!!!!!

Meghallja ezt a nyúl, gondolja, megnézi közelebbről, mi baja a békának.

- Én vagyok a Széles-szájú Béka! MINDENKIT BEKAPOK!!! Hát te ki vagy, s mit eszel?

- Én vagyok a Nyúl, és répát eszem.

- Jól teszed, ha odébb állsz! – azzal a nyúl továbbszalad.

A béka tovább üvöltözik, még mindig csak a két füle szab gátat a szája szélességének. Meghallja ezt a róka, ő is a közelébe megy.

- Én vagyok a Széles-szájú Béka! MINDENKIT BEKAPOK!!! Hát te ki vagy, s mit eszel?

- Én vagyok a Róka, és tyúkot lopok a faluból, azt eszem.

- Jól teszed, ha odébb állsz! – azzal a róka is elinal.

A béka tovább harsog a megszokott módon. Egyszer csak arra vetődik a gólya.

- MINDENKIT BEKAPOK!!! Hát te ki vagy, s mit eszel?

- Én vagyok a Gólya, és széles szájú békát eszem. Mondd csak, nem vagy te véletlenül széles szájú béka?

Erre a béka úgy összecsücsöríti a száját, amilyen szorosan csak tudja, vállai közé behúzza a nyakát, fölnéz a gólyára, majd alig hallhatóan megszólal:

- Én? Nem is ismerek olyat.

Hol az emberi tisztesség a hinduisták között, akik nem állnak ki a rossz kasztbelibe beleszerető fiataljaik mellett? Évente több száz eset ismert, amikor a család inkább megöli a fiút/lányt, mint hogy az alacsonyabb kasztbelivel házasodjon. Hol vannak azok a tisztességes hinduisták, akik elítélik ezt a barbár gyakorlatot? Miért nem láthatók, miért nem hallhatók? Azt gondolom, hogy inkább szolidárisak a hinduizmus szabályrendszerével, mint az abba belehaló embertársaikkal.

Mi lehet az oka, hogy az "általános emberi tisztesség" kizárólag a jézuskövetők között jelentős tényező?

A humanista szemlélet szerint minden ember először és elsősorban ember, csak utána kerül rá kulturális keret, mintegy béklyóként. A friss tudományos kutatások viszont inkább az ellenkezőjét mutatják: mindenki elsősorban egy konkrét család, konkrét nyelv, konkrét kultúra, konkrét vallás terméke, és csak ezt követően, és az előbbieknek alárendelten általános ember. Így már érthető, miért reagál szinte mindenki érzelmi alapon a családi/etnikai/nemzeti/vallási/kulturális érdekei szerint, és nem általános emberként az őt érő ingerekre.

A jézuskövetők világában nem azért alakult ki általános emberi tisztesség, mert ez van első helyen, hanem mert Jézus értékrendje maga az általános emberi optimum, és ez az optimum képeződik le a családi/etnikai/nemzeti/vallási/kulturális szintre. Ez azt jelenti, hogy amennyiben az emberi optimum ütközésbe kerül az alsóbb szintekkel, akkor az optimum győz, vagy legalább világos, hogy az egyén szembekerült  vele. A többi kultúrában fordítva történik, a családi/törzsi/nemzeti/vallási/kulturális értékek összegződnek egy felső valamiben, ami viszont nem az emberi optimum. Értelemszerűen nem is állítható szembe a családi/stb. érdekekkel, hiszen éppen azokból alakult ki.

Egy hindunak hiába hivatkozol arra, hogy a rossz kasztba szerelmes fiatalokat megölni embertelen, nem fogja érteni, miről beszélsz. Milyen értelemben lenne embertelen, ami az élet keretét adó kultúra fenntartásához szükséges? Egy muszlimnak hiába magyarázod, hogy a világméretű kalifátusért felrobbanni és másokat felrobbantani embertelen. Milyen értelemben lenne embertelen, ha Allah teremtette az embert, és Allah világméretű kalifátust akar? Egy judaistának hiába magyarázod, hogy Izrael államban csak a zsidóknak biztosítani jogokat embertelen, értetlenül néz vissza. Milyen értelemben lenne embertelen, ha Isten Izrael teljes területét (plusz a tízszeres vonzáskörzetét) a zsidóknak adta? Sajnos egy keleti kereszténynek is hiába magyarázod, hogy államilag elnyomni a kisebbségi véleményt embertelen, ő sem fogja érteni. Milyen értelemben lenne embertelen, ha államra szükség van, a normális egyén meg alárendeli magát, és ez így helyes?

Jézus azért jött el, hogy az etno-kulturális rövidlátás megszűnjön, és meg is szűnt ott, ahol az Evangéliumokból megismerhető tanítását követik. A Messiás felkészítette az emberiséget arra, hogy békében és jólétben éljen a Földön, nem elnyomva és kizsákmányolva másokat, de nem is elnyomatva és kizsákmányolva mások által. Ezt a lehetőséget eddig egyedül a nyugati kereszténység ismerte fel és valósította meg, ez a kizárólag Nyugaton kialakult polgári tisztességfogalom titka. A "polgári" előtagot is fontosnak tartom, számomra ez közösségi szemléletű, de a társadalomban emelt fővel és egyenes derékkal álló embertípust jelent. Mivel Magyarország az évszázadok folyamán hol félnyugat, hol meg vadkelet volt, ezt még gyakorolnunk kell.

Jézus ügye?

Milyen iktatószámmal tétetett folyamatba? Létezik egyáltalán? Szerintem igen: Jézus ügye az Evangélium világméretű terjesztése, a jézusi értékrend mindenki számára irányadóvá tétele, de nem öncélúan, hanem az Őt követő társadalmak lehető legigazságosabb működésének biztosítása érdekében. Aki ezt segíti, az Jézusért dolgozik, aki ezt hátráltatja, az meg Jézus ellen.

Jézus ügyét előremozdítani minden keresztény feladata, ha kell, keményen úszva az ár ellen.  A hátramozdítás ugyanis sokkal könnyebb, sokan és sokféleképpen foglalkoznak vele. Jézus ügyét úgy lehet hátramozdítani, hogy elveszik mások kedvét Jézus értékrendjének megvalósításától, lebeszélik az embereket Jézus követéséről, ezáltal csökkentik a társadalmi igazságosságnak azt a szintjét, amit Jézus tanításának életre váltásával egy adott korban/helyzetben el lehetne érni.

Ennyire könnyű keresztbe tenni a Mindenhatónak? Ha így van, ez nem nagy gáz? A Mindenható szabadságot adott az embernek, ennek része a keresztbe tevés is. Gondoljunk csak bele: Ádám megeszik egy vacak almát, sőt meg sem eszi, csak beleharap, és máris keresztbe tett, nem kicsit, nagyon. Nem gáz ez? Szerintem nem, hiszen eddig is világos volt, hogy ilyen a világ. Minden szabályszegésnek következménye van, de attól még akadálytalanul lehet szabályt szegni. A szabályok betartása csakis önkéntes lehet.

Az Evangéliumok tanúsága szerint Jézus meghirdette Isten országát, ami az Ő értékrendjének a megvalósulása. Azt parancsolta a tanítványainak, hogy tegyék a tanítványává a világ összes népét, azaz tegyék világméretekben irányadóvá az értékrendjét. A projekt remekül haladt előre egészen 1500-ig, akkor megtorpant, és onnantól stagnál. A jézuskövető világ azóta defenzívában van, nem képviseli eredményesen ezt az ügyet. A magunk háza táján söprögetünk, ami helyes, azt is kell, de elvetettük a sulykot, és teljesíthetetlen követelményeket állítottunk magunk elé. Nem csoda, hogy nem tudjuk őket teljesíteni.

Kialakult egy olyan világi elvárás, hogy előbb legyünk angyalok, és majd azután beszéljünk Jézusról. Addig csak elvetendő képmutatók vagyunk. Ez a külső elvárás az idők folyamán belső mércévé vált. A világiak időről időre emlékeztetnek rá, hogy még mindig nem vagyunk angyalok, tehát hallgassunk mélyen Jézusról. Senki nem foglalkozik azzal, hogy a világiak mennyivel kevésbé angyalok Jézus követőinél, ez a téma süket fülekre talál. A gond az, hogy mivel soha nem leszünk angyalok (itt a Földön), a magunkra erőszakolt szabály szerint soha nem is tudjuk teljesíteni, amit Jézus megparancsolt, mármint hogy folyamatosan terjesszük, és egyre jobban váltsuk életre a tanítását. Fel kellene ismernünk, hogy szellemi csapdába csaltuk magunkat. Ki kell belőle lépnünk, hogy újra használni tudjunk, különben folyamatos kötelességszegésben élünk.

Honnan tudhatjuk, hogy valóban ez Isten akarata, és hogy nem Ő fogja csoda formájában kereszténnyé tenni a világot, hanem tőlünk vár aktív közreműködést? Onnan, hogy Isten Jézus idejében megtehette volna a csodát, közvetlenül beavatkozhatott volna, de nem tette, hanem Jézus követőinek belső meggyőződésére és kötelességtudatára hagyatkozott. Ez azóta sem változott, most is ránk vár Jézus tanításának világméretekben irányadóvá tétele. Miközben a házunk táján igyekszünk lelkiismeretesen működni, kifelé is példát kell mutatnunk más kultúrák számára.

A jézuskövető világ példásan demokratikus és toleráns, de a politikailag korrektek szerint ez nem a jézusi értékrend miatt van, hanem a Jézussal/kereszténységgel/vallással szembeállított általános emberi felvilágosultságnak köszönhetően. Ez a világ egyik legnagyobb átverése: állítólag ami jó Nyugaton, az humanizmus, ami rossz, az kereszténység. Mi a helyzet keleten, illetve az iszlám világban? Hol a humanizmus? Arrafelé nem laknak humanisták? Mi a helyzet a kommunizmussal? Tele volt humanistákkal, és évtizedekre felszámolta a kereszténységet. Ha tényleg úgy van, hogy humanizmus=jó, kereszténység=rossz, miért nem lett a kommunizmusból földi paradicsom? Lehet tippelni.

Csodálkozom, hogy egyesek komoly képpel alternatívákat állítanak fel Isten országának holléte tárgyában. Hogy hol van Isten országa, az egyértelmű: a Földön, ezen belül is ott, ahol a messiáskövetők élnek. Jézus minden követője számára előírta az értékrendje betartását, ez ügyben sosem volt kétség, az apostolok cselekedeteiből kiderül, hogy szó szerint, földi értelemben vették a tanítást, és életre is váltották. Ha Jézus követői többségbe kerültek valahol, akkor ott egy keresztény államnak kellett létrejönnie, mi mást tehettek volna? Kérték volna meg a kisebbségbe került pogányokat, hogy "semmiképp ne térjetek meg, mert nekünk szükségünk van világi sanyargatókra, egyrészt ez meg van mondva, másrészt kell is, hogy rosszul érezzük magunkat, a hegyi beszéd szerint boldogok a sanyargatottak"? 

Butaság lett volna. Ennyire kevesen mazochisták, továbbá ez nem lett volna örömhír, meg aztán, Jézus nem tanította, hogy szükségtelenül keressük a szenvedést. Sosem mondta, hogy boldogok, akik békeidőben üldöztetésre jelentkeznek. A Messiás értékrendje a terjedéssel automatikusan államrenddé alakult, világméretekben világméretű keresztény államrenddé fog alakulni. Olyan országokban élünk Nyugaton, amelyek egytől egyig Jézus értékrendjére alapították a működésüket, a mai napig lényegében Jézus értékrendje szerint működnek, csak a világi furfangnak engedve "polgári tisztesség"-nek álcázzák, nehogy kiderüljön, hogy náluk bizony kereszténység esete forog fenn, és hogy ez a demokráciájuk és a jólétük titka.

A valóság az, hogy a toleráns jóléti demokrácia kizárólag a jézuskövetők világában valósult meg, így határozottan kijelenthetjük, hogy az állítólagos humanista felvilágosodás lényege valójában a jézusi értékrend, és ez tényleg irányadó a világ számára, de nem humanizmus/demokratikus jogállamiság/tolerancia fedőnév alatt, hanem a lényege szerint, azaz kereszténység néven. Ezt az üzenetet egységesen és határozottan közvetítve használhatunk Jézus ügyének.

Két szállóige

Úgynevezett konzervatívok figyelmébe:
A hagyomány nem a hamu őrzése, hanem a láng továbbadása.
                           (Gustav Mahler cseh-osztrák zeneszerző)

Úgynevezett haladók figyelmébe:
A baloldal tragédiája, hogy sosem tudott egy valóban működő termelési rendszert megszervezni, mindig csak az elosztásban jeleskedik.
                           (Michel Rocard francia szocialista politikus)

Kié az Ígéret?

Világszerte tizenkétmillió zsidó és kétmilliárd keresztény hiszi, hogy ő az Ígéret kedvezményezettje. Ez a megkülönböztetés pontatlan, hiszen valójában a judaizmus két irányzatáról van szó. A korábbi judaizmus vérségi alapon hivatkozik Isten Ábrahámnak tett ígéretére, miszerint megsokasítja, neve áldás lesz, sőt általa nyer majd áldást a föld minden népe. A Messiás által lelki síkra emelt judaizmus tagjai pedig Ábrahám lelki folytatóinak tartják magukat. A két csoport között nem etnikai vagy vallási ellentét van, hanem hozzáállásbeli.

Ábrahám és Sára kinevette Isten jóslatát Izsák születéséről, hiszen Sára túlkoros volt a gyermekvállaláshoz, "már nem voltak asszonyi dolgai". Később azonban Ábrahám akár az öregen kapott ajándékot is kész lett volna engedelmesen visszaadni az Úrnak, ezzel a hozzáállással vált méltóvá az Ígéretre. Utódaiban ott csörgedezett a vére, de nem mindegyikükben volt meg a lelkülete. A vérvonal hangsúlyozása Jézus idejére már visszaélésszerűvé vált. A vérségiek mai megfelelője az arisztokrácia (az a lényeg, hová születtél), a lelkieké pedig a meritokrácia (az számít, mik az egyéni érdemeid).

A Messiás volt a vízválasztó, a jel, amelyet elfogadva a méltók bizonyították, hogy méltók, és amelyet elutasítva a méltatlanok bizonyították, hogy méltatlanok. Ábrahám hitt és engedelmeskedett, az utódai pedig kisebb részben hittek, nagyobb részben nem. Mivel a messiáskövetés ugyanúgy zsidó hátterű, mint a messiásvárás, következetlenség a zsidó szót csak az egyik oldalra használni. Vér vagy lélek szerint valamennyien zsidók vagyunk.

Nem áll módunkban eldönteni, melyik oldalnak volt vagy van igaza (Istené a végső szó), de azt könnyen eldönthetjük, melyik oldal bizonyult sikeresebbnek a gyakorlatban. A messiáskövetők közel kétezerszer annyian vannak, nagy és sikeres kultúrát alakítottak ki, amelyben a messiásvárók is jól érezhetik magukat.

Hogy állunk a fundamentalizmussal?

Állítólag nagy arányban fundamentalisták az európai muszlimok, a vallásukat gyakorló keresztények, és az amerikaiak úgy általában. Ez közelebbről azt jelenti, hogy a muszlimok növekvő része szerint a nyugat el akarja pusztítani a kultúrájukat, be kellene vezetni a vallási törvénykezést, és ki kellene vezetni a melegeket meg a zsidókat. A vallásgyakorló európai keresztények szerint a muszlimok akarják elpusztítani a kultúrájukat, sem melegek, sem zsidók szomszédságában nem szeretnének élni. Az európai társadalomban alacsonyabb e vélekedés aránya, de csak azért, mert alacsonyabb a vallásukat gyakorlók aránya is. Amerikában a lakosság mindössze 6%-a nem hisz semmilyen természetfeletti erőben, a többség bibliai alapú törvénykezést tartana helyesnek, erre tekintettel a vallástalan kongresszusi képviselők nem merik bevallani, hogy nem hisznek. Ha a vallásgyakorló zsidókat megkérdeznék, kiderülne, hogy ők sem szeretik a melegek szomszédságát, számukra a muszlim és a keresztény holtversenyben első számú közellenség, és legnagyobb félelmük a beolvadás. Első látásra meglehetősen sokszínű az egységesen "fundamentalizmus" szóval jelölt jelenség. Mi köti össze ezeket az elemeket?

Először azt nézzük meg, mi nem köti össze őket: mások az arányok; mások a törekvések; még a hasonló elemek tartalma is más. A fundamentalizmus tulajdonképpen annyit jelent, hogy nem haladó/liberális. A fundamentum latin szó, jelentése: alap, a fundamentalizmus ezek szerint az alapokhoz való visszatérés, az alapok fontosságának hangsúlyozása. Következésképp a haladó/liberális jelentése: az alapoktól elrugaszkodó, az alapokat elutasító, akár megalapozatlan, levegőben lógó. Így már sokkal kevésbé hízelgő a jelző.

A közvélemény valamiért mégis úgy véli, hogy a haladó szabadelvűek a jók, a fundamentalisták meg a rossz fiúk, az erőszakosak, a merénylők, a robbantók, a szélsőségesek. Ezt az értelmezést a média alakította ki, manapság minden erőszakcselekményt (médiadefiníció szerint) fundamentalisták követnek el. Gyakran elhangzik még a szélsőséges és a radikális jelző is, ez utóbbiak sokkal jobban megragadják a tartalmat, talán ez a baj velük: túl triviálisak. Hogy hangzik az, hogy a robbantásokat robbantók vállalták magukra? Ebben a formában nem nagy újdonság. És az, hogy a robbantások mögött a kutyatáppal elégedetlen ebtenyésztők állnak? Ez persze nem igaz, de sokkal nagyobb a hírértéke, lehet gondolkodni az összefüggéseken. A média az olvasottságból/nézettségből él, igyekszik megragadni a fogyasztók figyelmét.

A fundamentalizmusból közvetlenül következik az erőszak? Szerintem nem. Az iszlám fundamentalizmussal nem az alapokhoz való visszatérés a gond, hanem hogy az iszlámnak nincsenek olyan alapjai, mint a matematikának vagy a fizikának. A szó maga teljes alávetést jelent, ami akár a józan ész nagy ívben való elhajítását is takarhatja. Ez nyilvánvalóan veszélyes, akármire hivatkozva is követik el. A kereszténység alapja Jézus két főparancsa: szeresd Istent teljes erődből, és szeresd embertársadat, mint önmagadat. Ehhez nyugodtan vissza lehet térni, nem következik belőle semmiféle szélsőség, sőt inkább a szélsőségek elutasításához, kiegyensúlyozott és szeretetteljes életmódhoz vezet. A fundamentalizmus bírólóinak ez esetben legfeljebb az fájhat, hogy a jézusi alap az egész nyugati civilizáció alapja is egyben - ez a tény ugyanis nem népszerű a körükben.

Ugyanakkor nem szoktuk fundamentalistának nevezni a 2+2=4 hagyományát erőltető matektanárokat, a Newton törvényeit ma is irányadónak tartó fizikusokat, a törlesztőrészletekhez fillérre ragaszkodó bankárokat, a lejárt jogosítványért birságoló rendőröket, a "már épp lyukasztani akartam" érvvel meggyőzhetetlen ellenőröket, sem a magukon kívül mindenkiben rasszistát, nacionalistát, fasisztát látó liberálisokat. Nem vagyunk módszeresek, szemlátomást jobban szeretjük az ötletszerű szómágiát a következetes nyelvhasználatnál.

Mi van akkor, ha a vallási és kulturális alapok egy magasabb szinten tényleg meghaladhatók, vagyis ha a haladóknak van igazuk? Honnan tudhatnánk, ha még nem próbáltuk? Nos, már kipróbáltuk. A liberális messianizmus és sztyeppei változata, a kommunizmus éppen ilyen társadalmat ígért. Keresve sem találunk ennél "haladóbb" elképzelést, csak az a gond, hogy a gyors haladás miatt nehéz utolérni. Aki ilyenre vágyik, Észak-Koreában még elcsípheti, ha nagyon siet. Mi, többiek pedig tanuljunk a történelemből: a hetven évig tartó vallástalan utópiák kétszázmillió erőszakos halált halt áldozata arra int, hogy a vallási és kulturális alapok valójában nem haladhatók meg. A messianisztikus irányzatok közül egyetlen egy működik, a Messiás által alapított.

A fundamentalizmus úgy is értelmezhető, hogy az ide sorolhatók komolyan veszik magukat, "a" után "b"-t, "c"-t és "d"-t is mondanak ahelyett, hogy a hasuk megtömésével, a szexlapok nézegetésével és a szórakoztatóipar finanszírozásával töltenék ki ébrenlétük üres óráit. Ebből természetes módon következik, hogy aki tényleg muszlim, az fontosnak tartja a Koránt, aki tényleg keresztény, az meg a Bibliát. Szemben az iszlámra hivatkozó szélsőségesekkel, akik olvasni sem tudnak, tíz-tizenöt verset ismernek a szent iratukból, és azokat teljesen kiforgatva gyilkolják a normálisakat. Szemben azokkal az önjelölt keresztényekkel, akik "Az Úr utálja a köcsögöket" feliratú transzparensekkel tüntetnek, ők is igen hamar elakadtak az Újszövetség tanulmányozásában. Amit művelnek, az nem fundamentalizmus, hanem a neandervölgyiek támadása - ha eddig azt gondoltad volna, hogy nyom nélkül kihaltak. Tegyük hozzá, hogy a kőagyúak úgy kellenek az állítólagos haladóknak, mint egy falat kenyér, rájuk hivatkozva legitimálják a létüket. "Azért vagyunk mi hatalmon, hogy ne ŐK legyenek" - érveltek a hazai bal-liberálisok 2002 és 2010 között. Minden felelősségteljes ember feladata ellenőrzés alatt tartani a neadervölgyieket, mert sokba kerül a társadalomnak, ha szabadon garázdálkodnak.

Az alapok komolyan vétele és tiszteletben tartása nagyon helyes törekvés, ebben az értelemben akár büszke fundamentalisták is lehetnénk. Csakhogy minden -izmus túlzás, ezért kerülendő, így inkább mégse legyünk. Találjuk meg az egészséges és célszerű egyensúlyt. Ez az egyensúly elérhető. Végül is, aki nem a tetővel, hanem a betonalappal kezdi a házépítést, azt nem fundamentalistának, hanem ép eszűnek hívjuk.

Sós kommunikáció keresztényeknek

Vagy show-s kommunikáció? Leginkább S.O.S. kommunikáció. A keresztény blogok langyosak, bágyadtak, löttyedtek, lagymatagok. Kegyesek, ájtatosak, semmitmondók. Tüzesek, mint öreganyám, bölcsek, mint ifjú babám. Aki eddig is keresztény volt, örülhet a vallásos blogokat olvasva, hogy a várakozásai giccsesen teljesülnek. Aki nem volt keresztény, arra meg nem hat a vallási rap, lerázza magáról, mint kutya a vizet. Másképp kellene kommunikálni Jézus ügyét.

Jézus ugyanis nem volt kegyes, sem ájtatos. Ha az lett volna, úgy kezdte volna a beszédeit, hogy "Halld, Izráel, mondá az Úr, atyáink Istene...". Egyetlen beszédét sem kezdte így. Jézus nem volt giccses, senki elvárásai nem teljesültek Őt hallgatva, egytől egyig mindenkit kihozott a sodrából. Még a legszűkebb kör is megjegyezte néha: "Kemény beszéd ez, ki hallgatja?" Ami mai nyelven annyit tesz: Mester, nem bírnád ki legalább egy napig hergelés és provokálás nélkül? Legyél már egy kicsit-kicsit befogadhatóbb. A Mester nem változtatott a stílusán, ami annyit tesz: ha nem tetszik, elmehettek.

Jézus tudta, hogy változni csak a komfortzónán kívül lehet, ezért minden alkalommal kihozta a közönségét az andalító nyugalomból, hogy átadhassa az üzenetét. Minden tanításában váratlan és vitatott elemek szerepelnek, egyetlen közhelyes gondolatot sem jegyeztek fel róla. Ellentétben a kegyes bloggerekkel, akik egyetlen eredeti gondolatot sem jegyeznek le, sem róla, sem saját kútfőből. (Mai posztomból megtudhatod, hogy Jakab utolsó előtti levelét állítólag János írta, vagy fordítva, megoszlanak a vélemények. Kutatásaim szerint valójában az efezusi Prokariótész, Miloi Vénusz egyik tanítványa, a híres III. századi püspök, szent Monotóniusz másodunokatestvére lehet a szerző. Ne már, tényleg?)

Végül is, miért kéne bárkinek változnia? Azért, mert nemrég a britek 65%-a vallotta magát kereszténynek, a magyaroknak meg 37%-a, és ez a 28%-os különbség (hosszabb távon) 280%-os jóléti különbséget okoz. Ezt a szakadékot nem lehet kegyesen, ájtatosan, semmitmondóan áthidalni. A messiáskövetők a világ sója, legnagyobbrészt rajtuk múlik, sikerül-e a behozni a jóléti lemaradást. A sós kommunikáció definíció szerint nem lehet sótlan. Részletezem.

- Kerüld a kegyes kliséket: Isten mindentudó, mindenható, de a világi embert ez nem érdekli. Számára az lehet meglepő, hogy Isten az aktuális problémáira is mindenki másnál jobb megoldásokat tud, csak kérdezni és kérni kell. Kerülendő a "Jézus", a "kereszt", a "bűn", a "megváltás" szövegkombináció. Nem azért, mert nem igaz, hanem mert pavlovi reflexet indít be. A világi agy érzelmileg olyan erősen előhangolt, hogy e szavak hallatán azonnal lezár, süketté és vakká teszi magát. Mondj inkább valami szokatlant: a zsidó Messiás értékrendje boldogabbá tesz, mint egy piros Ferrari, vagy mint ha Hollywood sztárjai egymást váltják az ágyadban. A messiáskövetés a humanizmus legmagasabb foka, az emberi jogok legkiteljesültebb szintje, a demokrácia, a jogállamiság és az esélyegyenlőség záloga. Gondolj bele, ez nem szónoki ügyeskedés, nem játék a szavakkal, hanem tényleg így van.

- Ne beszélj templomiasan a kereszténységről. A világiak nem véletlenül nem járnak templomba, szándékosan maradnak távol. Nem akarják hallgatni a templomias szövegeket, sem misén belül, sem azon kívül. Ha rájuk öntöd a kegyes dumát, elmenekülnek. Hiába fejted ki nagy átéléssel az Istentől való eltávolodás és a boldogító visszatérés problémakörét, ezzel senkit sem viszel közelebb Hozzá. A világiak úgy tudják, bűn nem létezik, a megváltás fogalma számukra értelmetlen. Ki akar megszabadulni egy nem létező problémától? Te sem kérsz védelmet a kriptonit káros sugárzása ellen, mert úgy tudod, hogy a kriptonit a Superman-mese része, és nem az életed lényegi tényezője. A világiak úgy tudják, hogy a bűn egy régi mese része, a megváltás szintén, főként a gyepes agyú vallásosok foglalkoznak még vele. Közben a multilevel marketing hálózatok fejenként napi 25 ezerért, személyiségfejlesztő tréningen tanítják, hogy azt kapod vissza az emberektől, amit adsz nekik. Akkor éred el a céljaidat, ha segítesz másoknak elérni a céljaikat. Akkor leszel jómódú, ha fokozatosan jómódúvá teszel másokat. Kapaszkodj meg: Jézus ugyanezt tanítja, ingyen.

- Ne arról írj, ki mennyire nem keresztény. Főleg azt ne ragozd, ki mennyire mondja, hogy az, pedig... Felejtsd el ezt a több száz éves marhaságot. Aki nem mondja, hogy keresztény lenne, az sokkal kevésbé az, mint aki legalább mondja. Aki ma kereszténynek állítja magát, az vagy tényleg az, vagy mazochista: szereti, ha lesajnálják, kiröhögik. A "keresztény" szó semmit sem ér, nem nyit ajtót, nem az érvényesülés eszköze, nem a hírnév első lépcsőfoka, nem is a vagyon előszobája. Egyébként sosem volt, ez a káros mítosz világi kitaláció, csak a keresztények lehettek annyira jó szándékú balekok, hogy elhiggyék ezt a városi legendát. Világi bloggerektől olvasol olyat, hogy "sok képmutató világinak állítja magát, pedig szégyellhetné magát, köszönő viszonyban sincs a világisággal", "te nem vagy igazi világi". Ugye nem olvasol tőlük ilyet? Akkor mi vesz rá, hogy a keresztényeket ebben a megközelítésben lásd?

- Jézus ügyét segítsd. Szerintem Jézus ügye a világ jobbá tételéről szól, akkor szolgálod jól, ha általad jobb lesz a világ. Ha nem értesz egyet, találj ki olyan saját meghatározást, ami nem ütközik látványosan az Evangéliumokban olvasható tanítással. Például téves a "szeressük egymást, gyerekek" felfogás, Jézus nem ezt akarta, hanem hogy Istent, magunkat és embertársainkat egyformán szeretve tegyünk minden népet a tanítványává. Ehhez valóban szükség van egymás szeretetére, de nem úgy, hogy szemet hunyunk a nyilvánvaló bűnök felett. A kényelmetlen igazságokat nem lehet megkerülni. Hiába mondod, hogy politikailag korrekt, liberális humanista vagy, ha a szeretteidet családon belüli erőszakban részesíted. Hiába mondod, hogy szeretetteljes és toleráns keresztény vagy, ha eltűröd magadban és magad körül az isteni szabályok megsértését. Jézus ügye akkor megy általad előre, ha nem formailag, hanem tartalmilag vagy kegyes és áhítatos: ha a földi életben áhítod Isten országát, ha az embereket segítve keresed Isten kegyét.

- Ne fogadd el a langyos reagálást. Jézus sosem fogadta el. A kereszténységből azonnali cselekvés következik. Ez ritkán kellemes. Mózes nem kifejezetten örült annak, hogy ő vezetheti ki a népet Egyiptomból, közben jól magára haragítva a fáraót, de nem volt más választása. Jónás sem akart prófétálni, ellenállt, amíg bírta. Nem véletlenül hangzik el vasárnaponta, hogy küldetésetek van, menjetek békével. A messiáskövetőknek is ezer kifogásuk és nyafogásuk van cselekvés ellen, de Jézus akkor is azonnali cselekvést tanít. E téren zéró tolerancia érvényes. Ne akkor teremjen a fügefa, amikor kedve van hozzá, hanem amikor Jézus kéri a gyümölcseit. Sokat blogoltál, de keveset hatottál? Ha nincs gyümölcsöd, vigyázz, bármikor jöhet az elszárítás.

- Ne tűrd el a kereszténységgel való visszaélést, Jézus sem tűrte. A farizeusokat azért bírálta folyamatosan és nagyon keményen, mert visszaéltek a szavakkal, a gondolatokkal, a nyelvvel, a logikával, a hittel, a teológiával, magával Istennel is. "Mester, tudjuk, hogy te igazságos vagy..." - így kezdődik az ájtatos tőrbe csalás. Mit nevezhetünk visszaélésnek? Mindazt, ami az ellentétébe fordítja át Jézus tanítását. Jézus szeretetet kért, de csak amíg ez jót tesz a világnak. Megbocsátást tanított, de csak amíg ez jót tesz a közösségnek. Szerénységre intett, de ebből nem lehet életképtelenség. Gyümölcsöt kért, és bármilyen szép magyarázatot eszelsz ki, ebből akkor sem lehet gyümölcstelenség.

A sós mondanivaló csíp. Akit orrba vagy farba talál, annak fáj, sajog és viszket a becsapódás helyén. A sós kommunikáció nem tesz osztatlanul közkedveltté, de nézd a dolog jó oldalát: mikor a világiak tehetetlen dühükben a fogukat csikorgatják ellened, elismerik, hogy a probléma a készülékükben van. Ha lenne jogos kifogásuk, előadnák. Jogtalan kifogásuk pedig lehet, amennyi tetszik, a fejükre hull vissza mind, ellenük tanúskodik.

A bibliai szabályok mai értelmezése

Az alábbiakban leírt egyszerű eljárással könnyen, gyorsan döntést hozhatunk a bibliai szabályok mai alkalmazhatóságáról.

A kereszténység kezdete óta élő probléma, hogy mely szabályok váltak érvénytelenné a Messiás eljövetelével, és mely szabályok maradtak továbbra is hatályban. Pál álláspontja szerint a Tórát Jézussal együtt a fára szögezték, hatályát vesztette. Az apostolok között komoly viták folytak erről. A kereszténnyé váló pogányoknak először zsidóvá kell-e válniuk (körül kell-e metélkedniük)? Mi legyen a tiltott ételekkel? Szabad-e vért fogyasztani? Az ősegyház a Szentlélek vezetésére támaszkodott - azután rendre elfogadta az egyetlen képzett teológus, Pál álláspontját.

Ma is hasznos, ha felidézzük Pál, az ex-judaista értelmiségi logikáját, amely egyébként a mai napig közhasználatú a rabbik érvelésében. E szerint a tilalmak két kategóriába sorolhatók: 1. lényegük szerint helytelen, ezért tiltott dolgokra; 2. az eredeti körülmények között helytelen, így helyzetfüggően akár engedélyezhető dolgokra.

A házasságtörés például a cselekedet tartalma és társadalmi hatása miatt tilos, tehát akkor sem megengedett, ha piros hó esik. Az étkezési tilalmak viszont körülményfüggőek, közegészségügyi és járványügyi okra vezethetők vissza. Ha ezek az okok nem állnak fenn, mindenki nyugodtan eheti azt, amit szeretne. A vér határeset, az ókoriak úgy vélték, hogy a lélek a vérben van, egyrészt ezért tiltották a fogyasztását, másrészt valószínűleg egészségügyi kockázatot is jelentett a meleg éghajlaton. Ma már nem véljük úgy, hogy a lélek a vérben lenne, és többnyire egészségügyi kockázatot sem jelent, ennek ellenére ma is sokan ódzkodnak tőle - szerintem indokolatlanul. Hozzáteszem, hogy amit szabad fogyasztani, azt nem automatikusan kötelező, így aztán a vér fogyasztása és az attól való tartózkodás is teljesen elfogadható.

Minek alapján dönthetjük el, hogy melyik szabály melyik kategóriába tartozik? Azt gondolom, hogy Pál és az apostolok folyamatos dilemmáihoz hasonlóan. A térítő őskeresztények egy új országba, illetve új kultúrába érkezve döntésre kényszerültek: ha mereven ragaszkodnak minden addigi szabályhoz és előíráshoz, akkor megtér, mondjuk, száz ember. Ha a lehető legrugalmasabbak, akkor megtér tízezer, százezer, akár az egész társadalom. Pál mindig a rugalmasságot választotta.

(Erre nyomós, életbevágó oka volt, akkoriban a judaisták úgy gondolták, hogy a szellem kiszabadult ugyan a palackból, de még visszanyomható. Jézus eretnek, Pál nemzetáruló, az "álmessiás" követői pedig irtandó bolondok. Legyenek átkozottak, haljanak gyors halált, töröltessenek az Élet Könyvéből. Mindent el is követtek a judaista mainstream hegemóniájának fenntartása érdekében, igazán nem rajtuk, hanem Pálon múlt, hogy a kisebbség a pogányokkal együtt többségbe került. Ma már politikailag inkorrektnek tűnhet erre emlékeztetni, de a történelem csak akkor lehet az élet tanítómestere, ha az alapadatokat nem fordítva tudjuk. Az eszmék többé-kevésbé szabad piacán a messiáskövetés győzött, Pál rátermettségének köszönhető, hogy ma messiási alapokon nyugvó kultúrában élünk.)

Pál vezérelve a rugalmasság volt, de csak addig a pontig, hogy a létszámnövelés során ne vesszen el a messiáskövetés lényege. Nem célszerű olyan engedményeket tenni, amelyek a tanítás alapjait kezdik ki. Nem szabad lemondani olyan szabályokról, amelyek feladása fenntarthatatlanná teszi az adott közösséget. Főszabályként tehát a keresztények mindig, mindenben engednek mindenkinek, amíg az engedmény ésszerű, kölcsönös, hosszú távú előnyökkel jár, azaz Jézus ügye nyer általa. Ha nem ez a helyzet, akkor viszont bátran, kereken, határozottan nemet mondanak, hősiesen állják az érzelmi nyomást, majd talpraesetten megfordítják a nyomás irányát. Mit jelent ez a mai kényes kérdésekben?

Egyáltalán nem vagyok biztos benne, hogy a katolikus papok házasodása vagy a nők pappá szentelése fenntarthatatlanná teszi a társadalmat, érdemes lenne erről részletes adatokkal és körültekintő vizsgálatokkal alátámasztott, szakszerű vitát folytatni. Ennek eredményét nem szeretném megelőlegezni, érzelmileg egyik irányban sem vagyok elkötelezett.

A homoszexualitás tilalma ügyében viszont nem nulláról indul a vita, évezredek tapasztalatával rendelkezünk: ha beválna kifejezetten engedélyezni az azonos neműek nemi kapcsolatát, akkor az így eljáró társadalmak az évezredek során nagy és sikeres kultúrákká váltak volna. Ennek világos jele lenne a létszámuk. Ezzel szemben egyetlen olyan társadalomról sem tudunk, amelyikben az engedélyezett homoszexualitás fenntarthatónak és sikeresnek bizonyult volna. Logikus következtetés, hogy az isteni tilalom egyben a kultúrák evolúciójában is megállta a helyét, ma is követendő. Amint felvirágzik egy külső létszámpótlás nélkül fenntartható jóléti társadalom, amelyben a homoszexualitás teljesen szabadon választható, alapos okunk lesz megfontolni a tilalom feloldását, addig viszont alapos okunk van érvényben tartani az érzelmi rosszallást.

Fenntartandónak vélem az abortusz érzelmi elítélését is, a következetesség okán: emberi életet nem célszerű kényelemből, praktikus okból vagy gazdasági megfontolásból elvenni. Ezt minden esetben tudni szoktuk, a "humanisták" folyamatosan figyelmeztetnek rá - kivéve, ha a magzat életéről van szó. Viszont alapszabály, hogy a mérce mindig egységes, hacsak nincs alapos indokunk rá, hogy az egyik ember életének értéke ne legyen azonos a másik emberével. Az abortusz ügyében nem tudok ilyen indokról.

Hangsúlyozom, hogy nem törvényi tiltásról, hanem érzelmi helytelenítésről van szó a fenti tilalmak kapcsán. A kereszténység globálisan irányadóvá válik, ezzel párhuzamosan fel kell készülnünk a más kultúrákkal és értékrendekkel való békés együttélésre. A messiási értékrend nem csak az ókorban győzött, hanem ma is versenyképes, vagyis kényszer nélkül is vonzóbb az alternatíváknál, egyszerűen nagyobb jóléthez és boldogsághoz vezet. Erőszakra nincs szükség, az érzelmi nyomásgyakorlás viszont elkerülhetetlen, mivel nincs értékrendi vákuum. A politikailag korrektek is érzelmi nyomást gyakorolnak a szerintük inkorrektekre, az érzelmi semlegesség nem létező alternatíva.

Fogalmazzunk következetesen: heteroszexuális nézetben a homoszexuálisok fenntarthatatlan értékrendet képviselnek, végső soron ez a gond. A homoszexualitás "természetellenes", abban az értelemben, hogy ellentmond az evolúció fajfenntartó logikájának. Nem "félelmetes", abban az értelemben, hogy a homofóbia manipulatív kitaláció. "Undorító", abban az értelemben, hogy a többségnek evolúciós programja van a kerülésére, zsigerileg viszolyog tőle. Nem tehet róla: ilyen elődök utódja. (A toleránsak számára kézenfekvő megoldás, hogy szaporodják túl az intoleránsakat.) A zsigeri késztetéseknek nem engedünk szabad utat, ha felesleges erőszakhoz vezetnének, de nem is akarjuk őket elfojtani, az ugyanis reménytelen és egészségtelen lenne. Ezzel a pszichológia egyik fontos elvének felelünk meg, ugyanannak az elvnek, amely alapján a homoszexuálisoktól sem várjuk el, hogy elfojtsák a természetes késztetéseiket. Így persze mindkét tábor részéről kölcsönös és hangos helytelenítés várható, de hát ilyen az egész ismert világegyetemben kizárólag a kereszténység által biztosított demokrácia.

Mi lesz így a kereszténység híres, és főként a nem keresztények által oly gyakran követelt toleranciájával? Megvalósul. Senki nem köteles a számára kellemes világot lebontókkal szemben toleranciát mutatni. Jézus színre lépésekor a messiási értékrend minőségi ugrást hozott a világ számára, felépített egy, az akkorinál nagyságrendekkel toleránsabb kultúrát. A toleráns kultúra életképtelenné tétele az elvben még nagyobb tolerancia jegyében már visszaélés, visszaélést pedig nem kell, sőt nem is szabad tolerálni. Jézus pontosan ezt tanította, sosem engedett a visszaélőknek, a leghatározottabb szavakkal ítélte el őket.

Ha újra eljönne

Jézus ma is ugyanolyan sokkot váltana ki, mint annak idején a nemzettársaiból: hogy meri azt mondani, hogy a szent forma, a gondosan szidolozott és lelakkozott hagyomány szőrt sem ér? A nemzeti, a konzervatív, a szélsőséges, a baloldali és a liberális klisék egyformán értéktelenek szerinte. Akkor mi a francot akar? Van pofája tetteket követelni ma, most, AZONNAL! Konkrétan milyen tetteket? Hirdessük a piramisjátékát, nyírassuk ki érte magunkat? Nagyképűen kioktat, ex catedra kijelent, a szerénységet hírből sem ismeri. Kinek képzeli magát a fenékfej? 

A teológusok idegeire megy, tartalmi alapon felülvizsgálja a kegyes szabályokat. Az egyszerű nép idegeire megy, nincs egyetlen érthető tanítása sem. Összefüggéstelen ellentmondások halmaza, amit dumál. Megbontja a status quo-t, de nem akar pártot alapítani, sem választáson indulni. Elképesztő, miket enged meg magának. (Tudod, mi az abszolút pofátlanság? Betolakodni Isten és a Népe közé, utólag "pontosítani" az Ábrahámmal kötött szóbeli szerződést. Nincs az az alkotmánybíróság, amelyik ne meszelne el egy ilyen visszamenőleges hatályú húzást. Nem is próbálkozna vele, csak egy téveszmés bolond, vagy aki a szerződést kötötte.) Érvényteleníti a kiválasztottságot, hazaáruló, anticionista és antiszemita egyben, 3 in 1. Senkit nem hagy békén, megosztja a társadalmat. Politikailag durvára inkorrekt. Ott liheg a nyakadban, minden nap új botrányt csinál. Testvér testvér ellen, szülők a gyerekek ellen? Anyód! Az egyiket felveszik a mezőn, a másikat otthagyják? Kirekesztő fasiszta!

Szerinte ne a biopiacra járj tiszta ételért, inkább hagyd abba a káromkodást. Ne az E- jelzésű anyagokat kerüld, hanem a lényegedet beszennyező gondolatokat. Tisztító léböjtkúra helyett mától ne bazzegelj. Lelki változást próbál kizsarolni az önfejű akarnok. A Rózsadombon vacsorál az elit villáiban (a villák proletárjaival), majd a Cinkotai-tónál osztja az észt (és a kenyeret), miközben nincs is szociális programja. Képmutató szentfazék. Erkölcsről prédikál, aztán meg kéjenc módra keneti magát Chanel parfümmel, aminek az árán egy lélegeztető gépet lehetne venni. Tuti, hogy neki is feláll, ha ismert (állítólag bűnbánó, hihi!) pornósztárok masszírozzák, a bulvárlapok paparazzói hamar lebuktatják majd a kis hamist. Ha normális, szereti ő is a izét. In nomine patris, reverenda alatt pálinkát isz.

Nem oszt kaját a hajléktalanoknak, hanem megüzeni nekik, hogy menjenek vele dolgozni. Szívtelen, arrogáns mocsok! Még ő rizsál szeretetről. Fára kell mászni, ha látni akarod, annyian tolonganak körülötte (birkanép: ahhoz képest, hogy nincs Isten, jó nagy az állatkertje). De nem gyógyít meg mindenkit, pedig megtehetné, csak azzal foglalkozik, aki megalázkodik előtte. Egyesek még kezet is csókolnak, ez királlyá akarja koronáztatni magát, sír, kapar, vonyít a népszerűségért!

Mit üzen a cigányoknak? Menjenek vele dolgozni. Mit tud mondani a női egyenjogúság harcosainak? Menjenek vele dolgozni. Az Úr szőlejébe. Kapálni, mint a gádzsó parasztok, vaze?! Aszongya, szerelemből házasodj, légy hű, ne válj el. Mégis mit képzel ez a nagy arcú fészkelep, hogy belepofázik mások magánéletébe? A testem az enyém, dögölj meg! A nem létező Isten bekaphatja a vaginámat! Rasszista, szexista, hímsoviniszta-masiniszta, citromdíjas antipopuliszta-puliszka, szalonképtelen, beszólós intimpiszta. Kutyacsóváló, hatalmas farok!

Jézusnak meggyűlne a baja a közvéleménnyel. Néhány szalagcím: 
Tablettás borral vigadott a palira vett násznép

Nem leprám volt, hanem csalánkiütésem - kitálal a sarlatán segédje

Tízezret adott, hogy keljek fel, és járjak, sosem voltam béna

Azóta is fáj a fejem, és rémálmok gyötörnek az elektrosokktól - állítja a tetszhalott

Az ördögűző áldozata: ma epilepsziásabb, mint valaha
Botrány a plázában. Atyám házába járjatok vasárnap! - rikkantotta a fanatikus, majd összetörte a berendezést
Az "Isten szőleje" terv nem világjobbító program, hanem intoleráns, perverz újraelosztás - mondja a szociológus
A pszichiáter szerint látens meleg a személyiségzavaros prédikátor

Rejtett kamerával buktatták le a színeváltozós mentalistát
Rockzenészek egységfrontja az erkölcsi nyomásgyakorlás ellen

Ne engedjétek hozzá a gyerekeket! A Szülők a Pedofília Ellen Alapítvány nyílt levele minden jó érzésű emberhez

Azt prédikálja, hogy gyere ki a komfortzónádból, változz meg, alakítsd át az életedet, a kapcsolatodat a világgal. Mindent felforgat és felrúg, mindenkit feldúl. Könnyű utálni, nehéz szeretni, gyakorlatilag lehetetlen követni. Tágítsd inkább a csőlátó tudatodat, ötszázért olyat elmefúziós istenélményt kapsz, hogy nyulat fogsz. Csak néhány kőagyú fanatikus kullog a fatekű kuruzsló után, jól el kéne őket kapni, és a fejükbe verni a jogállami, demokratikus gondolkodás lényegét. Még hogy ő lenne az Út, az Igazság és az Élet. Az Atyához csak általa? Ki akar az 1. számú kaporszakállú, transzcendentális szülőhöz menni a 21. században, he? Anyuddal szórakozzál! Nincs ki mind a négy kereke a beképzelt elitistának.

A Transcendency International korrupciós indexének éllovasa, külön kategóriát nyitnak neki: korrupt, korruptabb, legkorruptabb, legeslegkorruptabb, Messiás. Zaklat és provokál, indulatot kelt, izgalomban tart. Amerre jár, kiveri az összes biztosítékot. Hallod, ahogy durrognak tőle az agyak, mint a pattogatott kukorica. Mire vannak a hatóságok, ha nem tudnak mit kezdeni egy radikális bajkeverővel? Szabadítsák rá a KÖJÁL-t, a NAV-ot, a BKV-ellenőröket, varrjanak a nyakába pár hírnévrontási pert, gyűlöletbeszéd-eljárást, emberi jogi és esélyegyenlőségi vizsgálatot, küldjék rá az ombudsmant, a szakszervezeteket, plusz a világ összes melegfelvonulását. Az értelmiségiek chartát szerveznek: a magafajtának nincs helye egy toleráns demokráciában, szívódjon fel, tűnjön el az agyhúgykövi teokrata őskövület! A dínók ideje lejárt, mars utánuk. Te mondtad: tartsd oda a másik arcodat, dobd vissza kenyérrel, add oda a ruhádat is, menj még egy mérföldet. Csőbe jöttél, lúzerkém, most szabadítsd meg magad. Et resurrexit tertia diae? Houston, we have a problem.

Jézus nagy bajban lenne ma is, szinte mindenki megbotránkozna benne. A bloggerek többsége a fogát csikorgatná ellene tehetetlen dühében. Te mihez kezdenél a szavaival, az elgondolásaival? Naponta felháborodottan posztolnál a fészbukon? A tiltakozók első sorában ráznád az öklödet?

Fogadd el a tekintélyt

Tekintély nélkül nincs fejlődés. A tekintély rendszeres felülvizsgálata nélkül nincs ép eszű felnőtt élet. Aki viszont ösztönösen, érzelmi vagy elvi alapon elutasít minden tekintélyt, az nagy bajban van, a saját érdekei ellen dolgozik.

Babakortól külső kényszerek hatnak ránk, ezek jelölik ki az énünk határait. Ha Jedi-módra kinyújthatnánk a kezünket, és minden a markunkba ugrana, sosem jönnénk rá, hogy nem vagyunk azonosak a külvilággal. Ha minden kívánságunk a kigondolás pillanatában teljesülne, akkor a valóságot az agyunk részének tartanánk. Ez magányos, unalmas életforma lenne. Szerencsére nekünk jobb adatott. Onnan tudjuk, pontosan kik vagyunk, hogy időnként korlátokba ütközünk.

A hagyományos családmodellben az apai tekintély az irányadó korlát, felettes énként belénk épül, megalapozza a közösséghez való viszonyunkat és a későbbi istenkapcsolatunkat. Az apai tekintély elutasítása sokba kerül az életünk során. Ez nem azt jelenti, hogy az anyai tekintély nem számít, a szüleinknek adott tisztelet a legjobb befektetés, mert kamatos kamattal visszakapjuk a gyerekeinktől - vagy legalábbis legitim igényt formálhatunk rá, és ez nem kevés, alkalmasint több, mint amit a mai szülők többsége elmondhat magáról.

Az elvi modell egyszerű. Az apai tekintély logikai alapon irányadó, hiszen ha a külvilággal tevékeny kapcsolatot tartó apát nem tiszteli a család, akkor rajta keresztül a külvilág elvárásait sem tiszteli, ami nyilvánvaló problémákhoz vezet. Persze az is gond, ha az apa nem a külvilág elvárásait, hanem a saját agyrémeit erőlteti, ez sérült magatartás, és nem nevezhető hagyományos családnak. A hagyományos családmodell ép eszű és viselkedésű apát feltételez, aki megfontoltan akar jót a gyerekeinek.

Az anya a gyermekek megszülése és gondozása során szükségképpen kevésbé tud tevőleges kapcsolatban maradni a külvilággal, ezért nem veheti át teljesen az apai szerepet. Ha átveszi, az ismét egy sérült magatartás, nem nevezhető hagyományos családnak. A szereposztás nem életre szóló, de a gyermekek személyiségfejlődését meghatározó időszakban szükségszerű.

Isten tekintélyének elfogadása azért célszerű, mert Isten jót akar az emberiségnek és konkrétan, személyre szólóan nekünk. Mivel nagyságrendekkel több tudással és intelligenciával rendelkezik, a javunkat is jobban akarja, mint mi magunk. Ha keressük és követjük a szándékát, ezzel a saját javunkat valósítjuk meg, ha pedig szándékosan Isten ellen cselekszünk, akkor szükségképpen ártunk magunknak. Nem gondolom, hogy Isten haragudna arra, aki butaságból árt magának, inkább szánalommal és életreformra hívó szeretettel fordul felé. Csakhogy a magának ártó ember általában másnak is árt, és ez már közügy, Isten és mindannyiunk ügye. Isten tekintélyének elfogadása a hagyományos családmodellel, az apai tekintély elfogadásával kezdődik.

Nem véletlenül tartják folyamatos össztűz alatt a világiak ezt a modellt: rajta keresztül a tekintélytiszteletet, Isten elfogadását, az ésszerűséget és a megfontolt önérdekek képviseletét támadják - több legyet ütnek egy csapásra, és könnyebben vehetik át a meggyengült társadalom feletti irányítást. Ha hagyjuk.

Mint az ésszerűek világában mindennek, a tekintélytiszteletnek is van féke és ellensúlya: nincs mit tisztelni a nyilvánvalóan ártó vagy agyatlan tekintélyben. (Ez a fék hiányzik például az ázsiai és a bizánci hagyományból, az iszlámból és a különböző szektákból.) Ami valóban hasznos, az belátható időn belül legyen hasznos, különben nem érvényes a rá való hivatkozás. Az ésszerű tekintélytisztelet cseppet sem hasonlít a vakhitre - abban definíció szerint nincs ésszerűség. Azonban a tekintély reflexszerű elutasításában még kevesebb ésszerűség van, és mivel manapság utóbbi terjed, a helyzet változásáig célszerű az éremnek ezt az oldalát hangsúlyozni. A nyugati kultúrkörben (hangsúlyozom: nem Ázsiában, nem a bizánci típusú elnyomó rezsimekben, nem az észt erőszakra cserélő iszlámban, nem az önámítást agykontrollá alakító szektákban!) az jár jól, aki megtanulja felismerni és elfogadni az elfogadásra méltó tekintélyt.

Milyen szerény legyen egy keresztény?

A többségi vélemény szerint végtelenül. Ez aranybánya a világiak számára, mert így a malomjátékból ismert "csiki-csuki" helyzetbe kerülnek. Ha egy keresztény végtelenül szerény, akkor nem sok vizet zavar, könnyen hatástalanítható. Ha nem végtelenül szerény, akkor meg "nem igazi", és ezzel az érvvel hitelteleníthető. Az eredmény mindkét esetben GAME OVER. A keresztények jámboran tűrik, hogy feltöröljék velük a padlót. De mit tanított a szerénységről Jézus?

Az Evangélium minden viselkedési szabálya ellenpontozott, vagyis nem önmagában, hanem a határát kijelölő ellenszabályhoz képest értelmezendő.

1. példa: hétszer hetvenhétszer kell megbocsátani az ellened vétkezőnek - ellenpont: akit háromszor figyelmeztettek, és nem változott, azt ki kell közösíteni.

2. példa: Istent teljes erődből kell szeretni - ellenpont: embertársadat is úgy kell szeretned, mint önmagadat, vagyis bármennyire szereted Istent, az nem mehet a magad és az emberek szeretetének rovására, és ez persze fordítva is igaz.

3. példa: ne halmozz földi vagyont - ellenpont: kamatoztasd a rád bízott tálentumokat, bánj rátermetten a pénzzel.

Lássuk a szerénységre vonatkozó szabályokat és azok ellenpontjait.

a. Utolsókból lesznek az elsők - ám Isten országa erőszakot szenved, az erőszakosok szerzik meg.

b. Aki megalázza magát, az felmagasztaltatik - aki elássa a tálentumát, attól viszont azt is elveszik, amije van, és a talpraesettebbnek adják.

c. Aki első akar lenni, legyen mindenkinek a szolgája - de a hegyen épült várost nem lehet elrejteni, a mécses fényét nem szabad véka alá rejteni.

Ebből az következik, hogy a célszerűtlen, meggondolatlan szerénység helytelen, akár büntetést is vonhat maga után. A lényeg Jézus ügyének a képviselete, az Istentől kapott képességeket ennek érdekében kell vállalni és bemutatni az emberiség evangelizálása során. A szerénység csak ezen a kereten belül valósítható meg értelmesen, nem mehet a Jézustól kapott küldetés rovására. Szent Pál kiegyensúlyozottan fogalmaz: "Aki dicsekszik, az Úrban dicsekedjék!"

Mit tudunk Afrikáról?

Szinte semmit, azt is rosszul. A Közép-Afrikai Köztársaságról szóló politikailag korrekt hírek szerint keresztények és muszlimok csapnak ott össze egymással. A valóságban a muszlim szélsőségesek lerohanják az egész térséget, és eltörlik a társadalom sokszínűségét, többek között kiirtják a keresztényeket. Utóbbiak tétován ellenállnak - szeretnének még élni egy kicsit, ha lehet -, minden századik lövésre visszalőnek egyet. Ez úgy jön át hozzánk, Európába, hogy a "keresztények összecsaptak a muszlimokkal". Az információk ügyes csoportosításával is lehet hazudni, méghozzá nem kicsit, hanem nagyot, ordasat.

Afrika napjainkban az iszlám szélsőségeseinek Kánaánja: az Al-Shabab (kb.: Allah-jugend) rettegésben tartja Szomáliát és Etiópiát, az AQIM (Szahel-al-Kaida) vérbe és erőszakba borítja a Szaharától délre fekvő övezetet, a Boko Haram Nigériából akar iszlám kalifátust csinálni. Az Ansar Dine Maliban igyekszik bevezetni a saríát, a MUJAO (Dzsihád Egység Mozgalom) Nyugat-Afrikát vonja az ellenőrzése alá. A muszlim szélsőségesek útját emberrablások, gyilkosságok, vallási és etnikai tisztogatások, népirtások jelzik. Európa közben hallgat, nehogy a politikai inkorrektség bűnébe essen. A keresztények csak ne szóljanak semmit, ne feledjük, hova vezettek a keresztes háborúk - sulykolják a véleményformálók, elsumákolva a tényt, hogy a keresztes háborúkat a szeldzsuk törökök hódításai váltották ki, és ha Európa akkor nem szab határt az iszlám erőszakos terjedésének, akkor az Unió (és az élhető civilizáció) keleti határa ma nem Görögországnál, hanem talán Franciaországnál húzódna. Ha mi, magyarok, nem állítjuk meg Bécsnél a törököket, ma kelet-európai kalifátusról beszélnénk, és nem Kelet-Közép Európáról.

Franciaország 1300 katonát küld Közép-Afrikába rendet csinálni... Ez komoly, ne tessék nevetni! Ennyi ember arra sem elég, hogy segítsen eltemetni a muszlim harcosok áldozatait. Egy valamire való nemzetközi békekontingensnek minimum százezer főből kellene állnia. Az iszlám terror terjeszkedését nem politikai inkorrektségből, hanem humanitárius megfontolásból kell megállítani, hogy ne haljanak meg milliók egy piacképtelen, kizárólag erőszakkal működtethető ideológia földi poklában.

Hányan választanák önként az iszlámot? Ezt akkor tudnánk meg, ha létezne egyetlen olyan muszlim ország, ahol szabad nyíltan, önállóan gondolkodni, és ennek nyomán akár vallást változtatni. Ám ilyen muszlim ország nem létezik, a szabadságnak ez a foka kizárólag a keresztény világra jellemző.

A világ keresztényei szégyellhetik magukat, hogy meglapulnak a nyílt erőszakkal szemben, hogy a politikai korrektség póza fontosabb nekik, mint több millió megmenthető élet. Aki megalkuszik az iszlám terrorral, az el nem évülő bűnt követ el a jövő generációival szemben, évszázadokra teszi tönkre Afrika sorsát.

Feleletválasztós kérdés keresztényeknek: Mit mondasz az Úrnak, ha számon kéri rajtad a világban megölt keresztények vérét?
A. De hát, Te tanítottad, Uram, hogy ne foglalkozzak a világ dolgaival.
B. Tetszettél volna csodát tenni.
C. Nem tehetek róla, imádkoztam minden nap, úgy szorítottam a rózsafüzért, hogy belefehéredtek a bütykeim. Morzsoltam átszellemülten, mint a kukoricát. Nem hallottad, milyen szépen énekeltem? Az én bűnöm, hogy ennyi nem volt elég?
D. Én azt hittem, hogy nem cselekednem, hanem hinnem szükséges. Ha rosszul hittem, arról nem én tehetek, hiszen a hitemet Tőled kaptam, vagy nem?
E. A hegyi beszédben azt mondtad, boldogok, akiket üldöznek a nevedért. Ezek szerint jutalmat érdemlek, mert a magam szerény módján én is hozzájárultam a megboldogulásukhoz.
F. Úgy kell nekik, miért laktak pont ott, ahol ezek az áhítatos lelkemet kéretlenül megzavaró, csúnya dolgok történnek?!
G. Nem adtál észt, hogy legalább megpróbáljam megérteni a külpolitikát. Ott akarsz aratni, ahol nem vetettél? A legmélyebb tisztelettel jelzem, hogy ez nem fair.
H. Mit akarsz? Gyilkosoztam volna le a más hiten lévőket? Te tanítottad, hogy szeressem embertársaimat, mint önmagamat, most meg az a baj, hogy a tetteseket is szerettem?
I. Bocs, de annyira lekötött a Szentírás egyéni értelmezésének kialakítása, hogy ezekre a távoli ügyekre nem jutott energiám - én a "jobbik részt választottam", ez ugye nem gond?
J. Azt mondtad, aki kardot ránt, kard által vész, de nem mondtad, mi legyen, ha a békét csak karddal lehet megőrizni. Most akkor szó szerint, vagy értelem szerint gondolkodjak? Adtál volna észt...
K. Sehol nem szerepel konkrétan a Bibliában, hogy felelős lennék a többi keresztényért, sőt minden embertársamért, minden gondolatom, szavam, tettem és mulasztásom következményéért. Honnan tudhattam volna?
L. A te válaszod helye: ...................................................................