Sikerkalauz keresztényeknek 3/d. fejezet

Kant erkölcsi istenérve

Immanuel Kant megkísérelt matematikai-metafizikai modellt felállítani az erkölcsre. Teljesen zárt és következetes szabályokat keresett, amelyek nem szabadon választhatók, hanem egy virtuális térben létező objektumok. Istent a legfőbb jó ideájának vélte, akinek azért kell léteznie, hogy a jóval kapcsolatos egyéb ideák is létezhessenek. Kant idejében nem csak az erkölcsi szabályokat, hanem a matematikát is így képzelték el, azóta viszont kiderült, hogy nincs minden ember számára közös virtuális tér, és objektumok, ideák (pl. számok vagy szabályok) sincsenek benne. A levezetés nem sikerült.

Kant azonban melléktermékként feltalált egy máig irányadó érvelést, miszerint az ember tudatos lény, általában okkal cselekszik, és az erkölcsös cselekvés oka a túlvilágon várható jutalom. Következésképp az erkölcsös viselkedéshez léteznie kell túlvilági jutalomnak, ez pedig csak egy istenmodell keretében lehetséges, azaz Istennek mint erkölcsi szabályalkotónak és jutalmazónak is léteznie kell.

Könnyedén legyinthetnénk erre az "újkori" érvre: aki jutalomért erkölcsös, az nem is erkölcsös, hanem haszonelvű. Erkölcsösnek lenni csak belső motivációból, önzetlenül lehet, másképp nem érvényes az egész. Gondoljuk ezt át az alábbi kérdések fényében.

- Az ésszerű (racionális) ember nem ösztönösen, hanem megfontoltan cselekszik. (i/n)

- Az erkölcs csak ösztönös alapon érvényes, azaz irracionális. (i/n)

- Az erkölcsös ember irracionális, a racionális ember meg nem erkölcsös, legfeljebb haszonelvű szabálykövető. (i/n)

- Az ész és az erkölcs összeegyeztethetetlen. (i/n)

Most nézzük meg ugyanezt a munkára.

- A racionális ember jutalomért dolgozik. (i/n)

- A munka csak jutalom nélkül érvényes. (i/n)

- A dolgozó ember irracionális, a racionális ember pedig nem dolgozik, hanem pénzt keres. (i/n)

- Az ész és a munka összeegyeztethetetlen. (i/n)

- Ha egy vállalatnál teljesítménybért vezetnek be, az összteljesítmény nő. (i/n)

- Ahol megszüntetik a teljesítménybért, ott az összteljesítmény csökken. (i/n)

- A jutalom ösztönzi a teljesítményt. (i/n)

- Ezek szerint az ész és a munka összeegyeztethető. (i/n)

Tapasztalatból tudjuk, hogy a jutalmazás eredményes ösztönző. Nincs ez másként az erkölcs területén sem. Különösen mivel "erkölcs" alatt általában a rövid távú egyéni előnyökről való lemondást értjük valamely magasabb elvnek megfelelve. Hosszú távon ezzel elvi elismerést érünk el, ami lelki örömöt okoz. Ha csak elv van, és nincs konkrét jutalom, akkor a rövid távú egyéni veszteség érzete gyakran erősebb, mint a magasabb szempont, illetve a hosszú távú lelki öröm, ezért kevesebben erkölcsösek. Ha konkrét jutalomra lehet számítani, akkor a rövid távú veszteséggel szemben a hosszú távú haszon áll, erkölcsösnek lenni így már sokkal könnyebb. Nézzünk szembe a ténnyel, hogy ez statisztikailag így működik. Egy-egy embernél a jutalom és az erkölcsösség szintje között nincs feltétlenül összefüggés, de ezer, tízezer, százezer, egymillió embernél már határozottan van.

Ha az erkölcsösebb egyénekből álló társadalom sikeresebb, akkor az evolúció hosszú távon az erkölcsös társadalmak sikerét eredményezi. Hosszú távon azok a kultúrák válnak dominánssá, amelyek hisznek Istenben és a túlvilági jutalomban.

A dominánssá válás valószínűleg már az emberi fejlődés egészen korai szakaszában lezajlott, mert akármilyen messzire megyünk vissza a történelemben, csak így vagy úgy hívő kisközösségeket és társadalmakat találunk. Sikeres ateista közösségnek nyoma sincs. Az történhetett, hogy a túlvilági jutalmat el nem fogadó egyének automatikusan antiszociálisnak és/vagy magányos pszichopatának bizonyultak, és önként távoztak a társadalomból, vagy erőszakosan távoztak az életből. Akárhogy is, nyomtalanul eltűntek, a negatív példájukkal erősítették a közösségük túlvilágba vetett hitét.

Az ateizmus modern értelmiségi törekvés, és mindig kell hozzá egy hívő társadalom, amely biztosítja az ateista anyagi hátterét. Ha a hitet elutasító ember választhat, hogy a maga igazával New Yorkban vagy az afgán hegyvidéken próbál-e érvényesülni, vajon melyiket választja? Az afgán hegyvidék dzsungeltörvényei között egy ateista vagy beáll egy hívő közösségbe, vagy rövid úton kihullik az evolúció rostáján, míg New York keresztény hátterű jóléti szabályaira támaszkodva évtizedekig oszthatja az észt, és számos társat is toborozhat.

Kant erkölcsi istenbizonyítéka korántsem cáfolhatatlan, hiszen az, hogy egy sikeres közösség szükségképpen hisz a túlvilágban és az isteni jutalomban, az nem ezek létezését bizonyítja, hanem ismét az agyunk működését tárja elénk. Ha belegondolunk, színek sem léteznek feltétlenül, csak a tárgyakról visszaverődő fényhullámhosszok. Az, hogy az életben maradásunkhoz a döntő többségünk színeket lát, az idegrendszerünk felépítéséből következik, és nem bizonyítja a színek létét - bár nem is teszi felvilágosulatlan babonává azt, ha hullámhosszok helyett színekről beszélünk.

Egy vakon született embernek nehéz elmagyarázni a színek keltette érzést, és ha a vakok sikeresebbek lennének az életben, hamarosan dominánssá válnának. Akár van szín, akár nincs, mindenkit lebeszélnének a felesleges színérzetről. Ha sikeresebbek lennének. Ugyanígy, ha az Istenben, túlvilági jutalomban és a racionálisan indokolt erkölcsben nem hívő emberek sikeresebbek lennének, hamarosan dominánssá válnának, és akár léteznek transzcendentális szempontok, akár nem, mindenkit lebeszélnének a felesleges transzcendentalitásról. Ha sikeresebbek lennének. Egyelőre azonban úgy fest a helyzet, Kantot dióhéjban összefoglalva, hogy Isten és túlvilági jutalom mint erkölcsi indok vagy létezik, vagy az emberiség sikere érdekében ki kellene találni.

A gondolatmenet vége egy bonyolult logikai körhinta: aki azért nem hisz Istenben, mert "racionálisnak" gondolja magát, az vagy irracionálisan erkölcsös, ami egyéni ellentmondás, vagy racionálisan erkölcstelen, ami társadalmi probléma. Azaz vagy olyan irracionális egyén az illető, aki racionálisnak álmodja magát, vagy a társadalom irracionális, amikor megtűri a soraiban. Aki viszont "irracionálisan" hisz Istenben, az erkölcsi értelemben racionális, és társadalmi szempontból hasznos, ösztönözve érzi magát a közösségi szabályok betartására. Mivel Istenben híve erkölcsileg racionális és társadalmilag hasznos lesz, valójában racionálisan hisz Istenben.

Senki nem állíthatja magáról egyszerre, hogy racionálisan nem hisz Istenben, miközben irracionálisan erkölcsös, és hogy a skizofréniája követendő példa. Azt sem állathatja magáról senki, hogy irracionálisan hisz Istenben, ezért racionálisan erkölcsös, és hogy a skizofréniája követendő példa. Kétféle következetes állítás létezik, ám csak az egyik követendő. 1. Racionálisan ateista és erkölcstelen. 2. Racionálisan hívő és erkölcsös.

Erre a kérdésre a törvények és az emberi jogok természetéről elmélkedve még visszatérünk. Kant erkölcsi érve sokkal erősebb, mint első látásra vélnénk, egy perc alatt felőröli az ateista álláspontot.

Folyt. köv.