Tóth Mari esete a nottinghami bíróval

A HVG legalább negyedik számát olvasom a választások óta, és kedvetlenül állapítom meg: értelmezési paradigmát váltott a lap. A baloldali kormány idején a legkisebb jónak is örültek, és a legnagyobb rossz sem tűnt akkorának, mintha az ellenzék kerülne hatalomra. Most, a jobboldali kormány alatt a legnagyobb jó sem elég nagy, és a legkisebb rossz is felnagyítandó, elemzendő, de úgy, hogy az olvasó ne is értesüljön a kormány esetleges érveiről. Minek is?! Úgy tűnik, a szerkesztők szerint a HVG-olvasó világképe eleve elrendelten balra hajlik - ha nem, akkor meghajlítják. Hmm.

Csak ismételni tudom az angolszász újságírás alapszabályait:
1. adjunk választ az alapkérdésekre (angolul "WH" kérdések: who, what, when, where, why + how für alle Fälle)
2. a cikk egy világos tételmondattal induljon, amit a fenti alapkérdésekre adott válaszok segítségével kifejt
3. adjon teret az olvasónak az értelmezésre azzal, hogy mindkét (vagy több) lehetséges oldal érveit is korrekt módon leírja.

A rugalmatlanabb felfogásúak kedvéért lássuk azt is, mit nem szabad(na):
1. hiányosan tálalni vagy követhetetlenül szétszórni a lényegi információkat
2. a cikk egésze nem mondhat ellent az indító gondolatnak (pl. az állítjuk, hogy India le akarja védetni a jógát, aztán a cikk végére kiderül, hogy erről szó sincs)
3. kihagyni vagy érzelmi körítéssel átélhetetlenné tenni az ellenérdekelt fél érveit (pl. a kormány egyes bankokra és biztosítókra nem vet ki különadót, de a kivételek felsorolásán kívül nem tudjuk meg, hogy a kormány mivel indokolja a mentesítésüket)
4. sokszorosan alárendelt szerkezetekkel nehezíteni a lényegi gondolat megértését, hogy végül csak a tényanyagnak ellentmondó érzelmi üzenet menjen át.

Az újságírás angolszász gyakorlatának szabályait lapjaink nem alkalmazzák, az említett tilalmakat pedig lépten-nyomon megszegik. Jobbra és balra is találunk erre példákat bőven, én most azért foglalkozom a baloldali újságírás problémáival, mert ahogy a kormány kétharmaddal rendelkezik a parlamentben, és ez sokak szerint veszélyes túlsúly, úgy a baloldali média négyötödös többséggel rendelkezik a közvélemény alakításában, és ez ugyancsak sokak szerint veszélyes túlsúly. Ráadásul a baloldal nem két hónapja, hanem a rendszerváltás óta van kvázi-monopolhelyzetben a véleményformálás terén, legfeljebb a hajdani 95%-os hegemóniáról lecsúszott a még mindig agymosásveszélyes 80% környékére. Nota bene, az alkotmányos rendért aggódó baloldal a médiában nem tart igényt fékekre és ellensúlyokra, mondván, hogy lapot bárki alapíthat. Igaz, és alapítottak is kellő számban, elvben tehát meglenne a lehetőség a kiegyensúlyozott tájékoztatásra. A jobboldali kormány működése alatt közszolgálatibbá válhat, ezáltal sokat javulhat a jobboldali újságírás, ha nyolc év dühöngés után most nem kezd egyszerre zelótaként nyalizni. Súlya a véleményformálásban akár 25%-ra is nőhet, háromnegyedessé "törpítve" a baloldali fölényt...

A médiapiac spontán, önkorlátozatlan működésében azonban veszélyes csapda rejlik: hosszú távon arra kárhoztat bennünket, hogy féligazságokból próbáljuk összekombinálni a valóságot csak azért, mert újságíróinknak (pontosabban az őket foglalkoztató ideológiai aktivistáknak) derogál a korrekt tényközlés. Természetes lenne, hogy a baloldali lap balra torzít, a jobboldali meg jobbra torzít ezerrel? Ez kizárólag akkor nem probléma, ha a közvélemény többsége minimum egy bal- és egy jobboldali orgánumból tájékozódik rendszeresen, kiegyensúlyozottan, és platóni kritikai gondolkodása segítségével, az objektivitás igényével naponta átgondolja, összerakja a többféle manipulált képből a maga hiteles valóságértelmezését... Tessék mondani, sacc/kb. ma a közvélemény hány százaléka alkalmazza az iménti eljárást? Talán egy százalék, de szerintem ezzel is sokat mondok. A "szabad" médiaverseny nem eredményez korrekt tájékoztatást. Mivel a baloldal súlya négyötöd körül van a nemzet agyaiban, ennek megfelelő arányban a baloldali újságírást terheli a felelősség a korrektségért; és ez meglepően keveset jelent a gyakorlatban: ha minden tényleíró cikkben választ találunk az alapkérdésekre (ki, mit, hol, mikor, miért, hogyan), akkor a továbbiakban nem probléma a tényanyag baloldali értelmezése. Félreértések elkerülése végett: az nem baj, hogy a baloldali érzelmű/gondolkodású újságíró baloldali újságírást folytat - váljék mentális egészségére. Egy demokratizálódó köztársaságnak nem gondolatrendőrségre, hanem tisztességes tájékoztatásra van szüksége. Az olvasó a korrektül bemutatott információk alapján kialakíthatja a maga álláspontját. Az viszont már baj, ha az újságíró elhallgat, átcsoportosít, homályosít, érzelmeskedik, mert biztosítani akarja, hogy csak az övével megegyező értelmezés születhessen meg az olvasó fejében.

Mondandóm lényege, hogy pillanatnyilag sem a baloldal, sem a jobboldal újságírói nem tűrik az olvasó másként gondolkodását, következésképp nem értelmiségiek, nem demokraták, továbbá szellemileg tisztességtelenek (minden tiszteletem a kivételeké, de sajnos úgy tűnik, őket mindenhonnan kiebrudalják). Még nagyobb baj, hogy miközben a jobboldal tematizáló újságíróit a közvélemény többsége - helyesen - nem tartja értelmiséginek, demokratának, szellemileg tisztességesnek, addig a baloldal hasonló színvonalú és praxisú tollnokait alapértelmezetten értelmiséginek, demokratának, szellemileg tisztességesnek tekintik, holott erre nem szolgálnak rá, amíg nem alkalmazzák a tisztességes újságírás szabályait. Én leszek az első kalapemelő, ha végre elkezdik.

A baloldali értelmiség pillanatnyilag vérig sértett Tóth Mariként, vagyis inkább kékharisnyás Lady Marianként néz farkasszemet a nottinghami bíró gyanánt lefestett jobboldali kormánnyal. Minden, baloldali berkekben fogant közéleti írás lényege: megerőszakolhatsz, piszok bíró, de a lelkemet sosem kapod meg - inkább a méreg, a tőr, vagy ugrás a toronyból, ha már vége az élhető világnak. Több szempontból is problémás ez a magatartás. Először is, a jobboldaliak erősen vitatják, hogy a Fidesz-kormány nottinghami bíró lenne, érdemes lenne őket is érdemben (ha másért nem, sag schon, egy kis multikulturális élményért) meghallgatni. Másodszor, kire gondoljunk, ha Lady Marian Robin Hoodért kiált? Gyurcsányra, Mesterházyra? Ők jöjjenek lányszabadítani fehér lovon? Vicces ötlet. Harmadszor, a Fidesz-kormány szerintem nem önfeledt románcot, hanem korrekt együttműködést kér a baloldaltól. Felesleges ezért naponta padödőben eltáncolni a hattyú halálát. Elég a médiában válaszolni a "WH" kérdésekre.