Mi legyen a családon belül?

Erőszak ne. Legyen viszont szeretetkapcsolat, harmónia, tehetséggondozás, konfliktuskezelés, emberi kiteljesedés. A család a jövőnk (néha negatív) előképe. Ha szidják otthon a tanárt, akkor hamarosan tanárverés lesz. Ha sosem elég otthon a fizetés, a gyerek felnőve igyekszik egzisztenciális biztonságot teremteni. Ha verték kiskorában, akkor ugyanakkora valószínűséggel vagy rendszeresen vagy sohasem veri majd a saját gyerekét. A család jól fialó befektetés: akár jó, akár rossz hatások érik, statisztikailag mérve kamatostól adja vissza. Ugyanakkor a család elképesztő interaktív enigma is, sokkal kevésbé tudunk kívülről változást elérni a működésében, mint az egyes családtagoknál. Berne: Sorskönyv című műve eddig a legjobb családértelmezési kísérlet, mégis, bár családpszichológiai műhelyek százai várják a kapcsolati szervizre jelentkezőket, sikerük a család változási hajlandóságán, együttműködésén múlik. Minél problémásabb egy család, annál inkább önmagába zárul, annál kevésbé nyitott a változásra - legfeljebb el lehet belőle menekülni.

A családon belüli erőszak ellen kihelyezett óriásplakátok sikere nulla, nyugodtan fagylaltra költhették volna a médiakeretet. Az elkövetőket nem érinti meg a nyilvánosság ezen formája, az áldozatok pedig nem innét értesülnek, hogy ki lehet lépni. Tudják, hogy van menekülés, de az fájdalmasabb, mint a helyben maradás. Nem bizonyult persze eredményesebbnek a "back to basics" hagyományos családmodell nyomatása, a "szinglihordák" kipellengérezése sem, politikai mutatványként unalmas, a családok szempontjából felesleges minden hasonló erőlködés - csak akinek nem inge, az veszi magára. Semmit sem tehetünk hát a jövő felnőttjeinek testi-lelki egészségéért, biztos hátteréért, a tehetségek közhasznosításáért? Dehogynem, csak nem az eddigi módszerekkel.

Tim Harford: The Logic of Life című műve leírja, hogy a látszólag zárt autonóm magatartású emberek hogyan követik a maguk belső evolúciós haszonlogikáját - tévedhetetlenül, csalhatatlanul, de gazdasági paraméterekkel könnyen befolyásolható módon. A családi pótlék iskolalátogatáshoz kötése például nagy valószínűséggel jelentős iskolázottságbeli változást hoz, legfeljebb eredménytelenül ülnek majd a padban a nebulók, mert az aktív részvételt már nem lehet a csp-vel kikényszeríteni. Jó irányba tett jó lépés ez, egyszerű és nagyszerű, de van még jobb lehetőség - csak mernünk kell nagynak lenni. Én világszínvonalú, gyökeres változást hozó módszert ajánlok. Javaslom, hogy a családon belüli gyermeknevelés legyen önálló, jól fizetett, főállású munkakör, amelyhez szakképzettség szerezhető, és amelyet akár az anya, akár az apa betölthet, akár egymást váltva is.

Ma a gyereküket nevelők 100%-a szakképzetlen, mert jelenleg Magyarországon senki sem tanul családon belüli gyermeknevelést. A pedagógusok mások gyerekeinek a nevelését tanulják, és ahogy ismeretségi körben tapasztalhatjuk, a suszternek gyakran lyukas a cipője. Javaslatom szerint alap-, közép- és felsőfokú gyermeknevelési tanfolyamot kell kidolgozni és elindítani, amelynek tanárai részben pedagógusok, részben eredményes szülők legyenek (pl. a Nagycsaládosok Országos Egyesülete ajánlásával). A tananyag kidolgozásában egyebek mellett vegyenek részt a gyermekpszichológusok, a konfliktuskezeléssel foglalkozó szakemberek, valamint az asszertivitástrénerek is. Az alapfokú tanfolyam egyhetes, a középfokú egyhónapos, a felsőfokú tanfolyam egyéves legyen, és mindhárom szinten legalább az idő kétharmadában gyakorlati képzést biztosítson.

A gyermekét nevelő főállású szülő szakképzettségtől függő fizetést kapjon, képzés nélkül alapfizetést, alapfokú végzettséggel (tehát 1 hetes gyakorlati képzés után) 50%-kal több, középfokú végzettséggel (azaz 1 hét + 1 hónap képzés után) pedig 100%-kal magasabb fizetésben részesüljön. A felsőfokú képzésért ne járjon fizetésemelés, hanem ezek a csúcsszakemberek képezzék a jövőben az ifjú szülőket. A gyermeknevelési fizetés függene még a nevelt gyermekek számától és a vállalt háztartási munka mennyiségétől. A részletek finomhangolása a szakemberek feladata lenne.

A főállású gyermeknevelés bevezetése a következő fő előnyökkel járna: 1. méltóságot és anyagi presztízst adna az otthoni munkát elvégző szülőnek; 2. képzésben részesítené a gyermek életére legnagyobb hatást gyakorló családtagokat; 3. külső minőségellenőrzési lehetőséget biztosítana a család működése felett - többek között megelőzhetővé tenné a családon belüli erőszakot; 4. egyszerre erősítené a család összetartását és a női-férfi esélyegyenlőséget; 5. esélyt adna a képzetlen, munkaerőpiacon elhelyezkedni képtelen szülőknek, többek között a kilátástalan szegénységben élőknek, a szakképzetlen romáknak is a színvonalas életre, a felzárkózásra; 6. önmenedzselővé tenné a családokat, ezáltal erősítené a társadalmi kohéziót, hozzájárulna a kirekesztés megszűnéséhez.