A munkahelyi esélyegyenlőség esélyei című gondolatmenetben jelzett leghatékonyabb esélyegyenlőségi intézkedést, a háztartásbeli/gyermeknevelési munka megbecsültségének növelését szeretném bővebben kifejteni. Ha a gyermeket nevelő, háztartásban dolgozó nők a szakképzettségüktől és teljesítményüktől függően tisztességes fizetést kapnának ebben a munkakörben, egycsapásra megszűnne a nők és férfiak közötti bérkülönbség, és a munkahelyi esélyegyenlőség mozgalom elérné a célját.
Hogyan állapíthatjuk meg a gyermeknevelés/háztartásbeli munka értékét? Egyszerűen úgy, hogy az előző év béreit elosztva a munkaórák számával kiegyenlítődjék a férfiak és a nők órabérkülönbsége. Nehezebb feladat jól belőni a gyermeknevelés és a házvezetés mozgó bérkomponensét. Mennyiségi tekintetben mekkora különbség van az egy gyermeket nevelő és a négy gyerekes anya munkája között, minőségi szempontból mekkora a különbség egy általánost is nehezen elvégző és egy csúcsszakember felnevelése között? Nem utolsósorban, mennyit akarunk ebből a hatalmas különbségből a bérben megjeleníteni? Valószínűleg tompítani kell a különbségeket, hiszen a cél a társadalom homogénebbé tétele, az áthidalhatatlan szakadékok felszámolása. (Nem is szólva arról, hogy a gyereknevelés tényleges eredménye menet közben csak nagy torzítással, utólag meg minek(?) mérhető.) A legösztönzőbb megoldás egy közvetett indikátor, azaz szakirányú végzettség szerinti bérezés lenne. Alap-, közép- és felsőfokú tanfolyamokat kellene indítani a családon belüli gyermeknevelésről/személyiségfejlesztésről/tehetséggondozásról, és a gyermeküket nevelő édesanyák/édesapák bérét ez a szakirányú végzettség határozná meg (természetesen vészfékek beépítésével a bántalmazás és az iskolai bukdácsolás kiszűrésére). Egy alapfokú gyermeknevelési tanfolyamot végzett szülő valószínűleg sokkal könnyebben kezeli a gyermekével kapcsolatos problémákat, mint a szakképzetlen, így valószínűleg jobb életesélyeket is ad a gyermekének, tehát lényegesen magasabb fizetést érdemel. A középfokú szakirányú végzettséggel rendelkező szülő valószínűleg jobban menedzseli a gyermeke előrejutását, a felsőfokú végzettségű pedig ... valószínűleg nagyon ráér az elmélettel foglalkozni. A szakképzési rendszernek nyilvánvalóan megvannak a gyakorlat alapján meghúzható értelmes határai. A háztartásvezetésnek csak a legkisebb gyerek 6-8 éves koráig van értelme, ezért addig kellene honorálni, de csak akkor, ha a htb. a gyerek 6 és 8 éves kora között gondoskodik a szabadpiaci foglalkoztathatóságáról, azaz végzettséget szerez, tanfolyamot végez, személyiséget fejleszt.
Az esélyegyenlőség jegyében akár az is előírható, hogy a jogosultsági időszakok negyedét-felét a férfinak kelljen igénybe vennie, mert ez igazságosabbá teszi a családok belső tehermegosztását, és javítja a nők munkaerő-piaci esélyeit. Mivel azonban a htb. munkakör a fentiek szerint jól fizető állássá válik, vonzó karriert jelenthet a férfiak számára is, akik szerintem minden kényszer nélkül is nagy számban választanák hosszabb-rövidebb időre ezt a jövedelemszerzési formát.
Hogyan állapíthatjuk meg a gyermeknevelés/háztartásbeli munka értékét? Egyszerűen úgy, hogy az előző év béreit elosztva a munkaórák számával kiegyenlítődjék a férfiak és a nők órabérkülönbsége. Nehezebb feladat jól belőni a gyermeknevelés és a házvezetés mozgó bérkomponensét. Mennyiségi tekintetben mekkora különbség van az egy gyermeket nevelő és a négy gyerekes anya munkája között, minőségi szempontból mekkora a különbség egy általánost is nehezen elvégző és egy csúcsszakember felnevelése között? Nem utolsósorban, mennyit akarunk ebből a hatalmas különbségből a bérben megjeleníteni? Valószínűleg tompítani kell a különbségeket, hiszen a cél a társadalom homogénebbé tétele, az áthidalhatatlan szakadékok felszámolása. (Nem is szólva arról, hogy a gyereknevelés tényleges eredménye menet közben csak nagy torzítással, utólag meg minek(?) mérhető.) A legösztönzőbb megoldás egy közvetett indikátor, azaz szakirányú végzettség szerinti bérezés lenne. Alap-, közép- és felsőfokú tanfolyamokat kellene indítani a családon belüli gyermeknevelésről/személyiségfejlesztésről/tehetséggondozásról, és a gyermeküket nevelő édesanyák/édesapák bérét ez a szakirányú végzettség határozná meg (természetesen vészfékek beépítésével a bántalmazás és az iskolai bukdácsolás kiszűrésére). Egy alapfokú gyermeknevelési tanfolyamot végzett szülő valószínűleg sokkal könnyebben kezeli a gyermekével kapcsolatos problémákat, mint a szakképzetlen, így valószínűleg jobb életesélyeket is ad a gyermekének, tehát lényegesen magasabb fizetést érdemel. A középfokú szakirányú végzettséggel rendelkező szülő valószínűleg jobban menedzseli a gyermeke előrejutását, a felsőfokú végzettségű pedig ... valószínűleg nagyon ráér az elmélettel foglalkozni. A szakképzési rendszernek nyilvánvalóan megvannak a gyakorlat alapján meghúzható értelmes határai. A háztartásvezetésnek csak a legkisebb gyerek 6-8 éves koráig van értelme, ezért addig kellene honorálni, de csak akkor, ha a htb. a gyerek 6 és 8 éves kora között gondoskodik a szabadpiaci foglalkoztathatóságáról, azaz végzettséget szerez, tanfolyamot végez, személyiséget fejleszt.
Az esélyegyenlőség jegyében akár az is előírható, hogy a jogosultsági időszakok negyedét-felét a férfinak kelljen igénybe vennie, mert ez igazságosabbá teszi a családok belső tehermegosztását, és javítja a nők munkaerő-piaci esélyeit. Mivel azonban a htb. munkakör a fentiek szerint jól fizető állássá válik, vonzó karriert jelenthet a férfiak számára is, akik szerintem minden kényszer nélkül is nagy számban választanák hosszabb-rövidebb időre ezt a jövedelemszerzési formát.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése