Devizahitel-matek

Bízom benne, hogy teljesen feleslegesen írom az alábbiakat devizahitel témában, hiszen megszületett a végtörlesztési megoldás, lejárt a jelentkezés határideje, normál üzletmenetben nehéz lenne újratárgyalni a bankokkal kötött megállapodást. Magyarország rövidesen folytatja az IMF-tárgyalásokat, és a nemzetközi pénzpiac hátha nem akarja Magyarországot a kamatfelárakon keresztül megfojtani csak azért, mert egy nemzeti érdekeket képviselő kormány merészel hatalmon lenni. A pénzügyi körök hátha nem akarják lemondásra kényszeríteni Orbán Viktor miniszterelnököt, egyetlen esélyesként minden valószínűség szerint Gyurcsány Ferenc javára. Egyszóval bízom abban, hogy a pénzvilág nem helyezi magát nyíltan a nemzeti önrendelkezés fölé. Ugyanakkor nem zárom ki, hogy a piac január végére beárazza, mennyibe kerül Magyarországnak, hogy unortodox polgári és nem bankkonform baloldali kormánya van. A kihívás elébe menve én is beárazom, mibe kerülhet a pénzpiac szereplőinek a magyar belügyekbe való beavatkozás.

Az államadósság szintjén semmibe. Először is, a kötelező magánnyugdíjpénztárak megmaradt egyenlegéből egy darabig hosszabbíthatók sorban lejáró hiteleink, azután igénybe vehetők a Nemzeti Bank devizatartalékai, harmadsorban pedig magasabb kamattal is vehetünk fel korlátozott összegű hosszabbító hitelt. Természetesen itt nem új hitelre gondolok, hanem az éppen lejáró államkötvények tőketartozását megújító új kötvények kibocsátására. Ezzel a hármas megoldással bőven kihúzzuk a következő választásig, mikor is a magyar közvélemény újra megfontolhatja, hogy a nemzeti érdek képviseletét vállaló unortodox polgári pártnak vagy a nyíltan nemzeti érdekeink ellen játszó pénzvilággal szövetséges ellenzéknek szavaz-e bizalmat.

Mindez semmibe sem kerül a nemzetközi pénzpiac szereplőinek, hiszen nem ők akarnak nekünk minden áron hitelezni, hanem -- a korábbi "ortodox" kormányok által felhalmozott államadósság miatt -- mi szorulunk rá tőketartozásunk továbbgördítésére. Ha keményre fordul a játék, akkor viszont az adósok védelme érdekében, a fair play szabályai szerint forintra kell alakítanunk az összes devizahitelt. Ez már jelentős veszteséggel járna az erősen a fair tartomány feletti banknyereségek szempontjából. Számszerűsíthető modellem egy tisztességes módon működő bankrendszerre épül, amelynek kialakítása nemzeti érdekünk.

A bankrendszer így írható le egyszerűen: 1. a betétes beteszi a bankba a pénzét, hogy biztos helyen legyen, és fialjon is valamennyit; 2. a bank kihelyezi a pénzt, azaz hitelez a maga szaktudása szerint, és a hitelkamat mínusz betétkamat összegéből él; 3. az adós fizet vagy elveszíti a hitelbiztosítékot, többnyire az ingatlanát. 

Könnyű átlátni azt a rendszert, amelyben magyar a betétes, magyar a bank, és magyar az adós. Egy ilyen rendszerben világosak az összefüggések. Kovács úr betesz egymilliót a bankba, a bank hitelez egymilliót Szabó úrnak. Szabó úr törleszt, a bank kifizeti Kovács úrnak a betétje után járó kamatot, és a különbségből tetemes hasznot realizál. Akkor miért nem hitelez Kovács úr közvetlenül Szabó úrnak? Azért, mert ritkán egyezik meg az egyéni kínálat az egyéni kereslettel. A bank helyzeti előnyben van, hiszen sok ezer betétes pénzét közvetítheti ki sok ezer hitelfelvevő felé. Érdemes feltenni a kérdést, hogy meddig terjedhet a bank tisztességes haszna. Ha a betétre 3%-ot fizet, hogyan hitelezhet 10-30%-os kamatra? Meg kell találnunk azt a kiegyensúlyozott kamatrést, amely közgazdaságilag és a társadalom igazságérzete szempontjából is elfogadható. Ha továbbgondoljuk a modellt, az is világos, hogy egy teljes nép nem élhet hitelből: valakinek betétet kell elhelyeznia ahhoz, hogy másvalaki hitelhez jusson.

Bonyolítja a képet, ha egy nemzetközi bank sok millió betétese pénzét kölcsönzi ki különböző országok sok millió hitelesének. Ez azonban nem változtat a tényen, hogy nemzetközi betétesek nélkül nem lehet nemzetközi adósoknak hitelt nyújtani, és hogy a bank ebben az esetben is a hitelkamat mínusz betétkamat összegéből él. Itt már kevésbé nyilvánvaló az összefüggés: Mr. Kovács nehezen tudja követni, hogy betéthozamának hányszorosát törleszti Herr Szabó, és mennyit vág zsebre a bank. A különböző országok eltérő adózási rendje miatt gyakorlatilag átláthatatlanná válik a nemzetközi bankok működése, és az átláthatatlanság biztosította erőfölénnyel korlátlanul visszaélhetnek, egészen a népharagig. Nem meglepő, hogy vissza is élnek.

A modellt természetesen nem célszerű túlegyszerűsíteni, a banknak ugyanis stabilnak, fenntarthatónak kell maradnia. Elsőre elégnek tűnhet, hogy 3% betétkamathoz képest hitelezzen 5% hitelkamattal, hiszen abból is meg lehet élni. Az adósok egy része azonban ideális gazdasági körülmények között sem tud fizetni, hát még recesszió idején, miközben a banktól elvárjuk, hogy  ebbe gyakorlatilag soha ne menjen tönkre. Tartalékot kell képeznie, ami nagyobb kamatrést feltételez. A banki feltételek versenyképességének próbája, hogy egy tetszőleges új pénzintézet vagy betét-hitel szövetség mennyivel jobb feltételeket tud biztosítani úgy, hogy még 10-20-30-50 év múlva is számíthassunk rá. Egy unortodox kormánytól elvárható, hogy tág és egyben biztonságos teret biztosítson a kisbefektetők által alapított új bankok számára.

A magyar devizahitel-válság úgy alakulhatott ki, hogy a bankrendszer nem jól végezte a dolgát: svájcifrank- és euróbetéteseinek pénzét kikölcsönözve irreális kockázatot varrt a magyar adósok nyakába. Ha reálisan felméri a kockázatot, nagyjából feleakkora arányban terhelte volna meg az ingatlanokat, és nem követelne az ingatlan árverési értéke feletti tartozást. Sőt, feleakkora törlesztőrészletekbe nem is buktak volna bele annyian, azaz sokkal ritkábban kéne elárverezni az ingatlanjukat. A jelek szerint a banki értékbecslők sem számítottak olyan rossz forgatókönyvre, amilyen a recesszió sújtotta világgazdaságban végül megvalósult.

A betétes joggal reklamál a bankjánál, hogy rosszul gazdálkodott a pénzével, kezelhetetlen kockázatot vállalt. A teljes magyar devizahitel-állomány forintra váltására nem nemzeti önkényből, hanem a bankok hibájából, valamint a pénzpiacok politikai nyomásgyakorlása miatt lehet szükség. Az ebből eredő veszteséget a bankok nyereségéből kell fedezni, akkor is, ha tudjuk, hogy pénzpiaci ágon, államkötvényeink kamatfelárában több, mint visszanyerik a "veszteséget". A jelentős banki kamatrések lehetővé teszik, hogy egyetlen betétes se járjon pórul, és még a bankárok se dolgozzanak ingyen. 

Ami az adóst illeti, visszamenőleg kiszámítható, optimális esetben mennyivel járt volna jobban a frankhitellel, mint ha forint alapon vesz fel ugyanakkora összeget. Azt is figyelembe kell venni, hogy a forinthitel vállalhatatlanul drága volt, s éppen ezért nem abban vette fel az adós. A jogos követelés félúton van a stabil frank forgatókönyv és a forinthitel költsége között. Például Szabó úr 5 millió forintos frank alapú hitelt vett el, ami optimális esetben 6,5 milliós teljes törlesztést eredményezett volna számára. Ha ugyanezt forint alapon veszi fel, az 10,5 milliós teljes törlesztéssel járt volna. Álláspontom szerint Szabó úrtól a kettő között félúton lévő összeget jogos követelni, azaz 8,5 millió teljes törlesztést, és ennek megfelelően kell forintra átalakítani a hitelt.

Ha ugyanis Szabó úr tudja, hogy 5 mFt végül 10,5mFt-ba fog neki kerülni, fel sem veszi a hitelt. Ha a bank tudja, hogy a szerződés aláírásakor 6,5 mFt-nak látszó teljes törlesztés jó eséllyel eléri vagy meghaladja a 10,5mFt-ot, akkor köztörvényes csalást követett el, tudatosan félrevezette az adóst azzal, hogy nem hívta fel hatalmas piros betűkkel erre az összefüggésre a figyelmét. Ha nem tudta, akkor rosszul mérte fel a helyzetet, hibás üzletpolitikát követett, melynek kára értelemszerűen őt terheli. Ha ugyanerre az időre betétként elhelyezek 5 millió forintot, és hozammal együtt mintegy 6,2 milliót kapok, akkor a 8,5 millióval a bank még mindig bőven a pénzénél van, így a megoldás minden szereplő számára méltányos.

Továbbra is abban bízom, hogy nem lesz szükség modellem alkalmazására, mivel a pénzpiaci szereplők belátják, hogy rövidlátó erőfitogtatással nem a számukra szimpatikusabb párt(oka)t segítik hatalomra, hanem behozhatatlan politikai előnyhöz juttatják, jó eséllyel több ciklusra bebetonozzák a nemzeti érdek képviseletével egyedül rivaldafényben maradó kormánypártot.