A Fidesz-kormány döntéseit, intézkedéseit vizsgálva kívülállóként is le tudtam eddig vezetni, hogy szinte mindig az optimumot, a matematikai/játékelméleti célszerűséget tükrözik. Többnyire feltűnően hibás azonban a kommunikálásuk során használt érvelés. Mi lehet ennek a magyarázata? - töprengek egy ideje. Hogy lehet, hogy egyfelől ennyire átlátják a helyzetet, másfelől ennyire tévesen kommunikálnak? Einstein-showt nyomnak Hacsek és Sajóként? Úgy látom, hogy tudatos stratégiáról lehet szó. Talán a magyar politikai erőtérben elképzelhető legeredményesebbről.
Ha ugyanis egy, a társadalom jó megfontolt érdekeit matematikailag optimálisan képviselő intézkedéshez egy erősen vitatható érzelmi érvelést rendelünk, akkor mi várható? Az, hogy az érzelmi logikát vadul támadni kezdi az ellenzék. A támadás úgy hajtható végre, hogy beleköt a leglátványosabb pontokba, össztűz alá veszi őket, ezáltal kénytelen magát az intézkedést is teljes erővel vitatni. Csakhogy az intézkedés matematikája olyan erős, hogy szakmailag már nem vitatható, így a politikai zajongás nem megy át össznépi meggyőződésbe, és az ellenzék eltéved az önmagukat felszámoló érvelések labirintusában.
A Fidesz feltalálta a politikai keljfeljancsit: a figura súlypontja matematikailag optimalizált, gyakorlatilag kikezdhetetlen, a figura tetejét pedig hetente más rikító színű göncbe öltöztetik, lelkesítve az ellenzéket. Az fejre támad, vadul lökdösi ide-oda a keljfeljancsit, már-már felborítja, és nem érti, hogy tud újra felállni. Az ellenzéki lapok hetente megírják, hogy "Ez világraszóló botrány, ebből már nem lehet ép bőrrel kijönni." Ám a kormány mégsem bukik. Az ellenzék a választók szemében béna kacsa. Váltig nem érti, miért nem hoz számára népszerűséget a lökdösődő taktika.
Visszatekintve az utóbbi évtizedre, a Fidesz keljfeljancsi stratégiája szép ívben rajzolódik ki:
2002 - Fidesz: "merjünk nagyok lenni", MSZP: "merjünk kicsik lenni"
2004 - Fidesz: "kettős állampolgárságot a határon túliaknak", MSZP: "elveszik a munkánkat, a nyugdíjunkat"
2010 - Fidesz: "kötelező magánnyugdíj-pénztár helyett szolidaritást a jövő generációival", MSZP: "lenyúlták a magánvagyonunkat"
2010 - Fidesz: "a médiatörvény európai és korszerű", MSZP: "szabad sajtó über alles"
2011 - Fidesz: "mégis tárgyalunk az IMF-fel", MSZP: "a helyzethez alkalmazkodó kormány alkalmatlan"
2012 - Fidesz: "Magyarország gazdasági adatai jók", MSZP: "csődöt nekünk, bukjon a kormány, mi a bankokkal vagyunk"
Csak a jelentősebb momentumokat emeltem ki, a keljfeljancsi öltözéke ugyanis hetente változik: hol a nemzeti hűségnyilatkozat kifüggesztése, hol a Moszkva tér átnevezése, hol az alaptörvényhez rendelt asztalka, hol Hoffmann Rózsa angoltanításról szóló gondolatai, hol a felsőoktatási tandíj bevezetése, legfrissebben éppen az egészségügy több biztosítóssá tétele és az egész napos iskola ötlete szolgál ellenzéket hergelő felső ruházatként. A hatás jól kiszámítható, nem is marad el. Így nyer új értelmet régi mondásunk: csak a fejét, hogy meg ne sántuljon!
Ha ugyanis egy, a társadalom jó megfontolt érdekeit matematikailag optimálisan képviselő intézkedéshez egy erősen vitatható érzelmi érvelést rendelünk, akkor mi várható? Az, hogy az érzelmi logikát vadul támadni kezdi az ellenzék. A támadás úgy hajtható végre, hogy beleköt a leglátványosabb pontokba, össztűz alá veszi őket, ezáltal kénytelen magát az intézkedést is teljes erővel vitatni. Csakhogy az intézkedés matematikája olyan erős, hogy szakmailag már nem vitatható, így a politikai zajongás nem megy át össznépi meggyőződésbe, és az ellenzék eltéved az önmagukat felszámoló érvelések labirintusában.
A Fidesz feltalálta a politikai keljfeljancsit: a figura súlypontja matematikailag optimalizált, gyakorlatilag kikezdhetetlen, a figura tetejét pedig hetente más rikító színű göncbe öltöztetik, lelkesítve az ellenzéket. Az fejre támad, vadul lökdösi ide-oda a keljfeljancsit, már-már felborítja, és nem érti, hogy tud újra felállni. Az ellenzéki lapok hetente megírják, hogy "Ez világraszóló botrány, ebből már nem lehet ép bőrrel kijönni." Ám a kormány mégsem bukik. Az ellenzék a választók szemében béna kacsa. Váltig nem érti, miért nem hoz számára népszerűséget a lökdösődő taktika.
Visszatekintve az utóbbi évtizedre, a Fidesz keljfeljancsi stratégiája szép ívben rajzolódik ki:
2002 - Fidesz: "merjünk nagyok lenni", MSZP: "merjünk kicsik lenni"
2004 - Fidesz: "kettős állampolgárságot a határon túliaknak", MSZP: "elveszik a munkánkat, a nyugdíjunkat"
2010 - Fidesz: "kötelező magánnyugdíj-pénztár helyett szolidaritást a jövő generációival", MSZP: "lenyúlták a magánvagyonunkat"
2010 - Fidesz: "a médiatörvény európai és korszerű", MSZP: "szabad sajtó über alles"
2011 - Fidesz: "mégis tárgyalunk az IMF-fel", MSZP: "a helyzethez alkalmazkodó kormány alkalmatlan"
2012 - Fidesz: "Magyarország gazdasági adatai jók", MSZP: "csődöt nekünk, bukjon a kormány, mi a bankokkal vagyunk"
Csak a jelentősebb momentumokat emeltem ki, a keljfeljancsi öltözéke ugyanis hetente változik: hol a nemzeti hűségnyilatkozat kifüggesztése, hol a Moszkva tér átnevezése, hol az alaptörvényhez rendelt asztalka, hol Hoffmann Rózsa angoltanításról szóló gondolatai, hol a felsőoktatási tandíj bevezetése, legfrissebben éppen az egészségügy több biztosítóssá tétele és az egész napos iskola ötlete szolgál ellenzéket hergelő felső ruházatként. A hatás jól kiszámítható, nem is marad el. Így nyer új értelmet régi mondásunk: csak a fejét, hogy meg ne sántuljon!
jaj istenem
VálaszTörlés