Egy működő Istenkép felé

Ihletet kaptam sefatias blogjától, köszönet érte. Nagyon bizonytalanul tapogatózunk, amikor Istenről megpróbálunk érvényesnek tűnő dolgokat írni, és a legtöbb megfogalmazásunk negatív lesz. Isten a saját képére teremtette az embert, de nem abban az értelemben, hogy olyan gyarló, mint mi vagyunk, hanem abban az értelemben, hogy bennünk is van némi töredék az Ő tökéletességéből, és igyekszünk, hogy minél több legyen.

Annyit tudhatunk Jézustól, hogy Isten a végtelen szeretet, a javunkat akarja, örök életet és boldogságot szánt nekünk, ennek érdekében adott szabályokat. Ha többet szeretnénk róla állítani, ezt legfeljebb a saját gyarlóságaink tagadása formájában tehetjük meg. Isten nem rendelkezik a mi esendő földi tulajdonságainkkal, azaz nem emberalakú, nem antropomorf. Nehéz mindazt következetesen végiggondolni, ami Isten nem antropomorf természetéből következik (pl. nincs neme, nem eszik, nem vécézik, nem alszik, nem mos fogat, mivel nincs foga), de érdemes próbálkozni vele.

1. Először is, Isten nem haszonállatként tart minket. Nincs olyan szükséglete, aminek a betöltéséhez mi kellünk neki. Az ember azért tart méhet, hogy méze legyen, és nem azért, mert ez a lehető legjobb a méheknek. Istennel éppen fordított a helyzet, nem azért tart téged, hogy imádságot, hozsannázást vagy ájtatos külsőségeket termelj Neki, hanem mert az Ő szabályainak önkéntes megtartása számodra a lehető legjobb. Ez úgy is felfogható, hogy a vallás az a hamis istenkép, amelyben Isten a megrendelő, leadja a rendelést, az ember szállít, teljesít, és cserébe jutalmat vár. A hit pedig az a valós istenkép, amelyben Isten a szállító, az ember pedig a vonakodó, de jó esetben eszére térő átvevő, aki elfogadja az ingyen, kegyelemből felkínált módszert, amely optimális földi boldogsághoz, majd boldog örök élethez vezet. (A vallás nem csak így értelmezhető, számomra még célszerűbbnek tűnik az a felfogás, hogy a vallás a hittel élők legjobb gyakorlatának összegzése, amely azonban önmagában nem, csak a tényleges hittel együtt működik.)

2. Istennek nincs szüksége a te hitedre, nélküled is tudja, hogy létezik. Teljesen mindegy, hiszel-e benne, amíg ettől függetlenül megtartod a szabályait. Más kérdés, hogy nem fogod megtartani a szabályait, ha nem hiszel benne, de ez a te bajod, nem Isten kicsinyessége. Ha képes lennél hit nélkül megtartani mindazt, amit parancsolt, semmi gondod nem lenne.

3. Isten nem féltékeny más, nem létező "istenekre". Nem azért parancsolta régen, hogy ne csinálj képet "róluk", mert utálja a művészetet, hanem mert tudta, hogy ezzel belemerülsz az antropomorf politeizmusba, és ez nem Neki, hanem számodra lesz gond. Mellesleg, ma nem fenyeget ilyen veszély, bárki lehet ezoterikus vagy New Age hívő képek nélkül, a monoteista viszont nyugodtan alkothat képeket.

4. Isten nem irigyli tőled a földi örömöt. Nem azért parancsolt önmegtartóztatást, hogy kevesebb örömöd legyen, hanem hogy több örömhöz juss, ha a rövid távú kéjekért nem áldozod be a hosszabb távú boldogságodat.

5. Isten nem féltékeny a tudományra. Ha igazi tudománnyal foglalkozol, és alapos munkát végzel, az ugyanúgy elvezet Őhozzá, mint az imádság. A féltudománytól szeretne megóvni, ami látszólag elvezet tőle, mint az eleinte ellenkező irányba kanyarodó erdei út, amely a domb mögött ismét a helyes irányba tart. A hit és a tudomány között nincs ellentét, az elbizakodott áltudomány és a hit között lehet átmeneti feszültség. Isten nem azt kéri, hogy butítsd le magad, és áltoleránsan mindenki másra is hagyd rá a maga butaságát. Azt kéri, hogy vedd elő a legjobb eszedet, és állítsd a szolgálatába.

6. Isten nem akar téged kivonni a világból. Akkor mi a manónak teremtett volna a világba? Azt szeretné, hogy ebben a világban érd el azt a teljességet, amit a szabályainak önkéntes követése lehetővé tesz. Az Isten felé és a világ felé forduló élet között nincs ellentét, a rövidlátó mának élés és a hosszabb távú szemlélet között van komoly különbség. Aki hosszabb távon gondolkodik, rájön, hogy Isten még hosszabb távon gondolkodik, és önként fordul Isten felé vezetésért.

7. Isten nem ellenzi a közösséget. Az ember társas lény, közös célokra, közös keretekre van szüksége. Ha a keresztények menekülnek ezek elől, akkor átveszi ezt a szerepet egy világi érték, például a fogyasztás vagy a celebség, és abban nem lesz köszönet. A hit és a közösségkeresés között sincs ellentét, és a közösség nem abból áll, hogy "közösségünk tagjai mind egyetértenek abban, hogy ne legyen közösség".

8. Isten nem öncélúan bújócskázik veled. Tudja, hogy aki őszinte szándékkal keresi, annak érdemes megmutatkoznia, és hogy csak ez lesz eredményes. Aki kész az életét Rá bízni, annak feltárja magát. Aki nem kész rá, az akkor sem fogadná el, ha óriásplakátra tenné magát, és minden este interjút adna a tévében, plusz naponta száz csodát mutatna be.

9. Isten nem beszél rejtvényekben, hogy megzavarjon. Aki akar érteni a jelekből, meg fogja érteni. Aki jogászkodik, az meg hasztalan kapna pontos információt, azonnal jogorvoslathoz folyamodna, visszaélve a helyzettel. Isten annyit közöl, amennyi a nyitott szívűeknek szükséges és elégséges.

10. Sokan várnak hiába Istenre, valószínűleg azért, mert ha jelet kapnának, visszaélnének vele, nem használna nekik, és ők sem az emberiségnek. Amint elszánják magukat, hogy Isten ügyét segítik, a jel nem várat magára.

11. Isten nem kéri, hogy emelkedj felül a testeden. Azt javasolja, hogy ne légy a tested rabszolgája. Jobban belegondolva ezt te sem akarod.

12. Isten nem akarja, hogy vagyontalan légy. Azt kéri, hogy sokaknak használj a vagyonoddal. Ha nincs vagyonod, akkor használni sem tudsz vele. Ez esetben elástad a talentumodat, és ne számíts dicséretre. A keresztény társadalmak gazdaságát döntően a keresztényeknek kellene működtetniük, vagyis a keresztényeknek kellene a legversenyképesebb vállalkozóknak lenniük. Ez nem a többiek kizárását jelenti, hanem azt, hogy a keresztényeknek a többieket alaposan megizzasztó teljesítményt kell nyújtaniuk, és a lehető legigazságosabb körülmények között kell foglalkoztatniuk embertársaikat.

Ez mind abból következik, hogy Isten nem rendelkezik a mi gyarlóságunkkal, mi ellenben rendelkezünk Isten tökéletességének egy részével, továbbá a tökéletesedés vágyával.

A polgári tisztességről

Mielőtt elakadnánk a "polgár" fogalmának elemzésénél, fontoljuk meg, hogy angolul úgy hívják: common decency, azaz általános emberi tisztesség, illetve common standards of decency, a tisztesség közös normái. Mi lehet az oka annak, hogy a tisztességnek ez a fajtája kizárólag a jézuskövető világban található meg, és sehol máshol nem lelhető fel? Vagy legalábbis más kultúrákban nem feltűnő, nem a közbeszéd része, nem tárgya az értelmiségi töprengésnek, így nem is lehet az elnyomó hatalom ellenpólusa, az elesettek, az áldozatok szószólója.

Az általános emberi tisztesség szép példája az irgalmas szamaritánus (Lukács 10, 25-37.). A történetből arra következtethetünk, hogy a fogalom az ókorban is felfogható volt, és valószínűleg léteztek jó példák, még ha ettől nem is tekintették embertársnak egymást a népek - ezt a szemléletet Jézus vezeti be, és teszi normává a követői számára.

Ha ez így van, akkor máris világos, miért nem jellemző az általános emberi tisztesség Nyugaton ismert formája más kultúrákban: ők nem Jézust követik, számukra a Messiás normája nem norma. Ha elszórtan léteznek is valódi tisztességes emberek, ők csak az adott kultúrán belül tudják magukat értelmezni, nincs bennük késztetés más kultúrák hasonló embereivel kapcsolatot létesíteni, netán együttműködni velük a világ jobbá tétele érdekében.

Pár napja láttam egy beszélgetést a Public Sénat francia közéleti TV-csatornán, "Miért mennek a franciák dzsihádot vívni?" címmel. Politológus, szociológus, pszichológus és imám is szerepelt a résztvevők között. Miközben a franciák politikailag rendkívül korrekt módon franciának hívják a francia földön élő iszlám szélsőségeseket (ők mennek ugyanis dzsihádot vívni az arab világba, jelenleg kb. 700 ilyen fiatal szélsőségesről tudnak), addig az imám leszögezte, hogy a dzsihádisták egyszerűsítő, tudatlan emberek, akiknek semmi közük az iszlámhoz. Ez nagyon szép emberi megnyilvánulás. Ám arra a kérdésre, hogy az ő párizsi nagymecsetjében is megfordulnak-e dzsihádisták, a hívei között nem toboroznak-e véletlenül, és ha igen, mit mond nekik, már kitérő választ adott. Nem, ilyen nem fordul elő, legalábbis nincs róla tudomása. És az imámok tanácsában szóba kerül-e ez a kérdés? Szóba, természetesen, de ő konkrétan semmiről sem tud... Képzeljünk csak el egy fordított fiktív esetet: 700 francia fiatalról lehet tudni, hogy "keresztes" háborúba vonult öldökölni, öngyilkos merényleteket elkövetni, de Párizs püspökének nincs erről közelebbi tudomása, a püspöki karban beszélnek a témáról, ám ő semmiről sem tud, a hívei között erre nem toboroznak, az ő templomában efféle dolgok nem történnek. Te hinnél neki? Azt gondolom, hogy az imám - miközben talán tényleg nem ért egyet a szélsőséges muszlimokkal - fontosabbnak tartja az irántuk való hűséget az "általános emberi tisztesség"-nél.

Témába vágó vicc: A széles szájú béka története

Ül a béka a tóparton, és ordenáré módon ordibál, hogy a szája az egyik fülétől a másikig ér:

- Én vagyok a Széles-szájú Béka! MINDENKIT BEKAPOK!!!!!

Meghallja ezt a nyúl, gondolja, megnézi közelebbről, mi baja a békának.

- Én vagyok a Széles-szájú Béka! MINDENKIT BEKAPOK!!! Hát te ki vagy, s mit eszel?

- Én vagyok a Nyúl, és répát eszem.

- Jól teszed, ha odébb állsz! – azzal a nyúl továbbszalad.

A béka tovább üvöltözik, még mindig csak a két füle szab gátat a szája szélességének. Meghallja ezt a róka, ő is a közelébe megy.

- Én vagyok a Széles-szájú Béka! MINDENKIT BEKAPOK!!! Hát te ki vagy, s mit eszel?

- Én vagyok a Róka, és tyúkot lopok a faluból, azt eszem.

- Jól teszed, ha odébb állsz! – azzal a róka is elinal.

A béka tovább harsog a megszokott módon. Egyszer csak arra vetődik a gólya.

- MINDENKIT BEKAPOK!!! Hát te ki vagy, s mit eszel?

- Én vagyok a Gólya, és széles szájú békát eszem. Mondd csak, nem vagy te véletlenül széles szájú béka?

Erre a béka úgy összecsücsöríti a száját, amilyen szorosan csak tudja, vállai közé behúzza a nyakát, fölnéz a gólyára, majd alig hallhatóan megszólal:

- Én? Nem is ismerek olyat.

Hol az emberi tisztesség a hinduisták között, akik nem állnak ki a rossz kasztbelibe beleszerető fiataljaik mellett? Évente több száz eset ismert, amikor a család inkább megöli a fiút/lányt, mint hogy az alacsonyabb kasztbelivel házasodjon. Hol vannak azok a tisztességes hinduisták, akik elítélik ezt a barbár gyakorlatot? Miért nem láthatók, miért nem hallhatók? Azt gondolom, hogy inkább szolidárisak a hinduizmus szabályrendszerével, mint az abba belehaló embertársaikkal.

Mi lehet az oka, hogy az "általános emberi tisztesség" kizárólag a jézuskövetők között jelentős tényező?

A humanista szemlélet szerint minden ember először és elsősorban ember, csak utána kerül rá kulturális keret, mintegy béklyóként. A friss tudományos kutatások viszont inkább az ellenkezőjét mutatják: mindenki elsősorban egy konkrét család, konkrét nyelv, konkrét kultúra, konkrét vallás terméke, és csak ezt követően, és az előbbieknek alárendelten általános ember. Így már érthető, miért reagál szinte mindenki érzelmi alapon a családi/etnikai/nemzeti/vallási/kulturális érdekei szerint, és nem általános emberként az őt érő ingerekre.

A jézuskövetők világában nem azért alakult ki általános emberi tisztesség, mert ez van első helyen, hanem mert Jézus értékrendje maga az általános emberi optimum, és ez az optimum képeződik le a családi/etnikai/nemzeti/vallási/kulturális szintre. Ez azt jelenti, hogy amennyiben az emberi optimum ütközésbe kerül az alsóbb szintekkel, akkor az optimum győz, vagy legalább világos, hogy az egyén szembekerült  vele. A többi kultúrában fordítva történik, a családi/törzsi/nemzeti/vallási/kulturális értékek összegződnek egy felső valamiben, ami viszont nem az emberi optimum. Értelemszerűen nem is állítható szembe a családi/stb. érdekekkel, hiszen éppen azokból alakult ki.

Egy hindunak hiába hivatkozol arra, hogy a rossz kasztba szerelmes fiatalokat megölni embertelen, nem fogja érteni, miről beszélsz. Milyen értelemben lenne embertelen, ami az élet keretét adó kultúra fenntartásához szükséges? Egy muszlimnak hiába magyarázod, hogy a világméretű kalifátusért felrobbanni és másokat felrobbantani embertelen. Milyen értelemben lenne embertelen, ha Allah teremtette az embert, és Allah világméretű kalifátust akar? Egy judaistának hiába magyarázod, hogy Izrael államban csak a zsidóknak biztosítani jogokat embertelen, értetlenül néz vissza. Milyen értelemben lenne embertelen, ha Isten Izrael teljes területét (plusz a tízszeres vonzáskörzetét) a zsidóknak adta? Sajnos egy keleti kereszténynek is hiába magyarázod, hogy államilag elnyomni a kisebbségi véleményt embertelen, ő sem fogja érteni. Milyen értelemben lenne embertelen, ha államra szükség van, a normális egyén meg alárendeli magát, és ez így helyes?

Jézus azért jött el, hogy az etno-kulturális rövidlátás megszűnjön, és meg is szűnt ott, ahol az Evangéliumokból megismerhető tanítását követik. A Messiás felkészítette az emberiséget arra, hogy békében és jólétben éljen a Földön, nem elnyomva és kizsákmányolva másokat, de nem is elnyomatva és kizsákmányolva mások által. Ezt a lehetőséget eddig egyedül a nyugati kereszténység ismerte fel és valósította meg, ez a kizárólag Nyugaton kialakult polgári tisztességfogalom titka. A "polgári" előtagot is fontosnak tartom, számomra ez közösségi szemléletű, de a társadalomban emelt fővel és egyenes derékkal álló embertípust jelent. Mivel Magyarország az évszázadok folyamán hol félnyugat, hol meg vadkelet volt, ezt még gyakorolnunk kell.

Jézus ügye?

Milyen iktatószámmal tétetett folyamatba? Létezik egyáltalán? Szerintem igen: Jézus ügye az Evangélium világméretű terjesztése, a jézusi értékrend mindenki számára irányadóvá tétele, de nem öncélúan, hanem az Őt követő társadalmak lehető legigazságosabb működésének biztosítása érdekében. Aki ezt segíti, az Jézusért dolgozik, aki ezt hátráltatja, az meg Jézus ellen.

Jézus ügyét előremozdítani minden keresztény feladata, ha kell, keményen úszva az ár ellen.  A hátramozdítás ugyanis sokkal könnyebb, sokan és sokféleképpen foglalkoznak vele. Jézus ügyét úgy lehet hátramozdítani, hogy elveszik mások kedvét Jézus értékrendjének megvalósításától, lebeszélik az embereket Jézus követéséről, ezáltal csökkentik a társadalmi igazságosságnak azt a szintjét, amit Jézus tanításának életre váltásával egy adott korban/helyzetben el lehetne érni.

Ennyire könnyű keresztbe tenni a Mindenhatónak? Ha így van, ez nem nagy gáz? A Mindenható szabadságot adott az embernek, ennek része a keresztbe tevés is. Gondoljunk csak bele: Ádám megeszik egy vacak almát, sőt meg sem eszi, csak beleharap, és máris keresztbe tett, nem kicsit, nagyon. Nem gáz ez? Szerintem nem, hiszen eddig is világos volt, hogy ilyen a világ. Minden szabályszegésnek következménye van, de attól még akadálytalanul lehet szabályt szegni. A szabályok betartása csakis önkéntes lehet.

Az Evangéliumok tanúsága szerint Jézus meghirdette Isten országát, ami az Ő értékrendjének a megvalósulása. Azt parancsolta a tanítványainak, hogy tegyék a tanítványává a világ összes népét, azaz tegyék világméretekben irányadóvá az értékrendjét. A projekt remekül haladt előre egészen 1500-ig, akkor megtorpant, és onnantól stagnál. A jézuskövető világ azóta defenzívában van, nem képviseli eredményesen ezt az ügyet. A magunk háza táján söprögetünk, ami helyes, azt is kell, de elvetettük a sulykot, és teljesíthetetlen követelményeket állítottunk magunk elé. Nem csoda, hogy nem tudjuk őket teljesíteni.

Kialakult egy olyan világi elvárás, hogy előbb legyünk angyalok, és majd azután beszéljünk Jézusról. Addig csak elvetendő képmutatók vagyunk. Ez a külső elvárás az idők folyamán belső mércévé vált. A világiak időről időre emlékeztetnek rá, hogy még mindig nem vagyunk angyalok, tehát hallgassunk mélyen Jézusról. Senki nem foglalkozik azzal, hogy a világiak mennyivel kevésbé angyalok Jézus követőinél, ez a téma süket fülekre talál. A gond az, hogy mivel soha nem leszünk angyalok (itt a Földön), a magunkra erőszakolt szabály szerint soha nem is tudjuk teljesíteni, amit Jézus megparancsolt, mármint hogy folyamatosan terjesszük, és egyre jobban váltsuk életre a tanítását. Fel kellene ismernünk, hogy szellemi csapdába csaltuk magunkat. Ki kell belőle lépnünk, hogy újra használni tudjunk, különben folyamatos kötelességszegésben élünk.

Honnan tudhatjuk, hogy valóban ez Isten akarata, és hogy nem Ő fogja csoda formájában kereszténnyé tenni a világot, hanem tőlünk vár aktív közreműködést? Onnan, hogy Isten Jézus idejében megtehette volna a csodát, közvetlenül beavatkozhatott volna, de nem tette, hanem Jézus követőinek belső meggyőződésére és kötelességtudatára hagyatkozott. Ez azóta sem változott, most is ránk vár Jézus tanításának világméretekben irányadóvá tétele. Miközben a házunk táján igyekszünk lelkiismeretesen működni, kifelé is példát kell mutatnunk más kultúrák számára.

A jézuskövető világ példásan demokratikus és toleráns, de a politikailag korrektek szerint ez nem a jézusi értékrend miatt van, hanem a Jézussal/kereszténységgel/vallással szembeállított általános emberi felvilágosultságnak köszönhetően. Ez a világ egyik legnagyobb átverése: állítólag ami jó Nyugaton, az humanizmus, ami rossz, az kereszténység. Mi a helyzet keleten, illetve az iszlám világban? Hol a humanizmus? Arrafelé nem laknak humanisták? Mi a helyzet a kommunizmussal? Tele volt humanistákkal, és évtizedekre felszámolta a kereszténységet. Ha tényleg úgy van, hogy humanizmus=jó, kereszténység=rossz, miért nem lett a kommunizmusból földi paradicsom? Lehet tippelni.

Csodálkozom, hogy egyesek komoly képpel alternatívákat állítanak fel Isten országának holléte tárgyában. Hogy hol van Isten országa, az egyértelmű: a Földön, ezen belül is ott, ahol a messiáskövetők élnek. Jézus minden követője számára előírta az értékrendje betartását, ez ügyben sosem volt kétség, az apostolok cselekedeteiből kiderül, hogy szó szerint, földi értelemben vették a tanítást, és életre is váltották. Ha Jézus követői többségbe kerültek valahol, akkor ott egy keresztény államnak kellett létrejönnie, mi mást tehettek volna? Kérték volna meg a kisebbségbe került pogányokat, hogy "semmiképp ne térjetek meg, mert nekünk szükségünk van világi sanyargatókra, egyrészt ez meg van mondva, másrészt kell is, hogy rosszul érezzük magunkat, a hegyi beszéd szerint boldogok a sanyargatottak"? 

Butaság lett volna. Ennyire kevesen mazochisták, továbbá ez nem lett volna örömhír, meg aztán, Jézus nem tanította, hogy szükségtelenül keressük a szenvedést. Sosem mondta, hogy boldogok, akik békeidőben üldöztetésre jelentkeznek. A Messiás értékrendje a terjedéssel automatikusan államrenddé alakult, világméretekben világméretű keresztény államrenddé fog alakulni. Olyan országokban élünk Nyugaton, amelyek egytől egyig Jézus értékrendjére alapították a működésüket, a mai napig lényegében Jézus értékrendje szerint működnek, csak a világi furfangnak engedve "polgári tisztesség"-nek álcázzák, nehogy kiderüljön, hogy náluk bizony kereszténység esete forog fenn, és hogy ez a demokráciájuk és a jólétük titka.

A valóság az, hogy a toleráns jóléti demokrácia kizárólag a jézuskövetők világában valósult meg, így határozottan kijelenthetjük, hogy az állítólagos humanista felvilágosodás lényege valójában a jézusi értékrend, és ez tényleg irányadó a világ számára, de nem humanizmus/demokratikus jogállamiság/tolerancia fedőnév alatt, hanem a lényege szerint, azaz kereszténység néven. Ezt az üzenetet egységesen és határozottan közvetítve használhatunk Jézus ügyének.

Két szállóige

Úgynevezett konzervatívok figyelmébe:
A hagyomány nem a hamu őrzése, hanem a láng továbbadása.
                           (Gustav Mahler cseh-osztrák zeneszerző)

Úgynevezett haladók figyelmébe:
A baloldal tragédiája, hogy sosem tudott egy valóban működő termelési rendszert megszervezni, mindig csak az elosztásban jeleskedik.
                           (Michel Rocard francia szocialista politikus)

Kié az Ígéret?

Világszerte tizenkétmillió zsidó és kétmilliárd keresztény hiszi, hogy ő az Ígéret kedvezményezettje. Ez a megkülönböztetés pontatlan, hiszen valójában a judaizmus két irányzatáról van szó. A korábbi judaizmus vérségi alapon hivatkozik Isten Ábrahámnak tett ígéretére, miszerint megsokasítja, neve áldás lesz, sőt általa nyer majd áldást a föld minden népe. A Messiás által lelki síkra emelt judaizmus tagjai pedig Ábrahám lelki folytatóinak tartják magukat. A két csoport között nem etnikai vagy vallási ellentét van, hanem hozzáállásbeli.

Ábrahám és Sára kinevette Isten jóslatát Izsák születéséről, hiszen Sára túlkoros volt a gyermekvállaláshoz, "már nem voltak asszonyi dolgai". Később azonban Ábrahám akár az öregen kapott ajándékot is kész lett volna engedelmesen visszaadni az Úrnak, ezzel a hozzáállással vált méltóvá az Ígéretre. Utódaiban ott csörgedezett a vére, de nem mindegyikükben volt meg a lelkülete. A vérvonal hangsúlyozása Jézus idejére már visszaélésszerűvé vált. A vérségiek mai megfelelője az arisztokrácia (az a lényeg, hová születtél), a lelkieké pedig a meritokrácia (az számít, mik az egyéni érdemeid).

A Messiás volt a vízválasztó, a jel, amelyet elfogadva a méltók bizonyították, hogy méltók, és amelyet elutasítva a méltatlanok bizonyították, hogy méltatlanok. Ábrahám hitt és engedelmeskedett, az utódai pedig kisebb részben hittek, nagyobb részben nem. Mivel a messiáskövetés ugyanúgy zsidó hátterű, mint a messiásvárás, következetlenség a zsidó szót csak az egyik oldalra használni. Vér vagy lélek szerint valamennyien zsidók vagyunk.

Nem áll módunkban eldönteni, melyik oldalnak volt vagy van igaza (Istené a végső szó), de azt könnyen eldönthetjük, melyik oldal bizonyult sikeresebbnek a gyakorlatban. A messiáskövetők közel kétezerszer annyian vannak, nagy és sikeres kultúrát alakítottak ki, amelyben a messiásvárók is jól érezhetik magukat.

Hogy állunk a fundamentalizmussal?

Állítólag nagy arányban fundamentalisták az európai muszlimok, a vallásukat gyakorló keresztények, és az amerikaiak úgy általában. Ez közelebbről azt jelenti, hogy a muszlimok növekvő része szerint a nyugat el akarja pusztítani a kultúrájukat, be kellene vezetni a vallási törvénykezést, és ki kellene vezetni a melegeket meg a zsidókat. A vallásgyakorló európai keresztények szerint a muszlimok akarják elpusztítani a kultúrájukat, sem melegek, sem zsidók szomszédságában nem szeretnének élni. Az európai társadalomban alacsonyabb e vélekedés aránya, de csak azért, mert alacsonyabb a vallásukat gyakorlók aránya is. Amerikában a lakosság mindössze 6%-a nem hisz semmilyen természetfeletti erőben, a többség bibliai alapú törvénykezést tartana helyesnek, erre tekintettel a vallástalan kongresszusi képviselők nem merik bevallani, hogy nem hisznek. Ha a vallásgyakorló zsidókat megkérdeznék, kiderülne, hogy ők sem szeretik a melegek szomszédságát, számukra a muszlim és a keresztény holtversenyben első számú közellenség, és legnagyobb félelmük a beolvadás. Első látásra meglehetősen sokszínű az egységesen "fundamentalizmus" szóval jelölt jelenség. Mi köti össze ezeket az elemeket?

Először azt nézzük meg, mi nem köti össze őket: mások az arányok; mások a törekvések; még a hasonló elemek tartalma is más. A fundamentalizmus tulajdonképpen annyit jelent, hogy nem haladó/liberális. A fundamentum latin szó, jelentése: alap, a fundamentalizmus ezek szerint az alapokhoz való visszatérés, az alapok fontosságának hangsúlyozása. Következésképp a haladó/liberális jelentése: az alapoktól elrugaszkodó, az alapokat elutasító, akár megalapozatlan, levegőben lógó. Így már sokkal kevésbé hízelgő a jelző.

A közvélemény valamiért mégis úgy véli, hogy a haladó szabadelvűek a jók, a fundamentalisták meg a rossz fiúk, az erőszakosak, a merénylők, a robbantók, a szélsőségesek. Ezt az értelmezést a média alakította ki, manapság minden erőszakcselekményt (médiadefiníció szerint) fundamentalisták követnek el. Gyakran elhangzik még a szélsőséges és a radikális jelző is, ez utóbbiak sokkal jobban megragadják a tartalmat, talán ez a baj velük: túl triviálisak. Hogy hangzik az, hogy a robbantásokat robbantók vállalták magukra? Ebben a formában nem nagy újdonság. És az, hogy a robbantások mögött a kutyatáppal elégedetlen ebtenyésztők állnak? Ez persze nem igaz, de sokkal nagyobb a hírértéke, lehet gondolkodni az összefüggéseken. A média az olvasottságból/nézettségből él, igyekszik megragadni a fogyasztók figyelmét.

A fundamentalizmusból közvetlenül következik az erőszak? Szerintem nem. Az iszlám fundamentalizmussal nem az alapokhoz való visszatérés a gond, hanem hogy az iszlámnak nincsenek olyan alapjai, mint a matematikának vagy a fizikának. A szó maga teljes alávetést jelent, ami akár a józan ész nagy ívben való elhajítását is takarhatja. Ez nyilvánvalóan veszélyes, akármire hivatkozva is követik el. A kereszténység alapja Jézus két főparancsa: szeresd Istent teljes erődből, és szeresd embertársadat, mint önmagadat. Ehhez nyugodtan vissza lehet térni, nem következik belőle semmiféle szélsőség, sőt inkább a szélsőségek elutasításához, kiegyensúlyozott és szeretetteljes életmódhoz vezet. A fundamentalizmus bírólóinak ez esetben legfeljebb az fájhat, hogy a jézusi alap az egész nyugati civilizáció alapja is egyben - ez a tény ugyanis nem népszerű a körükben.

Ugyanakkor nem szoktuk fundamentalistának nevezni a 2+2=4 hagyományát erőltető matektanárokat, a Newton törvényeit ma is irányadónak tartó fizikusokat, a törlesztőrészletekhez fillérre ragaszkodó bankárokat, a lejárt jogosítványért birságoló rendőröket, a "már épp lyukasztani akartam" érvvel meggyőzhetetlen ellenőröket, sem a magukon kívül mindenkiben rasszistát, nacionalistát, fasisztát látó liberálisokat. Nem vagyunk módszeresek, szemlátomást jobban szeretjük az ötletszerű szómágiát a következetes nyelvhasználatnál.

Mi van akkor, ha a vallási és kulturális alapok egy magasabb szinten tényleg meghaladhatók, vagyis ha a haladóknak van igazuk? Honnan tudhatnánk, ha még nem próbáltuk? Nos, már kipróbáltuk. A liberális messianizmus és sztyeppei változata, a kommunizmus éppen ilyen társadalmat ígért. Keresve sem találunk ennél "haladóbb" elképzelést, csak az a gond, hogy a gyors haladás miatt nehéz utolérni. Aki ilyenre vágyik, Észak-Koreában még elcsípheti, ha nagyon siet. Mi, többiek pedig tanuljunk a történelemből: a hetven évig tartó vallástalan utópiák kétszázmillió erőszakos halált halt áldozata arra int, hogy a vallási és kulturális alapok valójában nem haladhatók meg. A messianisztikus irányzatok közül egyetlen egy működik, a Messiás által alapított.

A fundamentalizmus úgy is értelmezhető, hogy az ide sorolhatók komolyan veszik magukat, "a" után "b"-t, "c"-t és "d"-t is mondanak ahelyett, hogy a hasuk megtömésével, a szexlapok nézegetésével és a szórakoztatóipar finanszírozásával töltenék ki ébrenlétük üres óráit. Ebből természetes módon következik, hogy aki tényleg muszlim, az fontosnak tartja a Koránt, aki tényleg keresztény, az meg a Bibliát. Szemben az iszlámra hivatkozó szélsőségesekkel, akik olvasni sem tudnak, tíz-tizenöt verset ismernek a szent iratukból, és azokat teljesen kiforgatva gyilkolják a normálisakat. Szemben azokkal az önjelölt keresztényekkel, akik "Az Úr utálja a köcsögöket" feliratú transzparensekkel tüntetnek, ők is igen hamar elakadtak az Újszövetség tanulmányozásában. Amit művelnek, az nem fundamentalizmus, hanem a neandervölgyiek támadása - ha eddig azt gondoltad volna, hogy nyom nélkül kihaltak. Tegyük hozzá, hogy a kőagyúak úgy kellenek az állítólagos haladóknak, mint egy falat kenyér, rájuk hivatkozva legitimálják a létüket. "Azért vagyunk mi hatalmon, hogy ne ŐK legyenek" - érveltek a hazai bal-liberálisok 2002 és 2010 között. Minden felelősségteljes ember feladata ellenőrzés alatt tartani a neadervölgyieket, mert sokba kerül a társadalomnak, ha szabadon garázdálkodnak.

Az alapok komolyan vétele és tiszteletben tartása nagyon helyes törekvés, ebben az értelemben akár büszke fundamentalisták is lehetnénk. Csakhogy minden -izmus túlzás, ezért kerülendő, így inkább mégse legyünk. Találjuk meg az egészséges és célszerű egyensúlyt. Ez az egyensúly elérhető. Végül is, aki nem a tetővel, hanem a betonalappal kezdi a házépítést, azt nem fundamentalistának, hanem ép eszűnek hívjuk.

Sós kommunikáció keresztényeknek

Vagy show-s kommunikáció? Leginkább S.O.S. kommunikáció. A keresztény blogok langyosak, bágyadtak, löttyedtek, lagymatagok. Kegyesek, ájtatosak, semmitmondók. Tüzesek, mint öreganyám, bölcsek, mint ifjú babám. Aki eddig is keresztény volt, örülhet a vallásos blogokat olvasva, hogy a várakozásai giccsesen teljesülnek. Aki nem volt keresztény, arra meg nem hat a vallási rap, lerázza magáról, mint kutya a vizet. Másképp kellene kommunikálni Jézus ügyét.

Jézus ugyanis nem volt kegyes, sem ájtatos. Ha az lett volna, úgy kezdte volna a beszédeit, hogy "Halld, Izráel, mondá az Úr, atyáink Istene...". Egyetlen beszédét sem kezdte így. Jézus nem volt giccses, senki elvárásai nem teljesültek Őt hallgatva, egytől egyig mindenkit kihozott a sodrából. Még a legszűkebb kör is megjegyezte néha: "Kemény beszéd ez, ki hallgatja?" Ami mai nyelven annyit tesz: Mester, nem bírnád ki legalább egy napig hergelés és provokálás nélkül? Legyél már egy kicsit-kicsit befogadhatóbb. A Mester nem változtatott a stílusán, ami annyit tesz: ha nem tetszik, elmehettek.

Jézus tudta, hogy változni csak a komfortzónán kívül lehet, ezért minden alkalommal kihozta a közönségét az andalító nyugalomból, hogy átadhassa az üzenetét. Minden tanításában váratlan és vitatott elemek szerepelnek, egyetlen közhelyes gondolatot sem jegyeztek fel róla. Ellentétben a kegyes bloggerekkel, akik egyetlen eredeti gondolatot sem jegyeznek le, sem róla, sem saját kútfőből. (Mai posztomból megtudhatod, hogy Jakab utolsó előtti levelét állítólag János írta, vagy fordítva, megoszlanak a vélemények. Kutatásaim szerint valójában az efezusi Prokariótész, Miloi Vénusz egyik tanítványa, a híres III. századi püspök, szent Monotóniusz másodunokatestvére lehet a szerző. Ne már, tényleg?)

Végül is, miért kéne bárkinek változnia? Azért, mert nemrég a britek 65%-a vallotta magát kereszténynek, a magyaroknak meg 37%-a, és ez a 28%-os különbség (hosszabb távon) 280%-os jóléti különbséget okoz. Ezt a szakadékot nem lehet kegyesen, ájtatosan, semmitmondóan áthidalni. A messiáskövetők a világ sója, legnagyobbrészt rajtuk múlik, sikerül-e a behozni a jóléti lemaradást. A sós kommunikáció definíció szerint nem lehet sótlan. Részletezem.

- Kerüld a kegyes kliséket: Isten mindentudó, mindenható, de a világi embert ez nem érdekli. Számára az lehet meglepő, hogy Isten az aktuális problémáira is mindenki másnál jobb megoldásokat tud, csak kérdezni és kérni kell. Kerülendő a "Jézus", a "kereszt", a "bűn", a "megváltás" szövegkombináció. Nem azért, mert nem igaz, hanem mert pavlovi reflexet indít be. A világi agy érzelmileg olyan erősen előhangolt, hogy e szavak hallatán azonnal lezár, süketté és vakká teszi magát. Mondj inkább valami szokatlant: a zsidó Messiás értékrendje boldogabbá tesz, mint egy piros Ferrari, vagy mint ha Hollywood sztárjai egymást váltják az ágyadban. A messiáskövetés a humanizmus legmagasabb foka, az emberi jogok legkiteljesültebb szintje, a demokrácia, a jogállamiság és az esélyegyenlőség záloga. Gondolj bele, ez nem szónoki ügyeskedés, nem játék a szavakkal, hanem tényleg így van.

- Ne beszélj templomiasan a kereszténységről. A világiak nem véletlenül nem járnak templomba, szándékosan maradnak távol. Nem akarják hallgatni a templomias szövegeket, sem misén belül, sem azon kívül. Ha rájuk öntöd a kegyes dumát, elmenekülnek. Hiába fejted ki nagy átéléssel az Istentől való eltávolodás és a boldogító visszatérés problémakörét, ezzel senkit sem viszel közelebb Hozzá. A világiak úgy tudják, bűn nem létezik, a megváltás fogalma számukra értelmetlen. Ki akar megszabadulni egy nem létező problémától? Te sem kérsz védelmet a kriptonit káros sugárzása ellen, mert úgy tudod, hogy a kriptonit a Superman-mese része, és nem az életed lényegi tényezője. A világiak úgy tudják, hogy a bűn egy régi mese része, a megváltás szintén, főként a gyepes agyú vallásosok foglalkoznak még vele. Közben a multilevel marketing hálózatok fejenként napi 25 ezerért, személyiségfejlesztő tréningen tanítják, hogy azt kapod vissza az emberektől, amit adsz nekik. Akkor éred el a céljaidat, ha segítesz másoknak elérni a céljaikat. Akkor leszel jómódú, ha fokozatosan jómódúvá teszel másokat. Kapaszkodj meg: Jézus ugyanezt tanítja, ingyen.

- Ne arról írj, ki mennyire nem keresztény. Főleg azt ne ragozd, ki mennyire mondja, hogy az, pedig... Felejtsd el ezt a több száz éves marhaságot. Aki nem mondja, hogy keresztény lenne, az sokkal kevésbé az, mint aki legalább mondja. Aki ma kereszténynek állítja magát, az vagy tényleg az, vagy mazochista: szereti, ha lesajnálják, kiröhögik. A "keresztény" szó semmit sem ér, nem nyit ajtót, nem az érvényesülés eszköze, nem a hírnév első lépcsőfoka, nem is a vagyon előszobája. Egyébként sosem volt, ez a káros mítosz világi kitaláció, csak a keresztények lehettek annyira jó szándékú balekok, hogy elhiggyék ezt a városi legendát. Világi bloggerektől olvasol olyat, hogy "sok képmutató világinak állítja magát, pedig szégyellhetné magát, köszönő viszonyban sincs a világisággal", "te nem vagy igazi világi". Ugye nem olvasol tőlük ilyet? Akkor mi vesz rá, hogy a keresztényeket ebben a megközelítésben lásd?

- Jézus ügyét segítsd. Szerintem Jézus ügye a világ jobbá tételéről szól, akkor szolgálod jól, ha általad jobb lesz a világ. Ha nem értesz egyet, találj ki olyan saját meghatározást, ami nem ütközik látványosan az Evangéliumokban olvasható tanítással. Például téves a "szeressük egymást, gyerekek" felfogás, Jézus nem ezt akarta, hanem hogy Istent, magunkat és embertársainkat egyformán szeretve tegyünk minden népet a tanítványává. Ehhez valóban szükség van egymás szeretetére, de nem úgy, hogy szemet hunyunk a nyilvánvaló bűnök felett. A kényelmetlen igazságokat nem lehet megkerülni. Hiába mondod, hogy politikailag korrekt, liberális humanista vagy, ha a szeretteidet családon belüli erőszakban részesíted. Hiába mondod, hogy szeretetteljes és toleráns keresztény vagy, ha eltűröd magadban és magad körül az isteni szabályok megsértését. Jézus ügye akkor megy általad előre, ha nem formailag, hanem tartalmilag vagy kegyes és áhítatos: ha a földi életben áhítod Isten országát, ha az embereket segítve keresed Isten kegyét.

- Ne fogadd el a langyos reagálást. Jézus sosem fogadta el. A kereszténységből azonnali cselekvés következik. Ez ritkán kellemes. Mózes nem kifejezetten örült annak, hogy ő vezetheti ki a népet Egyiptomból, közben jól magára haragítva a fáraót, de nem volt más választása. Jónás sem akart prófétálni, ellenállt, amíg bírta. Nem véletlenül hangzik el vasárnaponta, hogy küldetésetek van, menjetek békével. A messiáskövetőknek is ezer kifogásuk és nyafogásuk van cselekvés ellen, de Jézus akkor is azonnali cselekvést tanít. E téren zéró tolerancia érvényes. Ne akkor teremjen a fügefa, amikor kedve van hozzá, hanem amikor Jézus kéri a gyümölcseit. Sokat blogoltál, de keveset hatottál? Ha nincs gyümölcsöd, vigyázz, bármikor jöhet az elszárítás.

- Ne tűrd el a kereszténységgel való visszaélést, Jézus sem tűrte. A farizeusokat azért bírálta folyamatosan és nagyon keményen, mert visszaéltek a szavakkal, a gondolatokkal, a nyelvvel, a logikával, a hittel, a teológiával, magával Istennel is. "Mester, tudjuk, hogy te igazságos vagy..." - így kezdődik az ájtatos tőrbe csalás. Mit nevezhetünk visszaélésnek? Mindazt, ami az ellentétébe fordítja át Jézus tanítását. Jézus szeretetet kért, de csak amíg ez jót tesz a világnak. Megbocsátást tanított, de csak amíg ez jót tesz a közösségnek. Szerénységre intett, de ebből nem lehet életképtelenség. Gyümölcsöt kért, és bármilyen szép magyarázatot eszelsz ki, ebből akkor sem lehet gyümölcstelenség.

A sós mondanivaló csíp. Akit orrba vagy farba talál, annak fáj, sajog és viszket a becsapódás helyén. A sós kommunikáció nem tesz osztatlanul közkedveltté, de nézd a dolog jó oldalát: mikor a világiak tehetetlen dühükben a fogukat csikorgatják ellened, elismerik, hogy a probléma a készülékükben van. Ha lenne jogos kifogásuk, előadnák. Jogtalan kifogásuk pedig lehet, amennyi tetszik, a fejükre hull vissza mind, ellenük tanúskodik.

A bibliai szabályok mai értelmezése

Az alábbiakban leírt egyszerű eljárással könnyen, gyorsan döntést hozhatunk a bibliai szabályok mai alkalmazhatóságáról.

A kereszténység kezdete óta élő probléma, hogy mely szabályok váltak érvénytelenné a Messiás eljövetelével, és mely szabályok maradtak továbbra is hatályban. Pál álláspontja szerint a Tórát Jézussal együtt a fára szögezték, hatályát vesztette. Az apostolok között komoly viták folytak erről. A kereszténnyé váló pogányoknak először zsidóvá kell-e válniuk (körül kell-e metélkedniük)? Mi legyen a tiltott ételekkel? Szabad-e vért fogyasztani? Az ősegyház a Szentlélek vezetésére támaszkodott - azután rendre elfogadta az egyetlen képzett teológus, Pál álláspontját.

Ma is hasznos, ha felidézzük Pál, az ex-judaista értelmiségi logikáját, amely egyébként a mai napig közhasználatú a rabbik érvelésében. E szerint a tilalmak két kategóriába sorolhatók: 1. lényegük szerint helytelen, ezért tiltott dolgokra; 2. az eredeti körülmények között helytelen, így helyzetfüggően akár engedélyezhető dolgokra.

A házasságtörés például a cselekedet tartalma és társadalmi hatása miatt tilos, tehát akkor sem megengedett, ha piros hó esik. Az étkezési tilalmak viszont körülményfüggőek, közegészségügyi és járványügyi okra vezethetők vissza. Ha ezek az okok nem állnak fenn, mindenki nyugodtan eheti azt, amit szeretne. A vér határeset, az ókoriak úgy vélték, hogy a lélek a vérben van, egyrészt ezért tiltották a fogyasztását, másrészt valószínűleg egészségügyi kockázatot is jelentett a meleg éghajlaton. Ma már nem véljük úgy, hogy a lélek a vérben lenne, és többnyire egészségügyi kockázatot sem jelent, ennek ellenére ma is sokan ódzkodnak tőle - szerintem indokolatlanul. Hozzáteszem, hogy amit szabad fogyasztani, azt nem automatikusan kötelező, így aztán a vér fogyasztása és az attól való tartózkodás is teljesen elfogadható.

Minek alapján dönthetjük el, hogy melyik szabály melyik kategóriába tartozik? Azt gondolom, hogy Pál és az apostolok folyamatos dilemmáihoz hasonlóan. A térítő őskeresztények egy új országba, illetve új kultúrába érkezve döntésre kényszerültek: ha mereven ragaszkodnak minden addigi szabályhoz és előíráshoz, akkor megtér, mondjuk, száz ember. Ha a lehető legrugalmasabbak, akkor megtér tízezer, százezer, akár az egész társadalom. Pál mindig a rugalmasságot választotta.

(Erre nyomós, életbevágó oka volt, akkoriban a judaisták úgy gondolták, hogy a szellem kiszabadult ugyan a palackból, de még visszanyomható. Jézus eretnek, Pál nemzetáruló, az "álmessiás" követői pedig irtandó bolondok. Legyenek átkozottak, haljanak gyors halált, töröltessenek az Élet Könyvéből. Mindent el is követtek a judaista mainstream hegemóniájának fenntartása érdekében, igazán nem rajtuk, hanem Pálon múlt, hogy a kisebbség a pogányokkal együtt többségbe került. Ma már politikailag inkorrektnek tűnhet erre emlékeztetni, de a történelem csak akkor lehet az élet tanítómestere, ha az alapadatokat nem fordítva tudjuk. Az eszmék többé-kevésbé szabad piacán a messiáskövetés győzött, Pál rátermettségének köszönhető, hogy ma messiási alapokon nyugvó kultúrában élünk.)

Pál vezérelve a rugalmasság volt, de csak addig a pontig, hogy a létszámnövelés során ne vesszen el a messiáskövetés lényege. Nem célszerű olyan engedményeket tenni, amelyek a tanítás alapjait kezdik ki. Nem szabad lemondani olyan szabályokról, amelyek feladása fenntarthatatlanná teszi az adott közösséget. Főszabályként tehát a keresztények mindig, mindenben engednek mindenkinek, amíg az engedmény ésszerű, kölcsönös, hosszú távú előnyökkel jár, azaz Jézus ügye nyer általa. Ha nem ez a helyzet, akkor viszont bátran, kereken, határozottan nemet mondanak, hősiesen állják az érzelmi nyomást, majd talpraesetten megfordítják a nyomás irányát. Mit jelent ez a mai kényes kérdésekben?

Egyáltalán nem vagyok biztos benne, hogy a katolikus papok házasodása vagy a nők pappá szentelése fenntarthatatlanná teszi a társadalmat, érdemes lenne erről részletes adatokkal és körültekintő vizsgálatokkal alátámasztott, szakszerű vitát folytatni. Ennek eredményét nem szeretném megelőlegezni, érzelmileg egyik irányban sem vagyok elkötelezett.

A homoszexualitás tilalma ügyében viszont nem nulláról indul a vita, évezredek tapasztalatával rendelkezünk: ha beválna kifejezetten engedélyezni az azonos neműek nemi kapcsolatát, akkor az így eljáró társadalmak az évezredek során nagy és sikeres kultúrákká váltak volna. Ennek világos jele lenne a létszámuk. Ezzel szemben egyetlen olyan társadalomról sem tudunk, amelyikben az engedélyezett homoszexualitás fenntarthatónak és sikeresnek bizonyult volna. Logikus következtetés, hogy az isteni tilalom egyben a kultúrák evolúciójában is megállta a helyét, ma is követendő. Amint felvirágzik egy külső létszámpótlás nélkül fenntartható jóléti társadalom, amelyben a homoszexualitás teljesen szabadon választható, alapos okunk lesz megfontolni a tilalom feloldását, addig viszont alapos okunk van érvényben tartani az érzelmi rosszallást.

Fenntartandónak vélem az abortusz érzelmi elítélését is, a következetesség okán: emberi életet nem célszerű kényelemből, praktikus okból vagy gazdasági megfontolásból elvenni. Ezt minden esetben tudni szoktuk, a "humanisták" folyamatosan figyelmeztetnek rá - kivéve, ha a magzat életéről van szó. Viszont alapszabály, hogy a mérce mindig egységes, hacsak nincs alapos indokunk rá, hogy az egyik ember életének értéke ne legyen azonos a másik emberével. Az abortusz ügyében nem tudok ilyen indokról.

Hangsúlyozom, hogy nem törvényi tiltásról, hanem érzelmi helytelenítésről van szó a fenti tilalmak kapcsán. A kereszténység globálisan irányadóvá válik, ezzel párhuzamosan fel kell készülnünk a más kultúrákkal és értékrendekkel való békés együttélésre. A messiási értékrend nem csak az ókorban győzött, hanem ma is versenyképes, vagyis kényszer nélkül is vonzóbb az alternatíváknál, egyszerűen nagyobb jóléthez és boldogsághoz vezet. Erőszakra nincs szükség, az érzelmi nyomásgyakorlás viszont elkerülhetetlen, mivel nincs értékrendi vákuum. A politikailag korrektek is érzelmi nyomást gyakorolnak a szerintük inkorrektekre, az érzelmi semlegesség nem létező alternatíva.

Fogalmazzunk következetesen: heteroszexuális nézetben a homoszexuálisok fenntarthatatlan értékrendet képviselnek, végső soron ez a gond. A homoszexualitás "természetellenes", abban az értelemben, hogy ellentmond az evolúció fajfenntartó logikájának. Nem "félelmetes", abban az értelemben, hogy a homofóbia manipulatív kitaláció. "Undorító", abban az értelemben, hogy a többségnek evolúciós programja van a kerülésére, zsigerileg viszolyog tőle. Nem tehet róla: ilyen elődök utódja. (A toleránsak számára kézenfekvő megoldás, hogy szaporodják túl az intoleránsakat.) A zsigeri késztetéseknek nem engedünk szabad utat, ha felesleges erőszakhoz vezetnének, de nem is akarjuk őket elfojtani, az ugyanis reménytelen és egészségtelen lenne. Ezzel a pszichológia egyik fontos elvének felelünk meg, ugyanannak az elvnek, amely alapján a homoszexuálisoktól sem várjuk el, hogy elfojtsák a természetes késztetéseiket. Így persze mindkét tábor részéről kölcsönös és hangos helytelenítés várható, de hát ilyen az egész ismert világegyetemben kizárólag a kereszténység által biztosított demokrácia.

Mi lesz így a kereszténység híres, és főként a nem keresztények által oly gyakran követelt toleranciájával? Megvalósul. Senki nem köteles a számára kellemes világot lebontókkal szemben toleranciát mutatni. Jézus színre lépésekor a messiási értékrend minőségi ugrást hozott a világ számára, felépített egy, az akkorinál nagyságrendekkel toleránsabb kultúrát. A toleráns kultúra életképtelenné tétele az elvben még nagyobb tolerancia jegyében már visszaélés, visszaélést pedig nem kell, sőt nem is szabad tolerálni. Jézus pontosan ezt tanította, sosem engedett a visszaélőknek, a leghatározottabb szavakkal ítélte el őket.

Ha újra eljönne

Jézus ma is ugyanolyan sokkot váltana ki, mint annak idején a nemzettársaiból: hogy meri azt mondani, hogy a szent forma, a gondosan szidolozott és lelakkozott hagyomány szőrt sem ér? A nemzeti, a konzervatív, a szélsőséges, a baloldali és a liberális klisék egyformán értéktelenek szerinte. Akkor mi a francot akar? Van pofája tetteket követelni ma, most, AZONNAL! Konkrétan milyen tetteket? Hirdessük a piramisjátékát, nyírassuk ki érte magunkat? Nagyképűen kioktat, ex catedra kijelent, a szerénységet hírből sem ismeri. Kinek képzeli magát a fenékfej? 

A teológusok idegeire megy, tartalmi alapon felülvizsgálja a kegyes szabályokat. Az egyszerű nép idegeire megy, nincs egyetlen érthető tanítása sem. Összefüggéstelen ellentmondások halmaza, amit dumál. Megbontja a status quo-t, de nem akar pártot alapítani, sem választáson indulni. Elképesztő, miket enged meg magának. (Tudod, mi az abszolút pofátlanság? Betolakodni Isten és a Népe közé, utólag "pontosítani" az Ábrahámmal kötött szóbeli szerződést. Nincs az az alkotmánybíróság, amelyik ne meszelne el egy ilyen visszamenőleges hatályú húzást. Nem is próbálkozna vele, csak egy téveszmés bolond, vagy aki a szerződést kötötte.) Érvényteleníti a kiválasztottságot, hazaáruló, anticionista és antiszemita egyben, 3 in 1. Senkit nem hagy békén, megosztja a társadalmat. Politikailag durvára inkorrekt. Ott liheg a nyakadban, minden nap új botrányt csinál. Testvér testvér ellen, szülők a gyerekek ellen? Anyód! Az egyiket felveszik a mezőn, a másikat otthagyják? Kirekesztő fasiszta!

Szerinte ne a biopiacra járj tiszta ételért, inkább hagyd abba a káromkodást. Ne az E- jelzésű anyagokat kerüld, hanem a lényegedet beszennyező gondolatokat. Tisztító léböjtkúra helyett mától ne bazzegelj. Lelki változást próbál kizsarolni az önfejű akarnok. A Rózsadombon vacsorál az elit villáiban (a villák proletárjaival), majd a Cinkotai-tónál osztja az észt (és a kenyeret), miközben nincs is szociális programja. Képmutató szentfazék. Erkölcsről prédikál, aztán meg kéjenc módra keneti magát Chanel parfümmel, aminek az árán egy lélegeztető gépet lehetne venni. Tuti, hogy neki is feláll, ha ismert (állítólag bűnbánó, hihi!) pornósztárok masszírozzák, a bulvárlapok paparazzói hamar lebuktatják majd a kis hamist. Ha normális, szereti ő is a izét. In nomine patris, reverenda alatt pálinkát isz.

Nem oszt kaját a hajléktalanoknak, hanem megüzeni nekik, hogy menjenek vele dolgozni. Szívtelen, arrogáns mocsok! Még ő rizsál szeretetről. Fára kell mászni, ha látni akarod, annyian tolonganak körülötte (birkanép: ahhoz képest, hogy nincs Isten, jó nagy az állatkertje). De nem gyógyít meg mindenkit, pedig megtehetné, csak azzal foglalkozik, aki megalázkodik előtte. Egyesek még kezet is csókolnak, ez királlyá akarja koronáztatni magát, sír, kapar, vonyít a népszerűségért!

Mit üzen a cigányoknak? Menjenek vele dolgozni. Mit tud mondani a női egyenjogúság harcosainak? Menjenek vele dolgozni. Az Úr szőlejébe. Kapálni, mint a gádzsó parasztok, vaze?! Aszongya, szerelemből házasodj, légy hű, ne válj el. Mégis mit képzel ez a nagy arcú fészkelep, hogy belepofázik mások magánéletébe? A testem az enyém, dögölj meg! A nem létező Isten bekaphatja a vaginámat! Rasszista, szexista, hímsoviniszta-masiniszta, citromdíjas antipopuliszta-puliszka, szalonképtelen, beszólós intimpiszta. Kutyacsóváló, hatalmas farok!

Jézusnak meggyűlne a baja a közvéleménnyel. Néhány szalagcím: 
Tablettás borral vigadott a palira vett násznép

Nem leprám volt, hanem csalánkiütésem - kitálal a sarlatán segédje

Tízezret adott, hogy keljek fel, és járjak, sosem voltam béna

Azóta is fáj a fejem, és rémálmok gyötörnek az elektrosokktól - állítja a tetszhalott

Az ördögűző áldozata: ma epilepsziásabb, mint valaha
Botrány a plázában. Atyám házába járjatok vasárnap! - rikkantotta a fanatikus, majd összetörte a berendezést
Az "Isten szőleje" terv nem világjobbító program, hanem intoleráns, perverz újraelosztás - mondja a szociológus
A pszichiáter szerint látens meleg a személyiségzavaros prédikátor

Rejtett kamerával buktatták le a színeváltozós mentalistát
Rockzenészek egységfrontja az erkölcsi nyomásgyakorlás ellen

Ne engedjétek hozzá a gyerekeket! A Szülők a Pedofília Ellen Alapítvány nyílt levele minden jó érzésű emberhez

Azt prédikálja, hogy gyere ki a komfortzónádból, változz meg, alakítsd át az életedet, a kapcsolatodat a világgal. Mindent felforgat és felrúg, mindenkit feldúl. Könnyű utálni, nehéz szeretni, gyakorlatilag lehetetlen követni. Tágítsd inkább a csőlátó tudatodat, ötszázért olyat elmefúziós istenélményt kapsz, hogy nyulat fogsz. Csak néhány kőagyú fanatikus kullog a fatekű kuruzsló után, jól el kéne őket kapni, és a fejükbe verni a jogállami, demokratikus gondolkodás lényegét. Még hogy ő lenne az Út, az Igazság és az Élet. Az Atyához csak általa? Ki akar az 1. számú kaporszakállú, transzcendentális szülőhöz menni a 21. században, he? Anyuddal szórakozzál! Nincs ki mind a négy kereke a beképzelt elitistának.

A Transcendency International korrupciós indexének éllovasa, külön kategóriát nyitnak neki: korrupt, korruptabb, legkorruptabb, legeslegkorruptabb, Messiás. Zaklat és provokál, indulatot kelt, izgalomban tart. Amerre jár, kiveri az összes biztosítékot. Hallod, ahogy durrognak tőle az agyak, mint a pattogatott kukorica. Mire vannak a hatóságok, ha nem tudnak mit kezdeni egy radikális bajkeverővel? Szabadítsák rá a KÖJÁL-t, a NAV-ot, a BKV-ellenőröket, varrjanak a nyakába pár hírnévrontási pert, gyűlöletbeszéd-eljárást, emberi jogi és esélyegyenlőségi vizsgálatot, küldjék rá az ombudsmant, a szakszervezeteket, plusz a világ összes melegfelvonulását. Az értelmiségiek chartát szerveznek: a magafajtának nincs helye egy toleráns demokráciában, szívódjon fel, tűnjön el az agyhúgykövi teokrata őskövület! A dínók ideje lejárt, mars utánuk. Te mondtad: tartsd oda a másik arcodat, dobd vissza kenyérrel, add oda a ruhádat is, menj még egy mérföldet. Csőbe jöttél, lúzerkém, most szabadítsd meg magad. Et resurrexit tertia diae? Houston, we have a problem.

Jézus nagy bajban lenne ma is, szinte mindenki megbotránkozna benne. A bloggerek többsége a fogát csikorgatná ellene tehetetlen dühében. Te mihez kezdenél a szavaival, az elgondolásaival? Naponta felháborodottan posztolnál a fészbukon? A tiltakozók első sorában ráznád az öklödet?

Fogadd el a tekintélyt

Tekintély nélkül nincs fejlődés. A tekintély rendszeres felülvizsgálata nélkül nincs ép eszű felnőtt élet. Aki viszont ösztönösen, érzelmi vagy elvi alapon elutasít minden tekintélyt, az nagy bajban van, a saját érdekei ellen dolgozik.

Babakortól külső kényszerek hatnak ránk, ezek jelölik ki az énünk határait. Ha Jedi-módra kinyújthatnánk a kezünket, és minden a markunkba ugrana, sosem jönnénk rá, hogy nem vagyunk azonosak a külvilággal. Ha minden kívánságunk a kigondolás pillanatában teljesülne, akkor a valóságot az agyunk részének tartanánk. Ez magányos, unalmas életforma lenne. Szerencsére nekünk jobb adatott. Onnan tudjuk, pontosan kik vagyunk, hogy időnként korlátokba ütközünk.

A hagyományos családmodellben az apai tekintély az irányadó korlát, felettes énként belénk épül, megalapozza a közösséghez való viszonyunkat és a későbbi istenkapcsolatunkat. Az apai tekintély elutasítása sokba kerül az életünk során. Ez nem azt jelenti, hogy az anyai tekintély nem számít, a szüleinknek adott tisztelet a legjobb befektetés, mert kamatos kamattal visszakapjuk a gyerekeinktől - vagy legalábbis legitim igényt formálhatunk rá, és ez nem kevés, alkalmasint több, mint amit a mai szülők többsége elmondhat magáról.

Az elvi modell egyszerű. Az apai tekintély logikai alapon irányadó, hiszen ha a külvilággal tevékeny kapcsolatot tartó apát nem tiszteli a család, akkor rajta keresztül a külvilág elvárásait sem tiszteli, ami nyilvánvaló problémákhoz vezet. Persze az is gond, ha az apa nem a külvilág elvárásait, hanem a saját agyrémeit erőlteti, ez sérült magatartás, és nem nevezhető hagyományos családnak. A hagyományos családmodell ép eszű és viselkedésű apát feltételez, aki megfontoltan akar jót a gyerekeinek.

Az anya a gyermekek megszülése és gondozása során szükségképpen kevésbé tud tevőleges kapcsolatban maradni a külvilággal, ezért nem veheti át teljesen az apai szerepet. Ha átveszi, az ismét egy sérült magatartás, nem nevezhető hagyományos családnak. A szereposztás nem életre szóló, de a gyermekek személyiségfejlődését meghatározó időszakban szükségszerű.

Isten tekintélyének elfogadása azért célszerű, mert Isten jót akar az emberiségnek és konkrétan, személyre szólóan nekünk. Mivel nagyságrendekkel több tudással és intelligenciával rendelkezik, a javunkat is jobban akarja, mint mi magunk. Ha keressük és követjük a szándékát, ezzel a saját javunkat valósítjuk meg, ha pedig szándékosan Isten ellen cselekszünk, akkor szükségképpen ártunk magunknak. Nem gondolom, hogy Isten haragudna arra, aki butaságból árt magának, inkább szánalommal és életreformra hívó szeretettel fordul felé. Csakhogy a magának ártó ember általában másnak is árt, és ez már közügy, Isten és mindannyiunk ügye. Isten tekintélyének elfogadása a hagyományos családmodellel, az apai tekintély elfogadásával kezdődik.

Nem véletlenül tartják folyamatos össztűz alatt a világiak ezt a modellt: rajta keresztül a tekintélytiszteletet, Isten elfogadását, az ésszerűséget és a megfontolt önérdekek képviseletét támadják - több legyet ütnek egy csapásra, és könnyebben vehetik át a meggyengült társadalom feletti irányítást. Ha hagyjuk.

Mint az ésszerűek világában mindennek, a tekintélytiszteletnek is van féke és ellensúlya: nincs mit tisztelni a nyilvánvalóan ártó vagy agyatlan tekintélyben. (Ez a fék hiányzik például az ázsiai és a bizánci hagyományból, az iszlámból és a különböző szektákból.) Ami valóban hasznos, az belátható időn belül legyen hasznos, különben nem érvényes a rá való hivatkozás. Az ésszerű tekintélytisztelet cseppet sem hasonlít a vakhitre - abban definíció szerint nincs ésszerűség. Azonban a tekintély reflexszerű elutasításában még kevesebb ésszerűség van, és mivel manapság utóbbi terjed, a helyzet változásáig célszerű az éremnek ezt az oldalát hangsúlyozni. A nyugati kultúrkörben (hangsúlyozom: nem Ázsiában, nem a bizánci típusú elnyomó rezsimekben, nem az észt erőszakra cserélő iszlámban, nem az önámítást agykontrollá alakító szektákban!) az jár jól, aki megtanulja felismerni és elfogadni az elfogadásra méltó tekintélyt.

Milyen szerény legyen egy keresztény?

A többségi vélemény szerint végtelenül. Ez aranybánya a világiak számára, mert így a malomjátékból ismert "csiki-csuki" helyzetbe kerülnek. Ha egy keresztény végtelenül szerény, akkor nem sok vizet zavar, könnyen hatástalanítható. Ha nem végtelenül szerény, akkor meg "nem igazi", és ezzel az érvvel hitelteleníthető. Az eredmény mindkét esetben GAME OVER. A keresztények jámboran tűrik, hogy feltöröljék velük a padlót. De mit tanított a szerénységről Jézus?

Az Evangélium minden viselkedési szabálya ellenpontozott, vagyis nem önmagában, hanem a határát kijelölő ellenszabályhoz képest értelmezendő.

1. példa: hétszer hetvenhétszer kell megbocsátani az ellened vétkezőnek - ellenpont: akit háromszor figyelmeztettek, és nem változott, azt ki kell közösíteni.

2. példa: Istent teljes erődből kell szeretni - ellenpont: embertársadat is úgy kell szeretned, mint önmagadat, vagyis bármennyire szereted Istent, az nem mehet a magad és az emberek szeretetének rovására, és ez persze fordítva is igaz.

3. példa: ne halmozz földi vagyont - ellenpont: kamatoztasd a rád bízott tálentumokat, bánj rátermetten a pénzzel.

Lássuk a szerénységre vonatkozó szabályokat és azok ellenpontjait.

a. Utolsókból lesznek az elsők - ám Isten országa erőszakot szenved, az erőszakosok szerzik meg.

b. Aki megalázza magát, az felmagasztaltatik - aki elássa a tálentumát, attól viszont azt is elveszik, amije van, és a talpraesettebbnek adják.

c. Aki első akar lenni, legyen mindenkinek a szolgája - de a hegyen épült várost nem lehet elrejteni, a mécses fényét nem szabad véka alá rejteni.

Ebből az következik, hogy a célszerűtlen, meggondolatlan szerénység helytelen, akár büntetést is vonhat maga után. A lényeg Jézus ügyének a képviselete, az Istentől kapott képességeket ennek érdekében kell vállalni és bemutatni az emberiség evangelizálása során. A szerénység csak ezen a kereten belül valósítható meg értelmesen, nem mehet a Jézustól kapott küldetés rovására. Szent Pál kiegyensúlyozottan fogalmaz: "Aki dicsekszik, az Úrban dicsekedjék!"

Mit tudunk Afrikáról?

Szinte semmit, azt is rosszul. A Közép-Afrikai Köztársaságról szóló politikailag korrekt hírek szerint keresztények és muszlimok csapnak ott össze egymással. A valóságban a muszlim szélsőségesek lerohanják az egész térséget, és eltörlik a társadalom sokszínűségét, többek között kiirtják a keresztényeket. Utóbbiak tétován ellenállnak - szeretnének még élni egy kicsit, ha lehet -, minden századik lövésre visszalőnek egyet. Ez úgy jön át hozzánk, Európába, hogy a "keresztények összecsaptak a muszlimokkal". Az információk ügyes csoportosításával is lehet hazudni, méghozzá nem kicsit, hanem nagyot, ordasat.

Afrika napjainkban az iszlám szélsőségeseinek Kánaánja: az Al-Shabab (kb.: Allah-jugend) rettegésben tartja Szomáliát és Etiópiát, az AQIM (Szahel-al-Kaida) vérbe és erőszakba borítja a Szaharától délre fekvő övezetet, a Boko Haram Nigériából akar iszlám kalifátust csinálni. Az Ansar Dine Maliban igyekszik bevezetni a saríát, a MUJAO (Dzsihád Egység Mozgalom) Nyugat-Afrikát vonja az ellenőrzése alá. A muszlim szélsőségesek útját emberrablások, gyilkosságok, vallási és etnikai tisztogatások, népirtások jelzik. Európa közben hallgat, nehogy a politikai inkorrektség bűnébe essen. A keresztények csak ne szóljanak semmit, ne feledjük, hova vezettek a keresztes háborúk - sulykolják a véleményformálók, elsumákolva a tényt, hogy a keresztes háborúkat a szeldzsuk törökök hódításai váltották ki, és ha Európa akkor nem szab határt az iszlám erőszakos terjedésének, akkor az Unió (és az élhető civilizáció) keleti határa ma nem Görögországnál, hanem talán Franciaországnál húzódna. Ha mi, magyarok, nem állítjuk meg Bécsnél a törököket, ma kelet-európai kalifátusról beszélnénk, és nem Kelet-Közép Európáról.

Franciaország 1300 katonát küld Közép-Afrikába rendet csinálni... Ez komoly, ne tessék nevetni! Ennyi ember arra sem elég, hogy segítsen eltemetni a muszlim harcosok áldozatait. Egy valamire való nemzetközi békekontingensnek minimum százezer főből kellene állnia. Az iszlám terror terjeszkedését nem politikai inkorrektségből, hanem humanitárius megfontolásból kell megállítani, hogy ne haljanak meg milliók egy piacképtelen, kizárólag erőszakkal működtethető ideológia földi poklában.

Hányan választanák önként az iszlámot? Ezt akkor tudnánk meg, ha létezne egyetlen olyan muszlim ország, ahol szabad nyíltan, önállóan gondolkodni, és ennek nyomán akár vallást változtatni. Ám ilyen muszlim ország nem létezik, a szabadságnak ez a foka kizárólag a keresztény világra jellemző.

A világ keresztényei szégyellhetik magukat, hogy meglapulnak a nyílt erőszakkal szemben, hogy a politikai korrektség póza fontosabb nekik, mint több millió megmenthető élet. Aki megalkuszik az iszlám terrorral, az el nem évülő bűnt követ el a jövő generációival szemben, évszázadokra teszi tönkre Afrika sorsát.

Feleletválasztós kérdés keresztényeknek: Mit mondasz az Úrnak, ha számon kéri rajtad a világban megölt keresztények vérét?
A. De hát, Te tanítottad, Uram, hogy ne foglalkozzak a világ dolgaival.
B. Tetszettél volna csodát tenni.
C. Nem tehetek róla, imádkoztam minden nap, úgy szorítottam a rózsafüzért, hogy belefehéredtek a bütykeim. Morzsoltam átszellemülten, mint a kukoricát. Nem hallottad, milyen szépen énekeltem? Az én bűnöm, hogy ennyi nem volt elég?
D. Én azt hittem, hogy nem cselekednem, hanem hinnem szükséges. Ha rosszul hittem, arról nem én tehetek, hiszen a hitemet Tőled kaptam, vagy nem?
E. A hegyi beszédben azt mondtad, boldogok, akiket üldöznek a nevedért. Ezek szerint jutalmat érdemlek, mert a magam szerény módján én is hozzájárultam a megboldogulásukhoz.
F. Úgy kell nekik, miért laktak pont ott, ahol ezek az áhítatos lelkemet kéretlenül megzavaró, csúnya dolgok történnek?!
G. Nem adtál észt, hogy legalább megpróbáljam megérteni a külpolitikát. Ott akarsz aratni, ahol nem vetettél? A legmélyebb tisztelettel jelzem, hogy ez nem fair.
H. Mit akarsz? Gyilkosoztam volna le a más hiten lévőket? Te tanítottad, hogy szeressem embertársaimat, mint önmagamat, most meg az a baj, hogy a tetteseket is szerettem?
I. Bocs, de annyira lekötött a Szentírás egyéni értelmezésének kialakítása, hogy ezekre a távoli ügyekre nem jutott energiám - én a "jobbik részt választottam", ez ugye nem gond?
J. Azt mondtad, aki kardot ránt, kard által vész, de nem mondtad, mi legyen, ha a békét csak karddal lehet megőrizni. Most akkor szó szerint, vagy értelem szerint gondolkodjak? Adtál volna észt...
K. Sehol nem szerepel konkrétan a Bibliában, hogy felelős lennék a többi keresztényért, sőt minden embertársamért, minden gondolatom, szavam, tettem és mulasztásom következményéért. Honnan tudhattam volna?
L. A te válaszod helye: ...................................................................

A félreértett Jézus

Nem mindenki használ Jézus ügyének, aki rá hivatkozik. Nem mindenki használ a keresztényeknek, aki szemforgató demagógiával követeli, hogy legyenek "igaziak". Az internetes oldalak, blogok, cikkek tele vannak Jézusról szóló félreértésekkel és csúsztatásokkal. Ezek közül a legfontosabb 3+1-et szeretném helyretenni.

1. Jézus egyenlő mértékben volt zsidó és egyetemes ember, egyformán volt Isten és ember. Nem könnyű egyensúlyt találni a zsidó Messiás különböző megnyilvánulásai között, annál könnyebb leragadni az egyik vonatkozásnál, és figyelmen kívül hagyni a többit. Jézus születésétől a haláláig a zsidókra vonatkozó szabályok szerint élt: születése után nyolc nappal bemutatták a templomban, körülmetélték, tizenkét évesen megvolt a bár-micvója, minden Sábeszt és zsidó ünnepet megtartott, minden Kikerülésünnepen (Húsvétkor) elzarándokolt Jeruzsálembe, elfogatása előtt tanítványaival elfogyasztotta a hagyományos Széder vacsorát. Jobban ismerte a héber Bibliát, mint a talmudisták - ne feledjük, hogy akkortájt a Bibliát a zsidókon kívül senki sem olvasta/ismerte/tanulmányozta. Jézusnak zsidó öntudata is volt. Eleinte semmibe veszi a lánya meggyógyítását kérő szamaritánus asszonyt, majd mikor az nem hagyja lerázni magát, kioktatja, hogy a küldetése Izrael házára vonatkozik, "kutyák"-nak nem jár gyógyítás! Az asszony megalázkodik, elismeri a zsidók felsőbbrendűségét, és Jézus csak ekkor gyógyítja meg a lányát. Mai szemmel elképesztően durva, fennhéjázó viselkedés, de Jézus idejében az emberszeretet és az egyetemes nyitottság csúcsa volt. Képzeljük csak el, milyen lehetett az általános hozzáállás. A farizeusok felháborodtak azon, hogy egyáltalán szóba állt a nem kiválasztott idegennel, egy gójjal! (A szamaritánusok még csak nem is idegenek, hanem a babiloni fogság idején otthon maradt, némileg asszimilálódott "hígzsidók" voltak, ám egy hajszálgyökeres "mélyzsidó" ettől már levegőnek nézte őket.) Jézus csak úgy lehetett isteni Messiás, hogy egyben hiteles zsidó ember volt, és hihető mértékben megfelelt a kortársai által szabott messiási előfeltételeknek - kivéve a földi uralkodást, az aranyban mérhető áldást és az "ellenség" (a rómaiak) felett aratott győzelmet. Az általa tanított lelki módszertan botrány volt akkor, sokak szemében botrány ma is.

2. Jézus a felsőbbrendűség-tudatú ókori zsidókat, és nem a mai félszeg messiáskövetőket okította szerénységre. Rengeteg keresztény véli tudni, hogy Jézus a mértéktelen szerénységet, alázatot, szolgálatot tanította, ezért aki nem gödörből kiszóló lyuk, akinek az öntudata nem a mélytengeri búvárbéka hátsója alá fúrt metróalagút alján hasalva törekszik folyton lejjebb és lejjebb, a Föld középpontja felé, az nem igazi keresztény, nem követi Jézus tanítását. Ez akkora marhaság, hogy a felsál adja a másikat! Jézus a saját rendkívül beképzelt, fennhéjázó, kirekesztő, rasszista, fajvédő kortársait tanítja szerénységre. Az apostolok cselekedeteiből tudjuk, hogy Péter egy vacsora alkalmával elhúzódott a körülmetéletlen keresztényektől, és Pál megfeddte ezért. Péter, a kőszikla, az ősegyház feje azzal védekezik, hogy neki ugyan nincs kifogása a gój-keresztények ellen, de nem akarta a vegyüléssel megbotránkoztatni a jelen lévő többi zsidó-keresztényt. Ő, aki éveken át követte és hallgatta Jézust, makacsul folytatta az apartheid gyakorlatot. Jézus tudta, milyen kemény fejű és csökönyös kiválasztottságtudatú nemzettársakkal van dolga, ezért hangsúlyozta annyira a szerénységet, az alázatot, és nem azért, hogy krónikus lelkiismeret-furdalást okozzon kétezer évvel későbbi, eleve szerény és alázatos követőinek. Egy mai átlagos keresztény a szerénység és alázat szobra a nem keresztényekhez képest, semmi szükség rá, hogy még alázatosabb legyen. Főleg úgy, hogy nem tisztán messiáskövető kultúrában élünk, többek között a Messiás előtti (prekrisztiánus) gondolkodásmódot őrzők is a körünkben vannak és maradnak, a békés együttélés és együttműködés érdekében alkalmazkodnunk kell egymás stílusához. Jézus nem azt tanította, hogy légy balek, hanem azt, hogy tedd jobbá, messiáskövetővé a világot. Ha folyton azon rágódunk, ki mennyire NEM keresztény, akkor sehol sem leszünk azokhoz képest, akik sosem mondták, hogy keresztények lennének, és lelki értékekben mélyen alulmúlják a bírált keresztényeket.

3. Jézus csak olyanokon segített, akik hittek benne. Az internetes oldalak tele vannak morgolódókkal, miszerint Jézus non-stop mindig mindenkinek a mindene volt, hát a keresztények miért nem?! Akkor nem is igaziak... Ez durva csúsztatás, semmi köze az Evangéliumokhoz. Jézus csodái két kategóriába sorolhatók: 1. néha csodát tesz olyanok kedvéért, akik eredetileg nem feltétlenül hisznek a messiásságában, de nyitottak erre a lehetőségre, és a csoda után tanúsítják, hogy valóban Ő a Felkent Dávid házából; 2. meggyógyítja azokat, akik erre kérik, és hiszik, hogy Ő a Megoldás, az Út, az Igazság és az Élet. Ugyanilyen fontos, kiket nem gyógyít meg: mindazokat, akik ettől sem hinnének benne, akik nem kérik, akik nem bíznak az általa kínált Megoldásban. Jézus nem csodaontó vízcsap, amit igény szerint kinyit a fogyasztó, nem gyógyító parfüm, amit a levegőbe porlasztanak, és mindenki automatikusan egészséges lesz. Többek között nem tesz csodát Názáretben, mert az ottaniak nem hisznek benne. Nem Jézus akarja így, hanem a csodához a hozzá fordulók aktív közreműködésére és hitére lenne szükség. Jézus soha nem tett csodát ott, ahol produkciót vártak tőle: a farizeusok többször kértek "jelet" (öcsisajt, ha te vagy a izé, mutassá má valamit, vért vízzé vagy tíz csapást vagy ilyen dögösset), de csak "Jónás jelét" kapták, vagyis az üres sírboltot a harmadik napon. Azt sem talmudista akkreditáló bizottság szeme láttára, hanem ókori szemmel egy niemand, egy NŐ! érvénytelen tanúsága szerint. Jézus annak nyilvánítja ki isteni mivoltát, aki erre eleve nyitott, és aki ettől kezdve követi. Mózes sem kért Teflon bevonatú indukciós serpenyőt vagy FullHD táblagépet Jehova-prezentációval az égő csipkebokortól, pedig mennyivel hatásosabb lett volna, mint a dadogó beszámolója! Megtapasztalta a felsőbb hatalmat, hitt és engedelmeskedett. Ez volt az isteni terv Jézus népe, más néven "Isten népe", az "emberiség papsága", a "föld sója", a "világ világossága" számára is. Sokan engedelmeskedtek, ám még többen vonakodtak részt venni a megvalósításában. Így vált közvetlenül, testi körülmetélkedés nélkül meghívottá az egész emberiség. A terv fakultatív: aki nyitott az engedelmességre, bizonyságot kap, aki nem nyitott rá, az csalódik, hogy Istent nem az ő emberi elgondolásai irányítják. Ma sincs ez másként.

+1. Jézus az életreformot vállalóknak bocsátott meg. Bár a farizeusok túl befogadónak tartották Jézust, valójában kizárólag őszinte megtérőket és életreformereket találunk körülötte, akik valamilyen formai megfontolásból a kor papságának még így sem voltak elég tiszták, elég jók. Szó sincs arról, hogy Jézus hagyta volna, hogy visszaéljenek a megbocsátással. A bűnbánó vámos felajánlja, hogy akit megkárosított, annak négyszeres kártérítést ad, és értelemszerűen nem ott folytatja, ahol abbahagyta. A bűnbánó prostituált könnyekkel öntözi Jézus lábát, és soha többé nem foglalkozik prostitúcióval, hanem a Messiás követője lesz. Sok százezer kortárs nem bánta a bűneit, nem kérte Isten bocsánatát, nem változtatta meg az életét, nem hitt Jézus messiásságában, nem vállalta a követését, így Jézus nem is bocsáthatott meg nekik.

Jézus tanítását durván leegyszerűsítik, sőt meghamisítják, akik azt állítják róla, hogy végtelenül és még egy arasznyira alázatos lett volna, hogy mindig mindenkin segített, hogy mindenkit meggyógyított, mindenkinek megbocsátott. Aki ilyen torzkép követését várja a keresztényektől, az aktívan hátramozdítja Jézus ügyét, Isten országának kiteljesedését. Isten országa már megépült, köztünk van, ne hagyjuk magunkat félreértésen vagy fondorlaton alapuló ájtatos demagógiával kilakoltatni belőle.

Értekezés a bűnről és az erényről, 7. rész

Bűneinkért büntetés, erényeinkért jutalom vár minket a másvilágon? Én így hiszem, de a földi életünk szempontjából sokkal érdekesebb, miből mi következik ezen a világon. A magunk és az emberiség helyzetének javítása (röviden: a jó tett) definíció szerint jó földi hatással jár, a rossz tett pedig rosszal. Logikus, hiszen így határoztuk meg ezeket a fogalmakat. Az is könnyen belátható, miért hasznos embertársainkat úgy szeretni, mint magunkat: az önzés csökkenti a jólétet, rontja a közérzetet, a szeretetgesztusok pedig körbejárnak, és jólétben élő, jó közérzetű közösséget eredményeznek.

Azzal kezdtem, hogy az erkölcs, a jó és a rossz relatív, de nem abban a formában, hogy a fekete a hangulatomtól függően akár fehér is lehet, és fordítva. Egy adott helyzetben egy konkrét cselekedet lehet jó, ha azért fizetnek, és lehet rossz, ha azt éri meg bebizonyítanom? A leghatározottabban nem. Jó az, ami abban a helyzetben növeli az egyén és az emberiség hosszú távú, széles értelemben vett boldogságát, és rossz, ami ezt csökkenti. A széles értelem és a hosszú táv körültekintő elemzést igényel, valójában csak utólag, némi idő elteltével mondhatjuk ki, minek mi a tényleges erkölcsi értéke. Jó sakkautomataként hárommillió lépésvariációra ki kellene számolnunk, mitől milyen eredmény várható, és csak azután lépni. Ezt diktálná a következetesség, de mivel lassú a processzorunk, és kevés a memóriánk, ha így tennénk, rég kihaltunk volna. A logikánk mellett a DNS-be kódolt ösztöneinknek, a családtól kapott érzelmi nevelésünknek és Isten szabályainak köszönhetjük, hogy élünk és virulunk. Ha kiegyensúlyozottan használjuk ezeket az eszközöket, a sikertörténetünk folytatódik. Ha megbontjuk az egyensúlyt, akkor az evolúció legyen hozzánk irgalmas.

Értekezés a bűnről és az erényről, 6. rész

Az erény útja messiáskövetők számára: szeresd Istent teljes igyekezettel, szeresd embertársadat, mint önmagadat. Istent szeretni valójában az embert és az emberiséget szeretni, hiszen ez Isten szeretetének a lényege. Az erény útja humanisták számára: a messiást követni. Ez nem szómágia, Isten sokkal nagyobb humanista az állítólagos humanistáknál.

Az embertársak szeretete nem jelenti azt, hogy magunkat ne szeressük. A szélsőségesen önző ókori típusú embernek hasznos utasítás lehet, hogy "gyűlöld magad", a legtöbb mai embert azonban félreviheti, ezért alaposan meg kell fontolni, milyen tanítás milyen helyzetben, milyen közönség előtt hangzott el. Ez Jézus hegyi beszédére és a benne megfogalmazott nyolc boldogságra is érvényes. Jézus kora Jézus előtti állapotban volt, a miénk pedig Jézus utániban van. Ez az ésszerű értelmezés kulcsa, az alábbiak szerint.

1. Boldogok lélekben szegények, mert övék a mennyek országa. Mai nyelven: boldog, aki nyitott arra, hogy az élete Istennel lehet igazán teljes, mert valóban eljut Isten teljességébe. Boldogtalan, aki úgy tudja, hogy önerőből lehet teljes.
2. Boldogok, akik szomorúak, mert majd megvigasztalják őket. Mai változatban: boldog, aki messiáskövetővé válik, mert nem lesz oka szomorkodni. Boldogtalan, aki nem válik messiáskövetővé, mert minden Jézus nélküli kultúra tele van szenvedéssel.
3. Boldogok a szelídek, mert övék lesz a föld. Mai értelme: a Föld a messiáskövetőké, a keresztények követendő példát mutatnak az egész világ számára. Boldogtalanok az erőszakosak, mert a másnak okozott szenvedés áttételesen maguknak és a szeretteiknek árt.
4. Boldogok akik éhezik és szomjazzák az igazságot, mert majd eltelnek vele. Mai nyelven: aki Isten humanista akaratát megvalósítva igyekszik kiteljesedni, az valóban kiteljesedik. Boldogtalan, aki a világi bölcsességben, az egyetemes emberek vagyunk és képességeink határa a csillagos ég felfogásban, a pozitivista tudományban, az egészséges táplálkozásban, a pletykalapokban, a médiában, a pénzvilágban, az üzleti életben, a plázákban, a művészetben vagy a szórakoztatóiparban szeretne kiteljesedni, mert már itt, a Földön tönkreteszi a maga és szerettei életét.
5. Boldogok az irgalmasok, mert majd nekik is irgalmaznak. Mai változatban: mindenki boldog, aki a messiáskövetők irgalmas világában élhet. Boldogtalan, aki nem messiáskövetők között él, nem számíthat irgalomra.
6. Boldogok a tiszta szívűek, mert meglátják az Istent. Mai értelemben: aki őszinte világjobbító szándékkal keresi Istent, megtalálja. Boldogtalanok az agresszív kismalacok, akik szeretnék úgy beveretni a szöget Istennel, hogy senki ne tudja kihúzni, hogy aztán ráparancsoljanak: "most húzd ki!" Aki jó szándékkal keresi, megleli a mindenben mindenhol jelen lévő Istent.
7. Boldogok a békességben élők, mert Isten fiainak hívják majd őket. Mai nyelven: a messiáskövetésbe nem fér bele az erőszak, de az erőszakosoknak való behódolás sem. A messiáskövető világba jószívűségből beengedett erőszakosok mellett nem lehet békésen, jámborul kérődzve élni, ezért mondja Jézus, hogy legyetek okosak, mint a kígyó, és szelídek, mint a galamb.
8. Boldogok vagytok, ha miattam üldöznek és gyaláznak benneteket, és hazudozva minden rosszat rátok fognak énmiattam. Örüljetek és ujjongjatok, mert nagy lesz a mennyben a jutalmatok! Ez ma is így van: a nem messiáskövető országokban üldözik a keresztényeket, a saját országaikban pedig folyamatosan intrikálnak ellenük, igyekeznek befeketíteni Jézust és a követőit. Ha van rajtuk svájci sapka, az a baj, ha nincs, akkor meg az. Ettől nem kell elkeseredni, de nem is kell balek módra elősegíteni. Jézus követőiként össze kell fognunk, hogy a tálentumainkat békésen kamatoztatva sikerre vigyük Isten ügyét a világban.

Értekezés a bűnről és az erényről, 5. rész

Hogyan kerülhetjük el a bűnt, azaz a magunk és az emberiség helyzetének rontását? Végső soron sehogy, de attól még érdemes, sőt kötelező vele próbálkozni. Nincs olyan helyzet, amelynek hosszú távú, széles értelmű hatásait átlátnánk, óhatatlanul negatív változásokat is okozunk néha. Erről mondja Jézus, csak Isten jó, az ember mind bűnös, mindannyian megbocsátásra szorulunk. Ha már elkerülni nem tudjuk a bűnt, a legcélszerűbb minél több jót tenni, ellensúlyozandó a károkat.

Igyekszünk betartani a tízparancsolatot, de mi a lopás? Az, ha nem fizetünk adót, vagy az, ha levonják az adót abból, ami a miénk? Nem könnyű erre választ adni. Igénybe veszünk jó néhány közszolgáltatást, amit adóból finanszíroznak, tehát ha nem fizetjük be az adót, jogosulatlanul használunk erőforrásokat, azaz lopunk. Az ám, de egyesek "rászorultsági" alapon, legálisan nem fizetnek adót, mégis igénybe veszik a közszolgáltatásokat, és ez nem számít lopásnak - bár erről megoszlanak a vélemények. Nem akarunk gyilkolni, de ha életben hagyjuk a visszaeső gyilkost, akkor jövőbeni áldozatainak szenvedésében, halálában leszünk bűnrészesek. Egyszerűen nem vagyunk olyan helyzetben, hogy életünk bármelyik pillanatában minden embertársunk megítélése szerint kifogástalanul tudjunk viselkedni. Ez nem azt jelenti, hogy rosszat akarunk, hanem azt, hogy a rossz óhatatlanul becsúszik néha, nincs agyi kapacitásunk kiszámítani az optimumot.

Jónak lenni annyi, mint minden megnyilvánulással elérni az optimális egyéni és közösségi állapotot. Leibniz XVII. századi német matematikus szerint világunk a lehetséges világok legjobbika. Voltaire egy egész regényt (Candide) írt, hogy nevetségessé tegye ezt a tételt, de maga vált nevetségessé. A messiási istenkoncepció fényében világos, hogy tényleg a lehetséges világok legjobbikában élünk, ennél jobb állapotba csak Isten akaratának engedelmesebb követése által hozhatjuk. Istentől távolodva a világ automatikusan rosszabb állapotba kerül.

Hogyan törekedhetünk a jóra? Pozitív gondolkodással. Az agyunk nem ismeri a negatív fogalmakat, ezért ha állandóan a bűntelenségre gondolunk, akkor valójában a bűn tölti ki a gondolatainkat. Ez egyszerűen belátható: ne gondolj a piros színre! Most mire gondoltál? Persze, hogy a pirosra. A "ne gondolj a bűnre" felszólítás épp ilyen hatással jár. Ha az iskolában a lehető legjobb eredményt szeretnénk elérni, vajon melyik a jobb módszer: ha minden erőnkkel azon vagyunk, hogy ne kapjunk egyest, kettest, hármast, négyest, vagy ha sok-sok ötöst igyekszünk szerezni?

Értekezés a bűnről és az erényről, 4. rész

A jó és rossz cselekedeteknek kétféle megítélési módja létezik: a szándék és az eredmény szerinti. Az első a szándéketika (deontológia), a második a következményetika (konzekvencializmus). A szándéketikát a családból hozzuk, de óvodáskoron túl nem sokra megyünk vele. Legfeljebb egy óvodás gondolhatja ugyanis, hogy a lényeg a szándék, és nem az eredmény. Ha egy gyerek finom ebédet szeretne főzni, de odaégeti, nem haragszunk érte, a lényeg, hogy jót akart, a jó szándék később valószínűleg jó eredményekhez vezet. Ha ezt egy szakács követi el, rossz néven vesszük. Szíveskedjen úgy akarni a jót, hogy az tényleg jó legyen. Aki kinőtt az óvodáskorból, nem képzelheti ésszerűen, hogy elég akarni a jót, és felesleges vizsgálni, mi sül ki belőle.

Ha választhatunk egy jól kormányozni igyekvő, de eredménytelen, és egy gyakorlatban jó eredményeket hozó kormány között, ki választja az eredménytelent? Ha választhatunk a munkánk szóbeli méltatása és a fizetésemelés között, ki választja az elvi megbecsülést? Ha választhatunk egy kiválónak szánt és egy kiválóan működő autó között, hányan választják az elvi remekművet? Ezt a gondolatmenetet az általános iskolában kellene megvitatni. Ma óvodától egyetemig, sőt nyugdíjaskorig trendi azt vélni, hogy a tetteket a szándék minősíti. A társadalom ennek megfelelő állapotban van, a jólétünk is ennek megfelelő. Ha szebbet, jobbat szeretnénk, be kell vezetnünk a következményetikát.

Ez fokozottan érvényes a világ jobbítására. Ne dobjuk ki a kenyeret, mert Afrikában éheznek? Rendben, de akkor hajítsd el azt a kenyeret Afrikáig, és győződj meg róla, hogy valóban egy éhező szájába kerül, különben semmi jót nem tettél. Írjuk ki óriásplakátokra, hogy le a párkapcsolati erőszakkal? Ha ettől csökken a párkapcsolati erőszak, akkor igen. Ha nem, akkor ne pózoljunk képmutató módon, hanem vizsgáljuk meg, mely társadalmi csoportokban gyakori a probléma, közvetlenül őket érjük el, és addig ösztönözzük őket a változásra, míg a probléma meg nem oldódik. Spóroljanak a svédek a vízzel, mert a sivatagban kevés van? Attól, hogy csak félig húzzák le a vécét, náluk büdösen nedves lesz, ám a sivatag forró és száraz marad. Nemrég hallottam, hogy a belga iskolákban arra nevelik a gyerekeket, hogy pisilés után ne mossanak kezet, mert az pazarlás. Ha a megspórolt víz csővezetéken vagy tartályhajón eljut a szomjazókhoz, akkor ez nemes cselekedet is lehet. Persze meg kell vizsgálni a szállítás környezeti hatását, és azt, hogy célszerű-e lemondanunk az alapvető higiéniáról. Tudjuk-e, hány szomjazóhoz jut el a belga a víz? Meg kellene vizsgálni, és csak azután beépíteni a "piszkos kéz módszert" a nevelési tervbe. Ha nem így cselekszünk, kockáztatjuk, hogy a csimpánzok szégyenszemre leköröznek IQ-ban. A következményetika ésszerű és működő megoldásokat biztosít, világméretű bevezetése óriási jólétnövekedést hozhat.

Az elvben jó, a gyakorlatban rossz megoldásokra van megfelelő szakkifejezés: erkölcsi pózolás. Jézus a leghatározottabban ellenezte az erkölcsi pózolást, a tartalom nélküli formát, az elvi haszonból előálló gyakorlati kárt. Számos példabeszédben ostorozza a pózolókat, képmutatónak, hazugnak, üres edénynek, meszelt sírnak, világtalanokat verembe vezető vakoknak nevezi őket, és ez az egyetlen csoport, amelynek nem bocsát meg, amelynek Ő, a testet öltött végtelen szeretet és megbocsátás azt mondja, hogy "bűnötök megmarad". Hogyan? A végtelen szeretet nem szereti a pózolót, nem bocsátja meg neki a pózolást? Ez fogalmi ellentmondás? Szerintem nem, a végtelen szeretet ugyanis jót akar nekünk, a pózoló pedig nem, ezért magát rekeszti ki a végtelen szeretetből. A pózoló nem bán semmit sem, ezért magát zárja el a végtelen megbocsátástól.

Nézzük meg, mi következik a következményetikából olyan kényes kérdésekre nézve, mint a

• nacionalizmus - nincs abban semmi rossz, hogy az egyén szereti magát, hogy a család összetart, hogy egy falu közös identitást alakít ki, hogy egy nyelvi-kulturális egység tagjai együttműködnek a saját érdekükben. Ez a javukra válik, másnak nem okoz kárt, tehát etikailag helyes. Az összetartás szélsőséges változata már fenyegetheti a szomszédos közösségeket, konfliktus robbanthat ki, ez a mérték etikailag helytelen. Ha mindkét fokozatot nacionalizmusnak nevezzük, akkor ugyanazt a szót használjuk a jóra és a rosszra, ami célszerűtlen. Ésszerű a nacionalizmus fogalmát az összetartás más közösségeket veszélyeztető változatára szűkíteni.
• homoszexualitás - nincs abban semmi rossz, hogy két ember szexuális örömöt okoz egymásnak, ez alapértelmezetten jó, evolúciósan is támogatott. Botrányos gondolat? Ez még nem a történet vége. A társadalom egyéni-összboldogság egyensúlyához azonban stabilitásra és fenntarthatóságra is szükség van, amire a heteroszexuális monogámia alkalmas, és semmi más. A partnerek váltogatása és a hűtlenség destabilizál, konfliktusforrás, ezért helytelen. Az utódokat nem eredményező párkapcsolat mindenképpen célszerűtlen, de ha a felek nem tehetnek róla, akkor tűréshatáron belül van. Ha a felek már elvben kizárták az utódokat a tervből, de összességében születik elég gyerek, az még mindig tűréshatáron belülre esik. Ha nincs elég gyerek, akkor a társadalom stresszhelyzetbe kerül, és a tűréshatár összezsugorodik. Stresszhelyzetben az emberek elkezdenek beleszólni egymás "magán"ügyeibe, a gyermeklétszám nem egy hét alatt megoldható kérdés, célszerű legalább egy generációnyira (30 évre) előre gondolkodni. Nem ismerünk olyan kultúrát, amelyben a homoszexualitás hosszú távon, fenntarthatóan elfogadott lett volna. Nem az elvi lehetőség hiányzik (elméletben minden monogám meleg férfipár szerezhetne magának egy monogám leszbikus párt, és egymás között, kalákában megoldhatnák a problémákat),  hanem a gyakorlati referencia, vagyis ez ténylegesen és tömegesen nem történik meg. A homoszexuális partnerek örömöt szándékoznak okozni maguknak és egymásnak, de hosszú távon, összetett nézetben ebből nem jön ki sem a maguk, sem a közösségük, sem az emberiség legfőbb java, következésképp a homoszexualitás helytelen. Az isteni tilalom és az ésszerű emberi megfontolás - logikus módon - ugyanarra az eredményre vezet.
• férfi-női esélyegyenlőség - ez teljes mértékben helyes és kívánatos, feltéve, hogy nem szavakban, nem csak a formákban valósul meg. Egyszerű mércét javaslok erre: akkor valósult meg a nemek esélyegyenlősége, ha a nők között ugyanolyan alacsony százalék irigykedik a férfiakra, mint a férfiak között a nőkre. Az egyenlőség mechanikus változata viszont (az ismert feminista jelszót átalakítva) annyit ér a nőnek, mint halnak a bicikli. Az evolúció  előnyben részesítette a szakosodott női-férfi szerepkört, ha nem így lenne, akkor ma nem lenne közöttük biológiai-társadalmi különbség. A szakosodás túlélési előnyt jelentett, így vált dominánssá. Kellő IQ-val felül lehet vizsgálni ezt a helyzetet, de ehhez partnerség kell a nők és a férfiak között, és nem elvadult amazonakciók. Saját kárunkon megtanultuk, hogy az ökoszisztéma egyensúlyát nem szabad hirtelen ötletektől vezérelten felborítani. Azt is célszerű megtanulnunk, hogy az evolúció eredménye mindig sikerkombináció, az attól való eltérés maximális körültekintést igényel.
• önsorsrontás - elvben mindenki szabadon rongálhatja az egészségét, pusztíthatja az életét, viszont mi valamennyien életigenlő, örömelvű elődök utódai vagyunk, ezért természetes, ha az ilyen magatartás zsigeri megbotránkozást és felháborodást vált ki belőlünk, ez a DNS-ünkbe van kódolva. Aki önpusztító akar lenni, az célszerűen keresse a sorstársak társaságát, alapítson önálló területen önálló közösséget, és szíveskedjen ott elrontani a maga és társai életét, ne az örömelvű életigenlők közösségében. Bennünket arra programozott az evolúció, és arra indít mind az isteni útmutatás, mind az emberi logika, hogy ennek gátat vessünk, azaz beavatkozzunk az alkoholisták és egyéb szerhasználók életébe, begyűjtsük és munkára fogjuk a hajléktalanokat, terápiába vonjuk a szerintünk nem kellően örömelvű életigenlőket, és nem vagyunk meggyőzhetők arról, hogy joguk van pont a mi közelünkben önsorsot rongálni. Akinek ez nem tetszik, reklamáljon az ösztöneinknél, a DNS-ünknél, a logikánál, végső fokon tegyen panaszt az evolúciónál.

A messiási istenkoncepcióval lehet vitatkozni, sőt helyes is elemezni, lyukakat, következetlenséget keresni benne - aki hibát talál, az Szponzorunk jóvoltából ajándék belépőt nyerhet a Mennybe. Isten a végtelen szeretet, az ember(iség) legfőbb javát akarja. Ez a logikailag elérhető legjobb definíció. Aki tehát jól, azaz eredményesen keresi a maga és az emberiség javát, az automatikusan az isteni szándékot valósítja meg. Aki megvalósítja Isten akaratát, az szükségképpen a maga és az emberiség legfőbb javát keresi. Aki nem így él és cselekszik, az egyszerre árt önmagának és az emberiségnek - Istennek értelemszerűen nem, legfeljebb Isten ügyének, Isten ügye viszont az egyén és az emberiség legfőbb javának elősegítése. Ebből következik, hogy aki nem foglalkozik Istennel, de eredményesen keresi a maga és az emberiség legfőbb javát, az definíció szerint mégis csak Istennel foglalkozik. Aki nyíltan elutasítja ezt az istenkoncepciót, az pedig definíció szerint a maga és az emberiség legfőbb java ellen dolgozik. Minél erősebb az elutasítás, annál nagyobb a kár az egyénre és az emberiségre nézve. Ez egybevág azzal a történelmi tapasztalattal, hogy az emberiség Istent nyíltan és hangosan elutasító állítólagos jótevői gonosztevőknek vagy gonosztevők bűntársainak bizonyultak.