Írhatnám akár, hogy le kell számolnunk az utolsó kommunista-szocialista illúziókkal, de mivel létező kommunizmus szerencsére nem adatott nekünk (ellentétben az északkoreaiakkal), abból indulok ki, hogy mi, magyarok legfeljebb létező szocializmusunk utolsó makacs téveszméitől tudunk megszabadulni.
A szocializmus rózsaszín ködbe burkolta a tömegek elméjét, látszatmegoldásokat kínált a II. világháborúban tapasztalt borzalmakra. Nem jönnek ki egymással a különböző bőrszínű emberek? Akkor számunkra ne legyen bőrszín. Állandó konfliktus van az egyházak és a vallások között? Szűnjenek meg mind. Túl hierarchikus a társadalom? Töröljük el a hierarchiát. A szocializmus harcot indított minden különbség ellen, feltételezve, hogy minden emberben lakik egy egyetemes és jó belső ember, aki kihozható, csak elő kell csalogatni. A régi világ akadályozta az emberiséget összekötő jellemzők felszabadulását, az új világ majd elősegíti. Vívjunk közös harcot a belső jó emberért, és minden rendbe jön.
Zsidók házasodtak keresztényekkel, ritkán jött be. Földművesek házasodtak értelmiségiekkel, szövőnők orvosokkal, többnyire el is váltak. Egészen különböző gondolkodású, hátterű és személyiségű emberek gondolták rózsaszín aggyal, hogy az egyetemes jó belső emberség összetartja őket -- aztán jöttek a hétköznapok, a veszekedések. A szocializmus látszólag gazdasági okból bukott meg. Valójában jóval az eladósodás és tönkremenetel előtt megbukott, a lelkekben: nem jött létre a szocialista embertípus, így az utópia napjai meg voltak számlálva. Sokáig tart azonban, mire az utolsó téves adatokat is sikerül aktualizálni a köztudat adatbázisában.
A szabadság nagyon kellemes, ha jóléttel párosul. Erről is rózsaszín gondolatokat tápláltunk a rendszerváltás előtt és körül. Kell lennie valaminek a kapitalizmusban, ami jólétre predesztinál - véltük. Lassan kiderült, hogy a jólét nem a piac szerkezetéből, hanem hatékony, szorgos és erkölcsös munkából adódik. Egy atlétikai bajnokságba távolról bepillantva azt gondolhatjuk, kell lennie valaminek a pálya salakjában, hogy ilyen szélsebesen futnak rajta. A versenybe benevezve aztán döbbenten tapasztaljuk, hogy ez a valami az atléták lábában, évek szorgos munkájában van. Egy jól felépített pálya sokakból kihozhatja a képességeik legjavát, de a csodát nem a pálya teszi.
Ennél a felismerésnél tartunk most. A gazdasági világválság mélyén szinte mindenki elégedetlen, frusztrált, szeretné valakin vagy legalább valamin levezetni az indulatait. Általános a szétesettség és a gazdasági-környezeti világvége hangulat. A jólét és a rend helyreállítását természetesen a demokratikus sokszínűség jegyében igen különbözőképpen képzeljük el, de a többség világszerte a nemzet, a haza, a vallás és a hagyományok gyökereihez tér vissza. A "haladó" értelmiség csalódottan ismeri fel a régi nótát, és figyelmeztet, hogy ebben az utcában már jártunk, oltári nagy verekedés lett belőle. Javaslom, hogy a visszatérést ne egyszerűsítsük "fasizmussá", "rasszizmussá", vallási-nacionalista szélsőséggé, hanem tekintsük B. kísérletnek, ahol A. kísérlet a kommunizmus-szocializmus-internacionalizmus volt. ("Ne civakodjunk most azon, ki kit ölt meg" -- avagy melyik utcában volt több halott. Legyen elég, hogy tömegek pusztultak el mindkét oldalon.) A kísérlet célja a XX. század konfliktusainak rendezése, azok teljes újraélése nélkül.
A szocializmus gyökértelenné tette az egyént, hogy magasabb szinten váljon közössé a nevező (a rendszerváltozás megmutatta, mennyire nem vált!), a gyökerekhez visszatérés ellenben a spontán sémák megnyugtató biztonságát ígéri, s egyben a közösnevezőtlenségből adódó konfliktusokkal fenyeget. Világszerte azt látjuk, hogy (keletkezési sorrendben) a zsidók egyre zsidóbbá, a keresztények egyre keresztényebbé, a muszlimok egyre muszlimabbá válnak. Aki nem néz ezzel szembe, nem érti az események menetét.
Ebben a helyzetben magasabb közös nevezőről beszélni haszontalan, mert az elsöprő többség nem ezt keresi, és a gazdasági-erkölcsi rendezetlenség múltáig legfeljebb felbosszantható a rózsaszín illúziók emlegetésével. Ezt felismerve vizsgáltam meg a vallások gyökereit, remélve, hogy ott majd találok valamit, ami összeköt. Találtam is!
A három nagy monoteizmust összeköti az Ószövetség és a Mózessel-Ábrahámmal-zsidósággal (szerintük) jogfolytonos küldetés. Jézus Messiásnak szerette volna elismertetni magát, és mivel csak a zsidók kisebbsége látta annak, létrejött a judaizmus 2.0; Mohamed eredetileg zsidó prófétának szerette volna elismertetni magát, és miután ez nem sikerült, csalódásában indította az első dzsihádot a zsidó törzsek és a velük szövetséges arab! törzsek ellen.
Az időközben eltelt évszázadok fényében az alábbi következtetéseket vonhatjuk le, ismét kronológiai sorrendben:
1. A hagyományos judaizmus 1.0-át megtartók célszerűtlenül, az újító hullámokkal szemben pozicionálták magukat, elzárkóztak, és zsákutcába kerültek. Modelljük legalább kétezer éve elavult, de megújítható, például így.
2. A keresztények személyes konfliktusok miatt a messiást jelentő görög szóról (krisztosz) nevezték el magukat, így jutottak el tragikus félreértések sorozatán át az antiszemitizmus téveszméjéig, a teljes tudathasadásig. Ebből is van kiút.
3. A muszlimok szentnek vették a Próféta nagyon is emberi harciasságát, így védtelenné váltak saját szélsőségeseik erőszaktörekvéseivel szemben. Szintén van kiút.
A magasabb közös nevező és a gyökerek keresői között egyelőre áthidalhatatlannak látszik a szakadék, azonban ne feledjük, hogy előbbi rózsaszín kommunista-szocialista illúziónak bizonyult, utóbbi pedig egyrészt megkerülhetetlen evidencia a mai gazdasági-erkölcsi zűrzavarban, másrészt nem hoz megoldhatatlan konfliktust.
A szocializmus rózsaszín ködbe burkolta a tömegek elméjét, látszatmegoldásokat kínált a II. világháborúban tapasztalt borzalmakra. Nem jönnek ki egymással a különböző bőrszínű emberek? Akkor számunkra ne legyen bőrszín. Állandó konfliktus van az egyházak és a vallások között? Szűnjenek meg mind. Túl hierarchikus a társadalom? Töröljük el a hierarchiát. A szocializmus harcot indított minden különbség ellen, feltételezve, hogy minden emberben lakik egy egyetemes és jó belső ember, aki kihozható, csak elő kell csalogatni. A régi világ akadályozta az emberiséget összekötő jellemzők felszabadulását, az új világ majd elősegíti. Vívjunk közös harcot a belső jó emberért, és minden rendbe jön.
Zsidók házasodtak keresztényekkel, ritkán jött be. Földművesek házasodtak értelmiségiekkel, szövőnők orvosokkal, többnyire el is váltak. Egészen különböző gondolkodású, hátterű és személyiségű emberek gondolták rózsaszín aggyal, hogy az egyetemes jó belső emberség összetartja őket -- aztán jöttek a hétköznapok, a veszekedések. A szocializmus látszólag gazdasági okból bukott meg. Valójában jóval az eladósodás és tönkremenetel előtt megbukott, a lelkekben: nem jött létre a szocialista embertípus, így az utópia napjai meg voltak számlálva. Sokáig tart azonban, mire az utolsó téves adatokat is sikerül aktualizálni a köztudat adatbázisában.
A szabadság nagyon kellemes, ha jóléttel párosul. Erről is rózsaszín gondolatokat tápláltunk a rendszerváltás előtt és körül. Kell lennie valaminek a kapitalizmusban, ami jólétre predesztinál - véltük. Lassan kiderült, hogy a jólét nem a piac szerkezetéből, hanem hatékony, szorgos és erkölcsös munkából adódik. Egy atlétikai bajnokságba távolról bepillantva azt gondolhatjuk, kell lennie valaminek a pálya salakjában, hogy ilyen szélsebesen futnak rajta. A versenybe benevezve aztán döbbenten tapasztaljuk, hogy ez a valami az atléták lábában, évek szorgos munkájában van. Egy jól felépített pálya sokakból kihozhatja a képességeik legjavát, de a csodát nem a pálya teszi.
Ennél a felismerésnél tartunk most. A gazdasági világválság mélyén szinte mindenki elégedetlen, frusztrált, szeretné valakin vagy legalább valamin levezetni az indulatait. Általános a szétesettség és a gazdasági-környezeti világvége hangulat. A jólét és a rend helyreállítását természetesen a demokratikus sokszínűség jegyében igen különbözőképpen képzeljük el, de a többség világszerte a nemzet, a haza, a vallás és a hagyományok gyökereihez tér vissza. A "haladó" értelmiség csalódottan ismeri fel a régi nótát, és figyelmeztet, hogy ebben az utcában már jártunk, oltári nagy verekedés lett belőle. Javaslom, hogy a visszatérést ne egyszerűsítsük "fasizmussá", "rasszizmussá", vallási-nacionalista szélsőséggé, hanem tekintsük B. kísérletnek, ahol A. kísérlet a kommunizmus-szocializmus-internacionalizmus volt. ("Ne civakodjunk most azon, ki kit ölt meg" -- avagy melyik utcában volt több halott. Legyen elég, hogy tömegek pusztultak el mindkét oldalon.) A kísérlet célja a XX. század konfliktusainak rendezése, azok teljes újraélése nélkül.
A szocializmus gyökértelenné tette az egyént, hogy magasabb szinten váljon közössé a nevező (a rendszerváltozás megmutatta, mennyire nem vált!), a gyökerekhez visszatérés ellenben a spontán sémák megnyugtató biztonságát ígéri, s egyben a közösnevezőtlenségből adódó konfliktusokkal fenyeget. Világszerte azt látjuk, hogy (keletkezési sorrendben) a zsidók egyre zsidóbbá, a keresztények egyre keresztényebbé, a muszlimok egyre muszlimabbá válnak. Aki nem néz ezzel szembe, nem érti az események menetét.
Ebben a helyzetben magasabb közös nevezőről beszélni haszontalan, mert az elsöprő többség nem ezt keresi, és a gazdasági-erkölcsi rendezetlenség múltáig legfeljebb felbosszantható a rózsaszín illúziók emlegetésével. Ezt felismerve vizsgáltam meg a vallások gyökereit, remélve, hogy ott majd találok valamit, ami összeköt. Találtam is!
A három nagy monoteizmust összeköti az Ószövetség és a Mózessel-Ábrahámmal-zsidósággal (szerintük) jogfolytonos küldetés. Jézus Messiásnak szerette volna elismertetni magát, és mivel csak a zsidók kisebbsége látta annak, létrejött a judaizmus 2.0; Mohamed eredetileg zsidó prófétának szerette volna elismertetni magát, és miután ez nem sikerült, csalódásában indította az első dzsihádot a zsidó törzsek és a velük szövetséges arab! törzsek ellen.
Az időközben eltelt évszázadok fényében az alábbi következtetéseket vonhatjuk le, ismét kronológiai sorrendben:
1. A hagyományos judaizmus 1.0-át megtartók célszerűtlenül, az újító hullámokkal szemben pozicionálták magukat, elzárkóztak, és zsákutcába kerültek. Modelljük legalább kétezer éve elavult, de megújítható, például így.
2. A keresztények személyes konfliktusok miatt a messiást jelentő görög szóról (krisztosz) nevezték el magukat, így jutottak el tragikus félreértések sorozatán át az antiszemitizmus téveszméjéig, a teljes tudathasadásig. Ebből is van kiút.
3. A muszlimok szentnek vették a Próféta nagyon is emberi harciasságát, így védtelenné váltak saját szélsőségeseik erőszaktörekvéseivel szemben. Szintén van kiút.
A magasabb közös nevező és a gyökerek keresői között egyelőre áthidalhatatlannak látszik a szakadék, azonban ne feledjük, hogy előbbi rózsaszín kommunista-szocialista illúziónak bizonyult, utóbbi pedig egyrészt megkerülhetetlen evidencia a mai gazdasági-erkölcsi zűrzavarban, másrészt nem hoz megoldhatatlan konfliktust.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése