Sikerkalauz keresztényeknek 1. fejezet

Hogyan alakult ki az elképzelés, hogy a keresztények a világ ellen élnek, hogy folyton üldözik őket, hogy a sikerük majd a sikertelenségben ölt testet? Teljesen logikusan. Ez az ószövetségi szemlélet, ami Jézus első judaista követőire is érvényes volt.

Az Ószövetségben Ábrahám volt az utolsó sikerember - bár neki is döcögött néha a szekere -, mindenki más lényeges szempontok szerint kudarcot vallott. Az átlagnál is sikertelenebbek voltak a próféták, Jézus pedig elementáris vereséget szenvedett földi értelemben, hogy ezen az áttételen keresztül dicsőüljön meg.

Néhány nagy lúzer az Ószövetségből:

Mózes - Dadogós, akire alig hallgat a nép. Nagy nehezen kiszabadítja az övéit Egyiptomból, ahová folyton visszavágynak. Vizet fakaszt, kígyókat űz, mannát szerez, ám minél több a csoda, annál kevesebben hisznek. Lehozza nekik az egyetlen Isten törvényeit a Hórebről, erre ők bálványimádásba fognak. Negyven év pusztai bolyongás után végül be sem teheti a lábát az ígéret földjére.

Saul - Szerény uralkodóként lép a trónra, és a hatalomtól eltorzult jellemű, dühöngő zsarnokként bukik le róla. Klasszikus "gyűrűk ura" eset. A mélyponton a saját fiát is kivégeztetné, csak azért, mert vitézül harcolt egy csatában, és az érdemeivel megelőzte őt a népszerűségi listán.

Dávid - Isten akaratát keresi Góliát legyőzésekor és Saul trónját elfoglalva is. A féktelen kéjvágy lesz a veszte. Első felesége Michal, Saul lánya, aki megmenti őt az apja cselszövésétől. Tőle elválik, és elveszi Abigailt, majd Achinoamot. Később szemet vet egyik hadvezére feleségére is, és szándékosan lehetetlen küldetést ad a férjnek, hogy a halála után elvehesse az özvegy Betsabét. Miközben számtalan ágyassal rendelkezik! Absalom nevű fia összeesküvést sző ellene, és a bűneit megbánó Dávid győz, de nem örül, gyászolja a megölt Absalomot. Összességében ez nem tűnik boldog életnek.

Salamon - Dávid egyik fia, aki a bölcsességével, hatalmasságával és gazdagságával tűnik ki (pl. Sába királynője előtt). Nagy király lesz, azután büntetést kap, mert 300 felesége és 700 ágyasa közé gój asszonyokat is vesz, és templomokat épít a bálványaiknak. Már megint az a fránya bálványimádás!

Jeremiás - Az elvetemült nép gyermekáldozatokat mutat be Baálnak, Jeremiás erre igát vesz a nyakába, hogy jelezze: ebből fogság lesz Babilóniában. A judaisták egy része fogságba is kerül, egy másik részük meg ki akarja őket szabadítani, szabadságharcot készít elő. Jeremiás kapja a "hálás" feladatot, hogy erről lebeszélje a szervezőket, mert még nem jött el az idő. Érthető módon kikiáltják nemzetáruló defetistának, pöcegödörbe dobják, ahonnan az utolsó pillanatban húzatja ki a király, mielőtt végleg elmerülne a trutymóban. A lázadók elbuknak, a babiloniak leölik a főkolomposokat. A király szeme láttára kivégzik a fiait, majd neki kiszúrják a szemét, és még több embert hurcolnak fogságba. Jeremiást díszvendégként magukkal vinnék, hiszen ő volt a legjobb szövetségesük, aki megjósolta a győzelmüket (persze a judaisták felé a későbbi pusztulásukat is), de Jeremiás inkább hazai földön szeretne meghalni. Finoman szólva nem volt sikeres élete.

Jónás - Az Úr megbízza, hogy hirdessen bűnbánatot és ítéletet Ninive lakóinak. Jónás át akar lógni a tengeren túlra, de vihar támad, és lebukik a matrózok előtt, hogy ő az oka. Saját kérésére tengerbe hajítják, ahol egy hal gyomrában utazik három napig, majd a hal kiköpi a partra. Ninive a szavára (bosszantó módon) megtér, és így elmarad az ítélet. Jónás ezen teljesen felzaklatja magát, mi az, hogy elmaradt a világvége?! Hát ezért tépte napestig a száját, ezért égette magát Ninive főterén? Isten megérteti vele, hogy neki csak az üzenetet kellett átadnia, és nem rá tartozik, hogy azután mi lesz. Jónás a niniveiek szemében nevetségessé vált, bánatában meg akar halni.

Illés - Látszólag megdicsőült sikerhős, csodás égőáldozat fűződik a nevéhez, élete végén tüzes szekér/forgószél ragadja el, és viszi fel az égbe. Valójában egész élete a Baál elleni sikertelen harcról szól. Egy ponton úgy tűnik, hogy Baál minden hívét lemészároltatta már, ami mai szemmel nagyon nem istenes tett. Azután megtudjuk, hogy Baál hívei élnek és virulnak, többen vannak, mint valaha... Illés tanítványa, Elizeus sem volt sikeresebb. Medvékkel tépeti szét az őt kicsúfoló, más hitű jerikói gyerekeket. Azért az ájtatos kegyetlenségnek is van határa!

Ezek Isten népének erkölcsileg kiemelkedő nagy alakjai. Most őszintén: melyiknek lennél szívesen a szomszédja? Melyiküket kérnéd fel a gyereked keresztapjának?

Bálványimádó királyok - tele van velük a királyok két könyve. A baálványimádás folyton támad. Jön egy próféta, Isten utasítására nyakon önt olajjal egy istenfélőnek látszó embert, akiből a trónon (puff) csakhamar baálványimádó lesz, ezért vesznie kell. Jön egy újabb próféta, beolajoz egy újabb istenfélőnek látszó embert, akiből (csiribú), megint csak bálványimádó lesz, ezért vesznie kell. Erre jön egy újabb próféta, királlyá tesz egy következő flótást, aki folytatja az előzőek bűneit, ezért vesznie kell. Majd jön egy másik, aki ugyanott folytatja, egészen az ennedik bálványimádóig, akikről kiderül, hogy baálványtisztelet közben azért fejenként többnyire 10-20 évig uralkodtak, mint bármely más gój király.

Az Ószövetség azon az ókori színvonalon íródott, amelyen a szerzői és olvasói/hallgatói álltak. Mai szemmel nem értelmezhető egy Istent ábrázoló fényképalbumként. Több ezer évvel ezelőtt élt, és a majomszerű állapotból nemrég kilábalt emberek kísérlete arra, hogy Istenről valamit eldadogjanak az utókornak. Valószínűleg jobban dadogtak, mint más korabeli krónikások, akik azzal voltak elfoglalva, hogy hány mérő búzát raktároztak a dicső X-nek a magtárba, és hány mázsa aranyat, meg hány rabszolgát zsákmányoltak a nagy hadjárat során. Az Ószövetség ennél sokkal lelkibb-erkölcsibb megközelítésű, viszont mai szemmel erőszakos, rendszertelen és vállalhatatlan. Nem véletlenül vesztik el a hitüket azok a judaisták, akik szerint a Biblia az Ószövetséggel ér véget, és onnan kellene kiolvasni mindent, amit Istenről tudni illik. Joggal kiáltanak fel, hogy ilyen istenre nincs szüksége az emberiségnek, következésképp ez az Isten nem létezhet.

Tényleg nem létezhet, ez egy ókori torzkép, amelyet kétezer éve rendbe tett a Messiás.

Miközben a torzkép alakult, a judaisták abban az egyensúlyi rendszerben látták a maguk kiválasztottságát, hogy egyfelől nagy tisztességet kaptak, amely feljogosítja őket a sötét tudatlanságban tévelygő gójok szellemi-erkölcsi lesajnálására, és a tőlük való szigorú elkülönülésre, másfelől folyamatos szenvedést és üldöztetést is kaptak, hogy ne bízzák annyira el magukat (persze így is állandóan elbízzák). Az Ószövetségen ez a kettős logika vonul végig. A "világ" az ókori gójok világa, amely bálványimádó, szabados, züllött, és az Úr határozott utasítására őrizkedni kell tőle, semmilyen értelemben nem szabad vele közösséget vállalni, tilos a hatása alá kerülni.

A Messiás Jézussal azonban fordulópont következik be. Kiderül, hogy a kiválasztottság/üldöztetés mai szemmel rasszista kirekesztő logikája a történelem fejlődését, a végidők társadalmának előkészítését szolgálta. A végidő eljött, mi már a végidők utánra megjövendölt emberies világban élünk. Ez a világ nem a Jézus által "világ"-ként emlegetett gój környezet. A "világ" ilyen értelmű használata érvényét vesztette azzal, hogy a Messiás eltörölte a judaisták kiválasztottságát, és meghirdette az emberiség egyetemes meghívottságát.

(Folyt. köv.)