2014. szeptember 24., szerda

Sikerkalauz keresztényeknek 5. fejezet

Egyéni siker
Sikeresnek lenni nem lehetőség, hanem kötelező. Jézus előírta a személyes sikert, Isten dicsőségére. A talentumok története szerint mindenki adottságokat kapott, köteles azokból a legtöbbet kihozni. Egy talentum kb. 26 kiló ezüst volt, és aki félelmében elásta, az rosszul cselekedett - mondja Jézus -, mert a pénzváltóknak kellett volna adnia. Azaz nincs külön keresztény módszer az érvényesülésre, a keresztény ember világi módon köteles kibontakoztatni a tehetségét. A szokásos módon, de nem a szokásos céllal. A sikertelen keresztény túlvilági büntetésre számíthat, minimum megrovásban fog részesülni, amiért nem ragyogtatta fel Isten dicsőségét a személyén keresztül, így nem vált követendő példává mások számára.

A világban körülnézve azt látjuk, hogy a sikerhez nem árt jó családba születni, jó iskolákba járni, szorgalmasan tanulni, kreatívan gondolkodni, kitartóan és jó minőségben dolgozni, és rendelkezni azzal a rejtélyes "sikertényezővel", amelyet angolul X-factornak, franciául un certain je-ne-sais-quoi-nak, "a bizonyos nemtudommi"-nek neveznek.

Nem keresztény értelemben mi a jó család? A jómódú család, ahol van pénz külön órákra, és van idő egyéni tehetséggondozásra. Ezzel szemben milyen a keresztény jó család? Pont ilyen. Legalábbis addig, amíg a közösségi oktatásnak nem része az egyéni tehetséggondozás. Addig saját zsebből kell finanszírozni a külön foglalkozásokat.

Nem keresztény értelemben milyen a jó iskola? Ahová csak gyors felfogásúak járnak, akik rövid idő alatt sokat képesek tanulni. Ezzel szemben milyen a keresztény jó iskola? Pont ilyen. Soha nem lesz olyan módszer, amellyel a gyorsak és a lényegesen lassabb felfogásúak egyszerre haladhatnak a siker felé. Az iskolai esélyegyenlőség képmutató hazugság. A futóedzésen meg szokás várni a lassabbakat? Nem, hanem ők annyival később futnak be a célba, amennyivel lassabbak. Mi történne, ha a jó futókat arra köteleznénk, hogy a lassúak miatt lötyögjenek a pályán? Nem éreznék jól magukat, nem fejlődhetnének megfelelően, és versenyképtelenné válnának. Miközben világos, hogy a lassúak sosem fognak indulni a futóversenyen, mert esélytelenek, azaz csak hátulról nyerhetnék meg. A lelke mélyén ezzel mindenki tisztában van, így miközben esélyegyenlőséget próbálunk hazudni az iskolában, büntetünk iskolákat amiért megpróbálják a gyors eszűeket a lassúaktól elkülönítve fejleszteni, a sikertudatos családok csendben elitiskolákba járatják a gyerekeiket, mert tisztában vannak vele, hogy ez a siker egyik kulcstényezője.

Igazságtalan lenne, netán keresztényietlen, ha minden iskolából elitiskolát csinálnánk? Ha a mostani elitiskolákat másolnánk le, akkor igen, mivel jelenleg az élethez szükséges készségeknek csak egy töredékét oktatjuk és jutalmazzuk az iskolai környezetben. Miközben tudjuk, hogy amilyen jól forog egyesek esze a matematikában, a nyelvek és/vagy az irodalom tanulásában, olyan ügyesen forog mások keze-lába a gyakorlati feladatokban, a testnevelésben, a táncban. Amilyen gyorsan megjegyzi az egyik gyerek a biológiai anyagot, olyan gyorsan jegyzi meg egy másik a bonyolult dallamokat. Mivel a kézügyesség, a sporttehetség, a táncmozgás és a szép énekhang alulértékelt, az ilyen tehetséggel megáldott gyerekek csak ritkán érzik elismertnek magukat. Ha az oktatás kiegyensúlyozott rendszerben folyik, akkor a jó matekos szembesül vele, hogy botfülű, a nyelvtehetség hogy nem tud táncolni, a biológiazseni hogy gyenge a kézügyessége. A képességek egyenetlenül, de igazságosan oszlanak el, mindenkinek megfelelő esélyt adnak arra, hogy boldogan, kiteljesedetten és sikeresen élje az életét. Keresztényként ezt a kibontakozást és boldogulást kell elősegítenünk.

Igazságosabb iskolarendszer lenne az olyan, amely az életben várható siker szempontjai szerint értékel. Például az, aki szerény eredményekkel, de kitartóan küszködik a matekkal, az dicséretet érdemel, mert a kitartás sokkal fontosabb sikertényező, mint a konkrét matektudás (a tanultak tizedét sem kell használni az életben). Aki a gyakorlati foglalkozáson (politechnika órán) jól teljesít, az várhatóan többet fog keresni, mint aki kívülről fújja József Attila műveit. Ezek a képességek ritkán esnek egybe, ma jelentősen túlértékelt az értelmiségipalánta, és ugyanilyen mértékben alulértékelt az ügyes kezű mesterjelölt. Nem az értékrend megfordítását, hanem az árnyalását szorgalmazom, hogy a sikeres zöldséges ne ezt nyilatkozza később: "az iskolában rossz tanuló voltam, de az életben aztán valahogy boldogultam". Az iskolarendszer ne legyen ilyen szinten vak arra, hogy mi kell az életben való boldoguláshoz. A jó iskola vegye észre minden gyerekben azt az értéket és dicsérendő szempontot, amelyet kiteljesítve sikeres lehet.

Természetesen az iskolarendszer ma olyan, amilyen, ebből kell kiindulni. A keresztény gyerekeknek a mai jó iskolákba kell járniuk ahhoz, hogy felnőve igazságosabbá tehessék a rendszer egészét.

A tanulmányainkat elvégezve törekedjünk kiemelkedő munkára. Dolgozzunk úgy, ahogy mások nem tudnak, vagy nem szoktak. Például lelkesen, bértől függetlenül. A magunknak diktált színvonal önbeteljesítő jóslat. Aki jól dolgozik, hosszú távon jól fog keresni. Más szóval, ne a munkád színvonalát igazítsd a fizetésedhez, hanem olyan színvonalon dolgozz, amilyen színvonalon hosszú távon keresni szeretnél. Rossz ötlet kis pénzért kis munkát felmutatni, mert lelassítja a személyes fejlődést. Sokkal jobb ötlet nagy munkát felmutatni, és ezáltal fokozatosan elérni a nagy fizetést.

Persze aki annyira jó, annyira színvonalas, az miért kevesli a fizetését ahelyett, hogy magának dolgozna? Alapítson saját vállalkozást, ebben a formában juttassa érvényre Jézus tanítását.

Ez társadalmi szinten is érvényes. Ha nem nő a GDP, nincs miből többet fizetni. A helyzet persze bonyolultabb, mert valójában nem a bruttó hazai termék (Gross Domestic Product) a lényeg, hanem a megtermelt javak értéke alapján a hazai zsebekben maradó nettó jövedelem (Net Domestic Income, NDI). Ezt ma senki sem méri, csak következtetni lehet rá a többi mutatószám alakulásából. Ha nem nő a hazai zsebekben maradó nettó jövedelem (NDI), akkor nincs miből fizetést emelni. Kivonulhat az egész ország az utcára, és tiltakozhat napestig, ettől csak csökken az NDI, és a következő körben fizetéscsökkenés várható.

Nem okos gondolat azzal jönni, hogy a piszok vállalkozó lenyúlja a hasznot, és éhbérrel fizeti ki a dolgozókat. Minden gazdaságban némi nehézséget okoz vállalkozást indítani. Ez kockázatvállalással és kitartással jár. A vállalkozó plusz jövedelemért kockáztat. Minél mostohább a vállalkozások helyzete, annál keményebb és öntudatosabb emberek vállalkoznak, és a haszon annál nagyobb részét tartják meg maguknak. Ahol könnyű vállalkozni, és sokan is vállalkoznak, ott az alkalmazott a haszon nagyobb részét kapja meg fizetésként. Ha a fizetésével elégedetlen alkalmazott egyszerűen vállalkozó lesz, a haszonmegosztás egyre igazságosabbá válik, így a probléma önmagát oldja meg.

A jövedelmek növelésének egyetlen jó módja a nettó hazai jövedelem szintjének fokozása. Minél értékesebb javakat állítunk elő, és minél nagyobb hazai részvétellel, illetve hazai haszonnal, annál nagyobb lesz a felosztható torta, annál jobban nőnek a hazai bérek, fizetések. Utcára vonulni tehát olyan követelésekkel célszerű, hogy a kormány több hazai vállalkozónak adjon lehetőséget, több világszínvonalú termék fejlesztését és gyártását segítse elő, mert ettől emelkedik az életszínvonal.

Ne feledjük, hogy az egyéni siker fontos összetevője a jövedelem, de a valódi siker egyensúlyi állapot. Mi között? A munka és a családi élet között. Nem azért élünk, hogy dolgozzunk, hanem azért dolgozunk, hogy éljünk. Tóbiás, a tejesember szerint: "...szegénynek lenni nem szégyen - de nem is nagy tisztesség". Másrészt érdemes azért sokat keresni, feláldozva a szabad időt és az egészséget, hogy nyugdíjasként gyógykezeltethessük magunkat a félre tett pénzből? Egy ilyen a konstrukcióban a kiemelt jövedelem részben megoldja azokat a problémákat, amelyek a kiemelt jövedelemre törekvés nélkül nem jöttek volna létre. Vicces, ha belegondolunk. Ezért fontos összeszedetten, hosszú távon gondolkodni, és egyensúlyra törekedni.

Mit ér az anyagi siker családi élet nélkül? Családi élete annak lesz, aki befektette az ehhez szükséges időt, munkát, és persze jövedelmet. 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése