Kendőzetlenül a papság körében előforduló pedofíliáról

Liberális levelező vitapartnerem szerint a cigány családokon belüli erőszakról csak annyira kell őszintén beszélni, amennyire a papság körében előforduló pedofíliáról. Szerintem nem (mivel a cigány családokon belüli erőszak gyakoribb az összpopulációénál, sőt a hasonló szociális helyzetű populációénál is -- a katolikus papság körében előforduló pedofília ellenben ritkább az összpopulációhoz és a hasonló helyzetű férfipopulációhoz képest), de fel kell tárni, beszélni kell róla, mégpedig kendőzetlenül.

Valamilyen formában azt is figyelembe kell venni, hogy a papság a bűnök ellen prédikál, és ennek bizony csúnyán ellentmond, ha a papok bűnös életet élnek. Ez a súlyozott megítélés a rendőrség példáján vizsgálható megfelelő szenvtelenséggel. A rendőrség hivatalos feladata, esküvel vállalt tevékenysége a bűnözés elleni harc. Minden rendőr azt állítja, prédikálja, hogy a bűn rossz és kerülendő, a törvények szerint kell élni. Tehát ha egy rendőr titokban bűnöket követ el, az súlyozottan elítélendő -- a bíróság súlyosabb ítéletet is szab ki rá. Ha a rendőrség körében csak feleakkora a bűnözés, mint a lakosság körében, akkor a rendőrség nem igazán képes ellátni a feladatát, bár rosszabbnak sem nevezhető a lakosságnál. Minimum 3-4-szer kisebb, vágyunk szintjén pedig 10-100-szor kisebb kell legyen a rendőri bűnözés gyakorisága ahhoz, hogy a rendőri testület bűnüldözésre alkalmas legyen, hogy a rendőrök bűn elleni prédikálása ne csak gúnyos megvetést váltson ki. Hasonló elvárás fogalmazható meg a papi testülettel szemben is.

Van azonban egy másik tényező, vagy inkább ellentmondás, amelyet szintén rá kell vetítenünk a rendőrség példájára ahhoz, hogy körültekintő vizsgálatunk teljes legyen. A társadalom mintegy 30%-a véli úgy, hogy az egyház illetékes a társadalom erkölcsösebbé tételében, de az egyház bírálata elsősorban nem ebből a 30%-ból érkezik, hanem a többi 70% részéről, akik szerint az egyház nem egyszerűen nem alkalmas, hanem nem is illetékes az előbbiekben. A rendőrségre lefordítva ez így hangzik: a társadalom mindössze 30%-a gondolja, hogy a  bűnözés ellen a rendőrségnek kell küzdenie. A maradék 70% szerint ki-ki éljen belátása szerint, a saját lelkén belül intézze el, milyen állítólagos bűnöket követett el; a rendőrség nem azért nem illetékes, mert korrupt, hanem mert húzzon el a fenébe, és hagyja őt békén.

A rendőrség munkáját támogató 30% szerint a rendőrség alapvetően nem korrupt, a rendőri bűnözés jóval alacsonyabb az össztársadaloménál, és továbbra is rendőri feladat a bűnüldözés -- miközben természetesen jogos a létező rendőri korrupció bírálata, valamint folyamatos önvizsgálatra, tisztulásra van szükség. A 70% szerint ugyanakkor égbe kiált a rendőrségnél feltárt néhány korrupciós ügy, a rendőri korrupció egyetlen elviselhető szintje a zéró volna, ám az továbbra sem tenné illetékessé a rendőrséget a bűn üldözésére. Belátható, hogy a 30% - 70% közötti pengeváltás nem a rendőri korrupcióról szól, annak mértéke csak eszköz a lényegi álláspont megérvelésére. A 70%-ot a rendőrség hatásköre, működése, tulajdonképpen a puszta léte, és nem a tökéletlenségének mértéke botránkoztatja meg.

A papság körében elszórtan előforduló pedofília elszánt ostorozói nem a papság erkölcseit szeretnék megreformálni. Akkor sem nyugodnának, ha a papság zéró bűnnel lenne vádolható. Céljuk ugyanis az, hogy a papság ne legyen illetékes erkölcsi ügyekben, az egyház szüntesse be működését, szűnjön meg. Ennek érdekében minden érv bevethető, és bármiféle racionális ellenérv csak annyit ér, mint a báránynak a patak folyásirányáról vallott álláspontja a kiéhezett farkassal szemben. Egyszóval az egyházat szabad és kell is bírálni, önkritikára késztetni, de csak az bírálhat hitelesen, aki amúgy elismeri az egyház társadalmi erkölcsnemesítő szerepvállalását, és bírálatával ezt kívánja segíteni. Hasonlóan, a cigányok bírálata is kizárólag olyan bíráló esetén minősül ordassági akadálymentesítettnek, aki egyenrangúnak tekinti a cigányokat -- akinek az a célja, hogy a bírálatát megfogadó cigányok optimálisan élhessenek a demokratikus esélyegyenlőség adta lehetőségekkel. Ha ez a beugró feltétel nem teljesül, minden bírálat becsali mese, álságos képmutatás, és ennek megfelelő választ érdemel.