Szokásosnál is provokatívabb írásommal új magyar műfajt szeretnék teremteni: az angolszász kultúrában mindennapos, nálunk még úttörő laikus gazdaságelemzés műfaját. Nem rendelkezem közgáz diplomával, ám évek óta igyekszem nyomon követni a gazdaságot irányító összefüggéseket. A magyar közgazdaságtan nagyjai nem ereszkednek le a terminus technicusok tornyából, a választók jóléte pedig megköveteli az ebbe a körbe tartozó kérdések közérthető tárgyalását, ezért megkísérlem monetáris politikánk kívánatos irányait felvázolni, egyúttal megcáfolni két elterjedt, ám szerintem téves pénzügyi tételt.
1. mítosz: a nemzeti valuta árfolyamát feltétlenül a gazdaság állapota határozza meg
Állandó vita tárgya, hogy a forint erősödjön vagy gyengüljön-e. A kérdés számos tényező függvénye, a közgazdaságtan nagyjai számára is ingoványos ez a terep. Kénytelen vagyok vitába szállni a magyar gazdaság összefüggéseit talán legjobban átlátó Róna Péterrel, aki úgy érvel, hogy komolytalan dolog az európai monetáris unió, nominálkonvergencia helyett reálkonvergenciára van szükség (azaz nem mesterségesen, hanem a tényleges fejlettség alapján közeledhetünk az euró övezethez). A neves közgazdász szerint a magyar gazdaság versenyképességének árt, hogy mesterségesen erős a forint. Ez a gondolat egybevág Soros Györgynek a svéd korona elleni spekuláció során alkalmazott érvelésével, azaz hogy a nemzeti fizetőeszköz árfolyama nem szakadhat el a reálgazdaság által indokolt tartománytól, mert a piac ezt bünteti. Következésképp ő, Soros György nem a svédek ellen felesküdött rosszindulatú spekuláns, hanem a piac istenének ostora. A nemzetközi felzúdulás hatására Soros felhagyott attilai tevékenységével, de érveit azóta is visszhangozzák a pénzügyi elemzők, akiknek oldalán pár évvel ezelőttig Róna Péter is dolgozott. A maguk szemszögéből igazuk van az elemzőknek: számukra sokkal egyszerűbb lenne az élet, ha tér-idő kontinuuma hozzágörbülne a tankönyvi modellekhez.
Hosszú távon valóban az a kívánatos, hogy az árfolyam a reálgazdaság által indokolt tartományba kerüljön, rövid- és középtávon azonban számtalan egyéb megfontolás merül fel, melyek felülírják ezt a szempontot. A valuták egymáshoz képesti árfolyama úgy mozog, mint a tőzsdei részvényeké. Szűk értelmezési keretben a részvények árfolyamát kizárólag a részvénytársaságok profitjának és profitvárakozásának kéne meghatároznia -- ez azonban távolról sincs így. Legalább ilyen fontos a spekulatív árfolyamkomponens, azaz hogy várhatóan emelkedik vagy süllyed-e az árfolyam, és hányan vásárolnak majd spekulatív szándékkal az adott részvényből. Aki ezt figyelmen kívül hagyja, az jobban teszi, ha 1. kifinomultabb modellel tőzsdézik, vagy 2. több évre elkötelezi magát egy részvény mellett. A tőzsdei befektetők túlnyomó többsége napi kereskedéssel (day trading) vagy maximum néhány hónapra szóló stratégiával dolgozik. Ezen a szinten nem a matematika, hanem a tőzsdei pszichológia (a hossz vagy bessz hangulat) az úr. Forgatókönyvek peregnek, feltételezések jelennek meg, várakozások és ellenvárakozások ütköznek egymással. A tőzsdeindex képletesen szólva csak arról tájékoztat, hogy a hétfő reggeli csúcsban várhatóan hány autó érkezik Budapestre az agglomerációból, az árfolyamjósok viszont azt akarják megtippelni, hogy a Budaörs felől érkezők közül, mondjuk, 07:55-08:05 között hányan akarnak átkelni a Petőfi-hídon, és hányan választják az Erzsébet-hidat. Egy Nobel-díjas szakértő kb. akkora eséllyel indul ebben a hasraütős versenyszámban, mint a laikus Mr. Jacob Gyps.
A forint árfolyama két tényező összjátékán múlik: 1. mekkora az infláció/deficit/növekedés, azaz hogyan alakulnak a reálgazdasági folyamatok; 2. milyen hozam várható, azaz milyen forgatókönyv irányítja az adott gazdaság/fizetőeszköz közép- és hosszú távú viselkedését. Az utóbbi időben csak a svájci frank értéke maradt többé-kevésbé stabil, a világ többi valutájának árfolyamát kormányzati szándékok szerint, mesterségesen alakítják (magyarán az árfolyamok jelentősen eltávolodtak a reálgazdasági folyamatok kijelölte sávtól). Az export ösztönzése érdekében hatalmasat gyengült a dollár és a vele együtt mozgatott angol font. (A gyengébb árfolyam olcsóbbá teszi külföldön a termékeket, gyakorlatilag árengedménnyel ösztönzi a forgalmat.) Az USA diplomáciai csatornákon érte el az Európai Központi Banknál, hogy az euró kevesebbet gyengüljön, különben kárba vész a leértékelésbe fektetett erőfeszítés. Ugyanezen logika mentén kritizálja Amerika évek óta a szerinte mesterségesen gyenge jüant, amelytől szárnyal a kínai export. Ez az érvelés épp olyan fals, mint a japán autóipart azzal kritizálni, hogy túl megbízható és keveset fogyasztó autókat gyárt, rontva a benzin- és szervizigényes detroiti verdák versenyképességét. Tényleg, micsoda szemtelenség! Az angolszász pénzügyi elemzők közben úgy sulykolják, hogy túl erős az euró, mintha nem tudnák, hogy éppen amerikai nyomásra az. A világ valutaárfolyamait tehát nem csak a reálgazdaság állapota, hanem politikai/diplomáciai/gazdaságélénkítő megfontolások is alakítják. Ez alól a forint sem kivétel.
Milyen forintárfolyammal járnánk jól? Fizetőeszközünk árfolyamgyengítése látszólag segítené a magyar exportot, mert euróban, dollárban számítva kevesebbe kerülnének a magyar áruk. A romló átváltási arány miatt viszont még nagyobb bajba kerülnének a devizahitelesek. Róna Péter ezért javasolja -- logikusan --, hogy konvertáljuk forintra az összes devizahitelt. Csakhogy e javaslat a gombhoz szabná a kabátot, és igen célszerűtlenül alakítaná az összképet. A magyar export problémája nem az ár, hanem a minőség és a választék. Konvencionális és/vagy ócska áruinkat megsegítené a gyengülő forintárfolyam, nekünk azonban korszerű és minőségi választék kialakításában rejlik a jövőnk. Ha versenyképes, színvonalas termékkel jelenünk meg a világpiacon, a jelenlegi forintárfolyam egyáltalán nem akadálya az értékesítésnek. Gazdasági fejlődésünk fő gátja, hogy nem rendelkezünk elegendő hazai termékkel ebben a kategóriában. A külföldi tulajdonú üzemekben előállított minőségi termékek ára versenyképes, de ez nem segít rajtunk, mert a haszon külföldre vándorol -- a honi dolgozók zsebében pedig a bérmunka nyomott ára marad. Róna Péter nagyon helyesen arra figyelmeztet, hogy a Magyarországon előállított termékeknek túl magas a külföldi tartalma, és a profit túl nagy része hagyja el az országot. Logikusan a hazai összetevők súlyát, valamint a magyar profitrészesedést kell növelnünk. Erőteljes nemzeti érdekérvényesítésre van szükség. Nem javaslom azonban, hogy multiellenes hangulatban rágódjunk az ügyön: inkább a tehetséges hazai tulajdonú gyártókat kell felkarolnunk, állami támogatással kell ösztönöznünk a hazai termékfejlesztést.
Az árfolyamot alakító további megfontolás a magyar GDP és az európai országok GDP-je közötti arány. Hazánk egy főre jutó GDP-je nagyjából a német GDP 50%-a, a magyar iparban dolgozó munkások viszont csak a német bérek 20%-át kapják. (Forrás: http://www.worldsalaries.org ) Ha a bérek arányát helyessé akarnánk tenni, az 100 forint körüli euró árfolyamot indokolna. Róna Péter javaslata ellenben a 400-500 forintos tartományba tolná az árfolyamot, tehát tovább fokozná az indokolatlan és egészségtelen különbséget. Jelenlegi jóléthiányunk fő oka, hogy a forint nem erősödhet büntetlenül, mert nem tudunk olyan árukat előállítani, amelyeket magasabb áron is megvenne a piac. A feladat nyilvánvaló: hazai tulajdonú üzemekben előállított csúcstermékekkel kell előrukkolnunk, mégpedig hatalmas mennyiségben. Miből következik, hogy nekünk a német piac arányaihoz kéne alkalmazkodnunk? A válasz kézenfekvő: Németország a legnagyobb kereskedelmi partnerünk, monetáris unióra fogunk vele lépni, ezért kell összhangba hoznunk az árakat és a béreket. Némi ár/bér eltérés hasznos, hogy versenyképesek maradjunk, de a mai szakadék káros és tarthatatlan állapot. Már régen benne kéne lennünk az euróban, gazdaságunkat nem azzal kéne erősítenünk, hogy árfolyammankót dugunk ócska bóvlijaink hóna alá. Néhány kitörési pont: bioélelmiszerek, napelemek, háztartási csúcsgépek, elektromos járművek. Ezekből és hasonlókból kell eleget gyártani, hogy versenyképesek legyünk. A forint árfolyamát pedig ezzel párhuzamosan a 100-as tartomány felé kell tolni, hogy elérjük az áhított jólétet.
Az Orbán-kormány hazai tulajdonra épülő gazdaságfejlesztési törekvéseit lehet bírálni, de a rendszerváltás óta ez az első kormány, amelyik -- ha tapogatózva is -- a helyes irányban indult el. A következetesség jegyében azonban a termékfejlesztés ütemének megfelelően, azaz néhány éven belül (de legkésőbb 2016-ban) be kell vezetni az eurót, a forint adta mozgástér ugyanis csupán elvben létezik.
2. mítosz: a nemzeti valuta megtartása növeli a mozgásterünket
Az elvi mozgástér lényege, hogy kedvünk szerint leértékelhetjük a forintot, ezáltal ösztönözve az exportot. Így azonban nem csak a devizahiteleseket tesszük tönkre, hanem az innovációt is ellenösztönözzük. A leértékelés adta mozgástér 300 forint felett kezdődik, és a 400-500 forintos tartományban érvényesülne igazán, miközben mi jóléti megfontolásból a 100 forintos árfolyam felé akarunk haladni! Ettől kezdve a mozgásterünk épp oly behatárolt, mintha már bevezettük volna az eurót. A forintból semmi előnyünk nem származik, viszont be kell vállalnunk egy kis sérülékeny valuta összes hátrányát. Ez komoly kamatfelárat és kockázatkezelési költséget jelent. Ideje összerakni az átfogó képet, "a bableves az legyen bableves". Az eurócsatlakozás időpontjának lebegtetése ugyanolyan veszélyes az életszínvonalunkra, mint a 400-500 forintos árfolyamtartomány, továbbá hazai profitra gyártott csúcstermékek nélkül semmi esélyünk a jólétre.
(A teljes sorozat:
http://verteslaszlo.blogspot.com/2011/05/leszamolas-monetaris-mitoszokkal.html
http://verteslaszlo.blogspot.com/2011/05/penz-nem-boldogtalanit.html
http://verteslaszlo.blogspot.com/2011/05/urhatnam-szolgalonk-mammon.html
http://verteslaszlo.blogspot.com/2011/05/mit-mutat-gdp.html )
1. mítosz: a nemzeti valuta árfolyamát feltétlenül a gazdaság állapota határozza meg
Állandó vita tárgya, hogy a forint erősödjön vagy gyengüljön-e. A kérdés számos tényező függvénye, a közgazdaságtan nagyjai számára is ingoványos ez a terep. Kénytelen vagyok vitába szállni a magyar gazdaság összefüggéseit talán legjobban átlátó Róna Péterrel, aki úgy érvel, hogy komolytalan dolog az európai monetáris unió, nominálkonvergencia helyett reálkonvergenciára van szükség (azaz nem mesterségesen, hanem a tényleges fejlettség alapján közeledhetünk az euró övezethez). A neves közgazdász szerint a magyar gazdaság versenyképességének árt, hogy mesterségesen erős a forint. Ez a gondolat egybevág Soros Györgynek a svéd korona elleni spekuláció során alkalmazott érvelésével, azaz hogy a nemzeti fizetőeszköz árfolyama nem szakadhat el a reálgazdaság által indokolt tartománytól, mert a piac ezt bünteti. Következésképp ő, Soros György nem a svédek ellen felesküdött rosszindulatú spekuláns, hanem a piac istenének ostora. A nemzetközi felzúdulás hatására Soros felhagyott attilai tevékenységével, de érveit azóta is visszhangozzák a pénzügyi elemzők, akiknek oldalán pár évvel ezelőttig Róna Péter is dolgozott. A maguk szemszögéből igazuk van az elemzőknek: számukra sokkal egyszerűbb lenne az élet, ha tér-idő kontinuuma hozzágörbülne a tankönyvi modellekhez.
Hosszú távon valóban az a kívánatos, hogy az árfolyam a reálgazdaság által indokolt tartományba kerüljön, rövid- és középtávon azonban számtalan egyéb megfontolás merül fel, melyek felülírják ezt a szempontot. A valuták egymáshoz képesti árfolyama úgy mozog, mint a tőzsdei részvényeké. Szűk értelmezési keretben a részvények árfolyamát kizárólag a részvénytársaságok profitjának és profitvárakozásának kéne meghatároznia -- ez azonban távolról sincs így. Legalább ilyen fontos a spekulatív árfolyamkomponens, azaz hogy várhatóan emelkedik vagy süllyed-e az árfolyam, és hányan vásárolnak majd spekulatív szándékkal az adott részvényből. Aki ezt figyelmen kívül hagyja, az jobban teszi, ha 1. kifinomultabb modellel tőzsdézik, vagy 2. több évre elkötelezi magát egy részvény mellett. A tőzsdei befektetők túlnyomó többsége napi kereskedéssel (day trading) vagy maximum néhány hónapra szóló stratégiával dolgozik. Ezen a szinten nem a matematika, hanem a tőzsdei pszichológia (a hossz vagy bessz hangulat) az úr. Forgatókönyvek peregnek, feltételezések jelennek meg, várakozások és ellenvárakozások ütköznek egymással. A tőzsdeindex képletesen szólva csak arról tájékoztat, hogy a hétfő reggeli csúcsban várhatóan hány autó érkezik Budapestre az agglomerációból, az árfolyamjósok viszont azt akarják megtippelni, hogy a Budaörs felől érkezők közül, mondjuk, 07:55-08:05 között hányan akarnak átkelni a Petőfi-hídon, és hányan választják az Erzsébet-hidat. Egy Nobel-díjas szakértő kb. akkora eséllyel indul ebben a hasraütős versenyszámban, mint a laikus Mr. Jacob Gyps.
A forint árfolyama két tényező összjátékán múlik: 1. mekkora az infláció/deficit/növekedés, azaz hogyan alakulnak a reálgazdasági folyamatok; 2. milyen hozam várható, azaz milyen forgatókönyv irányítja az adott gazdaság/fizetőeszköz közép- és hosszú távú viselkedését. Az utóbbi időben csak a svájci frank értéke maradt többé-kevésbé stabil, a világ többi valutájának árfolyamát kormányzati szándékok szerint, mesterségesen alakítják (magyarán az árfolyamok jelentősen eltávolodtak a reálgazdasági folyamatok kijelölte sávtól). Az export ösztönzése érdekében hatalmasat gyengült a dollár és a vele együtt mozgatott angol font. (A gyengébb árfolyam olcsóbbá teszi külföldön a termékeket, gyakorlatilag árengedménnyel ösztönzi a forgalmat.) Az USA diplomáciai csatornákon érte el az Európai Központi Banknál, hogy az euró kevesebbet gyengüljön, különben kárba vész a leértékelésbe fektetett erőfeszítés. Ugyanezen logika mentén kritizálja Amerika évek óta a szerinte mesterségesen gyenge jüant, amelytől szárnyal a kínai export. Ez az érvelés épp olyan fals, mint a japán autóipart azzal kritizálni, hogy túl megbízható és keveset fogyasztó autókat gyárt, rontva a benzin- és szervizigényes detroiti verdák versenyképességét. Tényleg, micsoda szemtelenség! Az angolszász pénzügyi elemzők közben úgy sulykolják, hogy túl erős az euró, mintha nem tudnák, hogy éppen amerikai nyomásra az. A világ valutaárfolyamait tehát nem csak a reálgazdaság állapota, hanem politikai/diplomáciai/gazdaságélénkítő megfontolások is alakítják. Ez alól a forint sem kivétel.
Milyen forintárfolyammal járnánk jól? Fizetőeszközünk árfolyamgyengítése látszólag segítené a magyar exportot, mert euróban, dollárban számítva kevesebbe kerülnének a magyar áruk. A romló átváltási arány miatt viszont még nagyobb bajba kerülnének a devizahitelesek. Róna Péter ezért javasolja -- logikusan --, hogy konvertáljuk forintra az összes devizahitelt. Csakhogy e javaslat a gombhoz szabná a kabátot, és igen célszerűtlenül alakítaná az összképet. A magyar export problémája nem az ár, hanem a minőség és a választék. Konvencionális és/vagy ócska áruinkat megsegítené a gyengülő forintárfolyam, nekünk azonban korszerű és minőségi választék kialakításában rejlik a jövőnk. Ha versenyképes, színvonalas termékkel jelenünk meg a világpiacon, a jelenlegi forintárfolyam egyáltalán nem akadálya az értékesítésnek. Gazdasági fejlődésünk fő gátja, hogy nem rendelkezünk elegendő hazai termékkel ebben a kategóriában. A külföldi tulajdonú üzemekben előállított minőségi termékek ára versenyképes, de ez nem segít rajtunk, mert a haszon külföldre vándorol -- a honi dolgozók zsebében pedig a bérmunka nyomott ára marad. Róna Péter nagyon helyesen arra figyelmeztet, hogy a Magyarországon előállított termékeknek túl magas a külföldi tartalma, és a profit túl nagy része hagyja el az országot. Logikusan a hazai összetevők súlyát, valamint a magyar profitrészesedést kell növelnünk. Erőteljes nemzeti érdekérvényesítésre van szükség. Nem javaslom azonban, hogy multiellenes hangulatban rágódjunk az ügyön: inkább a tehetséges hazai tulajdonú gyártókat kell felkarolnunk, állami támogatással kell ösztönöznünk a hazai termékfejlesztést.
Az árfolyamot alakító további megfontolás a magyar GDP és az európai országok GDP-je közötti arány. Hazánk egy főre jutó GDP-je nagyjából a német GDP 50%-a, a magyar iparban dolgozó munkások viszont csak a német bérek 20%-át kapják. (Forrás: http://www.worldsalaries.org ) Ha a bérek arányát helyessé akarnánk tenni, az 100 forint körüli euró árfolyamot indokolna. Róna Péter javaslata ellenben a 400-500 forintos tartományba tolná az árfolyamot, tehát tovább fokozná az indokolatlan és egészségtelen különbséget. Jelenlegi jóléthiányunk fő oka, hogy a forint nem erősödhet büntetlenül, mert nem tudunk olyan árukat előállítani, amelyeket magasabb áron is megvenne a piac. A feladat nyilvánvaló: hazai tulajdonú üzemekben előállított csúcstermékekkel kell előrukkolnunk, mégpedig hatalmas mennyiségben. Miből következik, hogy nekünk a német piac arányaihoz kéne alkalmazkodnunk? A válasz kézenfekvő: Németország a legnagyobb kereskedelmi partnerünk, monetáris unióra fogunk vele lépni, ezért kell összhangba hoznunk az árakat és a béreket. Némi ár/bér eltérés hasznos, hogy versenyképesek maradjunk, de a mai szakadék káros és tarthatatlan állapot. Már régen benne kéne lennünk az euróban, gazdaságunkat nem azzal kéne erősítenünk, hogy árfolyammankót dugunk ócska bóvlijaink hóna alá. Néhány kitörési pont: bioélelmiszerek, napelemek, háztartási csúcsgépek, elektromos járművek. Ezekből és hasonlókból kell eleget gyártani, hogy versenyképesek legyünk. A forint árfolyamát pedig ezzel párhuzamosan a 100-as tartomány felé kell tolni, hogy elérjük az áhított jólétet.
Az Orbán-kormány hazai tulajdonra épülő gazdaságfejlesztési törekvéseit lehet bírálni, de a rendszerváltás óta ez az első kormány, amelyik -- ha tapogatózva is -- a helyes irányban indult el. A következetesség jegyében azonban a termékfejlesztés ütemének megfelelően, azaz néhány éven belül (de legkésőbb 2016-ban) be kell vezetni az eurót, a forint adta mozgástér ugyanis csupán elvben létezik.
2. mítosz: a nemzeti valuta megtartása növeli a mozgásterünket
Az elvi mozgástér lényege, hogy kedvünk szerint leértékelhetjük a forintot, ezáltal ösztönözve az exportot. Így azonban nem csak a devizahiteleseket tesszük tönkre, hanem az innovációt is ellenösztönözzük. A leértékelés adta mozgástér 300 forint felett kezdődik, és a 400-500 forintos tartományban érvényesülne igazán, miközben mi jóléti megfontolásból a 100 forintos árfolyam felé akarunk haladni! Ettől kezdve a mozgásterünk épp oly behatárolt, mintha már bevezettük volna az eurót. A forintból semmi előnyünk nem származik, viszont be kell vállalnunk egy kis sérülékeny valuta összes hátrányát. Ez komoly kamatfelárat és kockázatkezelési költséget jelent. Ideje összerakni az átfogó képet, "a bableves az legyen bableves". Az eurócsatlakozás időpontjának lebegtetése ugyanolyan veszélyes az életszínvonalunkra, mint a 400-500 forintos árfolyamtartomány, továbbá hazai profitra gyártott csúcstermékek nélkül semmi esélyünk a jólétre.
(A teljes sorozat:
http://verteslaszlo.blogspot.com/2011/05/leszamolas-monetaris-mitoszokkal.html
http://verteslaszlo.blogspot.com/2011/05/penz-nem-boldogtalanit.html
http://verteslaszlo.blogspot.com/2011/05/urhatnam-szolgalonk-mammon.html
http://verteslaszlo.blogspot.com/2011/05/mit-mutat-gdp.html )
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése