2012. június 16., szombat

Nyílt levél az Amerikai Népszavához

Tisztelt Amerikai Népszava!

Háromszor próbáltam sikertelenül véleményt nyilvánítani a Kertész Imre-interjúról szóló cikkük kapcsán. Háromszor küldtem be a kommentemet, azóta is "moderálásra vár". Nem jelent meg, választ vagy visszajelzést sem kaptam esetleges formai/tartalmi kifogásaikról. Mivel önök folyamatosan, nagy nyilvánosság előtt aggódnak a magyar sajtószabadság miatt, különösen oda kellene figyelniük a vélemény-nyilvánítási szabadság érvényesülésére.

Álláspontom szerint aki Magyarország vélemény-nyilvánítási szabadságát félti, az nem engedheti meg magának az önökéhez hasonló sunyi cenzúrázást. A lapjuk nevében is szerepeltetett Amerikai Egyesült Államok világos szabályokat dolgozott ki a vélemény-nyilvánítási szabadság korlátairól, emlékeztetőül: nem nyilvánítható szabadon olyan vélemény, 1. amelyről a nyilatkozó is tudja, illetve ésszerű tájékozottsággal tudnia kellene, hogy hazugság; 2. amely közerkölcsbe ütközik; 3. amely bűncselekményre vagy közvetlen erőszakcselekményre szólít fel; 4. amely gyűlöletet kelt valamely vallással vagy néppel szemben. Beküldött észrevételem egyik korlátba sem ütközik, erről bármikor kész vagyok nyílt vitát folytatni.

Önök megsértették a vélemény-nyilvánítási szabadságomat, mert a lapjuktól eltérő álláspontot fogalmaztam meg. Tiltakozom felháborító, a szabad világhoz, a demokráciához, a 21. századhoz méltatlan gyakorlatuk ellen.

Tisztelettel:
Vértes László közéletfejlesztő
2012. június 16.

Ui.: Az önök cikke: http://nepszava.com/2012/02/magyarorszag/kertesz-szerint-ismet-horthysta-az-atmoszfera.html

Háromszor beküldött észrevételem:
"Kertész Imre nem volt mindig ilyen feledékeny, ebben a beszélgetésben még emlékezett rá, hogy baloldali szélsőség is létezett: http://www.youtube.com/watch?v=EsyGPcGQk-M

Traumatizált lelkű embertől nem várok feltétlenül ésszerű, következetes logikát, de ha egyszer szert akarna rá tenni, íme néhány pontosítás:
1. A Holokauszt német fennhatóság alatt működött, Magyarország a megszállása után, német vezénylettel vett részt a transzportok elindításában.
2. Ha Horthy lemond '44 tavaszán (erkölcsi bizonyítványunk szempontjából jól tette volna), akkor aligha adhat ki parancsot a budapesti gettó elszállításának leállítására, így a ma haragos zsidó túlélők döntő többsége nem élne, nem tudná festékkel leönteni a szobrát.
3. A Zsidó Tanács szervilitása és kollaborációja nélkül a Holokauszt nem jöhetett volna létre.
4. A Holokauszt szintén nem jöhetett volna létre, ha a '30-as évek közepén Európa társutas baloldali értelmisége nem huny szemet mintegy 5 millió ukrán holokausztja felett -- ezzel szilárdította meg Hitler eltökéltségét és erősítette a nemzetben gondolkodók rettegését a Szovjetuniótól. Ha nincs rettegés, Horthy más pályán manőverezhetett volna, és a magyar zsidóság egészét is megmenthette volna, nem csak a budapesti gettó lakóit.
5. A Holokauszt szintén nem jöhetett volna létre, ha Trianon nem teszi irracionálisan sértetté a németeket és a magyarokat. Nem lett volna miért minden áron revansra vágyni. A nagyhatalmak eleve eldöntötték, hogy Magyarország helyett a területeit elnyerőkkel tárgyalnak, nem volt kihez átállni. Zárt pályán haladtunk előre, egészen a háború végéig. Képmutatás a szövetségesek rövidlátó igazságtalanságáért is a magyarokat hibáztatni.
6. A Holokauszt szintén nem jöhetett volna létre, ha a szövetségesek nem vonakodnak máig megmagyarázatlan okból közbelépni. Sztálin asszisztált a varsói gettó felszámolásához, a szövetségesek asszisztáltak a számukra is ismert módon teljes gőzzel működő haláltáborokhoz. Gyáva opportunizmus nem követelni szembenézést a nagyhatalmaktól, kettős mérce a marginális, illetve félpozitív szerepet játszó, a zsidó túlélést még német megszállás alatt is legnagyobb számban biztosító Magyarország nyitott kapuján dörömbölni; jellemtelenség felfelé nyalni, lefelé taposni.
7. A magyar szembenézés megtörtént, a Holokauszt tény, minden magyar történelemkönyvben kellő súllyal szerepel, a magyar részvétel tényeivel együtt. Csak Horthy szerepe maradt egyoldalúan negatív, ezen kell a történelmi hűség végett változtatni, de ez már zsidó oldali szembenézést igényel. A magyar szembenézés megtörtént, a bocsánatkérés megtörtént, a kártalanítás megtörtént, a zsidó oldali szembenézés és megbocsátás nem történt meg, pedig erősen ideje lenne.
8. Kertész úr leszólja a transzportokat német vezénylet alatt összeállító csendőrök hazáját, és inkább a Holokauszt kivitelezőinek fővárosában él, büszkén, szabadon, boldogan. Ha neki megfelel, nekem is, de ez teljesen megbicsaklott identitásra, szétesett logikára vall: a Stockholm-szindróma klasszikus esete.
9. A Kertész Imre által Európának aposztrofált hely nem létezik. Európa önmagukat képviselő nemzetekből áll, az európaiság a saját nemzet szeretetét és vállalását feltételezi. A franciák nemzeti érdekből újratárgyalják a "fiskális paktumot", a britek nemzeti érdekből ellenzik a náluk már létező bankadó európai szintűvé tételét, hogy ne kelljen közös kasszába tenni a bevételüket, a németek ellenzik az autók CO2 kibocsátási normáit, mert nemzeti érdek nagy motorral szerelt erős autókat gyártani, legyenek bár rákkeltő dízelszörnyek vagy globális felmelegedést okozó terepjárók. A nemzeti érdek nem ütközik az európaisággal, ez az évszázad átverése ... lenne, de most már a magyarok is kezdenek felzárkózni a többi európai néphez, és nem vevők minden butaságra.
10. Kérem, nézzenek szembe a baloldal XX. századi történelemben és a Holokauszt elindításában játszott szerepével, nézzenek szembe a nagyhatalmak Holokausztot megengedő szerepével, nézzenek szembe a magyar szembenézéssel, nézzenek szembe a megbocsátás elodázhatatlanságával, az egységes mércén alapuló konstruktív zsidó-magyar együttélés igényével, és nőjenek fel a 21. századhoz.

11 megjegyzés:

  1. Re/ "A Holokauszt szintén nem jöhetett volna létre, ha Trianon nem teszi irracionálisan sértetté a németeket és a magyarokat."

    Mivel egységes mércét alkalmazol, nyilván a múltkori iszlám tematikájú cikkedben hivatkozott becsületgyilkosság sem következhetett volna be, ha a muszlim család leánygyermekének asszimilációs törekvése nem teszi irracionálisan sértetté a szülőket.

    Nem értelek.

    Ez most akkor azt jelenti, hogy a zsidóság okolható Trianonért, és a gyereklány okolható a saját haláláért?

    Vagy azt, hogy a holokauszt és a becsületgyilkosság a sérelmi politika alapján menthető?

    Vagy csak egyszerűen kifogást keresük a holokausztra?

    Egy, az európai történelemre évezredek óta folyamatosan (!) jellemző határ- és területrendezés indokot vagy mentséget ad egy vallási kisebbség kormányszintű politikába épített likvidálására?

    Egyébként meg sem merem kérdezni, mivel érvelsz amellett, hogy "Trianon nélkül nem jöhetett volna létre a holokauszt".

    De ugyanilyen kérdés, hogy miért pont Trianon "idézte elő" a holokausztot, miért nem Lengyelország többszöri fölaprítása, vagy a Szovjetunió szétesése, vagy a Német-Római Birodalom fölaprózódása?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Jók ezek a kérdések: Lengyelországban nem volt Holokauszt? Ott egyetlen zsidó sem élte túl, nálunk meg kb. 200 ezer, a Budapesti gettóban.
      A Szovjetunió szétesése is okozott holokausztot. A bosnyák népírtás nem jöhetett volna létre, ha az oroszok nem támogatják a végsőkig elvtelenül a szerb nacionalizmust.

      A Német-Római Birodalom fölaprózódása azzal járt, hogy német-rómaiak tömege maradt a német-római határ túloldalán, és ezért a német-rómaiak minden áron vissza akarták foglalni a német-rómaiak lakta területeket? Észre kéne venne, mikor csúszol át abszurdba.

      Törlés
  2. Re/ "8. Kertész úr leszólja a transzportokat német vezénylet alatt összeállító csendőrök hazáját, és inkább a Holokauszt kivitelezőinek fővárosában él, büszkén, szabadon, boldogan. Ha neki megfelel, nekem is, de ez teljesen megbicsaklott identitásra, szétesett logikára vall: a Stockholm-szindróma klasszikus esete."

    Arra esetleg nem gondolsz, hogy Németország időközben kinőtte az antiszemitizmust, Magyarország meg nem?

    Szerinted sok olyan blogot írnak a mai Németországban, amelyen megjelenik az a mondat, hogy "a diaszpórában élő zsidók számára értelmezhetetlen fogalom az önmérséklet"?

    A holokauszt kivitelezői közt ott voltak a magyarok is, barátom, és Magyarországnak Berlin nem fővárosa.

    Akkor lehetne értelmesen Stockholm-szindrómáról beszélni, ha a mai Németország náci lenne.

    Lehet, hogy Kertész Nálad egy kicsit árnyaltabban gondolkodik? Lehet, hogy a német neonácikat látva és a múlt századi náci rezsimet ismerve mégsem gondolja azt, hogy minden német minden időben náci? Szemben Veled, aki azt hirdeti, hogy minden zsidó minden időben önző és harácsoló?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A mai Németország ismét nemzeti érdekérvényesítő, és Berlin a fővárosa. A Holokauszt -- ha tetszik neked, ha nem -- haláltáborokban valósult meg, és nem a transzportok odajuttatásával. A szövetségesek 1942 óta tudták, mi megy ott, a világ '44 áprilisa óta. Horthy nem volt elég erős, hogy a májusi transzportokat leállítsa, és ezért kétségkívül felelős. De elég erős volt, hogy a júniustól tervezett transzportokat leállítsa, és ezért elismerést érdemel. Ha Kertész úr felismeri, hogy a német neonácik nem azonosak minden némettel, ugyanezt a logikát kellene alkalmaznia Magyarországra.

      Nem hirdetem, hogy minden zsidó minden időben harácsoló, fékezd magad, és ragaszkodj a tényekhez. Azt hirdetem, hogy a zsidó identitás hatalmas belső feszültségekkel, önellentmondásokkal terhelt, ezek kivetülnek a világba, és visszaverődve folyamatos balhét kavarnak a zsidók körül. Azt is hirdetem, hogy a diaszpórában élő zsidók számára értelmezhetetlen az önmérséklet fogalma. Szintén hirdetem, hogy a zsidó identitás maga a megtestesült kettős mérce, és hogy a kettős mérce származástól, vallástól, életmódtól, másságtól teljesen függetlenül ellenszenvet vált ki, mivel igazságtalan.

      Ha már itt tartunk: Ateesh6800 eddigi kommentjei az igazságtalan kettős mérce, a zavaros érzelmi gondolkodás és az önmérséklethiány szép példái. Így lett az "önmérséklet értelmezhetetlenségéből" "harácsolás".

      Törlés
  3. Re/ "... a transzportokat német vezénylet alatt összeállító csendőrök hazáját..."

    Az a haza, amelyről beszélsz, kulturálisan antiszemita volt. Nagyanyám, szegény, nyugodjék békében, nem szerette a zsidókat, pedig egy esetet sem tudott mondani, amikor zsidók ártottak volna a családnak. A zsidókat utálni, gyűlölni, a halálukat és a vagyonukat kívánni a keresztény identitással összeegyeztethető dolog volt a két háború közt. (Aktív munka folyik, az Orsággyűlést is beleértve, hogy ez megint így legyen.)

    A gyalázatos és menthetetlen zsidótörvényeket nem német megszállás alatt hozta Magyarország.

    Nem olyan régen még Magad is önkéntes numerus clausust kértél a magyarországi maradványzsidóságtól. Ezt nem írod meg? Vagy már meggondoltad magad?

    Vagy valójában ezt érted az alatt, hogy "a zsidóság nem tanúsít elég önmérsékletet", sőt, "padlógázas önérvényesítő"? Valójában pontosan ezért kerülöd ilyen szánalmasan hetek óta, hogy megválaszold a vonatkozó kérdést? Nem vagy elég bátor a tabudöntögetéshez? Vagy nem bízol eléggé abban, hogy akár bíróság előtt is megállnának az érveid?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. "Nem olyan régen még Magad is önkéntes numerus clausust kértél a magyarországi maradványzsidóságtól. Ezt nem írod meg? Vagy már meggondoltad magad?"

      Kedves Török Attila, hódmezővásárhelyi szinkrontolmács!

      Itt az ideje, hogy valódi identitással szerepelj, hiszen nem Ateesh6800-ként beszéltem neked arról a gondolatról, hogy a zsidók okosan tennék, ha önként korlátoznák részvételüket olyan területeken, ahol a fölényük nyomasztó. Mint elmondtam, bölcs megoldás lenne a gójokat kb. 50%-ban beengedni, menedzselni, lehetőséget adni nekik, egyenesen fejleszteni őket ott, ahol maguktól láthatóan nem jutnak ötről hatra.

      Leszögeztem, hogy a gójok 50%-os részvétele messze nem a valós számarányokat tükrözné, és hogy nem is ez a cél, a fele-fele arány már bőven elég lenne ahhoz, hogy megszűnjenek a zsidókkal szembeni ellenérzések. Azután nagyjából egy hét múlva értesítettelek, hogy visszavontam ezt az elképzelést, mert kivitelezhetetlennek látom -- akkora ellenállásba ütközne zsidó részről.

      Te még visszatértél rá vagy háromszor az évek során, megemlítve, hogy ez az én elképzelésem. Siettem leszögezni, hogy visszavont! elképzelésem, látva makacs ténytagadásodat. Erre van pofád ismét rákérdezni álságosan, hogy "Vagy már meggondoltad magad?" Meggondoltam, kedves Török Attila, úgy három éve, és már ötször értesítettelek róla.

      Most ismét előhozakodsz ezzel, a rád jellemző képmutató inkorrektséggel, ám ezúttal lehetőséget adsz, hogy rávilágítsak: a gójok 50%-os részvétele azokon a területeken, ahol társadalmi többségük dacára kisebbségben vannak, bölcs megoldás lenne a békés zsidó-magyar együttélésre, ám kivihetetlennek tűnik, mivel a diaszpórában élő zsidók számára értelmezhetetlen az önmérséklet fogalma.

      Törlés
  4. Re/ "Itt az ideje, hogy valódi identitással szerepelj, hiszen nem Ateesh6800-ként beszéltem neked..."

    Ahogy korábban megírtam (vagy nem olvastad?), eddig sem volt titok, hogy ki vagyok; két kattintás kellett hozzá a neten. Ráadásul kifejezetten fölhatalmaztalak a kommentemben, hogy nyugodtan hozd nyilvánosságra a nevem, ha ez Neked valamilyen szempontból fontos vagy öröm. Azt is megírtam, hogy amit akármelyik netes felületen megírok, azt vállalom névvel és arccal is. A különböző kontók pusztán a különböző kapocslatrendszereket fedik le lazán, ahogy Te egyeseknek Laci vagy, másoknak Vértes úr.

    Magánbeszélgetéseim alkalmával nem szoktam netes user ID-val bemutatkozni, egyedül ezért lehetséges, hogy nem Ateesh6800-nak mondtad el, hogy ott tartasz, ahol az első zsidótörvény.

    Szóval nem egészen értem, hogy most pironkodnom kéne: jujj, lebuktam? Lelepleztél? Ugyan már.

    VálaszTörlés
  5. Nna. Akkor nézzük a lényeget (örülök, hogy eljutottunk a lényegig, de ahogy sejtettem, csúnya lesz).

    Tehát ha jól értem, volt egy pillanat, amikor azt gondoltad, hogy "a zsidók okosan tennék, ha önként korlátoznák részvételüket olyan területeken, ahol a fölényük nyomasztó" (érdekes, hogy Téged nyomaszt, ha az orvosod vagy az ügyvéded vagy a pénzügyi tanácsadód zsidó, vagy ha tíz orvosod közül hét zsidó; az érdekes módon nem nyomaszt, hogy se az orvosod, se az ügyvéded, se a pénzügyi tanácsadód nem cigány, és hogy a tíz orvosod közül egy se cigány, nem hogy hét). -- de ne keverjük ide a cigányokat; ők ugye saját maguk felelősek a helyzetükért (olvastalak eleget).

    Nos, volt egy pillanat, amikor azt gondoltad, hogy "bölcs megoldás lenne a gójokat kb. 50%-ban beengedni, menedzselni, lehetőséget adni nekik, egyenesen fejleszteni őket ott, ahol maguktól láthatóan nem jutnak ötről hatra."

    Ez alapvetően ugyanaz a gondolkodás, mint az első zsidótörvényé 1938-ból ("A társadalmi és gazdasági élet egyensúlyának hatályosabb biztosításáról"): a szabadfoglalkozású állásoknál és a tíz értelmiséginél többet foglalkoztató kereskedelmi, pénzügyi és ipari vállalatoknál 20%-a a zsidók maximális aránya, melyet öt év türelmi időszak alatt kell elérni.

    Kinézem Belőled, hogy ha sportblogot írnál, padlógázas kenyai önérvényesítésről írnál a hosszútávfutásban, és megkérnéd a nincstelen kenyai futókat, hogy segítsenek edzeni a náluk tízszer, ötvenszer nagyobb elkölthető jövedelemből hízlalt nyugati fehér futókat.

    Nézzük tovább. VL: "Azután nagyjából egy hét múlva értesítettelek, hogy visszavontam ezt az elképzelést, mert kivitelezhetetlennek látom -- akkora ellenállásba ütközne zsidó részről."

    Tehát visszavontad az elképzelésedet, de nem azért, mert antiszemita, fasiszta, náci, antimedomratikus, embertelen, erkölcstelen, ostoba, primitív, ellenséges, keresztényietlen, gátlástalan, álnaív, destruktív, gyűlölködő, igazságtalan vagy ízléstelen, hanem mert a zsidók ellenállásába ütközne (például mert antiszemita, fasiszta, náci, antimedomratikus, embertelen, erkölcstelen, ostoba, primitív, ellenséges, keresztényietlen, gátlástalan, álnaív, destruktív, gyűlölködő, igazságtalan és ízléstelen).

    De akkor most tisztázzuk: csak azért vontad vissza az elképzelésedet, mert nagy zsidó (és nem zsidó) ellenállásba ütközne? Vagy azért, mert rájöttél, hogy 2012-ben egy EU tagállamban zsidótörvényt hozni minden létező alapértéket megsért, beleértve a keresztény értékeket is?

    Vagy még mindig azt gondolod, hogy ha nem lenne zsidó ellenállás, akkor jó ötlet lenne csökkenteni a zsidók számát azokon a területeken, ahol Téged nyomaszt egy ember zsidó mivolta? Vagy az, hogy az adott területen 10 szakemberből (Szerinted) hét zsidó?

    Úgy érezted, ideje közzétenni a (nem titkos) nevemet; ugyanígy ideje, hogy elváljon a szar a májtól. És igen, van pofám -- van pofám, és erre büszke vagyok, addig idegesíteni és provokálni Téged, kedves MagyarországHáromLegjobbPolitológusánakEgyike alias AVilágMűködésétLegjobbanLeíróBlogger alias ALegdemokratikusabbMagyarFórumEgyetlenTagja, amíg színt nem vallasz.

    Nézzük, hogy vallasz színt:

    VL: "... a gójok 50%-os részvétele azokon a területeken, ahol társadalmi többségük dacára kisebbségben vannak, bölcs megoldás lenne a békés zsidó-magyar együttélésre, ám kivihetetlennek tűnik, mivel a diaszpórában élő zsidók számára értelmezhetetlen az önmérséklet fogalma."

    VálaszTörlés
  6. Csak hogy lásd Te is -- meg az összes józan ítélőképességű megbecsült olvasód is; eddig egyről tudunk, de őt is kiosztottad --, hogy pontosan miről is van szó, hogy pontosan mit is proponálsz Te, Vértes László:

    (1) Az 1920. évi XXV. tc. (A tudományegyetemekre, műegyetemre, a budapesti közgazdaságtudományi karra és a jogakadémiára való beiratkozás szabályozásáról) az egyetemekre való beiratkozást a nemzetiségek országon belüli arányához kötötte. A törvény végrehajtási része nemzetiségnek minősítette a zsidókat – 6%-os arányszámot állapított meg rájuk nézve –, annak ellenére, hogy 1867 óta jogilag nem idegen etnikumnak, hanem izraelita vallású, egyenlő jogokkal rendelkező magyar állampolgároknak számítottak.

    (2) Az 1938. évi XV. törvénycikk (A társadalmi és gazdasági élet egyensúlyának hatályosabb biztosításáról) kimondta: a szabadfoglalkozású állásoknál és a tíz értelmiséginél többet foglalkoztató kereskedelmi, pénzügyi és ipari vállalatoknál 20%-a a zsidók maximális aránya, melyet öt év türelmi időszak alatt kell elérni.

    (3) 1941 és 1945 között több mint 400.000 magyar zsidó esett áldozatul a munkaszolgálatnak, a német nemzetiszocialisták és magyarországi szövetségeseik által megszervezett deportálásoknak, a magyar hatóságok brutalitásának, a halálmeneteknek, az auschwitzi gázosításoknak, a tömegkivégzéseknek, a koncentrációs táborok szörnyű körülményeinek.

    (4) 2012-ben Te, Vértes László, azt vallod, hogy a zsidóknak már rég meg kellett volna bocsátaniuk a 400.000 ember halálát annak ellenére, hogy nem egy háború valamelyik oldalán estek el, hanem pusztán és kizárólag zsidóságuk miatt kellett meghalniuk.

    Továbbá:

    (5) Te, Vértes László, azt vallod, hogy a magyarországi zsidóság részvételét olyan területeken, ahol számarányuk a nem zsidókhoz képest Számodra "nyomasztó", valamilyen módon célszerű lenne hozzáigazítani (de legalábbis a hozzáigazítás irányába korrigálni) a holokauszt utáni létszámukhoz, hiszen nem haltak meg elegen.

    Képmutató, pofátlan és inkorrekt leszek, ha ez kell ahhoz, hogy az igazi álláspontod egyértelműen kiderüljön: sikerült ugyan a zsidók létszámát 400.000-rel csökkenteni, de sajnos a túlélők is túl nagy arányban vesznek részt a magyar közélet magas presztízsű szintjein, és ez megmérgezi a zsidó-nem zsidó viszonyokat.

    Laci, a holokausztot valószínűleg könnyebb megbocsátani, mint azt, hogy egy magát katolikusnak és kritikai gondolkodónak valló ember csak azért nem javasolja a numerus clausust 2012-ben, mert az a zsidók ellenállásába ütközne.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Török Attila!
      Emlékeztetlek, hogy 50-50%-os arányt elérni egyáltalán nem numerus clausus, a nőjogi mozgalom is ilyen arányra törekszik.

      Emlékeztetlek, hogy az 1930-as években az amerikai elitegyetemeken is létezett informális kvótarendszer: http://en.wikipedia.org/wiki/Numerus_clausus#Numerus_clausus_in_the_United_States

      Kanadában szintén. Az általad idézett magyar kvótákat 1928-ban többszörösükre emelték, és később német nyomásra szigorították ismét. A magyar numerus clausus a maga korában nem volt szokatlan, a Holokauszthoz vezető események utólagos elemzése tette azzá.

      Emlékeztetlek, hogy a 6% és az 50% is szám, tehát numerus, csakhogy nem ugyanazt a szemléletet tükrözi. Jogosnak találom, hogy a Holokausztért kárpótlás és tolerancia jár. A kárpótlás megtörtént, az 50%-os arány pedig rendkívül toleráns. A társadalmi béke ma már azt kívánja, hogy egyetlen kisebbség se legyen többség a gazdasági erőforrások közelében, legyen bármilyen hátterű.

      Egy kettős mércével gondolkodó ember számára természetes, hogy a zsidók kivételek, egy egységes mércével gondolkodó ember számára meg az a természetes, hogy nem. Ha például Romániában a magyarok önként arra korlátoznák magukat, hogy arányuk nem haladja meg egy-egy gazdasági terület 50%-át, csak egy igazságtalanul gondolkodó ember nevezné ezt numerus claususnak.

      Tényszerűtlenül állítasz rólam a romákkal kapcsolatos elképzeléseket, éppen az ellenkezője igaz: én szeretném növelni a romák arányát az elitszakmákban, és javaslatot is tettem rá. http://wita.hu/index.php?show=post&post=1232&page=4

      Tény, hogy te az ügyet nem ellenezted, de egyből olyan irreális szempontokkal álltál elő, amelyek garantálják, hogy semmi ne legyen belőle. Két kótyagos liberális pedig (egyikük önmagát zsidóként azonosította, másikuk mindenben folyamatosan egyetért vele) aktívan ellenezte a romák helyzetbe hozását. Érdemes elolvasni a posztot és a kommentfolyamot, szépen rávilágít, ki akar jót a romáknak.

      Fenntartom, hogy egy ötször visszavont álláspontra álságosan rákérdezni pofátlan kétszínűség. Ugyanakkor semmi ellenvetésem nem lett volna, ha valódi neveden rákérdezel, valahogy így: "Magánbeszélgetésünkben elhangzott egy később visszavont elképzelésed a zsidók önkéntes számarány-korlátozásáról, ami engem a numerus claususra emlékeztetett -- mit gondolsz ma erről?" Nem ebben a formában tetted fel a kérdést, köszönöm sötét oldalad feltárását.

      Aki tényszerű, korrekt, következetes állításokat szeretne olvasni helyenként nyers őszinteséggel, az olvassa Vértes László blogját. Aki tisztelettudó nyelvezetbe csomagolt dezinformációkat és inkorrekt, következetlen állításokat szeretne olvasni, olvassa Török Attila hozzászólásait.

      Törlés
  7. Re/ "A társadalmi béke ma már azt kívánja, hogy egyetlen kisebbség se legyen többség a gazdasági erőforrások közelében, legyen bármilyen hátterű."

    Van zsidómérő szondád?

    Egy balfasz jobbikos már megszekvenáltatta magát, hogy papírja legyen arról, hogy "nincs benne se zsidó, se cigány vér". Te mit szeretnél?

    Izraellel kapcsolatban magad említetted, hogy a zsidók 80%-a nem vallásos. Amikor azt mondod, hogy Szerinted a magyar gazdasági források közelében túl sok zsidó van a társadalomban egyébként a Te zsidószondáddal mérhető arányukhoz képest, akkor nyilvánvalóan nem zsidó vallású emberekre gondolsz, hanem... mire is? Zsidó fajú emberekre?

    Nőkvóta és fajelmélet, szép egymércés kombináció egy kritikai gondolkodótól.

    VálaszTörlés