Nyugati műhelyadat szerint Magyarország évente 4% GDP-nek megfelelő támogatást kap az EU-tól. Ha ebből levonjuk az évi 1,1% GDP mértékű kötelező tagdíjat, akkor az jön ki, hogy 2,9% plusz GDP-hez jutunk évente -- amit viszont az uniós elszámolási szabályok szerint nem tüntethetünk fel saját GDP-ként. Így lehetséges, hogy tavaly papíron 1,7% volt a magyar GDP-növekedés, mégsem élünk rosszabbul, mint négy éve. (Vagyis de, csak más okból: 2009-ben 20%-kal zuhant a GDP-nk, és még nem értük utol magunkat.)
Miközben gőzerővel zajlik a Fidesz szabadságharca a gazdasági-pénzügyi mozgástér megteremtéséért, eszünk ágában sincs kilépni az Unióból. Én az átláthatóság híve vagyok, szívesen venném, ha az elérhető adatok nyilvánossá és a napi közbeszéd tárgyává válnának. Örülök, hogy a jövőre esetleg befagyasztandó strukturális támogatásról már tudhatjuk, hogy a GDP-nk 0,5%-ának felel meg, és hogy az éves strukturális támogatásunk 29%-a.
Megéri-e Magyarországnak, hogy az EU 2,9% GDP-ért cserébe belebeszél a jogalkotásunkba és minden egyébbe is, amihez kedve van? Feltétlenül megéri. Ugyanis európaiak vagyunk, és továbbra is európaiak akarunk maradni. Ha tehát Európa nem ért velünk egyet, akkor minimum meg kell magyaráznunk a bizonyítványt. Nagyon hasznosnak tartom ezt a külső kontrollt. Tudnunk kell azonban, hogy egységes európaiság nem létezik, és hogy az európai baloldalnak a saját hazai jobboldalával is nagyjából annyi problémája van, amennyi velünk.
Az egész kontinensen a jobboldal került politikai fölénybe, viszont hagyományosan a baloldalnak erősebb a médiahangja. Most ránk szórja a részben a hazai meghatározó erőknek címzett, erősen elfogult kritikát. Ha valós képet alkotunk Európa politikai térképéről, ki fog derülni, hogy stabil helyünk van rajta, és semmi okunk objektív kinyilatkoztatásként tekinteni politikailag motivált kritikákra. Az sem mellékes, hogy Magyarország egy húsz éve esedékes nagy átmenetet hajt végre, jórészt ennek megfelelő eszközökkel. (Hogy néhány konkrét példát említsek: egész más dolog visszamenőleges hatályú törvényeket hozni egy megszilárdult jogállamban, mint rendszerváltás idején. Más jobbra tolni egy kiegyensúlyozott médiahelyzetet, mint egy szélsőségesen balra billentet. Nem indokolatlan beleavatkozni egy nemzeti érdektől függetlenül működő jegybank működésébe.) Az átmenet azonban nem tarthat egy-két évnél tovább, utána fokozatosan bele kell simulnunk a tájba.
A kritikákból bátran levonható mindaz, amit csak azért mondanak az európai tisztviselők, mert ferde a világképük, mert saját otthoni realitásaiktól is elszakadtak, illetve mert utálják a saját jobboldalukat. Szintén levonható mindaz, amit téves vagy félinformációk alapján nyilatkoznak. 2014-ig vonjuk le azt is, amit a végre-valahára lezajló magyar rendszerváltás egyszeri használatra szánt forgatókönyve indokol. Bizonyítványunknak ez a része jó kommunikációval megmagyarázható. Ami ezután marad, azt viszont szívleljük meg, vegyük nagyon komolyan, és legyünk érte hálásak az Uniónak. Végtére is, hol találunk még egy tanácsadót, aki ilyen bőkezűen díjazza, ha nemzeti érdekeinkkel összhangban megfogadjuk az észrevételeit?
Megérjük-e a pénzünket? Feltétlenül. Magyarország stabilitása kulcsfontosságú a régióban, az Uniónak ez a 2,9%-nál is többet ér. (Igaz, nyugodtan megfelezhetjük ezt a számot, hiszen a nyugati vállalkozások felvevőpiacaként a régi tagállamok fejlődését is segítjük. Még így is marad kb. 1,5% nem közvetlenül gazdaságilag motivált támogatás, és fogadjunk, hogy ez több, mint amit saját jövedelmedből a hajléktalanoknak adnál, kedves olvasó, hogy tanácsaidat megfogadva életmódot váltsanak.) Figyeljük meg, mennyivel többet kap nálunk Románia és Bulgária, továbbá hogy Szerbia és a délszláv utódköztársaságok stabilitása sokszor ennyit ér majd Európa számára. A nyugati adófizetők adakozása racionális jótékonykodás, és ezt a szó legnemesebb értelmében értem. Aki polgártársai pénzét költi, az hadd legyen racionális. Legyünk mi is azok. Nem kell bedőlni a nemzeti folyamataink nyomán kialakult hazai és nemzetközi hangzavarnak: az EU számára bőven megéri Magyarországot tagjai között tudni, és hazánknak is bőven megéri, ha a világ legkorszerűbb nemzetek feletti formációjának tagja marad.
Miközben gőzerővel zajlik a Fidesz szabadságharca a gazdasági-pénzügyi mozgástér megteremtéséért, eszünk ágában sincs kilépni az Unióból. Én az átláthatóság híve vagyok, szívesen venném, ha az elérhető adatok nyilvánossá és a napi közbeszéd tárgyává válnának. Örülök, hogy a jövőre esetleg befagyasztandó strukturális támogatásról már tudhatjuk, hogy a GDP-nk 0,5%-ának felel meg, és hogy az éves strukturális támogatásunk 29%-a.
Megéri-e Magyarországnak, hogy az EU 2,9% GDP-ért cserébe belebeszél a jogalkotásunkba és minden egyébbe is, amihez kedve van? Feltétlenül megéri. Ugyanis európaiak vagyunk, és továbbra is európaiak akarunk maradni. Ha tehát Európa nem ért velünk egyet, akkor minimum meg kell magyaráznunk a bizonyítványt. Nagyon hasznosnak tartom ezt a külső kontrollt. Tudnunk kell azonban, hogy egységes európaiság nem létezik, és hogy az európai baloldalnak a saját hazai jobboldalával is nagyjából annyi problémája van, amennyi velünk.
Az egész kontinensen a jobboldal került politikai fölénybe, viszont hagyományosan a baloldalnak erősebb a médiahangja. Most ránk szórja a részben a hazai meghatározó erőknek címzett, erősen elfogult kritikát. Ha valós képet alkotunk Európa politikai térképéről, ki fog derülni, hogy stabil helyünk van rajta, és semmi okunk objektív kinyilatkoztatásként tekinteni politikailag motivált kritikákra. Az sem mellékes, hogy Magyarország egy húsz éve esedékes nagy átmenetet hajt végre, jórészt ennek megfelelő eszközökkel. (Hogy néhány konkrét példát említsek: egész más dolog visszamenőleges hatályú törvényeket hozni egy megszilárdult jogállamban, mint rendszerváltás idején. Más jobbra tolni egy kiegyensúlyozott médiahelyzetet, mint egy szélsőségesen balra billentet. Nem indokolatlan beleavatkozni egy nemzeti érdektől függetlenül működő jegybank működésébe.) Az átmenet azonban nem tarthat egy-két évnél tovább, utána fokozatosan bele kell simulnunk a tájba.
A kritikákból bátran levonható mindaz, amit csak azért mondanak az európai tisztviselők, mert ferde a világképük, mert saját otthoni realitásaiktól is elszakadtak, illetve mert utálják a saját jobboldalukat. Szintén levonható mindaz, amit téves vagy félinformációk alapján nyilatkoznak. 2014-ig vonjuk le azt is, amit a végre-valahára lezajló magyar rendszerváltás egyszeri használatra szánt forgatókönyve indokol. Bizonyítványunknak ez a része jó kommunikációval megmagyarázható. Ami ezután marad, azt viszont szívleljük meg, vegyük nagyon komolyan, és legyünk érte hálásak az Uniónak. Végtére is, hol találunk még egy tanácsadót, aki ilyen bőkezűen díjazza, ha nemzeti érdekeinkkel összhangban megfogadjuk az észrevételeit?
Megérjük-e a pénzünket? Feltétlenül. Magyarország stabilitása kulcsfontosságú a régióban, az Uniónak ez a 2,9%-nál is többet ér. (Igaz, nyugodtan megfelezhetjük ezt a számot, hiszen a nyugati vállalkozások felvevőpiacaként a régi tagállamok fejlődését is segítjük. Még így is marad kb. 1,5% nem közvetlenül gazdaságilag motivált támogatás, és fogadjunk, hogy ez több, mint amit saját jövedelmedből a hajléktalanoknak adnál, kedves olvasó, hogy tanácsaidat megfogadva életmódot váltsanak.) Figyeljük meg, mennyivel többet kap nálunk Románia és Bulgária, továbbá hogy Szerbia és a délszláv utódköztársaságok stabilitása sokszor ennyit ér majd Európa számára. A nyugati adófizetők adakozása racionális jótékonykodás, és ezt a szó legnemesebb értelmében értem. Aki polgártársai pénzét költi, az hadd legyen racionális. Legyünk mi is azok. Nem kell bedőlni a nemzeti folyamataink nyomán kialakult hazai és nemzetközi hangzavarnak: az EU számára bőven megéri Magyarországot tagjai között tudni, és hazánknak is bőven megéri, ha a világ legkorszerűbb nemzetek feletti formációjának tagja marad.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése