2012. április 14., szombat

Orrcseppel az arcüreggyulladás ellen

Családunkra tört az influenza, ezúttal én kaptam el először. A napokig tartó erős náthától meg a sűrű orrfújástól sajgott a homlokom, az arcom, és pattogott a fülem. Az egyik rátermett gyermekorvosunktól tanult cseppentéstechnikával sikerült elhárítanom a súlyosabb gyulladások veszélyét.

Sok éve már, hogy fülfájás miatt orvoshoz vittük az ötéves gyerekünket. A doki belenézett a fülébe, kezdődő gyulladást állapított meg, de még nem javasolt antibiotikumot. Homeopátiás bogyókat, valamint barna orcseppet írt fel, és meghagyta, hogy néhány óránként csöpögtessünk vele. Megköszöntük, távozni készültünk. - Tudják, hogy kell rendesen csepegtetni? - kérdezte mintegy utógondolatként. Mikor elmagyarázta, rájöttünk, hogy addig bizony nem tudtuk.

- A gyerek feküdjön a hátára, mondjuk, az ágyon, hogy a feje a levegőben legyen. Lógassa hátra a fejét, a föld felé, és úgy cseppentsenek bele. Hagyják, hogy az orcsepp lefolyjon a homloküregbe, közben lassan ingassa a fejét jobbra-balra, hogy az arcüregekbe és a fül irányába is eljusson, majd lógó fejjel szívja fel az orcsöppet, mielőtt felkel.

Addig minden télen többször volt fülfájás a családban, attól kezdve egyszer sem. Nincs szükség különleges orcseppre, bármilyen megteszi. Magamon is kiváló eredménnyel alkalmazom, és mindenkinek csak ajánlani tudom ezt az egyszerű, de nagyszerű módszert.

2 megjegyzés:

  1. Ez most egy teljesen korrekt és őszinte kérdés: ezek szerint e tekintetben arra jutottál, hogy az orrcsepp nem a homeopátiás szer miatt hat, hanem a helyes cseppentéstechnika miatt? ("Nincs szükség különleges orcseppre, bármilyen megteszi.")

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Soha nem használtam homeopátiás orcseppet, nem is tudok ilyenről. Nincs szükség hatóanyagra, egyszerű élettani sós oldat is megfelel. Igazad van, a hatás valóban a cseppentéstechnikából adódik.

      Törlés