Az arisztotelészi alku

Arisztotelész két dolgot hangsúlyoz a tudományokkal kapcsolatban. Egyrészt hogy a világ nem érthető meg egyetlen tudomány keretében, hanem többféle tudomány segítségével tanulmányozható. Másrészt hogy a tudományok alapszabályai nem bizonyíthatók. Mindkét meglátás máig érvényes, és sajnálatos módon mindkettő háttérbe szorult.

Előbbiből az következik, hogy a matematika, a fizika, a biológia, az irodalomtudomány vagy a történelem külön-külön létjogosult, mert az élet más-más területét vizsgálja hasonló módszerrel, illetve az élet hasonló területeit vizsgálja más-más módszerrel. Ugyanilyen alapon önálló létjogosultsága van az erkölcstannak és a teológiának is, mégpedig az előző tudományokkal azonos rangban.

Utóbbiból pedig az következik, hogy minden tudomány első leckéje keretében tisztázni kell, hogy az alapszabályok eleve elfogadandók, önmagukban nem bizonyíthatók. Minden tudomány spekulációs rendszerekből áll, a belső koherencia és a hasznosság ígéretével. Aki kiindulásként bizonyítékra vágyik, az egyetlen lépést sem haladhat előre a megismerésben.

Miért foglalkozunk akkor a tudományokkal? Kisebb részben a hasznosság ígérete miatt, nagyobb részben pedig azért, hogy addig se csavarogjunk, ne legyünk munkanélküliek, így hát l'art pour l'art egzecíroztatják az elménket. Mindezt ösztönösen érzik az iskolakerülők és azok, akikből nem lesz sem tudós, sem tanár, és azon belül különösen nem lesz matek-fizika szakos. Megbomlott az iskola és az Élet közötti egyensúly. Rég nem arról van szó, hogy az Életnek tanulunk. Inkább úgy áll a helyzet, hogy minél több tudományt gyömöszölünk magunkba, annál diszfunkcionálisabban, annál kontraproduktívabban gondolkodunk az életünkről.

A tudomány messze túlterjeszkedett az Arisztotelész által még világosan látott hatáskörén. Minden ágába úgy lépünk be, hogy intuitíven elfogadjuk az alapszabályait, és haladásunk egyetlen pontján, az n+x. leckénél sem szabadna megfeledkeznünk erről a tényről. Miközben egyre bonyolultabb összefüggések tárulnak fel, soha egyetlen tudomány sem lesz több intuitíven elfogadott spekulációs rendszernél. (Amely az evolúció adta korlátainkon belül viszonylag szilárdnak és adekvátnak tűnik, miközben tudjuk, vagy a belépő feltételre emlékezve tudnunk kellene, hogy nem az. Semmit sem tudunk, mindent intuíció alapján keresztellenőrizgetünk.) Egyetlen tudomány sem állíthatja érvényesen, hogy szilárd, hogy bizonyítékokkal rendelkezik bármire, és hogy érvényteleníti az erkölcstant vagy a teológiát. Arisztotelész egyebek mellett erkölcstankönyvet is írt, teológiai tankönyvet pedig valószínűleg csak azért nem alkotott, mert a görög mitológia nélkülözte a tudós elme számára elfogadható minimális rendezettséget.

A tanuláshoz el kell fogadnunk az arisztotelészi alkut, az alábbi pontokkal.
1. Nincs önmagában bizonyítható tudományos tétel, csak egy az egyben elfogadandó szabályrendszerek vannak.
2. Azért célszerű a tudomány kiinduló tételeit elfogadnunk, mert intuitíven érezzük, hogy többre megyünk rendszerezett megközelítéssel, mint anélkül.
3. Hogy valójában mire megyünk, azt a gyakorlati alkalmazás mutatja meg.
4. Egyetlen tudomány sem fedi le az Élet minden fontos területét minden lényeges szempontból, ezért párhuzamosan többféle tudományra van szükség.
5. Egy-egy új tudománnyal megismerkedve az az intuíciónk támad, hogy ugyan nem hasonlít az előzőekre, mégis hasznos lehet. Bízzunk ebben az intuícióban, mert nincs nála szilárdabb viszonyítási pontunk.

Mivel ezeket a pontokat a tanárok nem fejtik ki, és a tanulók is túl fiatalok a megértésükhöz, feledésbe merülnek. Amennyiben sikerül explicitté tennünk és tudatosítanunk az arisztotelészi alkut, helyreáll a tudomány és az Élet megbomlott egyensúlya. Aki a fentiek szerint tanul, az az Életnek tanul. Aki nem, az az Élet szempontjából haszontalanul tanul, rosszabb esetben az Élettel szembemenve képzeli, hogy tud.