Hol az átverés?

A gyermek az első perctől gyűjti az evolúciós érzékszervi adatokat. Szüleitől nyelvet és érzelmi logikát tanul. Az óvodában megismerkedik a színekkel, számokkal, síkidomokkal, mondókákkal. Megtanul közösségben viselkedni, játszani. Az iskolában írni-olvasni-számolni. Úgy nő fel, hogy nem kérdőjelezi meg alapvető észleleteit, ismereteit, a "valóság" elemeit. A "valóságot" tévesen a természettudományos "valóság"-gal azonosítja, és erről szinte lebeszélhetetlen. Melyik ponton következik be a tévedést magyarázó logikai bukfenc?

Egy gyermek nem képes az észleleteit kritika tárgyává tenni. Feltételezhetné, hogy a fal nincs ott, ahol látja, de ha nekimegy, az fáj. Ettől -- tévesen -- bizonyosnak tekinti az ismeretet. Nem kérdés számára, hogy édesanyja, akitől enni kap, létezik. Tévesen elfogadja a feltételezést, hogy az étel létezik, ergo édesanyja is. Filozófiai értelemben teljesen helytelenül, képtelen megkérdőjelezni az étel-ital és az érzetei létét. Ennek oka, hogy az evolúció nem filozófiára, hanem túlélésre hangol. A túlélés szempontjából hasznos feltételezni, hogy étel-ital-anya-apa-asztal-fal mind létezik. Nem ez a filozófiai igazság, de aki nem így gondolta, az nem érte meg a szaporodásképes kort, kihullott az evolúció rostáján.

Ugyanez a filozófiai bizonytalanság jellemző a nyelvre: nincs olyan, hogy "szék", "asztal", "fal", csak egyedi példányok vannak. Az ember azonban úgy születik, hogy két-háromféle asztal alapján képes elraktározni egy elvont "asztal" fogalmat, amely -- nem hangsúlyozhatjuk eléggé -- filozófiai értelemben nem létezik. Közös fogalomként sem létezik, mivel mindenki számára más az a két-háromféle asztal, amelyből az elvont fogalmat megalkotta. A nyelv is evolúciós képződmény: csak a túlélést szolgáló együttműködés mértékéig használható, nem kooperatív stratégiák esetén azonnal csütörtököt mond, semmit sem lehet vele véglegesen tisztázni, amiben a beszélgetőtársak nem akarnak egyetérteni. A gyermek természetesen ezzel sincs tisztában, adottnak veszi, hogy a nyelv pontos, hiszen otthon, szűk körben megértették vele egymást.

Minden további szellemi fejlődés erre épül: elmondjuk egymásnak, mit látunk, mit hallunk, miről mit gondolunk, és mivel ugyanazt az evolúciós utat jártuk be, emberi élményeink meglehetősen hasonlítanak egymásra. Ez azt a téves illúziót alakítja ki, hogy egymással megosztott szubjektív tapasztalataink objektivitást nyernek. Filozófiai értelemben ez a feltételezés szarvashiba. Kamaszkorban azután felvetődik, hogy mindez kritika tárgyává tehető, csakhogy ez már az ezerötszázadik lecke, és gyakorlatilag senkinek nem esik le a tantusz, hogy ezt az ismeretet nem az előző ezernégyszázkilencvenkilenc lecke folytatásaként, hanem legelső leckeként kell felfogni. Következetesen gondolkodva ugyanis a "valóság" néven elraktározott teljes szövetet vissza kellene fejteni ahhoz, hogy a továbbiakban érvényes modellel gyarapíthassuk a tudásunkat. Úgy hidaljuk át az evolúciós észleletek és az elvont "ismeretek" közötti szakadékot, hogy nem is tudunk róla, ezzel elkövetjük a logikai hibát, amely azután legtöbbünk életét végigkíséri.

Következetesen eljárva két lehetőségünk van: 1. megelégszünk az intuitív tudással, ezáltal nem kell megkérdőjeleznünk minden ismeretünket; 2. nem elégszünk meg az intuitív tudással, és újraépítünk mindent. Az evolúció a túlélésre optimalizálta mind az észleleteinket, mind az intuíciónkat, alapesetben elég ezekre támaszkodnunk, hogy nagy valószínűséggel sikeresen éljünk és szaporodjunk. Intuitíven erkölcsösek és babonásak vagyunk, nem szeretjük sem a másságot, sem a változást, pillanatok alatt benyomásokat és előítéleteket alkotunk, ösztönösen képesek vagyunk genetikailag megfelelő párra találni, fel tudjuk nevelni utódainkat, ennek során nem tartózkodva a testi fenyítéstől. Ha ezen a szinten maradunk, nem kell visszabontanunk a "valóság" szövetét, nem kell felismernünk, hogy semmi sem fix, semmi sem bizonyos. A gondok akkor kezdődnek, amikor azt hisszük, hogy erre az alapra elvont ismereteket lehet építeni, vagy hogy más emberek állítólagos elvont ismeretei alapján valami különleges minőséget lehet belőle kihozni. Nem lehet.

Az intuitív tudáson csak nulláról újrakezdve léphetünk túl. Ehhez a születésünkig, sőt a méhen belüli létig kell visszanyúlnunk, onnantól törölve minden fixnek hitt ismeretet. Meg kell kötnünk a Descartes-alkut, hogy a valóságról munkafeltételezésekkel élhessünk, folyamatosan szem előtt tartva, hogy munkafeltételezésekről van szó, valójában soha semmiféle bizonyossággal nem rendelkezünk a szubjektumunkon kívüli valóságról. Lassanként, fáradtságos munkával felépíthetjük azt a kártyavárat, amely lehetővé teszi, hogy emeletről emeletre haladva egyre bonyolultabb spekulatív összefüggéseket fogalmazzunk meg, és a szudoku módszerrel ellenőrizzük őket. Amennyiben nézeteltérés alakul ki más szubjektumokkal, egyikünknek sem lesz perdöntő igaza, egyikünk sem hivatkozhat érvényesen az evolúciós észleletekre, hiszen ezek filozófiai értelemben túlélésre hangolt egyéni illúziók. Nehéznek, már-már lehetetlennek tűnik? Valóban, de a megvilágosodottak ősidőktől így gondolkodnak.

Amennyiben nem térünk vissza az ismeretek startvonalára, furcsa dolog történik: össze-vissza keverjük az evolúciós észleleteket és az absztrakt gondolkodást, helytelen következtetéseket vonunk le, és büszkén tudásnak véljük a gondolati zűrzavart.

Mit tudhatunk a természettudományról? Azt, hogy evolúciós észleleteinket ügyes trükkökkel álvalóságba rendezi, kijátszva kritikai éberségünket. Valójában ha megmaradunk az evolúciós szinten, semmiféle elvont ismeretünk nem érvényes. Ez persze nem akadályozza meg a következetlen eszmék nagy hangú hirdetését.

Mit kezdhetünk az előítéletekkel? Logikai alapon semmit, érzelmi agymosással viszont szép eredményeket érhetünk el. Figyeld meg, hogy minden második hollywoodi filmben szerepel egy aranyos, szerethető meleg és legalább egy unszimpatikus pap vagy negatív kontextusba helyezett egyházi jelkép. (Véletlenül sem fordítva, pedig ha körülnézünk, akár más tapasztalatot is szerezhetünk róluk.) Happy end az alkotók számára: egy pozitív és egy negatív előítélet surrant be a tudati küszöböd alatt, miközben gyanútlanul szórakozol. Amennyiben átgondolt világképet szeretnél, kénytelen vagy papírral-ceruzával jegyzetelni, milyen ingerek alakítják az ösztönös meggyőződéseidet (újságban olvastad, plakáton vagy a tévében láttad, reklámban suttogták, egy ismerős ismerősétől hallottad, és ténynek vetted, stb.).

Mit tudhatunk a józan ész használatáról? Ha politikailag korrektül kezdünk gondolkodni, akkor egyre kevesebbet -- megtanulunk nem hinni a szemünknek, a fülünknek, a tapasztalatainknak, elvetjük az évszázadokon át bevált módszereket, és mágikus hittel csüggünk új módszereken, működésképtelen megoldások eredményére várva, világosabb pillanatokban rácsodálkozva, hogy egyszerűen nem értjük, mi miért történik körülöttünk.

Mit tudhatunk az elvont ismeretek szintjén? Biztosan semmit, legfeljebb a szudoku módszerrel többé-kevésbé keresztellenőrizhető modelleket konstruálhatunk, amelyek külső evolúciós paraméterekkel több-kevesebb következetességet mutatnak. Feltételezhetjük, hogy az a pontosabb modell, amelyik nagyobb számú külső paraméterrel keresztellenőrizve ad az észleleteinknek megfelelő eredményt. Ugyanakkor el kell fogadnunk, hogy a szerintünk legfejlettebb modell sem biztosan a legfejlettebb, bármikor előkerülhetnek újabb paraméterek, ráadásul egy másik modell mellett érzelmileg elkötelezett ember számára a modellünk teljesen súlytalan lehet. Ezen a szinten két szubjektum gondolkodása között csak akkor van átjárás, ha mindketten akarják. Ha nem akarnak egyetérteni, nem is fognak, és ebből semmi további nem következik. Az elvont ismeretek modelljei épp úgy nem adnak útmutatást az evolúciós szinten élők számára, ahogy az absztrakt matematika nincs hatással a mindennapi viselkedésre.

A gyakorlatban nagyon kevesen végzik el az elvont gondolkodás érvényéhez szükséges dekonstrukciót és módszeres spekulatív rekonstrukciót, az emberiség döntő többsége megmarad az evolúció és az elvont ismeretek határmezsgyéjén innen, nem teljesítve a következetes gondolkodás előfeltételeit. Szerencsére az Élet jóval többről szól a "tudás"-nál, így csak annak adódik ebből gondja, aki mindent alárendel a természettudományos álismereteknek, tortának vélve az Élet e kicsiny szeletét. A valóságban élő hús-vér ember nem költözik  be szellemi légvárakba, nem vár átütő eredményt logikátlan módszerektől, hanem a józan eszére és az intuíciójára támaszkodik. Ez a blog arról szól, hogy a világ jelentősen másképp működik, mint eddig vélted, ám következetes kritikai gondolkodással megérthető jó néhány hasznos összefüggés, amelyek gyakorlati alkalmazása növeli a testi-lelki jólétedet.